Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-18 / 141. szám
Az osztrák elnök a Hősök terén Is Ül Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke elhelyezi koszorúját a Hősök terén. Sxerdai program Dr. Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság államelnöke és kísérete szerdán Székesfehérvárra látogatott. A megyei tanács székháza előtt a megye, valamint a meSzabadon engedték a nyugatnémet nagykövetet A brazil gerillák betartották szavukat és a szerdára virradó éjszaka szabadon bocsátották N yugat-Németonszág brazíliai nagykövetét, Ehrenfried von Hollebent. A diplomatának semmi baja, csak öltözékén látszott meg a 133 órás fogság. A nagykövet elrablása a népii forradalmi élcsoport nevű földalatti szervezet eddigi legnagyobb szabású akciója volt, s a gerillák abban a manifesztum- ban, amelynek közzétételére valósággal kötelezték a kormányt, értésre adták azt isi, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen cselekedetük. Céljuk ugyanis az, hogy kicsikarják bebörtönzött harcos- ! társaik kiszabadítását. Elbricks ; amerikai nagykövet visszaadása • fejében 15 fogoly nyerte már ■ vissza szabadságát, Okucsi ja- E pán konzulért pedig 5 foglyot j kaptak, míg most — mint isme- ■ retes — még szenzációsabb volt ! az ár: 40 fogoly piheni ki szén- l védéséit kedd óta Algériában, Miután ezek a menekültek a ; nyilvánosság elé tárták, milyen ! id rival látások nak vetették alá E őket a brazil börtönökbe, a ; nyilatkozatok felderítésére ked- ■ den Algériába érkezett Maurice E Butin, a párizsi feülebbviteli bí- 5 lóság jogtanácsosa. Butin az al- ■ gériai rádió tudósítójának kije gyetszékhely párt- és tanácsi vezetői fogadták a vendégeket. Dr. Tapolczai Jenő, a megyei tanács vb-etnöke a megye életéről, fejlődéséről tájékoztatta az Osztrák Köztársaság elnökét, aki ezt követően ottani üzemlátogatáson vett részt. Búcsúzáskor az Osztrák Köztársaság elnöke kijelentette: nagyon érdekes tapasztalatokat szerzett a látogatása során. A vendégek Székesfehérvárról a Balatonihoz utaztak. Newarkban néger polgármestert választottak Első ízben választott néger polgármestert az Egyesült Államok keleti partvidékének egyik nagyvárosa. A New York melletti Newark választói kedden jelentős többséggel Kenneth Gibson néger városi alkalmazottat választották a város élére, az eddigi fehér polgármestertel, Hugh Addonizio- val szemben. 16-ik napja a Föld körül A Szojuz—9 űrhajó személyzete 16-ik napja kering a világűrben. Az űrhajó szerdán moszkvai idő szerint 13 óra 45 percig (magyar idő szerint 11 óra 45 percig) 293 fordulatot tett a Föld körül. A rádióösszeköttetések időszakában az űrhajóitok beszámoltak megfigyelésük eredményeiről. Jól látták a Földközi- tenger és Nyugat-Szibéria közötti térséget, és e térségben levő városokat. A nap folyamán az űrhajósok kölcsönösen ellenőrizték egymás egészségi állapotát. Mérték a vérnyomást, regisztrálták az érvelést és a légzést. Az új munkanapon, az első rádióösszeköttetés idején az űrhajó parancsnoka közölte, hogy pihenés után jó a közérzetük és megkezdték a napi program teljesítését. Gáspár Sándor Koreában Pák Szong Csői a Koreai Munkapárt Politikai Bizottsága Elnökségének tagja, a KNDK Minisztertanácsának elnökhelyettese kedden fogadta a magyar szakszervezeti küldöttéget, amely Gáspár Sándornak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po. litikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével tartózkodik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Baráti beszélgetés folyt le Pák Szong Csői és a magyar vendégek között. Szudáni gazdasági delegáció Budapesten Szerdán szudáni gazdasági küldöttség érkezett Magyarországra. A delegáció tárgya* majd a két ország gazdasági kapcsolatainak további bővítéséről. A küldöttséget dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa fogadta U Thant hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett U Thant, az ENSZ főtitkára a szovjet kormány meghívására szerdán