Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
KO ROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Sárréti képzőművészeti kiállítás Szeghalmon A Sárréti Napok ünnepség-sorozatában * Szeghalmon 1970. május 1-én „Sárié ti Képzőművészeti Kiállítás” nyílt. A Móricz Zsigmondról elnevezett járási művelődési központ nagyterme adott szállást a Sárréttel, szűkebben Szeghalommal a múltban és jelenben összeköttetésben álló képzőművészek; Bo- romissza Zsolt, Barkóczi Gyula, Dániel Gyula, Dohányos András, Garabuczi Ágnes, Pacsai Imre, Székelyhídi Attila, Tóth Ferenc és Veres Gy. Zoltán műveinek. A megnyitót közvetlenül megelőző napok jégesője, szeles, tél végi időjárása kevés érdeklődő megjelenését ígérte. Az előző nap késő délutánján a szeghalmi népitáncos lányok üvegestáncára, az öregek ci- terahangversenyére, az abban brummogó köcsögdudára összegyűlt a közönség és a felhőtisztult égről, a fény derűjétől mégiscsak meleggé lett a Körösök, a Berettyó kissárré- ti, szeghalmi tája. Jóleső érzés volt a felsorolt és részben már Budapesten is szerepelt művészeknek azokat az alkotásait látni, amelyek már nagy, országos kiállításokon meghódították a látogatókat, mert az igazságot mondották el, mert mély élményalapba ágyazattak és emberileg őszinték. A szeghalmi kiállítás falain még többet mondtak el, azt, hogy a kiállításra felkért művészek nem másodrendű anyaggal, hanem a Sárréti Napokra olyan művekkel látogattak, amelyek a nép művelődését emelik, a művészt pedig a megfelelő értékrendi helyén mutatják meg. A mostani, első kiállítást a Gyulán lakó Koszta Rozália festőmflvésznő nyitotta meg, elmondotta, hogy itt olyan érdemes művekből álló kiállítást talált, melyről úgy véli, hogy az távoli kihatású lesz. zák alá. Irodalmi tartalmát csak mi magyarázzuk, de mint mű Móricz Zsig- mond legnemesebb parasztábrázolásainak és Németh László Gyász-ának Garabuczi Agnes A kiálítás művei közül Boromissza Zsolt szeghalmi temetése balladai hangjával egy darab élő Sárrét, melegen lüktető szívű Szeghalom. A Párkák című képén szereplő három szeghalmi „párka” a legnemesebb folklór, amit méginkább hitelesít a jobb sarokban világító kapuoszlop két fehér kőbabája. Antik parasztdrámát közvetít a festmény, s azt sötét színek fokozottan húzAsszony és fák. rokona. A Talicskák című festmény figyelmeztető is, hogy volt idő, amikor a munkanélküliség a Tisza- vidék kubikosait idegen világrészekbe sodorta, mert a hazai kenyérkaraj ha volt is, igen kicsi volt. A festőnőket Garabuczi Ágnes képviseli. A művésznő a Fiatalok Stúdiója tagja, akinek „Gond” című modem festménye régi ismerősünk, budapesti kiállításról került SzeghaBoromissza Zsolt lomra, hogy ott további négy képpel figyelmeztessen a festőnő mai szellemű, közérthető művészetére. Barkóczi Gyula Köröspartja, Balatonfüredje ák- varell technikával készült művek, Tóth Ferenc komor tónusú Hegye-i, Pacsai Imre, Székelyhídi Attila munkái méltóan sorakoztak az alig 50 művet bemutató kamara-kiállítás falain. Szeghalmon született a teljes művészi életművet szülőhelyének, Szeghalomnak ajándékozó budapesti művész, a „Nagy Balogh János Stúdió” tagja, Veres Gy. Zoltán, öt kiállított műve hagyományos technikával dolgozó, az élet szépségeit kereső, klasszikus szerkesztési és képkivágási móddal dolgozó művész munkája. Termékeny fél évszázad után, több budapesti kiállítás után jött haza műveivel Szeghalomra. Dániel Gyula