Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-08 / 106. szám

Fokozódik a meleg y y Várható idő­járás ma estig: ^délnyugati és nyugati megyék­ben változóan felhős idő, szór. ványosan elő­forduló kisebb esőkkel. Az or­szág többi részén nappali felhő- képződés, eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő keleti, dél­keleti szél. A nappali felmele­gedés tovább erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 8—13, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30—35 fok kő. zott. — KÁRTÉRÍTÉS. Az Állami Biztosító az elmúlt hónapban 5 millió 210 ezer forint kártérítést fizetett megyénkben. A járások közül a legnagyobb összeget a szeghalmi és a gyulai járásban fiaették ki. — A BÉKÉS MEGYEI LEVÉL­TÁR IGAZGATÓJA, dr. Szabó Ferenc nemrégiben Szegeden részt vett a Csongrád megyei Helytörténeti Bizottság által rendezett tudományos üléssza­kon, s előadást tartott a földre­form Csongrád megyei történe­tének néhány feltáratlan kérdé­séről. Ez év nyarán az MSZBT Szegeden működő központi orosz nyelviskolája rendezvénysoro­zatán a dél-alföldi betyárvilág­ról hangzik majd el dr. Szabó Ferenc orosz nyelvű előadása. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP J A NÉPÚJSÁG^ Legyen antikvárium Békéscsabán! Juj,de finom! Meghalt a király, éljen a király! — kiálthatnánk, látva a békés, csabai antikvárium helyén megnyílt könyvesboltot. Örülhetünk, hogy újabb könyvárusító hellyel lett gazdagabb a megyeszékhely, bosszankodhatunk, mert megszűnt Békés megye egyetlen, régi ol- vasnivalókat kínáló üzlete. Meghalt a király, éljen a király? Sajnáljuk az antikváriumot. Igaz, kevesebben keresték fel, mint egy fűszerüzletet, vagy a csak­nem szemközt levő Radnóti könyvesboltot. Forgalma mindössze félmillió forint volt évenként, de a roskadásig telt, öreg könyve­ket kínáló polcok között sokan kedvtelve válogattak. Hiányozni fog és ahogy mondani szokták: hiánya pótolhatatlan. Nem tudjuk, ki mondta lei a halálos ítéletet? Az okot viszont sejtjük: az antikvár helyén nyíló könyvesbolt évi forgalmát más­fél millióra tervezték. Pusztán anyagi megfontolásból zárták vol­na be a Tanácsköztársaság úti üzletet? A választ az olvasókra bízzuk. Rájuk és a könyvbarátokra, gyűjtőkre hivatkozva kockáz­tatunk meg egy kérést: legyen antikvárium Békéscsabán! Még ha egy; a mostaninál kisebb helyiségben is. Egy adminisztratív intéz­kedés nem ítélhet az olvasni vágyók és a könyvgyűjtők fölött. Éppen ezért lenne jó, ha ez, a megszűnj antikváriumért mondott rekviem a nagyközönség száztorkú kórusából, mint tiltakozás han­gozna fel. — NÉPFRONT ELNÖKSÉGI ÜLÉS. A Hazafias Népfront Bé­kés megyei elnöksége május 13- én tartja ülését Békéscsabán, a népfront székhazában. Napiren­den szerepel a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának áp­rilis 33-i üléséről szőlő tájékoz­tató. n — VASÁRNAP: KÉT TÜZOt­TÓVERSENY. Az önkéntes tűz­oltók járási versenyeit a napok­ban sorra megrendezik me­gyénkben. Május 10-én, vasár­nap Mezómegyeren a békési já­rás 38, Nagykopáncson pedig az orosházi járás 58 tűzoltóraja méri össze felkészültségét. — A TALÁLMÁNYOK PAVI­LONJA az idei BNV-n is sok hasznos újdonságot tár látogatói dé, s egyben vállalkozókat is keres a találmányok realizálásá­ra. összesen ötven szabadalma­zott