Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
KOROS TÁ J KULTURÁLIS MELLÉKLET Könyvheti dolgozat és az irodalom varázslata Dolgozatot ír egy iskolás lányka. Botladozó, bizonytalan. betűkkel veti papírra: „És most jön. a könyvhét és én sok könyvet kapok és mindet hamar elolvasom. Semmit sem szeretek úgy, minit olvasni.” Betűzöm ezit a félszeg vallomást. Ez a gyermek még nem is tudja pontosan, milyen szerelembe bonyolódott. Hiszen még Verne kalandjai sem csábították. Nem ismeri ifjúságunk Bornemissza Gergelyét és nem csodálkozott még rá a szeme Fatia Negrára. De Te, Olvasó, már ismered ennek a szép kalandnak ízét. Emlékszel? A száraz kötelességtudat olvastatta veled kisdiák korodban a megtanulandó költeményt. S egyszer csak szíven ütött egy kép: kózásban mint Te, de neve legyen társas létre termettebb szerényebb, az élet esetlegességeivel szemben elnézőbb.” A XV. században perceg egy toll, bizonyos Columbus vagy Colon Kristóf tolla. Es leírja Neked az újkor kezdetét hírül adó mondatot: „E földet először egy Rodrigo da Triana nevű tengerész pillantotta meg, bár én éjszaka tíz órakor a hajófar emelvényéről világosságot láttam.’ Talán az ilyen élmények miatt sohasem láttál a könyvben egyszerű tárgyat: a papír, a ragasztóanyag és a nyomdafesték együttesét. Az elme hatalmát tiszteltük benne mindannyian, már ismeretségünk kezdetén is. Azt a hatalmat, mely romlatlan szorgalommal alkotta meg az Ezeregyéjszaka meséit, Kalli- mochon himnuszait, Julien Soréi első vallomását és a sejtelmes logaritmustáblá- zatokat. Emlékszel a pillanatra, amikor felfedezted lelked felett Ady szavának uralmát? „Rám néznék és minden rendben van; Nagy valaki ez, vagy nagy senki!” Csupán azt nem kérdi senki sem: Gyűlölni kell-e, vagy szeretni”. „Majd az édes álom pillangó képében Elvetődött arra tarka köntösében, De nem mert szemére szállni még sokáig. Szinte a pirosló hajnal hasadtáig. Mert félt a szúnyogtól, félt a szúrós nádtól Jobban a nádasnak csörtető vadától. Félt az üldözőknek távoli zajától, De legislegjobban Toldi nagy bajától.” Emlékszel? Egy másik könyvből Széchenyi nézett vissza Rád és te kágyúltan olvastad: ,,Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szivében.” Azután az irodalom kitárta értelmed ablakait a világ minden tája, az emberiség minden korszaka felé. Láttad hadisátrában, lobogó mécsvilág mellett a Római Birodalom császárát, Marcus Aureliust, amint csaták után, küzdelmek előtt azt tartotta legfontosabb kötelességének, hogy üzenjen Neked: „Lehet valaki jártasabb a birSzilágyi Ákos: ALSZOM Alszom, mint lábtörlők bajszán a sár, mint vékonyka köd-ködmön alszik a fákon, Alszom, mint örökre elejtett pohár. Alszom, — mázsás mosoly a számon. Csukás István: Játszik a szív»»* Játszik a szív az örömmel, könnyű préda a szív — rí a tücsök: ében, billentyűs múmia-síp, és a valótlan táj gyönyörűen újra felém úszik s mint a szívem, oly hűen őrzi s kemény, sziklakemény gondok kopárján hozza derűs gyermekkorom, hogy nagyon árván tiszta, erős így legyek én! Muzsikálj tovatűnő édeni kor, bár fed az álarc s férfira hűlő táj betakar, játszik a szív az örömmel, könnyű préda a szív, rí a tücsök, ében billentyűs múmia-síp. Petri Ferenc: Pentatónia öt fámon öt varjú károg öt sebemből vér szivárog öt napja hogy idejöttél varkocsoddal megkötöttél vigalomban szerelemben ötször is legyőztél engem ötödnap ismersz magadra elhagysz tudom ötödnapra bánat megy veled dobogva H pej lovam már befogva Miért is kérdeztük volna, hiszen bódultam szerettük. Aztán a stílus részeg ereje ragadott el. Krúdy: „Ezekben az utcákban, házakban, lelkekben még mindig bűvösen szomorúak az őszi esték betegség nyög a szalmazsákon, szegénység eregeti ki füstjeit a düledező kéményekből... éjszakánként a gond ebei vonítsanak a holdvilág felé...” Aztán az ércszavú Zrínyi szemérmes, kurta vallomását hallod: „írtam szerelemről is, de csendesen...” Milyen acéllelíkű férfiakat láttál Jack London könyveiben! És