Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-14 / 163. szám

\ Még 530 úttörő üdül az idén megyénkből Balatonberényben A szeghalmi járási úttörő szö_ vétség elnökségének balatonberé- nyi úttörőtáborában véget ért az első tíznapos turnus. A jelenlegi csoport július 11-től 20-ig 146 úttörővel a dévaványai 1-es és 2-es számú iskola, majd július 21-től 30-ig Okányból 120, ezt követően július 31-tői augusztus 9- ig Zsadánybói 50, a vésztői 1-es számú iskolából 55, Körös- ladányból 22 és végül augusztus 10- től 19-ig Pusztaottlakáról 26, vendégként a békéscsabai 4-es számú iskolából 90 a szeghalmi gimnáziumból 28 fiatal tölt tíz- tíz napot a balatonberényi út­törőtáborban. Miről ír a Magyar Ifjúság? Előzetes a lap 1970. július 17-i számából A Magyar Ifjúság július 17-il számát az ország sok részében közvetlen érdeklődéssel forgat­hatják az olvasók, mert az álta­lános érdeklődésre számot tartó írások mellett sóik helyi jellegű — bár szintén közérdekű és iz­galmas — riport, kritika, tudó­sítás lát napvilágot. Kezdjük ezekkel. A lap e szá­mában a táborozási anyagok a Balaton partján levő építőtábo­rokban készültek. „Az óriás fiai” című írás Visontán született. „Egy levél nyomában” a címe! annak az izgalmas írásnak, i amelynek részleteiből egy csa­lád sorsa tárul az olvasó elé. Az Oroszlányban maradt anya és; Tatabányára került mostohafia találkozik az érzelmes hangú — s elsősorban megható tartalmú — riport végén. A budapestiek számára különös érdekességet rejt a „Százméteres felkiláltó- jeú” című írás négy fiatal épí­tészmérnök-tervező , díjnyertes elképzeléséről az Astoriával szemben felépítendő MTESZ- palota tervéről, s a kristálykoc­kából emelt felkiáltójellel erő-| sen kontraszt hatású az az írás,! amely a néhány villamosmeg- i állónyira innen, a Corvinba be- j tört fiatalokról szói „A Corvin akrobatái” címmel. A kulturális rovatban kritikát olvashatnak a ceglédi nemzetközi ifjúsági jazzfesztiválról. Miskolc új ne­vezetességét a betonhéjba ágya-1 zott fürdőt mutatja be a „ttt”- rovat, amelynek nagy anyaga hazánk természetvédelmi tájai­ról nyújt képes tájékoztatást. A védett területek térképe, s az egyes tájegységek érdekességei találhatók meg ebben az írás­ban. Néhány szót néhány általános érvényű írásról: a SZOT-nak az ifjúságpolitikával foglalkozó üléséről tájékoztat a lap, folyta­tódik a Hátizsákkal Alaszkában című izgalmas úti-riport, érté­keli a Magyar Ifjúság az Ifjúság 70 vetélkedőt, „Egészség és szépség” címmel a szépségápo­láshoz ad tanácsokat, s helyszí­ni tudósítás mutatja be a müncheni olimpiai előkészülete­ket. Folytatódik — hosszú kényszerszünet után — az Osz- szián küldetése is. (ká) Á Békési Élet Megyénk életéről számot adó népszerű tudományos és kultu­rális antológia 5. évfolyamának második száma a napokban je­lent meg. A gazdag tartalomból az olvasó többek között tájékoz, tatást kap a rendfenntartó erők felszabadulás utáni munkájáról, a megye energiaellátásának jö­vőjéről, ezen belül a gázprogram megvalósításáról, villamosener. rika felszabadíthassa Francia- országot. Miértünk harcoltak és adósaik voltunk, adósaik is ma. rád tunk. — Fütyülök az ilyen