Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
Orosházi siker a Duna-kanyarban Mint már jelentettük, az Oros. házi Városi Vegyeskar a múlt hét végén a Duna-kanyar ipari centrumába, Vácra utazott, ahol közös hangversenyt adott a helyi városi KISZ-kórua>al. A főtéri kiállítási és hangversenyterem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A váci közönség nagy szeretettel fogadta a Békés megyéből érkező vendégeket, akik Szoko- lay Bálint vezetésével bemutat. ták a hazai és külföldi kórusirodalom több gyöngyszemét. Tiszta intonálásuk, szép szövegmondásuk, fegyelmezett megjelenésük mind-mind a sikert szolgálta. A nagy tetszéssel fogadott esti bemutató után a két kórus fehér asztal mellett találkozott és barátkozott a Fehér Galamb étteremben, vasárnap pedig közös kiránduláson vettek részt. A kórus a hangversenyen. Szokolay Bálint karnagy megköszöni a tapsot. (Papp Rezső—Gyimesi Sándor) «SE gában, a kereslethez való alkalmazkodásban jelentős lesz a változás, s minthogy ezek csak akkor lehetségesek, ha a műszaki fejlődés felgyorsul — így az OMFB (Országos Műszaki-Fejlesztési Bizottság) lett az egyik legfőbb partnere a tervezőknek: tanulmányaival, számításaival a műszaki fejlesztésre, a struktúra változtatására az egyes ágazatokon belüli és közötti kapcsolatok fejlesztésére vonatkozóan. A gyors műszaki fejlődés alapkérdése a IV. ötéves tervben — számottevően nagyobb összeget is szánunk rá, mint a korábbi ötéves tervidőszakban tettük. ' 1969 őszén pedig belépett a tervkészítés menetébe ä legkorszerűbb technika: megkezdődött a népgazdasági terv lineáris programozási modelljének gyakorlati összeállítása. Hazánkban eddig ez a legnagyobb modell- munka. Felkeltette — méretei, módszere miatt — programozó szakmai világ érdeklődését is. A modell ma már szinte pillanatok alatt képes kiadni a nemzeti jövedelem, vagy a társadalmi termék mérlegét a IV. ötéves terv kategóriáiban. A tíz fő ágazat optimum számításai (az adott lehetőségek és követelmények mellett a legkedvezőbb megoldások keresése) lefutottak már a gépeken, s napokban elkészült az ágazatok között, együttes optimum-számítás is. Mi az optimum, a legkedvezőbb megoldás — fejlesztésben, gvártásban. kereskedésben — jelenlegi adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest? A gépipari ágazatokra példá\ ul 3 alternatíva szerint számi- ! tottak optimumot: milyen le- 5 gyen a termelés szerkezete, a ■ külkereskedelem szerkezete, s a j ráfordítással arányos gyártási jj volumen — ha: maximális nye- • reséget akarunk; ha: a tőkés vl- ■ szonylatú kedvező devizaegyen- S leg a cél; és hai, a szocialista j viszónylatú pozitív egyenlegé- : nek legelőnyösebb maximumát ■ akarjuk. A mezőgazdaságra vi- * szont pl. már nyolc ilyen „ha-t” jj fogalmaztak meg. Ezek a szá- * mítáSök pontos választ adnak ! arra, hogy milyen -termékek 5 gyártását, termesztését érdemes ■ fejlesztenünk, milyen mérték,- j ben, s melyeket nem. Mit érdé- jj mes importálnunk, s honnan, s : mit exportálnunk, s hova a leg- g előnyösebben. Ezekkel a számi- S tásokkal most tovább finomít- : hatók a tervjavaslat egyes feje- * zetei. : A tervkészítés menete a lehe- : tőségek közötti választások so- g rozata lényegében. Választani \ kell rangsorolni. Ezek a válasz- : tások a koncepció kidolgozása- g kor elkezdődtek már, s a IV. öt- | éves tervjavaslat kialakítását g tán az teszi minden eddiginél fi. ! syélemre méltóbbá —, hogy ■ mertünk választani, valamennyi ; kérdésben. A bizony jócskán ki. ; nálkozó, különböző megoldások ! között, mertünk rangsorolni a ! szükségletek és a szükségesség j között. ; A jóváhagyásra váró IV. 8t- ! éves terv nem ígéretes terv — : hanem munkaprogram. Tisztes. ■ szorongó®, tervszerű munkával i valamennyi célja elérhető. Gerencsér Ferenc ! Orgonaest Békéscsabán Népművelők