Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
Losonczi Pái Ulánbátorban Irkutszk A magyar küldöttség Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének vezetésével kúLönrepülő- gépen Irkutszkból Ulánbátorba utazott Ulánbátor Losonczi Pál, a Magyar Nép- Köztáraaság Elnöki Tanácsának e'nöke . Zsamszrangijn Szembúnak, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnöksége elnökének meghívására hivatalos baráti látogatásra Ulánbátorba érkezett A repülőtéren — amelyet feldíszítettek a Mongol Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság állami lobogóival, a mongol és a magyar nép testvéri barátságát éltető jelszavakkal —-I Szambu, Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, valamint a párt és a kormány más vezetői fogadták a magyar államfőt Tizenhárom órakor a párt Központi Bizottsága, a Nagy Népi Hurál Elnöksége és a kormány közös díszebédet adott Losonczi Pál tiszteletére; az ebéden megjelentek Cedenbal, Szambu, valamint a Politikai Bizottság és a kormány tagjai. Cedenbal pohárköszöntőjére mondott válaszbeszédében Losonczi Pál utalt arra, hogy bár érkezése óta mindössze egy-két óra telt el, a megbeszéléseken máris érintették a két felet kölcsönösen érintő kérdéseket Na ülés Brnoban Husák beszéde Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára a párt- és állami élet más vezetőinek társaságában a Brno melletti Gottwald- völgyben vasárnap délután részt vett és beszédet mondott a környék mezőgazdasági és bányaipari dolgozóinak hagyományos nagygyűlésén. A párt első titkára a már több mint egy esztendeje folyó társadalmi konszolidáció legfontosabb eredményei közé sorolta, hogy a néptömegekben a gazdasági és politikai fejlődés láttán ismét megszilárdult a biztonságérzet, megszűnt a jövőért érzett aggodalom. „Népünk meggyőződhet arról, hogy a CSKP jelenleg szilárd vezetéssel rendelkezik, amely nem fog ingadozna a végletek között, s nem játszik a jobboldali és szocialistaellenes erők kezére. Nem rendezünk — némelyek állításával ellentétben — programot az értelmiség körében, s megbecsüljük munkáját. Nem tűrjük azonban azokat a módszereket, amelyekkel az elmúlt két évben különféle művészeti szövetségek szószólói, újságírók és mások az „elitelmélet” alapján rá akarják kényszeríteni véleményüket és akaratukat a népre”. — „Tudjuk — mondotta befejezésül Gustáv Husák t—, hogy az emberek egy része még várakozó álláspontra helyezkedik. De hisszük, hogy eredményeink őket is meggyőzik, s a továbbiakban csatlakoznak hozzánk a szocialista társadalom felvirágoztatáséért végzett munkánk- | ban," Harci a brit csapatok Fegyveres fisszetüzések Belfastban Belfast Az észak-írországi véres hét ege után, az újabb többszáz főnyi erősítést kapott brit csapatok továbbra is harckészültségben vannak. Hétfőre virradó éjszaka legalább négy fegyvere« összetűzésre került sor Belfastban. A fegyveres incidensek számát mo6t már az is szaporítja, hogy az an. goi csapatok utasítást kaptak: figyelmeztetés nélkül tüzeljenek bárkire, aki engedély nélkül fegyvert visel. A szombati és vasárnapi tömeges zavargások gyakorlatilag véget értek, de az utócsatározásokon kívül Belfastban több leégett épület emlékeztet rájuk. Éjfél után ismeretlen személyek felrobbantottak egy benzíntar- tályt. Egy ismeretlen telefonáló pedig arra bírta rá a rendőrséget, hogy bombák után kutatva, átfésülje a város központjában levő össze« szállodát. A hét végi zavargások veszteségmérlegen eddig öt halott és 225 sebesült. Vasárnap Londonba is tömeg- verekedés tört ki a Bernadette Devlin szabadon bocsátását követelő tüntetők felvonulásakor. Hat rendőr megsebesült, kettő közülük súlyosan, 28 tüntetőt letartóztattak. Kedden kezdődnek Luxemburgban az Aj belépésekről a tárgyalások Luxemburg [ Kedden délelőtt a Luxemburg ! melletti Kirschbergben az európai központ modern épületében ünnepélyes külsőségek között kezdődnek a tárgyalások a Kö- ;ös Piac hat