adósság­ra! Szükségünk volt rájuk, el­végezték a dolgukat és ezzel kész. Washingtonból azt a pa- ranccot kaptam, hogy szabadul­junk meg az ilyen nyughatatlan alakoktól. Nekem kényelmesebb, ha a franciák pusztítják el a sa­ját embereiket.. Mert ezek ott, a Szaharában elpusztulnak, erre mérget vehetsz! Robert Murphynak igaza volt: a csoport egyetlen tagja sem hagyta el élve a szaharai kon­centrációs tábort. Amikor azon­ban az FBI így hagyta elpusztul­ni a legjobb francia hazafiakat, mindent megtett Charles Bede- aux megmentéséért. Az amerikai állampolgárságú Bedeaux-t az egész világ a siettetés királyá- ■ nak ismerte. Az ö agyában szü- I letett meg az a rendszer, amely ; nek segítségével az ipari üzemek ; a lehető legtöbb munkát présel- ! ték ki munkásaikból a lehető : legkevesebb fizetésért. Bedeaux. : rendszere hírhedtté vált az egész ■ világon. Nem csupán a szakszer- ! vezetek és a legkülönbözőbb : munkásszövetségek, szerveze- • tek, egyesületek ítélték el, ha- • nem az emberi jó érzésre, tisz- S tességre, valamit is adó üzem- : vezetők is. Nem véletlen, hogy ; Bedeaux rendszerét a legkövet- ; kezetesebben Hitler Németor- ! szága valósította meg. Bedeaux lelkes tengelybarát j volt, s ennek egyszerű magya- j rázata: úgy gondolta, hogy a! nácik nyerik meg a háborút, j Ezért vállalta, hogy közbenjáró : legyen a Gestapo és különböző : francia csoportok között. Az | egyik ilyen csoport vezetője ; Jacques Le Maigre-Dubrenil volt, akit később Robert Mur­phy segített az ideiglenes Gi- raud-kormány belügyminiszteri székébe Algírban. A másik cso­port vezetője Jean Rigaud, egy megrögzött morfinista, aki a parraszállás után Giraud rend­őrfőnöke lett. Bedeaux azonban nemcsak ilyen figurákkal te­remtett a nácik számára köz­vetlen kapcsolatot, hanem a legnagyobb francia ipari és pénzérdekeltségek csoportjaival is. Így például a Comité des Forges-szal, a legnagyobb fran­cia hadianyag-részvénytársaság- gal,- továbbá a Banque d’Indo- chine-nel, a Banque Worms- szal is. * (Folytatjuk) • Csabai kommunisták a pártoktatásban A tervek jók, hozzá kell látni a megvalósításukhoz A párt békéscsabai városi bi­zottsága a közelmúltban mérleg­re tette az 1969—70-es pártokta. tási év tapasztalatait. Figyelem­re méltó tényeket állapíthattak meg. A korábbi években, 1965— 66-ban 6 ezer 800-an látogat­tak különféle pártoktatási for­mákat Békéscsabán. Ez a szám az 1969—70-es oktatási évben 11 ezerre növekedett. Ebből a fej­lődésből igen sok pozitív tapasz­talat vonható le. Mindenekelőtt jóleső érzéssel mondhatjuk, hogy a párt békéscsabai szerve­zeteiben nagy erővel láttak hoz. zá a szocialista tudat erősítésé­hez. A párttagság 60 százaléka kapcsolódott be a marxista—le­ninista oktatás valamelyikébe. Ez a szám mutatja, hogy a párt­tagság mennyire fontos felada­tának tartotta a párt politikájá­nak tanulmányozását, elemző, sét, gyakorlati alkalmazását. Érdekes, hogy a nők aránya az oktatásban Békéscsabán kedve­zőbb, mint a megyében bárhol. Békéscsabán eléri a 33 százalé­kot, a megyed átlag 30 százalék­kal szemben. A politikai oktatás iránt meg­növekedett az érdeklődés a fi­zikai dolgozók körében is. Csak a pártoktatást