Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
TAMA FMS4B0K / V»> ( * % r j/9 ^ (OleeeL a. tuiio j Fővárosunk sok tekintetben már elérte, vagy megközelítette a világvárosi szintet, más dolgokban még van behozni valója; egy azonban bizonyos, hogy az 1 főne eső vicc-termés terén mindenkit fölényesen verünk. A Régi pesti viccek című, két éve közreadott viccgyűjtemény igy kezdi mondanivalóját: ,,Azt szokták mondani. Pesten mindenből viccet csinálnak”. Kétségtelen, hogy minden időben a legszomorúbb körülmények között és a legtragikusabb eseményekkel kapcsolatban is virágoztak Pesten a viccek. Karinthy Frigyes a Hogyan születik a vicc? című krokijában felkér egy népszerű és nagy sikerű humoristát, válaszoljon a címbeli kérdésre. Az illető kifordított tenyérrel tűnődött, végre így szólt: — Sejtelmem sincs róla, uram!... Nézzen rám, humorista hírében állok, nos esküszöm önnek, soha még viccet nem csináltam, tudomásom szerint, vicc alatt értve azt a bizonyos épkézláb történetet, aminek eleje, közepe és csattanója van és, amit ezzel a bevezető kérdéssel szoktak elmondani : „Ezt hallottad már?” ... Nem tudom, ki az az ember, aki ezeket a történeteket szerkeszti. Lehetséges, hogy úgy alakul, mint a népdal, aminek szerzője szintén ismeretlen szokott lenni. Rex, azaz Király Dezső, a néhány éve elhunyt kitűnő humorista megkérdezte a disszidálásból visszatért (vagyis a pesti humor nyelvén visszidált) isme. rősét. hogy milyennek találja a várost. — Egy fél órája, hogy megérkeztem — mondotta vidáman hunyorítva. — Még nem mondhatok sokat. De, öregem! Már hallottam négy ilyen viccet!... fim. mm MPÚJSÁCt 1970. MÁJUS 31. S a négy vicc egyike, amit nyilván Rex mesélt neki: Európai kőrútján Budapestre érkezik egy maharadzsa. Igen jól érzi magát, csak egy bánata van. Sehol nem tudják hőn áhított kedvenc hazai ételét elkészíteni. Mi légyen az? Elefántfüle, pirított hagymával! — Pesten ez is lesz — mondja a szálló igazgatója és másnap a maharadzsa ámulva látja az ablakából, hogy 1 elefántot terelnek a konyha felé. Az ebédnél kiderült, hogy mégsem tudták elkészíteni őfelsége kedvenc ételét. — De, hisz. kaptak elefántot! — így a nagyúr. A konyha- főnök mélabusan feleli: — Elefántunk van... Csak hagyma nincsen. S, hogy mennyi-mennyi ilyen és még jobb viccet tud Pest, arra jellemző, hogy a műfajok felsorolása is elég: arisztokrata vicc, skót-vicc, bolond favicc, betű- és abszolút vicc, s örök di_ vat a gyerekszáj. Alábbhagyott viszont az a viccjárvány, amely százával teremtette az így kezdődő sztorikat: „Két vigéc utazik a vonaton”. Az idők változásai ritkították meg az anyósviccek áradatát. Befejezésül néhány régi vicc; hátha valaki nem ismeri. (Egy újszülöttnek minden vicc új.) Ez például a századforduló szupermaxi szoknyadivatjáról szól: szamzi.éxlg mb mb m m m m — Meddig illik egy nőnek esőben a szoknyáját emelni? — Harmincéves korig. Katona-vicc 15 évvel későbbről: — Mi a különbség a háború és a mozi között? — Semmi: mind a kettőnél hátul vannak a legjobb helyek. Tizenöt évvel később: — Ha folyton csak ráfizet az üzletre akikor hogy tud megélni? — Vasárnap zárva tartok! Újabb 15 év elteltével: (a romeltakarítás korából): — Képzelje, nem találtam haza! — Hogy történhetett? — Kihord ták az utcából a törmeléket. Tréfák Az éjszaka kellős közepén izgalomtól elfúlt hang hívja fel a rendőrséget: Halló, halló, rendőrség? Bejelentem, hogy holnap reggel, pontosabban hajnali fél hatkor a Bois de Boulogne sétánya mellett párbajra kerül sor. Mindenáron meg kell akadályozni! Ez az önök kötelessége! Rendben van uram, rendben. Ne rémüldözzön! Néhány perccel ezelőtt erre vonatkozóan már kaptunk bejelentést — az ellenféltől. A pap mértékletességről prédikál a fiataloknak: Az első szivar hozza magával az első pohár italt, amely a nőkhöz vezet... Az egyik serdülő fiú félbeszakítja: Tessék mondani, hol lehet azt a szivart