továbbképzése Békés megye fő hivatású népművelői és a művelődési házak szakkörvezetői részére továbbképzést szerveztek. Július 7-én Békéscsabán, a szlovák kollégiumban gyűlnek ösoze a népművelők és az egyhetes tanfolyam programjában elsősorban a vezetési munkával, a szakirányítással kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. Szombaton este 8 órakor a békéscsabai római katolikus templomban rendezte meg a Megyei Művelődési Központ Lehotka Gábor orgonaestjét. A művész nagy sikert aratott, élménydús játéka elragadta a nagyszámú közönséget. Különösen kezdő száma Bach: Esz- dúr preludium és fuga-ja tetszett, bár a művészi tolmácsolás magas szintjét képviselte a másik Bach-mű megszólaltatásával és Liszt: Fantázia és fuga című szerzeményének bemutatásával is. Az esten közreműködött Réti József énekművész és Kovács Lóránd fuvolaművész is. Dr. SAJTI I. f ZSILAL. BÉLAO. vSt'l 25 25 25 25 25 25 25 25 25.25 25 25 25 25 oy m 00900999 00003 910990000 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 ?■> Az elrejtett arany Az 1950-es évek elején az MDP politikájában jelentkező torzulások, a büntetőpolitika ér. vényesülésének vonatkozásában is éreztették káros hatásukat. Az erőltetett kulókperek mellett, a jogszabályok merev alkalmazása folytán a dolgozó emberek ellen is gyakran történtek helytelen intézkedések. A közellátás védelmében való fellépés a hatóságok részéről sokszor sújtotta a szegényebb néprétegeket is. A későbbiekben pártunk a hibák nyílt feltárásával levonta a helyes következtetéseket és 1957 után helyreállította a törvényességet, meghatározta a helyes büntetőpolitikai elveket. Ezzel megteremtette a bűnüldöző munka további egészséges fejlődésének feltételeit. Tévedésbe esnénk azonban, hogyha az 50-ea évek elején a bűnüldözésnek csupán csak a hibáit látnánk. Rendőrségünk más bűnüldözési szervekkel együtt, igen határozottan fellépett az életet, testi épséget, a társadalmi tulajdont és személyi tulajdont megsértők ellen, küzdött a tényleges spekulációs jellegű, népgazdaságot, közellátást súlyosan károsító fosztogatások, az állam biztonságát, rendjét támadó jogsértések ellem .Az 1950-es évek elején a gazdag parasztság egy része, még jelentős termelőeszközök birtokában spekuláns jellegű vállalkozásokkal igen nagy jövedelemre tett szert. Bár az erőviszonyok 1948 után a szocializmus javára dőltek el, ebben az időben még a gazdag parasztság, más kizsákmányoló osztályokkal együtt rendszerváltozásban bízott. Ezért gazdasági erejének növelése mellett, illegálisan a politikai erejének növelésére is törekedett. A kulákság gazdasági korlátozásának politikájával ellentét, ben a hatalmukat vesztett osztályok, a felhatalmazott vagyonuknak minden áron való biztosítását igyekeztek megvalósítani a törvényeket kijátszva, javaikat a társadalom elől igyekeztek elrejteni. A megőrzési törekvéseken túlmenően a termékek, árucikkek elvonásával a népgazdaságot kísérelték meg gyengíteni, s ezáltal a közellátást zavarni. Ennek egyik módját képezte a vagyon biztosítása, az aranytárgyak felvásárlássá és jogszabályellenes tartása, rejtegetése. Az aranytárgyak elrejtésének megakadályozása érdekében a népi állam rendelkezéseket hozott, s kötelezővé tette az 500 gramm súly feletti aranytárgyak. drágakövek bejelentését, illetve meghatározott aranytárgyak; nyersarany, aranypénz beszolgáltatását. Megtiltotta az állam a magánszemélyek részére az aranytárgyak és drágakövek egymásközti adás-vételét. Ez a történetünk egy arany- rejtegetési ügy körülményeit tárja fel és leleplezését ismerteti. A Zsíros család a megye egyik községének határában jó földeken gazdálkodott. Az 1950-es évek elején kifizetődő volt és elterjedt a rizstermelés. A Zsíros testvérek: Zsíros Gábor, Sándor, Gyula, valamint az előkelőbb nevet választó Zsombéki (Zsíros) László szintén testvér, volt horthysta főhadnagy több száz hold rizsnek való földet béreltek, s azon napszámosokat A bí»j«l T«*jr aáa artnynftl litr»eh ora. ". : • eb o ra tok kleail • ■ ridilriilfonott. I ■ kűlóafékokarpero« • *■ küldőhöz 8 gyűifl * külixabözö koril • • füiboTalo/3 kön..,. trillióénak coodott csiszolt ki különböző ara. ay aeitQ. __._ ’ a ra., ynak látsz* maazzatta ««Ä. “ " (aléxsaab. * * aedil lóhere alatiii • • • törtma ■ ktf'rt i lroekő* _ * keresr tils aeöj 3raÖT#f leszorít* karika. •Wrt-het* medál kér<át ‘■•hál trapéz alakú hintázott aeáál irnyta.^ ltur.o karéra • * zeebora J kla óra tájt rést. aranynak Iá taro |* foglakoztaltak. A jó rizstermés következtében egyetlen évben sok százezer forint jövedelemhez jutottak Elhatározták, hogy az igen magas jövedelmüket aranytárgyakba fektetik. A rokonságon és ismerősökön keresztül — a fekete csatornákat megkeresve — rövid idő alatt 3 és fél kilogramm aranyékszert és több százezer forint értékű drágakövet vásároltak össze. Ennyi arany és drágakő felvá. sárlása azonban nem maradhatott titokban. A rendőrség tudomására jutott a manipuláció. A nyomozás feladatát képezte, az összeharácsolt kincs felkutatása, így a rejtegetés bizonyítása. Időközben a horthysta katonatiszt testvér illegálisan elhagyta az országot és nyugatra disszidált. Az itthon maradt testvéreknek meghagyta, hogy az aranyból neki járó részt őrizzék meg. s majd alkalomadtán juttassák ki az országból. Bizonyítékokat szereztünk be e nagy mennyiségű aranyékszer és drágakő felvásárlására. Ezt a tanúk és közvetítők egész sora bizonyította. A házkutatások azonban nem vezettek eredményre. A kihallgatások során Zsírosék előbb tagadták a bűn- cselekmény elkövetését. Később a bizonyítékok előtárása után belátták, hogy célszerűtlen a tagadás és őszinte beismerő vallomást tettek. Vallomásaikban ismertették a kincs rejtekhelyét. Ennek alapján a tanyájuk közelében, pontos mérések után (a rejtekhelyét a közeli tanyához bemérve jelölték meg) megtaláltuk a, földbe elásva, másfél méter I mélységben elhelyezett, bitumen réteggel többszörösen szigetelt vas kincsesládát. A helyszínelő bizottság a ládát beszállította a kapitányságra, s ott ékszerész szakértővel kibővített bizottság felnyitotta. Előtárult a sok aranyékszer és drágakő, gyönyörű karperecek sárga aranyból, aranyórák, fülbevalók, s nagy mennyiségű, darabonként 5—6 grammas karika- és pecsétgyűrűk, gyémántok! Megtörtént az aranyékszerek és drágakövek számbavétele és felértékelése. (Precízek voltak az arany rejtegetők is, mert a ládában el volt helyezve egy leltár, mely pontosan megjelölte az elhelyezett arany- ékszer mennyiségét.) Az 50-es években, de a későbbi évek során is több jelentős aranyrejtegetési ügy lepleződött le. Ahogy fogyott az elrejtett kincs mennyisége, úgy kopott az elrejtők hamis reménye, mely a régi időket kívánta vissza. A szocializmus újabb sikerei és vívmányai nemcsak, hogy ezeket a reményeket döntötték le, hanem új, a szebb jövő rejné- nyeit táplálják. Ma már a régi uralkodó osztályok élő tagjai és azok leszármazottai is többségükben az űj valóságot és ezen új reményeket választják. A Zsíros család itthon levő tagjait a bíróság felelősségre vonta a bűncselekményei elkövetéséért, s őket több évi szabadságvesztésre ítélte. Következik: Gyilkos ellenfor- radalmárok. A Békés megyei Általános Fogyasztási Szövetkezetek a közeljövőben létrehozandó megyei ÁRUBESZERZÉSI. ÉRTÉKESÍTÉSI IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZÖS VÁLLALATUKHOZ pályázatot hirdetnek igazgatói, kereskedelmi vezetői ÉS főkönyvelői beosztások betöltésére. Jelentkezéseket a MÉSZÖV Elnökségéhez kell benyújtani 1970. július 18-ig (Békéscsaba, Petőfi u. 3. sz.), ahol az érdeklődők a feltételekről bővebb felvilágosítást kapnak. x 1970, JUNIUS 30.