vizsgálva 1210-en látogattak valamilyen szeminá­riumot szervezett formában. Gyarapodott a gazdasági veze­tőik és a műszaki irányítók, va­2. számához gia alakulásáról és a hévizek fel- használásáról. Az orthoped megelőzés bioló­giai jelentőségének Békés me­gyei tapasztalatairól dr. Szentpé- tery József írt cikket. A megye legöregebb muzeológusának, a nemrégen elhalt dr. Banner Be­nedeknek állít emléket életmű­vének Ismertetésével testvére és munkatársa, dr. Banner János. Gyula néprajzi vizsgálatának módszertani problémáiról, a vá­rosi hagyományokról, kultúrájá­ról és a falusias közösségekről írt tanulmányt Szilágyi Miklós. Az ismeretterjesztés két évad­jának bucsai tapasztalatairól ad számvetést Szilárd Ádám. Az orosházi járás kulturális fejlődé­séről, újonnan épült kulturális intézményeiről pedig képes be­számolót közöl a Békési Élet 2. száma. CSsoór Istváh, Gyulán élő írónk elbeszélése és a munkásságáról közölt riport érdekes olvasmánya lehet az irodaiam kedvelőinek. A tényék, dokumentumok, em­lékek rovatban Gyoma ás End­réd távlati fejlesztéséről, az 1945-ös választások Békés me­gyei eseményeiről, a gazdálkodás eredményességéről és a jövede­lem alakulásáról az újkígyósi Aranykalász Tsz-ben címmel elemező cikkeket olvashatunk. A természeti jelenségekhez fű­ződő babonák Békéscsabán és környékén címmel dr. Krupa András összeállításával ismer­kedhet meg az olvasó, Tevan An­dor könyvművészeti munkássá­gáról pedig Szíj Rezső írt tanul­mányt. A kiadvány Szemléjében többek között a békéscsabai gyermekszínház első évadjának tapasztalatairól számol be dr. Papp János. B. J. smmnLm 5 1970. JÚLIUS 14. lamint az alkalmazottak rész-1 aránya is. A szellemi dolgozók közül 922-en iratkoztak be a pártoktatás valamelyik fórumá­ra. összességében elmondhatjuk, hogy Békéscsaba kommunistái közül 4 ezren fejezték be 1969— 70-ben a politikai oktatást. Ez a szám 300-zal több, mint a ko­rábbi esztendőben volt. Megál­lapítható s.z előbbiekből az is, hogy Békéscsaba kommunistái magúkévá tették a politikai bi­zottság 1968 novemberi állásfog­lalását. Időt, fáradságot nem kímélve ismerkedtek azokkal a köznapi problémákkal, melyeket a párt a politikai oktatás kere­tében eléjük vitt. Az aktivitás valamennyi oktatási formán magasan felette állt a korábbi évek átlagának. Ez abból eredt, hogy az utóbbi időszakban a kormány több intézkedést foga­natosított a Központi Bizottság határozata alapján, melyek lé­nyegét, gyakorlati alkalmazását a pártoktatáson részvevők szer­vezetten sajátították él. Az elmúlt pártoktatási évad nagy tanulsága: a párttagok ésj a párton kívüliek érdeklődése megnövekedett a marxista—le­ninista elmélet megismerése iránt. Ez az aktivitás arra inti! a párt városi bizottságát, hogy a propagandista gondok megöl- j dását vigye előbbre. Békéscsa­bán több száz propagandista dolgozik. De olyan nagy érdek­lődés mellett, mint amilyet j 1969— 70-ben a városban tapasz, taltak; — miivel a felnőtt lakos­ság 25 százaléka tanult valami­lyen szervezett politikai okta­tási formában — a propagan­disták száma kevésnek bizo­nyult. Ezért csak üdvözölni le­het a megyei oktatási igazgató­ság kezdeményezését, ameíy