megvenni? *** A tanítónő részletesen magyarázza a gyerekeknek az apály-dagály jelenségét. Az egyik gyerek egyáltalán nem figyel oda, és amikor a tanítónő felszólítja, hogy ismételje el a hallottakat, így szól: — Az egész azért van, hogy a szemben levő oldalon is füröd- hessenek az emberek. Így mindenkire sor kerül. *** Egy önmagával igen elégedett fiatal író egy sajtókonferencia alkalmával felolvassa ,,számos csodáló!” egyikének levelét, amely dicshimnuszt zeng páratlan tehetségéről, stílusának tisztaságáról, gondolatainak mélységéről, és a megérdemelt dicsőségről. A hallgatóság teljesen átszellemülten hallgatja. Csupán egy indiszkrét újságíró teszi fel a kérdést: — Aláírás van? — Igen. Szerető anyád. *** Melyik a legszebb francia szó, — kérdezték egy ízben Tristan Bemard-tól. — Sörnör. — Hogy-hogy? — Mert egy napon, amikor azt hittem, hogy valami nagyon súlyos betegségben szenvedek, az orvosom így kiáltott fel: sö- mör! No, érti most már? *** Léon Bloynak az volt a szokása. hogy sűrűn kért előleget kiadójától. Egy napon éppen lépéseket tett ez irányban, amikor a kiadó tréfásan így szólt: — Rendben van. megkapja az előleget, de egy feltétellel: találja ki, melyik szemem van üvegből. — A hal. — válaszol gondolkodás nélkül Léon Bloy. — Pontosan. De hogy találta el? — A szánalomnak egy szikráját láttam benne felgyűlni. Pályaválasztási tanácsadás egy csendes írójelöltnek A lap múlt vasárnapi számában On az olvasók közvéleményét régóta foglalkoztató, nem kisebb jelentőségű kérdés eldöntését kérte Tanácsainktól, mint hogy az írói vagy a csendes őriilti pályát válassza-e. Szakértőink bevonásával, s megfigyeléseken alapuló, egyáltalán nem tudományos tapasztalataink felhasználásával az alábbi tanácsot adhatjuk. Már a probléma felvetése sem helyes. Nem pedig azért, mert: 1 Túlságosan leszűkíti a választási lehetőségeket, s lebecsüli • Tanácsadónk felkészültségét, amikor csupán arra kér választ, hogy írónak, vagy csendes őrültnek csapjon-e fel először. A technika' mai fejlettsége mellett & sorrend egyáltalán nem lényeges. Író és csendes őrült egyszerre is lehet bárki. (Bizonyíték erre szakértőnk jelenlegi válasza.) Ám, ha a sorrendhez mindenáron ragaszkodik, tanácsoljuk, hogy legyen előbb író. Ez népgazdasági érdek is, mert írásai alapján gyorsan rá lehet jönni, hogy tulajdonképpen csak csendes őrült. Míg ha sorrendben az utóbbival kezdi, nagy apparátussal és jelentős anyagi-ráfordítással is nehéz lesz önben felfedezni az Írót. 2 Írásából megállapítható, hogy ön erősen befolyásolható jel- • lem, aki alapvető kérdések eldöntésében nem tud szabadulni a nője hatása alól. Felhívjuk figyelmét, hogy ez a XX. század férfiainak többségére jellemző olyan átmeneti kortünet, amely 80 éves koron túl jelentősen veszít hatásából. Azt a, pár évtizedet pedig bírja ki! 3 Miféle rögeszme készteti önt ragaszkodni a megjelölt két • pályához, amikor annyi más lehetőséget kínál az élet? (S ráadásul csendes őrült ezek mellett is lehet!) Javasoljuk, hogy valamilyen vezetői pályát válasszon. Vezetni annyi mindent lehet, pl. rollert, naplót, részeg embert, s mi önt ézek bármelyikére alkalmasnak ítéljük meg múlt heti írása alapján. Vagy — ha van Önben áldozatkészség igényesebb pályaválasztáshoz — legyen olvasó! A Végül megkérdezzük: miért akar ön csendes őrült lenni? **• Ki figyel oda? Ugyanaz hangos változatban — kisebb dühöngéssel fűszerezve — előbb a szomszédok, később mások figyelmét is felkeltheti. Még akár az újságban is szerepelhet ezáltal. Esetleg gyakrabban is, mint íróként sikerülne. Reméljük, hogy fenti — minden tudományos alapot nélkülöző — tanácsunkkal elhatározásában továbbra is segítségére lehetünk. Sorstársi üdvözlettel: RENC DE AKFE a csendes őrült írójelöltek pályaválasztási szakértője A legjobb könyv Ezt az anekdotát már több formában hallottuk, minden országban. másképp variálják, de az alábbi változatnál