szellemi terméket állítanak ki, ezeknek egy részét már át­vette az ipar, s megkezdődött a gyártás előkészítése. Egy pillanatra Egyik lapunknak a cikke dicséri a horgásznőket: Nincs közöttük orvhorgász sem, s a férfiak dicsekvőbbek. Mérgelődik egy leányka: Orvhorgász nincs? Ezt én kétlem! A barátnőm elpecázta előlem a vőlegényem. ■■■■■■■ Május 6-án, délelőtt ti óra­kor nyitotta meg Mladonyiczky Béla szobrászművész Tóth Valé­ria főiskolai hallgató textilké­peinek kiállítását, A megnyitón az érdekes technikával készült alkotások nagy sikert arattak. Képünk: Tóth Valéria és Mla_ donyiczky Béla, a kiállítás meg­nyitóján. (Fotó: Demény) — VÁLASZTMÁNYI ÉRTE­KEZLET. A Kisiparosok Orszá­gos Szervezetének Békés me­gyei vezetősége május 11-én. hétfőn délelőtt fél 9-től Békés­csabán megyei választmányi ér­tekezletet tart, melyen részt vesz dr. Gervai Béla, a KIOSZ országos elnöke is. — KIKELTEK A NYÁRI LU- OAK BIHARUGRÄN. A kive­szőben levő sztyeppéi madarak­ból 40 pár költött a halastavak környékén. Kikeltek a kiskócsa- gok és más védett madarak fió­kái is, s a zsadányi, geszti és a vátyoni erdőkben, az úgyneve­zett „varjú-kolóniákban” mint­egy félszáz pár várja a szapo­rulatot. — TÍZ SZAKKÖRBEN 215-en tevékenykednek Körösladány- ban, a művelődésügyi házban, ban, a művelődési házban. Ezen­kívül zongora-, gyógy, és mű­vészi torna-, valamint hímző­tanfolyam működik. — A KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS KIVITELEZŐ VÁLLALAT süt- tői telephelyén befejezték Se- gesdi György legújabb alkotá­sának, Marx és Engels emlék­művének faragását. Az 5 méter magas és 2 méter széles szobor- csoportot 2 és fél méter magas talapzaton a tervek szerint au­gusztus 20-án Budapesten, a Jászai téren állítják fel. — AZ ÉPÍTŐK Művelődési Ház vezetősége értsíti kedves vendé­geit, hogy karbantartási munkák miatt május 9-én és 16-án nem tart táncrendezvényt. 4344 — A BÉKÉSCSABAI Halértéke­sítő Vállalat értesíti kedves vá­sárlóit, hogy szaküzletében a mélyhűtött baromfi árusítását Is megkezdte. 144761 Gimnazisták tanulmányi kirándulásai Az IBUSZ békéscsabai irodá­jának tájékoztatása szerint me­gyénk középiskoláinak igen sok osztálya tesz tanulmányi kirán­dulást az érettségi szünet alatt. Május 17-én a megyeszékhely új gimnáziumának öt osztálya is útnak indul. Az I/a Pécsre, Harkányba, Szi­getvárra és Siklósra megy vo­nattal, s öt-öt napos autóbusz­kirándulásán szintén Péccsel és környékével ismerkednek a Il/á és Il/d osztály tanulói. A IlI/d osztály Győr, Sopron, Kőszeg, Szombathely nevezetességeivel ismerkedik, az I/c pedig miskol­ci, egri. gyöngyösi útján többek között üzemlátogatást tesz a Le­nin Kohászati Művekben. Évforduló ötven évvel ezelőtt, 1930. mi- jus 8-án született Zentán ösz- Szabó János, a magyar kommu­nista mozgalom kiváló harcosa és vértanúja. Munkaszolgálatos, majd 1943- ban hadifogságba kerül. Azon­nal jelentkezik a fasiszták el­leni harcra, a partizánmozga­lomba. Előbb Ukrajnában har­cid a fasiszták ellen, később Szőnyi Márton ejtőernyős parti­záncsoportjának lesz a politikai megbízottja. A csoporttal együtt 1944. augusztus 9-én a Bükkben vetik be. ejtőernyővel ereszked­nek le, de a bevetés után — né­hány társával együtt — parti­zánvadászok kezére kerül. Nincs kegyelem, a hős partizánt 