tagállama ég a felvételt kérő négy ország: Nagy- Britannia, Dánia, Írország és Norvégia képviselői között. A tárgyalások külügyminiszteri; szinten folynak. A keddi talál- 1 közónak, amelynek a terv sze-1 rint délre már be is kell fejeződnie, csak „a családi fotó” elkészítése a célja, azaz, hogy jelképesen bebizonyítsa, a „hatok” megtartják szavukat és a múlt év decemberi hágai csúcsértekezletén létrejött megállapodásuknak megfelelően még 1970 első felében megkezdődnek a tárgyalások a Közös Piac tagállamai és a felvételüket kérő országok között. Az USA hambodzsai tervei San Francisco Rogers amerikai . külügyminiszter vasárnap, úton Washing, tonból Nixon elnök nyári rezidenciájába, San Franciscóban újságírók kérdéseire válaszolva, nyilatkozott az Egyesült Államok kambodasai terveiről. A külügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai kormány arra számít, hogy a saigoni rezsim fenntartja katonai jelenlétét Kambodzsában. Egyúttal megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok június 30-a után is támogatásban részesíti, a Kambodzsában harcoló saigoni és Phnom Pemh-i kormánykato. naságot. Indokínai hadijelentés A dél-vietnami népű felszabadító erők tüzérsége hétfőre virradóan az ország három részében — a Mekong deltavidékón, a demilitarizált övezet közelében és Saigon környékén indított támadást az amerikaiak és a dél- vietnami kormánycsapatok állásai ellen. A demilitarizált övezet közelében hatórás harc bontakozott ki a szabadságharcosok és a dél-vietnami kormány csapa tok között A szabadságharcosok támadást intéztek ezenkívül az egyik olyan amerikai katonai tábor éllen, amely a Kambodzsából kivonult amerikai gyalogságnak ad átmenetileg otthont. A páncélököllel és automata- fegyverekkel végrehajtott partizántámadásnak hat amerikai sebesültje volt, A B—52-es amerikai nehézbombázók vasárnap és hétfőre virradóan négy hul- hárnban támadták Dél-Vietnam északi tartományait. A kambodzsai népi felszabadító erők folytatták a főváros, Phnom Penh elszigetelésére irányuló akcióikat. Ennek során vasárnap háromórás harc zajlott le Kompong Speu környékén. Heves harcokat jelentettek a fővárostól negyven kilométerre fekvő katonai lőszerraktár területéről is. A saigoni haditengerészet folyami egységei két zászlóalj tengerészgyalogost juttatlak vasárnap Phnom Penhbe, a város védelmének erősítésére. NasL Moszkvába kezelt Abdel Nasszer, azv Arab Köztársaság elnöilt niszterelnöke, az Arati- lísta Unió elnöke, az SZiponti Bizottságának és a- kormánynak a meghívásé főn Moszkvába érkezett laj Podgomij. Alekszej Koszigin ói más szovjet vezetők, valamint a moszkvai dolgozók képviselői fogadták a vendéget. repülőtéren felsorakoí\ rqj-u'i-vu-ion ----z ott a díszőrség, felhangzott az lön Moszuvaoa erKezett. Egyesült Arab Köztársaság és a Nasszer néhány napot t szovjetunió állami himnusza az szovjet fővárosban, ahol so elnökének tiszteletére. St^r»-**** \r®01ótér,61N«s*ratóA vnukovói repül ötéren mára kijelölt 5J vonult amelyet feldíszítettek a két \z utcákat aho -gg ^ “4‘ áll.m. lobogóivá] - felíratok® Chilében ren<YQ|; állapot Santiago A chilei kormány az ország Santiago tartományában kihirdette a rendkívüli állapotot, amelynek értelmében felfüggesztik az alkotmányos biztosítékokat, betiltják a gyűléseket, bevezetik a sajtócenzurát. A kormány intézkedéseire a diáktüntetések hulláma adott okot. A tüntetések június 26-án a Santiagóiéi 15 kilométerre levő Puente Alto községben kezdődtek. Itt diákok szolidaritásukat nyilvánították a közoktatásügyi dolgozók sztrájkja iránt. A rendőrség könnyfakasztó gázokkal és tűzfegyverekkel támadt a diákokra. Claudio Pavez és Gaston Nunez Palma tanulók 'et vesztették, harmincán nősültek. A rendőrök su- trbántalmazták és letartóz- nVlejandro Rojast, a Chilei felség elnökét. Kívüle tekmnél több személyt veti,w(tiprás a haladó közvé- rtháborodását váltotta tüntet?' fővárosban diákok Séf? szí tüntetést a rendfir- kolák t?