sikerültebbet keresve sem találhatnék, mert a történet — akárcsak egy parányi tükörcserép — sokkal nagyobb darab valóságot fog fel és tükröz vissza, mint ahogy a felülete sejteti. Egy New York-i tőzsdeügynöknek rendkívül kockázatos, de végül is busásan jövedelmező bessz-spekuláció állt a háta mögött. Az idegőrlő hazárdjáték izgalmai közepette teljesen megfeledkezett a felesége születésnapjáról. Harmadik nejét, aki mellesleg megjegyezve hatalmas vagyon várományosa volt. épp egy esztendővel azelőtt vezette oltár elé. Zavarában a titkárnőjéhez fordult tanácsért. Mit vehetne még gyorsain a feleségének, mielőtt hazaszáguld. — „Egy divatos platina karkötőórának biztosan örülne” — indítványozta a titkárnő. Az ügynök sajnálkozva rázta a fejét. — Elkésett ötlet. Azt már karácsonyra megkapta. — Mit szólna egy arany öngyújtóhoz? — Ejnye, de bosszantó! öngyújtója is van már, hangzott a gondterhes válasz. — Akkor vegyen talán egy könyvet. — Könyvet? s— ismételte habozva a derék spekuláns és szórakozottan kinézett az ablakon. Az utca túloldalán égbényúló felhőkarcoló magaslott, a „Manufacturers Trust Company” görög templomstílusban épített bankpalotája. A ház ormán embermagasságú betűk hirdették a tömör bölcsességet: „A legjobb könyv ... a betétkönyved!” — Könyvet? Az ördögbe, könyve is van már! A napokban találkoztam Stanicli Kázmér- ral, a Filc• és Hónaljvédőgyár körzeti megbízottjával. Gondterhelt arcáról azonnal láttam, hogy nincs semmi baja, mert szokása szerint őt azok a dolgok nyomasztják, melyeknek más ember örül. — Szervusz Stanicli! Már megint jól vagy? — köszöntem rá. — Ne is kérdezd! — legyintett a fülével, mert azok közé tartozik, akik szükség esetén minden testrészükkel tudnak gesztikulálni. — Jó akkor nem kérdezem — mondtam. Tudtam, hiába beszélném le, úgy is folytatná. (Egyszer fogadtam vele egy stanicli pattogatott kukoricába, hogy tíz percig nem állja meg szó nélkül. Már az első félidőben elvesztette a fogadást, azzal a felkiáltással, hogy egy hold csöves kukoriStanicli nem örül. cával sem, engedi magába fojtani a szót.) — Milyen lesz az idei filctermés? — tértem át egy másik témára, de most is leintett a fülével. — Kit érdekel az, mikor az ember tele van gonddal, bajjal a községek fejlődése láttán! — Mit? Téged a községek fejlődése gyötör? — Nézd — kezdte —. Sokfelé megfordulok a hónaljvédő gyár megbízásából az alapanyaggyűjtés miatt. Mindé nütt alkalmam van betekinteni a kulisszák mögé is. Ezért mondom, hogy aggasztanak a dolgok. — De hát milyen dolgok? Az, hogy új utakat, kultúrházakat, ruházati boltokat építenek a falvakban? — Ezeket még elviselném valahogy. Mondd már, mit számít az, hogy megszoktam a régit. Ha nekik az jó, hát járjanak jobb úton. De azért az én halálomra ne spekuláljon senki...! Én 1965 óta békeharcos vagyok. — Hogy jön ez a községek fejlesztéséhez? — képedtem el. — Hogyan? Olvasd csak! Irdatlan aktatáskájából a különféle filc- mintadarabok közül előhúzott egy papírt. „X tanácsülés jegyzőkönyve" olvastam a feliraton. Kezembe nyomta és kény szerit ett, hogy az egészet elolvassam. Szó szerint ez állt benne: „Ügy gondolom, öröm tölthet el bennünket, hogy az egész fejlesztési feladatok mellett anyagi bázist teremtettünk arra, hogy községünkben is megépült és reméljük, hamarosan átadásra kerül dz új temetőben a járás legkorszerűbb ravatalozója, mely úgy építészetileg, mint funkciójában hosszú távlatra kielégíti majd az igényeket." Visszaadtam a papírt Staniclinek és részvéttel néztem rá. — Nem kell azért úgy a szívedre venni — vigasztaltam. — Inkább örülj te is, hogy hamarosan átadják azt a ravatalozót. Hiszen ez is a község életéhez tartozik. — Életéhez? Röhögnöm kell... És még örüljek is?! Nem elég, ha őket tölti el az öröm, hogy új temetőben, új ravatalozóban látnak majd viszont? Ügy hírlik, hogy Stanicli azóta messze elkerüli a nevezett községet. v. d.