milyen naipragyogássai világította be tudatod tájait a francia szellem Voltaire-i fényessége! Hogyan barátkoztál meg később Balassival, akinek ékes szavában virágok illatoznak. Aztán Strindberg feldúlta lelkedet. Aztán Dickens megbékítette. Aztán Carducci tévedhetetlen formabiztonságát csodáltad. Gyönyörködtél Calderon barokk bonyolultságában. És akkor ránk szólt halk; tanító hangon Gorkij: „Aki lélekben gyönge... annak kell a hazugság.... alki maga hiába áll... aki független ... enak miinek minek a hazugság? A hazugság — a rabok és az urak vallása. Az igazság a szabad emberek istene”. És meghökkentett, milyen egyszerű is az igazság” ahogy Móricz Zsigmond 1918-ban kimondja: „A népek nem harcolni akarnak: hanem élni. A népek nem barbárságot akarnak: hanem kultúrát. A népek nem azt akarják, amit a gyilkos, kardos, gázbombás katonák akarnak: hanem azt akarják, amit ml, a kultúra szerény s egyszerű munkásai csinálunk.” És milyen szeszélyesen törtek Rád a hatások! Már férfi voltál, amikor meg- érezted Petőfi szavaiban a fenségesen komor pompát: „Ott essem el én...” És eltűnődtél Babits szomorú sóhaján: „A líra meghal.” Meghal? József Attila így tanít szerelemvallásra sorsa nehéz pillanatai ban is: „Ó mennyire szeretlek téged, Ki szóra bírtad egyaránt, A szív legmélyebb ■ üregeiben Cseleit szövő fondor magányt s a mindenséget.” Miféle elemzés deríthetné fel, hogy mit alakított jellemeden szelíd édesanyád, a csípős szavú Mikszáth Kálmán, a mindig ünnepélyes Vörösmarty, vagy az újságban éppen imént olvasott novella! Milyen indulatot ébreszt föl Benned Moldova? Miért parancsolnak vissza magukhoz Weöres valószínűtlen tökélyű sorai? Mi mellé kötelez el Illés Béla? Mitől lobog föl szívedben Illyés sok mondata? Mit kovácsoltak jellemeden, ízléseden, műveltségeden, egész emibervoito- don a klasszikusok s feléledésre ítéltek! Emlékszel? Talán sosem gondoltunk erre, hisz minden pillanat kínál valami soha visz- sza nem térőt. & minden író is. Még az olyan egyszerű levélíró is; mdnt Eötvös József édesanyja, áld azt írta fiának: „Ne higyj oly gondolatban^ melynek szíved éttent- momd,” Mi mjnden j«t az ember eszébe arról, hogy egy kisleány könyvhéti dolgozatot ír és kitárja benne gyanútlan értelmét a nyomtatott szónak. Hatvanhárom mű kilenc- százezer példánya indult el hódító útjára ezen a könyvhéten, hogy százezreket bűvöljön a mai magyar irodalom barátainak körébe. Sikeres lesz-e a nyomtatott szép szónak, ez a hadjárata? Ez elsősorban nem a könyvforgalmi statisztikákból lesz kiolvasható. Inkább az olyanfajta hatás a győzelem jele, mint ahogy egy régi könyvnapra hivatkozott a minap valamelyik diákköri pajtásom. „Emlékszel? — kérdezte. — Tudod, azon a könyvnapon jelent meg Móricz Rózsa Sandára.” Mi a hatvan három között azt az egyetlenegyet várjuk amelyik megjelenésével ünneppé avatja az idei díszes rendezvénysorozatot. Az irodalom varázslatát. Bajor Nagy Ernő 25 éves az orosházi múzeum BENSŐSÉGES ÜNNEPSÉG volt vasárnap délelőtt az orosházi múzeumban. A meghívott vendégek és múzeumbarátok a múzeum fennállásának 25. évfordulóját ünnepelni jöttek ösz- sze. Az ünnepség programjának első részeként dr. Zilahi Lajos, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője adta át a nagyközönségnek a „Mesterművek a békéscsabai múzeum grafikai gyűjteményéből” című reprezentatív kiállítást. A Munkácsy, Egry, Szőnyi, Kohón, Rudmay, Würtz, Kass, Kondor és mások jeles alkotásaiból összeválogatott kiállítás minden bizonnyal sok örömet és gyönyörűséget jelent majd az orosházi közönség számára. A kiállítás megnyitását követően Nagy Gyula, a múzeum igazgatója mondott beszédet, melyben a múzeum eddigi útját ismertette, a muzeológus munkájáról és a múzeum szellemi kisugárzásáról beszélt. A hallgatóság ezután megnézte a múzeum kiállításait, és betekinthetett a korszerűsített, rendezett raktárakba is, hogy az intézményről teljes képet kapjon. Megyénk múzeumot szerető közönsége