Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-19 / 115. szám
Győzelem az első portya-mérkőzésen Bcs. Előre—Staszów 4:0 (2:0) Szünet után jól játszott a Kötött — Idegenben nyertek a szarvasi fiúk — Pontot vesztett a Bcs« MÁV férfiegyüttese A Bcs. Előre la'odarógó csapata kellemes repülőút után, szombaton délután érkezett meg Varsóba , ahol a Lengyel Labdarúgó Szövetség képviselői meleg szeretettel fogadták a csabai gárdáit. A repülőtéren tudták meg a lila-fehérek, hogy megváltozott a portya műsora. Eszerint: Wroclaw helyett Staszow bányászváros NB Il-es csapata ellen játszotta első mérkőzését az Előre. Vasárnap délután 3000 néző előtt kezdődött a találkozó, amelyet a Lengyelország felszabadulási ünnepségeink keretében rendeztek. A csabaiak a következő összeállításban játszottak: Tóth M., — Kvasz, Dobó, Szűcs, Lengyel, Schneider, Tóth Cs„ Imri, Moós, Németh, Száraz. Kezdés után azonnal a vendégek léptek fed támadólag. A 16. percben Németh—Imri-ákció után Száraz fejelt a hálóba, 1:0. Továbbra is támadásban maradt a csabai csapat. A 32. percben j Moós labdáját Németh értékesi-j tette, 2:0. A második félidő is) A labdarúgó KK-ért. Siavia Prága—Vasas 1:1 (1.), Bp. Honvéd—Inter Bratislava 0:1 (0:1). A labdarúgó NB I'B eredményei: A-csoport. Előre—MÁV; DAC 0:1. Várpalota—Ganz-MÁ- VAG 1:3, Pécs—Székesfehérvári MÁV 4:1, Zalaegerszeg—Egyet, értés 3:0. B-csoport. Eger— Özd 2:2, SZMTE—Bp. Spartacus 2:2, Szállítók—DVSC 2:1, Kecskemét—BVSC 2:1. a b-csoport Állása 1. Kecském. 11 5 4 2 20:11 14 2. Szállítók 11 6 1 4 15:14 13 3. Eger 11 6 1 4 17:19 13 4. Bp. Spart. . 11 4 4 3 16:12 12 5. Békéscs. 11 6 — 5 16:15 12 6. Ózd 11 4 2 5 16:18 M 7. DVSC 10 3 3 4 12:10 9 8. SZMTE 11 3 3 5 14:17 9 9. BVSC 11 1 4 6 14:24 6 Kosárlabda. Jugoszláviában a kosárlabda világbajnokságon a következő eredmények születtek. Brazília—Szovjetunió 66:64. Bra-| zilia—Olaszország 69:59. Az NB I-ért. Soproni MAFG—Bp. Honvéd 87:76. A totó 20. heti eredményei: 1, 1, 1, 2, 2, x, 1, x, 1, 1, 2, x, x, x. Telitalálatot két fogadó ért el, nyereményük 478 848 forint. A 12 találatos szelvényekre 1756, a 11-esekre 130, a 10-esekre 25 forint nyeremény jut. Előre-fölényt hozott. Együttesünk szép akcióit többször nyílt, színi tapssal jutalmazta a közönség. A 82. percben Moós, Imri, Németh összejáték után ismét Németh volt eredményes, 3:0. A 89. percben Imri, Moós, Németh akcióját Németh fejezte be szép góllal, 4:0. Németh Lajos Száraz Lajos (Sági István rajzai A magyar csapatot a bányász- város lakói és labdarúgó vezetői meleg szeretettel fogadták. A találkozó a hagyományos lengyel —magyar barátság keretében zajlott le. Pillér Sándor edző, aki a mérkőzés beszámolóját megtelefonálta Zelenyánszki János intézőnek, elmondta, hogy a fiúk — a sérült Lázát és Ambrust kivéve — egészségesek. Az edző bízik abban, hogy a második mérkőzésen, május 20-án, legjobb csapatukkal szerepelhetnek. Az Előre további programja a következő: hétfőn utazás Varsóba, ahonnan repülőgéppel mennek Poznanba. Csütörtökön térnek vissza Vársóba, onnan Budapestre repül az együttes, majd 21-én, az esti órákban érkeznek haza autóbuszon. Békéscsabára. Szarvas, 1800 néző. V: Szlá- vik. Spartacus; Nagy. II — Kó- csa (Magyar), Mihály, Kerekes, Gajdos, Brakszatórisz II, Ro- szik (Fest), Müller, Nagy I, Ber- tók, Orovecz. Edző: Bencsik Gyula. Pénzügyőr: Bajkai (Dómján) — Lesti, Novák. Oláh, Jas- kó, Raffael (Raffael), Kisházi, Straub, Saöllősi, Koroly, Sülé, Balogh. Edző: Miksovszky Zoltán. Már az első percekben észre lehetett venni a javulás jeleit a hazai csapat játékában. A csatárok ügyesen adogattak és néhány igen veszélyes támadást vezettek. A 13. percben Bertók Kovács György, a MÁV szélsője Bcs. Kötött—Bp. Helyiipar 9:5 (2:4), női kézilabda NB I., Békéscsaba, 400 néző. V: Maurer, Verbovszky. Kötött: Szabóné — Ilyés (5), Szegediné (2), Tóth, Darabos. Kovácsné, Vaszkó (2). Csere: Varga. Az első félidőben ólomlábakon jártaik a csabaiak. Három ziccert kihagytak, két kapufát lőttek. A HSC nagyon keményen védekezett, megköny. nyítette dolgukat az, hogy a textilesek minden akciót középen akartak befejezni. Ennék nem is lehetett más az „eredménye”, csak az, hogy az ellenfél vezessen. Szünet után magára talált a Kötött és a közönség fergeteges biztatása közepette kiegyenlített. (4:4). A HSC Miszlai betörése után mégegyszer megszerezte a vezetést, de azután erejükből már csak egy kapufára futotta. A hazai együttes szélről, az ötösről fölélőbt. A 33. percben Nagy X csavart a kapu elé egy szögletet és Orovecz közvetlen közelről a hálóba fejeit, 1:0. Nem sokáig örülhetett a vezetésnek a közönség, mert az újrakezdés után szabadrúgáshoz jutott a Pénzügyőr és Straub 18 méteres bombája a jobb felső sorokba vágódott, 1:1. Fordulás után is többet birtokolták a labdát a szarvasiak. A 67. percben Nagy I. szögletét Müller 3 méterről a bal sarok mellé fejelte. Már-már úgy látszott, nem változik az eredmény, amikor a 90. percben Orovecz elfutott a balszélen és beadását Müller közelről ragyogó fejessel küldte Dómján hálójába. Újrakezdésre már nem is volt idő. Jók: Mihály, Brakszatórisz II, Müller, ill. Bajkai, Straub. További eredmények. Kiskunfélegyháza—Bocskai SE 1:0, SZVSE—MGM . Debrecen 1:0, Középítők—Sz. Dózsa 4:0, CVSE —Vecsés 2:0, KISTEXT—DEAC 2:0. A LABDARUGÓ NB II. KELETI CSOPORTJÁNAK ALLÄSA 1. Középítők 10 5 3 2 15:6 19 2. Pénzügyőr 10 6 1 3 19:8 13 3. Sz. MÁV 9 5 3 1 12:6 13 4. KISTEXT 10 5 2 3 23:15 12 5. Szegedi D. 10 5 2 3 10:7 12 6. Cegléd 10 5 2 3 13:10 12 7. SZVSE 10 4 3 3 11:10 11 8. Szarvas 10 4 3 3 11:12 11 9. K.-félegyháza 10 4 3 3 13:17 11 10. Budafok 9 2 4 3 11:9 8 11. Lehel SC 10 3 2 5 11:13 8 12. DEAC 10 2 4 4 10:13 8 13. MGM Debr. 10 2 3 5 12:19 7 14. Vecsés 10 2 3 5 9:18 7 15. Gyula 10 2 2 6 10:16 6 beállásból és átlövésből érte él góljait, s második félidei játékával rászolgált a győzelemre. A szerdán, május 20-án 17.00 óraikor sorra kerülő Bcs. Kötött— Bakony Vegyész mérkőzésen a jó eredmény eléréséhez olyan játékra lesz szüksége a kék-fehér együttesnek, mint amit a HSC ellen — fordulás után nyújtott! További eredmények: FTC— Híradótechniika 9:7, Ózd—Győri Textiles 14:10. Vasas—Goldberger 13:7, Bakony Vegyész—Bp. Spartacus 7:8 (!), Csepel—Tatabánya 10:9, Pécs—ÓGSC 11:7. a női NB i. Állasa 1. FTC 7 7 — — 103: 46 14 2. Bp. Spartacus 7 5 2 — 85: 58 12 3. Csepel 7 5 1 1 67: 60 11 4. Bakony V. 7 5 — 2 89: 62 10 5. Vasas 7 3 1 3 71: 63 7 6. Bcs. Kötött 7 3 1 3 54: 83 7 7. Pécsi Bányász 7 3 — 4 64: 64 6 8. Ózdi Kohász 7 3 — 4 65: 74 6 9. OGSC 7 3 — 4 72: 82 6 10. Tatabányai B. 7 2 1 4 55: 57 5 11. Goldberger 7 2 — 5 62: 68 4 12. Híradótechn. 