Moszkvába érkezett. Vlagyimir Vinogradov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyet- tene és más hivatalos személyiségek fogadták a vendéget a se- remetyevói repülőtéren. U Thant öt napot tölt Moszkvában, majd ellátogat Minszkbe, Belorusszia fővárosába. Találkozni szándékozom a szovjet vezetőkkel — mondotta az újságíróknak az ENSZ főtitkára. Palme svéd miniszterelnök a Szovjetunióban Moszkva A szovjet kormány szerdán villásreggelit adott Palme svéd miniszterelnök tiszteletére, aki hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. A villásreggelin részt vettek svéd részről a Palme kíséretéhez tartozó személyiségek, valamint Gunnár Jarring, Svédország moszkvai nagykövete. Szovjet részről Alekszej Koszigin, Dmitrij Poljanszkij, Vlagyimir Kirillin és mán hivatalos személyiség jelent meg a villásreggelin. Anglia a választások előtt London A mai országos parlamenti választás előtt más-más arányban ugyan, de a lényeget illetően egybehangzó módon munkáspárti győzelmet jósolnak a közvéleménykutatások. A Times- ban közölt Marplan-felmérés szerint a munkáspárt országszerte 8,7 százalékos, Észak-ír- országot leszámítva 9,6 százalékos vezetésre tarthat számot. Ez áttörő erejű győzelmet jelentene és több mint 151 mandátu- mos többséghez juttatná Wilso- nékat. A választási eredmények csütörtökön éjfél előtt kezdenek beérkezni; várható, hogy pénteken hajnali négy-öt órakor már ismeretes lesz, melyik párt vitte el a pálmát Husszein a gerillák és a hatóságok együttműködéséről Amman Husszein jordániai uralkodó szerdai sajtóértekezletén megállapította, hogy a múlt héten lezajlott véres harcok hátterében „külföldről irányított összeesküvés” állt, amely a jordániai hadsereg, a palesztinai ellenállók és a jordániai nép ellen irányult. „A dolgok jelenlegi szakaszában egyelőre nem tudják felmérni, mi volt az összeesküvők tényleges célja” — mondotta. Husszein a jordániai hatóságok és a palesztinai ellenállási mozgalom központi bizottságának együttműködéséről szólva, megállapitóttá: „A helyzet normalizálódása annak köszönhető, hogy az együttműködés és a megértés javulásával skieriilt megtalálni azt a közös formulát, amely lehetővé teszi a szoros kapcsolatot a hatóságok és az ellenállási mozgalom között”: i»aasBBaaaaaasaaBBBaaaaaBBaBaBsaaaBBBBBBaaBBaBBflaaBaBaaBaBaaaaa■■■■■■■■■■■«•• ■laiiaBBBiaiiaaaiaaaaMaiaaaaaaaBiBiaaaaaaaaBBBBaaaiiBaaaaaaB iaaBaaaaaaaaaa*aaaaaaaaaafli Az Egyesült Arab Köztársaság, a második világháború után függetlenné vált afrikai államok egyik legidösebbike június 18-án emlékezik meig a köztársaság születésének 17. évfordulójáról. Bár a fiatal állam a monarchia megdöntőié, Illetve a köztársaság kikiáltása óta eltelt időszakban két ízben volt háború, agresszió áldozata, az ötvenes éveik kezdete óta napjainkig elismerésre méltó haladást ért el gazdaságának fejlesztésében. A gazdaság fejlődése egyaránt tükröződik a tulajdonviszonyok átalakításában és a termelőerők, a gazdasági potenciál növekedéAz EAK gazdasági fejlődése »mélységesen megráz- S sében. A több lépcsőben végre- tak” a hallottak s a látottak. A ■ volt foglyok testén ugyanis meg. ■ “ kínzások félreis-! találhatók a mérhetetlen jelei. ELADÓ 1 darab felújított 0,5 tonnás Warszava Pl—CÜP tehergépkocsi, 40 000 forintért. AFIT SZERVIZ. BÉKÉSCSABA, Telefon: 12—122 110789 2 1970. JÜNIUS 18. hajtott agrárreform felszámolta a feudális nagybirtokát s a termőterület zömét a földet művelő fellahok tulajdonába juttatta. A mezőgazdaságban egyidejűleg kibontakozott a kormány által támogatott szövetke. zeti mozgalom is. 1960-ban államosították az egyiptomi burzsoázia fellegvárát, a Miszr- bankot, majd az ország valamennyi bank-intézményét, biztosító tánsaságát, a nagyipart, a külkereskedelmet, a kereskedelmi hajózást s legvégül — 1967-ben — a nagykereskedelmet. Az EAK gazdaságában ma már az állami szektor dominál. A második világháború utáni első évtizedben a mezőgazdaság stagnált, termelése mindössze 10 százalékkal