- A közép- és otskot kezí. tiltakozásul sztráj vetsée is* a pedagógus szó- k^Third^ általános sztrájJúnius ^eg összehívták a Szakszervezeti Központ Lvüii plénumát, amelyen me ^ ország- ban uralk^^et. Tűzharc a Jorc^n folyó mentér Egy amimani katonai szóvivő közlése szerint vasárnap este a Jordán-folyó völgyének északi részében, körülbelül negyedórás tűzharc zajlott le jordániai és izraeli fegyveres erők között, amelyet izraeli egységek kezdeményeztek aknavetőkkel és gépfegyverekkel. A jordániai szóvivő említést tett izraeli repülj támadá- saról is, amelyet , köraeté- ben fekvő falvak Phajtottak végre. A támadás Hkezlében egy gyermek m<v hárott1 polgári személy ml Tel Aviv-i közlés hétfőre virradó éjjel az,aeli j<í_ gíerő a Szuezi-csatot szekt0- rát is támadta. Reagálások az amerikaik közel-keleti tervére Damaszkusz Az első hivatalos szíriai reagálás az amerikaiak közel-keleti tervére vasárnap este hangzott el a damaszkuszi rádióban, amelynek kommentátora a többi között kijelentette: „Népünk és vezetői, mindig is elutasították és a jövőben is elutasítják az amerikai terveket, valamint Új bankjegy és pénzérmék Lesz 500 forintos bankjegy — Uj 10, 5, és 2 forintosok Június 29-én délelőtt a Magyar Nemzeti Bank székhazában Pulai Miklós, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese sajtóértekezleten számolt be a jelenlevő újságíróknak, a rádió- és a televízió munkatársainak az új bankjegyek és érmék kibocsátásáról. A Nemzeti Bank elnökhelyettese nyomatékosan hangsúlyozta: az új bankjegyek és érmék praktikus célt szolgálnak. Hazánkban a forint kibocsátása óta óriási mértékben ■ megnőtt a bankjegyforgalom. Míg 1961- ben például 132 millió, addig 1969-ben már 239 millió darab bankjegy cserélt gazdát. A lakosság is igényelte, legyen a 100 forintosnál nagyobb címletű bankjegy. A nagyobb címletű pénz megkönnyíti a bankok, a kereskedelem, a posta, a vállalatok pénzforgalmi munkáját. az ezeket kísérő mindéig nyomást.” Az új terv nepe. lent semmiféle változást^ Egyesült Államoknak a Kqí Kelettel szemben tanúsított Rátartásában — Hangsúlyozz^ kommentár. Bagdad Az A1 Dzsumhurija című baj dadi lap így ír: „Honnan vési a bátorságot az amerikai kor mány, hogy miközben agressziói követ el Vietnam, Kambodzsa és a Közel-Kelet ellen, ugyanakkor béke javaslatokat terjesz- szen elő. Az Egyesült Államok tervének csak az a célja, hogy biztosítsa az agressziót és törvényessé tegye az imperialista bűnöket”. Az érmeforgalom könnyítésére új 10, 5 és 2 forintos érméket adnak ki. Az új 2 forintos kerül először forgalomba: 1970. július 1-én. A régi 2 forintosokat 1971. június 30-ig — fokozatosan — bevonják. Ezt követően senki sem köteles fizetési eszközül elfogadni — ha valakinél még marad régi 2 forintos, a bank becseréli. Az új 2 forintos sárgarézből készül, Ízléses külsejű, könnyen kezelhető érme lesz. Az új érméknél arra is ügyeltei:, hogy az automatáknál jól használhatók legyenek. Az új, nikkel alapanyagból készülő 10 forintos és 5 forintos érmék 1971 nyarán kerülnek kibocsátásra. Mind a Három érme — az új 10, 5 és 2 forintos — nagyságban jól megkülönböztethető lesz, s nem fenyegeti a vásárlókat az a veszély — mint a jelenlegi 5 forintosoknál —, hogy összetévesztik. NOTO-hadgyakorlat Koppenhága Július 20—25-e között az Északi-Tengeren és a Jütland- félsziget nyugati partjainál a NATO újabb „katonai bemutatót” tart. Mint azt a Bejlingske Tidende című dán lap hírül adja, az elgondolás szerint a hadgyakorlat ismét az övezetben levő , NATO-országok szolidaritását” hivatott kinyilvánítani. Politikai megfigyelők ugyanakkor rámutatnak: a ..Love Song” (szerelmi dali fedőnevű hadgyakorlat célja az, hogy a NATO stratégiájának megfelelően „erősítse a katonai tömb szárnyait”. Hasonló célt szolgált a múlt évben megrendezett NA- TO-hadgyakorlat, amelyet dán és norvég területen tartottak a NATO speciális mozgó egységeinek részvételével.