rajzain nem fényképhez beült és ünnepélyes pózt felvett alakokat látunk. Az Ady-kutaitó Révész Béla, a sokszor keserű, igazmondó, az elesettek életének írója Nagy Lajos, a fiatalon elhunyt Hunyadi Sándor már régen a művészeti életünk elismert nagyjai között szerepelnék és csak hálásak lehetünk Dániel Gyulának, hogy Szeghalom ifjúságának a magyar irodalom ismert szereplőit most emberi voltukban mutatta be. Dohányos András szobrász — aki akvarell technikájú önarcképpel is szerepel a kiállításon, dekoratív, de ugyanakkor életmelegű, idősebb férfit profilban ábrázoló plakettet állított ki. Mindkét művének a helyi sikeren túlmutató értéke van. Székelyhídi Attila Este. Sajnáltuk, hogy a Sárrét világához, a Körösvidék magyarságához oly közel álló művész, mint Boross Géza (a művész maga Szeghalmon tanár volt, apósa: Kiss Lajos „bácsi” a vidék művészéletének Kos- suth-díjas krónikása...) a kiállításon nem vett részt. De hiányzott arról Papp József fafaragó népművész munkásságának bemutatása is, akinek műalkotásait így csak lakásán tekinthettük meg, példázatul, hogy nehéz prófétának lenni saját falunkban. Itt kell letennünk egy szerény babérágat a tragikus életű és még drámaibb halálú szeghalmi művész, Musti Viktor szobrász emlékezetére, akinek sorsa, nyomora fölkutatásra vár, de akire Szeghalomnak — művészete elismerése mellett fel kell figyelnie. Talán közhely, hogy Dante Poklának minden bugyrait bejárta! A kiállítás művészei mindannyian a népet szolgálják erkölcsös művészi magatartással, életünket emberi igazsággal történő felmutatással. További sikeres szeghalmi szereplésükhöz azonban az is szükSzeghalmi temetés. séges, hogy a járási művelődési ház nagytermét. — csekély költséggel kiállítások céljaira is alkalmassá tegyék és nem megelégedni a megnyitó ünnepséggel, hanem a szeghalmi iskolák, a termelőszövetkezetek dolgozói, a község népe részére szakszerű tárlatvezetéssel még jobban élvezhetővé tenni a kiállított műalkotásokat. Kardoss Béla Moldvay Győzd: ÉLNI Tóth Endrének; Debrecenbe Nem! Lemondani soha, semmiről! Sem rólad, sem egy falat kenyérről, s legkevésbé arról, amit egyszeri lakkcsizmaként vettem, örök áron, meggyéréskor, pünkösdi vásáron. Miben itt topogok, ami télben vagy az őszök hináros vizében éppen úgy az enyém, bár, ha kisüt a föld tüzes napja, eresz csordul, s megrészegülök tavasztul-bortul. Nem! Lemondani soha, semmiképp, senkinek a fiáért, semmiért, akkor se, ha gyűrnek, megköveznek, ha lábam, vagy két karom levágnák, ha vakság tömlöce szakad ránk. Soha! Soha! Ki azért született, hogy benne nyíljon ki az Üzenet, az eszmélés, holnapra-találás, kié nem csupán a mának gondja: bélyegét az jajszó nélkül hordja! Tűzze bőrére, viselje bajjal, fájással, de sose nyílt panasszal, s mint gyermekfa, ha termőre fordul: rogyasztó gyümölcsök terhe alatt várja be, míg léte megszakad! Sass Ervin: Jajszó messziről most megütközünk meghal bennünk az ember kelepeinek a halál-malmok most megütközünk a dzsungel iszonyú a halál iszonyú az élet iszonyú nincs fény a fák között s a zöld levél éjfekete valakinek pusztulni kell most megütközünk és holnap a kedves távoli arca talán az én szívemben lesz halott Gyárfás Endrei Vihar előtt Letepert asszonytest a hold, fekete fűre hanyatlott. Rámerednek a jegenyefák, remegő szűz suhancok. Szétpattanni szeretne az ég, Villám magva csírázik. Egyik pólus az emberiség, s az emberiség a másik.