a propagandisták továbbképzésére és újabbak munkába állítására irányul. A párt városi bizottsá­ga szervezetei útján most fel­keresi azokat az elvtársakat, akik korábban három-, illetve öthónapos pártiskolát végeztek, hogy bentlakásos öt-, illetve nyolchetes propagandista tanfo­lyamra küldje őket. A párt vá­rosi vezetői remélik, hogy ettől az intézkedéstőll megsokasodik a propagandisták száma és az 1970— 71-es oktatási évben csök­kennek a propagandista-hiány miatti gondok. Az 1969—70. évi oktatásról — szerveződött ez a párt- és szak- szervezetek, a KISZ és a Haza­fias Népfront útján — összessé­gében elmondható, hogy elősegí­tette a párt politikájának jobb megértését, marxista—leninista értelmezését. A kővetkező oktatási évad­ban igen jelentős feladatokat tűzött maga elé a párt békés­csabai városi bizottsága. Az ok­tatás szervezésében tovább sze­retnék bővíteni a vitázó jelle­get, a gazdaságpolitikai kérdé­sek középpontba állításával, az időszerű társadalompolitikai kérdések magyarázásával és a nemzetközi erőviszonyok reális bemutatásával. Növeli a következő pártokta­tási év jelentőségét és a propa­gandisták feladatát az is, hogy 1970—71 kongresszusi év lesz. Még ebben az esztendőben ösz- szeül az MSZMP X. kongresszu­sa. A Szovjetunió Kommunista pártjának XXIV. kongresszusát is összehívják, melynek jegyző- . könyvi anyagait az oktatásban részvevőkkel szintén ismertetik. A kongresszusi határozatok gyakorlati megvalósításáról — elsősorban — a párttagság mondjon véleményt, tegyen kéz. deményező lépéseket és mutas­son példát. Kedvező visszhang­ra talált az a törekvés, hogy a politikai oktatásban az eddigi­nél több fizikai dolgozót és kö­zépszinten dolgozó vezetőt von­janak be. Az előző évben szer­zett ilyen irányú tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kezde­ményezés újabb párttagokat és pártonkívülieket jelenthet az oktatási tematikák feldolgozá­sában. Békéscsaba kommunistái szép példáját adták annak, hogy mennyire aktívak a marxista— leninista eszmék megismerésé­ben. A pártoktatást eddig évről évre fokozott érdeklődés kísérte. Ebből olyan következtetés von­ható le, hogy ebben az oktatási évben tovább növekszik a pro­pagandamunka iránti igényes­ség. Ezért a propagandamunkában részt vevő szervek tevékenységé­nek koordinálását, propagandis­ták módszertani segítését, pro­pagandista klubok nyitását, szemléltetőeszközök sokszorítá­sát, konzultációkat és egyáltalán a pártoktatás módszertani kér­déseinek tudatosítását tervezik. Szép kezdeményezések ezek. Hozzá kellene látni megvalósí­tásukhoz, hogy a politikai okta­tás Békéscsabán mind erőtelje­sebben fejlődhessen tovább. Dupsi Károly Most érdemes! KARÓRA VÁSÁR 25 százalékos árengedménnyel július 13-tól 25-ig POBEDA férfikarára, 15 köves VOSZTOK férfikaróra, 18 köves CSAJKA női karóra, 17 köves CSAJKA női karóra, szíjjal Új órához új perion szíja t! 322 Ft helyett 242 Ft 471 Ft helyett 353 Ft 440 Ft helyett 330 Ft 455 Ft helyett 341 Ft az Áruházakat, Egyes típusoknál 25%-os árengedmény. ^KERESSE FEL ÖN IS az ÓRA- ÉS ÉKSZERBOLTOKAT, AZ ÖRÁKAT ÁRUSÍTÓ ÜZLETEKET. FONTOS: LEGYEN MINDIG PONTOS!

Next

/
Thumbnails
Contents