nevében meleg szeretettel gratulálunk az intézmény eddigi munkájához és megemlékezésként az alábbiakban közöljük Beck Zoltánnak a múzeumról szóló írását. *** AZ OROSHÁZI Szántó Kovács Múzeum nem büszkélkedhet évszázados múlttal. Az 1945 előtti kultúrpolitikai koncepciók nem is gondoltak arra, hogy faluhelyen — még ha az a falu sok városnál nagyobb is! — múzeumot létesítsenek. Orosházán is, mint más periférikus helyeken, maradt a múzeumalapítás esetleges lehetősége: ha akad olyan hagyománytisztelő valaki, aki valamilyen gyűjteményt alakít ki. Szerencsére akadt ilyen, a jó emlékű Juhász Balázs személyében, aki a polgári iskola és a felső mezőgazdasági iskola tanáraként működve, tanítványait is mozgósította a környéken fellelhető muzeális értékek összegyűjtésére. A 30-as évekre a kollektív gyűjtőmunka eredményeként kialakult tekintélyes gyűjteménynek a polgári iskola adott otthont, ahol egy tanteremben — raktánszerű elrendezéssel a nagyközönségnek is bemutatták az anyagot. Ez a nyilvános „múzeum” azonban csupán fél évig maradhatott meg, mert tanteremhiány miatt ki kellett lakoltatni a folyosókra, a szertárakba és a padlásra. Az orosházi múzeum ettől kezdve újra csak álom volt — 1945-ig. A város félszabadulása után megélénkülő közéletben nem feledkeztek meg a kulturális intézmények létesítéséről sem. Sok más bizottság mellett már 1944 októberében Múzeumi Bizottság is alakult, melynek vezetője Csizmadia György gimnáziumi igazgató volt. Munkáját Nagy Gyula és Sitkéi József segítették; Sitkéi mint a Juhász Ba- lázs-hagyaték őr© és gondozója. 1945-ben Schwarcz János kereskedő a várossal kötött szerződésében felajánlotta házát a létesítendő múzeumi céljaira. Nagy Gyula és Sitkéi József irányításával megtörtént a Juhász-hagyaték véglegles helyre költöztetése, és 1946 tavaszán megnyílhatott a múzeum a nagyközönség számára. A hőskorhoz méltó volt az az összefogás, amellyel idáig eljutott a múzeum ügye: az átköltözésben a diákság segített, a •város iparosai pedig ingyenes üvegezéssel, a termek ugyancsak térítés nélküli festésével járultak hozzá a megvalósuláshoz. EZUTÁN AZ VOLT HATRA, hogy a múzeum beilleszkedjék az országos hálózatba. A Közgyűjtemények Országos Felügyelőségétől kérték, hogy vegye nyilvántartásba a múzeumot. Ez meg is történt és 1950-ig, mint városi múzeum működött. Ebben az időszakban kinevezett muzeológusa nem volt, Nagy Gyula és Sitkéi József — akik tanítottak —, rnellék- hivatású múzeumőrökként gondozták és gyarapították) a gyűjteményt — minden fizetés nélkül, a múzeum- ügy szeretetétől ösztönözve. 1950-ben, a múzeumok államosításával a várostól az országos múzeumi szervezet irányítása alá került az intézmény, és ekkor ne* vezték ki igazgatónak Nagy Gyulát, a múzeum jelenlegi igazgatóját. Ettől kezdve évenként öt-hat kiállítás nyílt a múzeumban; főként képzőművészeti és a központ által készített különböző vándorkiállítások. A múzeum gyűjteményének törzsanyagát csak raktárszerű elrendezésben láthatta a közönség. A felnőtté vált múzeum?- t an megindult a tudományos kutatómunka is, melynek során Nagy Gyula a hagyományos népi gazdálkodás kutatásával a saját maga, de intézete számára is országos rangot és elismerést vívott ki. Két önálló könyvén kívül {Hagyományos földműve'és a vásárhelyi pusztán; Paraszti álla'f arias a vásárhelyi pusztán) öt múzeumi évkönyv, számos tanulmány és országosan rangos Orosháza Történet és Néprajza c.mű hata'mas monográfia szerkesztésével és írásával bizonyította a fiatal intézmény életképességét. A Mí 2'EUMBAN fennállása óta mintegy száz kiállítással megnyílt az első olyan kiállítás, mely áttekintést ad a város 225 éves múltjáról. A városiasodé Orosháza közönsége joggal lesz egyre igényesebb a múzeummal szemben is. Az intézmény eredményesebb munkájának feltétele viszont az lenne, hogy minél többen csatlakozzanak a múzeumbarátok köréhez, minél többen váljanak múzeumlátogatókká. A múzeum tágra tárta kapuját. Beck ZoRáa