34 éves korában, 1944. november 4-én Sopronkőhidán kivégzik. Mai névnap: Mihály Kérdést hordoz magában a mai Mihály név, amely az óhé­ber „Michael” névből származik. A kérdés: „Mi cha él?” Mivel az óhéber nyelvben az „él” az istenség fogalmát fedte, így a kérdés jelentése annyi, mint „Ki olyan, mint isten?”, de magya­rázhatjuk a név jelentését úgy is, hogy annak viselőjére céloz, aki „olyan, mint isten”. Nyelvünkön kívül a szláv és a germán nyelvekben egyaránt használatos Mihail, Michael, Michel név nálunk érdekes fej­lődésen ment át: Vörösmarty például még „Mikhál”-nak írta nevét, Katona „Bánk bán”-já- ban a királyfi nevelője, Mikhál és Myska bán őrzi a nevet. Eb­ből az is látszik, hogy a múlt századig a mai becéző Miskánk — szláv mintára — még hivata­los komolyságú név volt. A jó idő — most már remél­jük, végleges — beköszöntését bizonyítják az utcákon megje­lent fagyldltárusok s a képün­kön látható egyik legifjabb fagylaltozó is. (Fotó: Demény) — A VADÁSZJELENETEK AL- SÓ-BAJORORSZÁGBAN című nyugatnémet filmet vetítik má­jus 11-én, hétfőn este 8 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. t** gyelefcs riporterünk BALESET — RÉSZEGEK MIATT A Gyula és Békéscsaba közöt­ti útszakaszon május 6-án a ké­ső esti órákban az italtól jóked­vűen dalolászva az úttest köze­pén tolta kerékpárját Oprics Péter és Sánta János gyulai la­kos. A motorkerékpározó Pász­tor Pál későn vette észre a két embert, s hogy az összeütközést elkerülje, erősen fékezett. A motorkerékpár a hirtelen féke­zés következtében felborult, s mint tegnap megtudtuk, veze­tője olyan szerencsétlenül bu­kott, hogy súlyos sérülést szen­vedett. Utasa, Pásztor Pálné könnyebb sérüléssel úszta meg a részegekkel való találkozást. HAZAMEHETNEK A KÓRHÁZBÓL A békéscsabai kórház baleseti osztályára szállították a május 5-én durrdefekt miatt történt baleset kilenc sérültjét, akik kö­zül öten már elhagyták a kórhá­zat. A még ott levő Győri Ká­rolyra, Hidvégi Eszter, Koós Lászlóné és Tóth Györgyné ál­lapota is kielégítő, s a tegnapi tájékoztatás szerint ma vagy — HASZNOS ÉS SZÉP HOB- BYNAK HÖDOL a székesfehér­vári Máíics György. Lakásának télikertté varázsolt verandáján két citromfát nevél. Jelenleg a virágokon, kisebb-nagyobb zöld gyümölcsökön kívül harminc- negyven lédús, vékony hajú, érett citrom van a fán. szombaton hazamehetnek. A baleset — mint ismeretes — Bé­kés és Mezőberény között tör­tént, és a sérültek valamennyi­en köröstarcsaiak. SZABÁLYTALAN KANYARODÁS összeütközött két motorkerék­páros tegnap Békéscsabán, a Ka­zinczy és a Szerdahelyi utca ke­reszteződésében. Kalász János békéscsabai lakos ugyanis a Szerdahelyi utcába balra fordul­va „levágta a kanyart”, nem ad­va meg az áthaladási elsőbbsé­get a szintén helybeli Gyeb- rovszki Lajosnak. Mindkettőjü­ket kórházba szállították, ahon­nan értesültünk: súlyos agyráz­kódást szenvedtek. NÉPÚJSÁG i Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba Szabadság tér 17, m. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n„ Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—021. 11—051 Felelős kiadó: Eehőczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dfi egy hónapra 20. — Pt Békés megyei Nyomdaipari Valiidat. Békéscsaba. Indexe *5 051

Next

/
Thumbnails
Contents