7 2 — 5 57: 74 4 13. Győri Textil 7 2 — 5 66: 90 4 14. Bp. HSC 7 1 — 6 41: 70 2 Szarvas SC—Kecskeméti Műszaki Főiskola 13:10 (6:5), férfi kézilabda NB II., Kecskemét, 100 néző. V: Stark. Szarvas: Ku- gyela J. — Kiss (1). Csery I (3), Darida P., Nyárt (1), Csery II (2), Nemes (2). Csere: Kruchió, Schulcz, Kugyela Gy (3), Taskó (1), Lestyán. Edző: Koltai Lajos. Nagyon nehéz talajú pályán ötletesen játszott a szarvasi csapat, és megérdemelten szerzett vezetést. Fordulás után feljavult a főiskolás együttes és megfordította az eredményt (6:9); A Spartacus ragyogóan hajrázott és csak kidolgozott gólhelyzetekből lőttek játékosai kapura. Ennek meg is lett az eredménye, s értékes győzelmet arattak; Jók: KugyéLa J„ Nyári, Schulcz, Kugyela Gy., Lestyán. Bcs. MÁV—Dunakeszi 18:18 (10:9), férfi NB II., Békéscsaba, 2öő néző. V: Fliegler, Ziegler. M'ÁV: Rácz — Dukát, Kovács (3), Hrobár, Gyulai dr., Radnai (10), Schweriner (1). Csere: Komáromi (2), Hajtman (1), Gregor (1), Bielik. Edző: Giczey Gábor; A vendégek szerezték meg a vezetést, majd Kovács egyenlített. Később felváltva estek a gólok; Feltűnt a hazai csapat gyenge védőjátéka. Az első félidő hajrájára feljött a vasutascsapat; Szünet után már három góllal vezetett a MÁV. de a vendégek nem adták fel. 12:10, 14:11, majd 17:16-nál Rácz büntetőt hárított. Az utolsó előtti percben 17:17-re egyenlített a Dunakeszi; A kezdés után Radnai megszerezte a vezetést. 18:17. A 60, percben a MÁV-nál volt a labda, Bielik szélről lőtt, a labda a kapufáról pattant vissza és az ellentámadásból a vendégcsapat kiegyenlített. 18:18. Kezdésre már nem volt idő... Jók: Raétnai, Gregor, Gyulai dr; Szarvas SC—Szegedi Tanárképző 20:6 (12:1), női kézilabda NB XI., Szarvas; V: Cseh. Spartacus: Hajdúné — Kugyela (3), Pasek, Furár (2), Tusják (5), Róják II (3), Gábor (4). Csere: Lá- ziczai, Rojik I (2), B. Tóth (1), Rideg. Edző: Laurenczi Jenő, Végre ezen a mérkőzésen játszott a szarvasi csapat! Az erőteljes támadásoknak a főiskolások nem tudtak ellenállni. A győzelem még ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Hajdúné, Tusjak, Rojik II, Pasek. Bcs. MÁV—Kiskőrösi Vörös Meteor 5:4 (2:2), női kézilabda NB II, Békéscsaba, 200 néző. V: dr. Szilvása. MÁV: Győri, — Bencsik (3), Vaszkó D. (2), Szeli, Vaszkó E., Poszt, Mészáros. Csere: Reinholczné, Varga. A 10. percben 2:0-ra vezetett a MÁV, amit a vendégek lassú, biztonsági játékkal kiegyenlítettek. A második félidőben 3:3 után 18 percig gól nélküli, alacsonyszín- vonlú küzdelmet láthattunk. Befejezés előtt 15 mp-el szerezte meg győztes gólját a hazad csapat. Jók: Győri. Vaszkó D., Re- irrholczné. Hódmezővásárhely—Gyulai ME- DOSZ 7:1 (2365:2130), férfi teke NB II. A mérkőzést Makón játszották le. A vásárhelyiek idei legjobb eredményüket érték el; A gyulaiaknak nem feküdt a túl nehéz pálya. Csak Nádházi tudott pontot szerezni. Dobók: Frolyó 362, Hundzsa 338, Kövesi 337, Szák 335, Nádházi 385, Wen. geter 373. A győztes sarkadiak A Sarkadi Kinizsi csapata, amely 0:1-ről nyert a Bcs. Agyagipar elleni NB III-as találkozón. (Tudósítás a 8. oldalon) A Bcs. MÁV NB Il-es női kézilabdacsapata. Balról jobbra: Szikora András edző. Reinholczné, Mészáros, Hankó, Vaszkó D., Poszt, Vaszkó E. Guggol: Szeli, Orodán, Győri Bencsik. (Fotó: Barnácz) Szarvas SC — Pénzügyőr 2:1 (1:1)