múlta félül a háború előtti időszak átlagát. A tulajdon-, a birtokviszonyok megváltoztatása, a termőterület bővítését célzó beruházások, továbbá a hazai műtrágyagyártás és az öntözöoia torna-rendszer bővítése kedvező feltételeket teremtett az agrárszektor fejlődésében. A monarchia megdöntése és az 1967. évi agresszió közötti másfél évtizedben a mezőgazdaság' termelése mintegy 80 százalékkal emelkedett. Valamennyi arab ország közül az EAK rendelkezik a legszámottevőbb ipari potenciállal. Az ötvenes évek elején az ország iparának mintegy 70 százalékát a részben kézműves jellegű könnyű- és élelmiszeripar alkotta. A nemzeti ipar szélesebb alapokra való helyezése a köztársaság kikiáltása után kezdődött s erre a célra külföldi kölcsönöket is igénybe vettek. 1960-ig mintegy 370 millió egyiptomi font (kb. 800 millió dollár) külföldi kölcsönt vettek fel iparfej. lesztésre. Ebben az időszakban a Szovjetunió és a többi szocialista ország 180 millió rubel kölcsönt nyújtott. 1958-ban a Szovjetunió 700 millió rubel gazdaságfejlesztési k öl cg ön folyósitá- sát kezdte meg, egyebek között 65 ipari üzem létesítésére. Az EAK mai ipari struktúrájában már számottevő részesedéssel — kb. 40 százalékkal — képviselteti magát a kőolaj, és a vegyipar, a vas- és fémkohászat, valamint a gépipar. Ez utóbbi iparág egyebek között Fiat licence alapján személygépkocsikat, omnibuszokat, camion-tehergépkocsikat, Diesel-motorokat, elektromos és orvosi műszereket s különféle háztartási villamosgépeket, tartós fogyasztási javákat gyárt. Az EAK nemzeti jövedelme 1952—1967 között több mint kétszeresére — 800 millióról 2 milliárd egyiptomi fontra — nőtt. A gazdaságfejlesztés eredményei a nemzeti jövedelem struktúrájában is tükröződnek: az ipar és a mezőgazdaság nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása, nak aránya ma már nagyjából azonos. Az 1967. évi háború — a Sinai-félszigeten levő olajbázis elvesztése, a Szuezi-csatorna forgalmának megbénítása, az idegenforgalom kiesése — mintegy 170 millió fonttal csökkentette az EAK bevételét. Az ország gazdasági fejlődése e jelentős anyagi-pénzügyi, veszteség ellenére sem tört meg. A Szuezi- csatorna és a korábban nagyarányú idegenforgalom bevételeit pótolja az olajtermelő arab országok khartumi megállapodása alapján évről évre és konvertibilis devizában folyósított segélye. A fejlődés legfontosabb feltételeit mindenekelőtt az biztosította, hogy a korábban kezdett beruházások az elmúl) években is jelentős új létesítményekkel/— a heluáni acélműben pl. egy évi 300 000 tonnás hengerművel — gyarapították az ipari kapacitásokat. Az ipar termelése 1968-ban 7, 1969-ben pedig 12 százalékkal nőtt. A kőolajtermelés noha a Sínai-félszi- geten 5,5 millió tonna évi termelést adó olajmező veszett el, megtöbbszöröződött: az 1966. évi 6,3 millióról 1969-ben 20 millió tonnára nőtt. Az EAK középtávú fejlődésének objektív feltételei bizonyos értelemben kifejezetten kedvezőek. A geológiai kutatások számos ásványi kincset tártak fel — kőolajon kívül további vasércet, foszfátot, bauxitot stb. —, az asszuáni gát és vízierőmű teljes üzembe helyezése olyan v i 1 lamoienergi a-többlethez, felesleghez juttatja az országot, amely lehetővé, sőt szükségessé teszi a vi 1 lamose-t iergi a - i gényes nehézipari bázis megteremtését. A további erőteljes iparosítást a demográfiai adottságok is igény, lik, a több milliós munkaerőtartalék s nem utolsósorban a nagyarányú népszaporodás. Az EAK nemzeti jövedelme az elmúlt évtized átlagában évente kb. 6 százalékkal nőtt, míg a lakosság lélekszáma évente 2.8 százalékkal, ma már esztendőnként kb. 1 millió fővel. (Az ország lakossága 1952-ben, a monarchia megdöntésekor 21 millió volt, 1969-ben 32 millió). Mindez utal arra, hogy az agrár, fejlődés sem tekinthető lezártnak vagy megoldottnak, mert az EAK — noha gyapoton kívül számos agrárterméket, zöldséget, déligyümölcsöt, rizst exportál — a belső ellátást csak jelentős importtal tudja biztosítani. G.