Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-24 / 120. szám

Felejthetetlen hat nap Lengyelországban Tegnapi szá- * murikban réisz­jmLM l letesen beszá­' 'á«' \Mi U moltunk a Bős. Előre láb- darúgóinak második len­gyelországi tú- v ramérkőzósé­ről, idéztük ravasz pal, paler edző • csabai aüldöusé*vélemény^ a vezetője teljesí tmé­jsági István rajaa) t ‘ nyerői. Most túl a portya szakmai értékelé­sén, Ravxisz Pálnak, a Bcs. Elő­re elnökének adjuk át a szót. A küldöttség vezetője a len­gyelországi hat nap eseményeit idézi fel. . —f Ä repülőút sirna, sokunk számára, akik még nem hagy­tuk el az „anyaföldet” — nagy .élmény volt. Nemkülönben a Lengyel Labdarúgó Szövetség képviselőinek varsói fogadtatá­sa! — kezdte úti beszámolóját az elnök. — A lengyel fővárosból szál­láshelyünkre, a 120 ezer lako­sú Kielicébe utaztunk, ahol i vendéglátóink közölték velünk, hogy vendégszereplésünk prog­ramja megváltozik — ha mi is beleegyezünk. Felkértek ben­nünket, hogy Staszowban lép­jünk vasárnap, május 17-én pályára, a lengyel partizán­mozgalom emlékünnepének napján. Természetesen ennek a kérésnek örömmel tettünk ele­get. Staszow felé utazva azon viccelődtünk, vajon milyen lesz a fogadtatás? Többen felvetet­ték, csak akkor „ér valamit” a dolog, ha fehérruhás lányok várnak ben nőket, no meg re­zesbanda! Bár minden kívánságunk így' teljesülne! Mert a bányászvá­rosban „álmaink váltak való­ra’... Fehér blúzos diáklányok,; katonazenekar, virágcsokor, ! vállveregetés — kitörő öröm fo- j gadott bennünket. A mérkőzés eredménye is­mert. a sporttelep dekorációjáról azonban külön kell szólnom. „Éljenek a magyarok! — Éljen a magyar—lengyel örök barát­ság! — A lengyel—magyar két jóbarát!” — ilyen, magyar sző- j végű feliratok fogadtak ben-1 nünket. És a játékvezetés? Sok [ országban jártam már. de a lengyelekhez hasonló tárgyila­A mai nap kiemelkedő Békés megyei sport, eseményei: Atlétika: Megyei, kjözépúíkolás bajnokság és j ügyességi csb., Gyula, városi ’ sporttelep, 9.00. Kézilabda. NB 11. Szarvas SC—Ganz-MÁVAG férfi, 10.00. Megyei I. osztály. Férfi. Gyomai TK—Bcs. Előre 10.00. Nők. Bős. Konzerv—Be- } kés 10.00. Dévaványa—Oh. ME-| DOSZ 10.00. Labdarúgás. NB II. Gyulai MEDOSZ—Szegedi Dó­zsa 16.00. NB 111. Bcs. Agyag­ipar—Gyomai TK 17.00 Mező-! kovácsháza—Mh. MEDOSZ j 17.30. Megyei I. osztály. (Kéz- j dós egységesen 17.30 órakor). Tótkomlós—Bcs. Előre II., Bat- I tonya—Dózsa SE, Magyarbán-1 hegyes—Mh. Kinizsi, Bcs. MÁV j —Medgyesegyháza. B-csoport. Endröd—Bcs. Építők, Bcs. Va­sas—Szeghalom 9.00. Mezőbe- rény—Doboz, Békési Spartacus —Békósszentandrás. Kosárlab­da NB II. Mezőberényá Vörös Meteor—Kiskunfélegyháza női, 11.00 NB 111. Gyulai Spartacus —Szarvasi Óvónőképző női, 14.00, Gyulai Spartacus— Szarvasi FMGT, férfi 15.30. Röplabda. NB II. Gyomai TK—j Bcs. Kötött női 10.00. Sportlö­vészet. Kezdő standardpuska. MNK II. forduló. Békéscsaba, Agyagipar lőtér 7.00. Teke. NB II. Gyulai MEDOSZ—Szolnoki j MÁV férfi, MEDOSZ-pálya 8.20,1 gos, korrekt játékvezetőkkel sehol sem találkoztunk! —Varsóban mennyit időztek, merre jártak? — A 4:0-ás győzelem után érthetően jó hangulatban utaz­tunk a fővárosba. Jó néhány óránk volt, ezt ki is használ­tük. Csodálatos élmény volt 45 mp alatt fel repülni a varsói kultúrpalota 30. emeletére és onnan körülnézni! Bár még lát­tunk néhány üres telket, né­hány, a II. világháborút idé­ző épületet, az új Varsó csodá­latos! — Mikor wtmztak Poznanba? — Hétfőn, a késő esti órák­ban érkeztünk meg, s mitaga­dás, kissé kellemetlen megle­petés ért bennünket. A helyi vezetők csak keddre vártak bennünket, s nem az eredeti terv szerint szállodában, ha­nem Poznantól 15 km-re, egy campingban szállásoltak el bennünket A szakállas „főnök” volt az egyetlen ember hatna­pi ott-tartózkodásuwk alatt, aki­ről nem mondhatom el azt, hogy elnyerte szimpátiánkat. Egy tó mellett, amelyet lengyel barátaink „mini-Balaton”-nak nevezetek, fa, és kóházikókban éjszakáztunk. A környezet oly szép volt, s t tó partján más­nap olyan jó hangulatú edzést tartott Sanyi bátyánk, hogy el­feledtük az előző esti közjáté­kot... Alaposan körülnéztünk Poznanban, majd kedden este találkoztunk a poznani veze­tőkkel, akik közölték velünk, hogy a helyi Wart«, Olimpia és a Leeh legjobbjai ból össze­állított válogatottal mérkőzünk! másnap, a kerékpáros Béke­verseny befutója előtt — A mérkőzés eseményét is- | merjük. Most megéljen a ke­rékpárosok fogadtatásáról! — Nehéz szavakba foglalni: azt amit ott láttunk, amit át-1 éltünk! ötvenezer ember nézte; végig a mérkőzéseket Sok tap- ; sot, elismerést kaptunk... de j Farkas Károly elnökségi ta­gunkat és engem ott a tribünön annyi meglepetés ért, hogy ha más mondja, el sem hiszem... Már a találkozó előtt, a szü­netben, sőt mérkőzésünk köz­ben is szólt a stadionban a zene, a hangszóró időről időre közvetítette a nagy kerékpár­verseny élmezőnyének állását. A nézők, a zenekar „próbát tartott”. Szinte — pestiesen szólva — „bezsongatták” az ottlevőket. És az „előkészítés” tökélete- j sen sikerült! Amikor befordult a stadion- í ba a Béke-staféta élbolya s a! nézők felismerték az élen a! három lengyel fiút, dobhártyát | tépő biztatásba kezdtek. S ami­kor a poznani születésű Cae-1 chowski elsőnek hajtott át a célon, szinte remegtek a sta­dion falai az örömujjongástól. Fiaink is ott voltak a kordont áttörő nézők között, hogy tanúi legyenek a lengyel kerékpár­sport nagy sikerének, a Béke­verseny hősei ünneplésének! Szép volt, érdekes volt a túra, de ez az ünneplés, a kerékpár­sport nagy-nagy szeretet*. a „porfelhő-lovagok” iránt meg­nyilvánuló fanatikus rajongás — örök élmény marad! — Hogyan foglalja össze a túra tanulságait? — A fiúk becsületesen helyt­álltak, játékunk elismerést ví­vott ki. Több meghívást kap­tunk. Reméljük, ezeket a ké­sőbbiek. során elfogadhatjuk. Nagyon örülök annak, hogy jó barátságot kötöttünk a staszo- wi, poznani sportemberekkel. Bízom abban, hogy kapcsola­tunk a jövőben erősödni fog és hamarosan lengyel labdarúgó­kat is üdvözölhetünk Békés­csabán! Az MTS OT felhívása: Az árvízkárosultakért Az MTS Országos Elnöksége felhívással fordul a testnevelési­és sportszer vekhez, sport egyesü­letekhez, spoi tolókhoz. Kéri az elnökség, hogy a sportszervek és a sportegyesüle­tek nyújtsanak lehetőségeik sze­rint az árvízkárosultaknak anya­gi támogatást. Egyetért azzal, hogy különböző rendezvények,; (OSN sportünnepélyek, MN'K- mérkőzések, külön e célra szer-! vezett mérkőzések és versenyek) tlszta bevételeit az árvízkáro­sultaknak juttassák. Az elnökség felkéri a sporto­lókat, hogy egyénileg is kapcso­lódjanak be a felajánlásokba. Az MTS OT 250 garnitúra me­legítőt, s 200 pár tornacipőt jut­tat az árvízkárosultaknak. A Testnevelési Főiskola 50—50 ta­karót, lepedőt és párnát ajánlott fel az árvízkárosultak javára. Kezdődik a tsz labdarúgó baiokság A Dél-Békés megyei Termelő- szövetkezetek spartakiádját lab­darúgó sportágban az elmúlt évihez hasonlóan, most is az orosházi labdarúgó szak­szövetség rendezi meg Orosházán. Eddig tís csa­pat nevezett, melyek a követ­kezők: Battonyai Petőfi, Csor- vási Vörös Október, Gádorosi Petőfi, Gerendáéi Búzakalász, Gerendási Petőfi, Kunágotai Bercsényi, Nagyszénást Dózsa, Nagyszénási Lenin, Nagykama­Serdíilö labdarúgó-bajnokság u Bcs. Sportlsk. I. 3 3 — — 3 OH) 8 2. Gyulai MEDOSZ 3 3 — — 12:2 « 3. Bcs. Agyagipar 3 3 — — 5:1 6 4. Bcs. Sporti. u. 3 3 — 1 7:5 4 5. Bcs. VTSK 3 1 — 2 5:18 l 6. Szarvas SC 3 1 — 2 4:1« 2 7. Bcs. Sporti. m. 3 1 — 2 2:9 8 8. Bcs. Sport!. ív. 3 — 1 Z 4:6 1 9. Bes. MÁV 3 — 1 Z 1:8 1 10. Szalvai SE 3 — — 3 2:9 rási Ságvári és a Pusztaföld­vári Dózsa. A torna részletei­ről az orosházi városi labda­rúgó szakszövetségnél lehet ér­deklődni, (Szabadság tér 6). Az első fordulót mjjjus 24-én rendezik. A sorsolás így fest: Gádorosi Petőfi—Nagykamarási Ságvári, Nagyszénási Dózsa— Battonyai Petőfi, Nagyszénási Lenin—Kunágotai Bercsényi, Gerendási Búzakalász—Geren­dási Petőfi, Csorvási Vörös Ok­tóber—Pusztaföldvári Dózsa. Lapzártakor érkezett. Elmarad a Gyulai NED0SZ — Szegedi Dózsa labdarúgó mérkőzés A Gyulai MEDOSZ—Szegedi Dózsa vasárnap 16 órára, Gyu­lán hirdetett NB Il-es labda­rúgó-mérkőzése a szegediek tá­volmaradás» miatt elmarad. A szegedi sportolók árvízvédelmi munkálatokban vesznek részt. Tavasza Centrumban A Centrum Áruhái és a Népújság képtotó-pályáxata Első díj 1 db 2130 íor'mtos olajkályha 7. forduló Kérdés: Mitől függ a 12 hónapig tartó motorkerékpár-garancia? Válasz: 1. A vásárlástól eltelt időtől. 2. A lefutott kilométertől. 3. Mind az időtől, mind a lefutott kilométertől (A helyes választ húzza alá!) Tavasz a Centrumban — Mondja Benőkém, Maga is az első sorban szokott ülni a fürdőváros labdarúgó-csapatá­nak mérkőzésein? — Nem én! Csak az állóhe­lyen érzem jól magam! — Még ez a szerencse, mert ha a lelátó első és második so­rában ülne, akkor nyújtogat­hatná a nyakát, mert máskü­lönben semmit sem látna ab­ból, ami a magasúgróhely fe­lőli kapunál történik! — Ne vicceljen, Szerkesztő úr! — Nem vicc ez, Benő! Cso­dálkozom, hogy Maga még nem vette észre 02t a jól sikerült játékoskijárót, amelyet úgy építettek újjá, hogy miatta 30 —40 ember — hiába veszi meg tízforintos ülőjegyét — csak a pálya egyik felét látja! — Jó, hogy hallok erről! Még ma kimegyek a pályára s ma­gam is kipróbálom, látok-e az első sorból valamit vagy sem! — Kíváncsiak leszünk a vé­leményére! De most azt árulja el, miért olyan gondterhelt? Mi most ünnepelünk, lapunk 35 éves évfordulójáról emlékezünk meg s ilyenkor nem szerelünk búval bélelt emberekkel ta­lálkozni! — Búval bélelt ugyan nem vagyok, csak kissé felbosszant az a dolog, hogy az egyik csa­patnak mindent lehet, a másik­nak meg... semmit. — Világosabban, világosab­ban, Benő! Ezzel mit akar mondani? — Nézze, Szerkesztő úr, én figyelmesen végighallgattam kedden este a tv labdarúgó­vitáját. Ott azt hallottam, a mostani félfordulós bajnokság után nem lesz átigazolás! — Ez igy is van, Benő! — De akkor miért inazolhat a félig egyetemista, félig ola­jos csapat uj játékosokat? És egyetemi ösztöndíjak ígérgeté­sével miért csábítgathatja azt a két csabai srácot, aki már megjárta a Honvédet, meg aki a pesti vasutasoknál rúgta a bőrí ? — Menjen már a kacsáival! Nem jártak szegedi vezetők Csabán! — Erre nincs is szükségük! Van viszont itt egy olyan em­ber. aki ért a fiúk nyelvén. Az felvilágosította őket, hogy mi­lyen felvételi szabályok vonat­koznak az olyan fiatalra, aki­nek például nincs középisko­lai végzettsége! — Ne mondja! Hát ilyen jog­szabályokat is ismer a közve­títő? — Én nem mondom, csak hallottam! És azt is hallattam, hogy jó szomszédi kapcsolatai révén hozta össze a lila—fehé­rek két „ászát", meg az apró termetű halfát a Tisza par­tiakkal! — És a nagy múltú klubnál mit szólnak a dologhoz? — Ez az ügy. el lehet kép­zelni, váratlanul érte a veze­tőket. De bíznak abban, hogy maradnak a fiúk! — És mi erre a biztosíték9 — Nézze Szerkesztő úr! Messze van még a tanév kez­dete... No, meg tavaly is col­iak szirénhangok. És erősebb­nek bizonyult a lila—fehér szív. És remélhetőleg az idén nem lesz egy újabb Bánfalvi, Pata­ki-ügy csabai változatban!

Next

/
Thumbnails
Contents