Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-16 / 113. szám

Amit még el kell mondanuk atlétáink kettős sikeréről Szombaton és vasárnap Gyu­lán látta vendégül Nógrád és Pest megye legjobb férfi atlétá­it megyénk válogatott csapata. Az elmúlt évben, idegenben, mindkét ellenfél jobbnak bizo­nyult Salgótarjánban mindösz- sze két ponttal maradt alul megyénk válogatott csapata, Dunakeszin pedig nagy pont­arányú vereséget szenvedett A gyulai versenyen várható volt hogy Nógrád megyével szoros lesz a pontverseny. Pest me­gyét mindenki jobbnak ítélte. A verseny még el sem kezdő­dött, amikor izgalomra már bőven volt ok. Megérkeznek-e mindazok, akikre a vezetőik számítanak? Sajnos, ezúttal is tartalékos csapattal kellett pályára lépni. Nem érkezett meg a diszkoszvető Erdei, a gerelyei Rédli. Nem épült fel sérüléséből Kliszek sem. Pud- nerre is hiába vártak. Nem túl kedvező előjelekkel indult a verseny... Elsőnek a 110 gátasok rajtol­tak. A megszokott kettős győ­zelem ezúttal elmaradt. A nógrádiak egyik fiatal verseny­zője végig vezetve nyert. Köz­ben a rúdugrók és a súlylökök is pályára' léptek. Mahó és Marksteinen meglepetésre átju­tott a 340 cm-es magasságon, és váratlan kettős győzelmet sze­reztek! Nagyon jól jött! Bandúr és Cserenyecz jól tartotta ma­gát a súlylökők mezőnyében. A két rövidtávú versenyben — 100 és 400 m-en — a papírfor­ma érvényesült. 400-on Lenti Attila nagyszerű egyéni csúcsá­nak örülhettek a Békés megyei­ek. 1500-on versenyzőink aláren­delt szerepet játszottak, míg Oláh jól tartotta magát. 4x100- on a gyulai váltó biztosan nyert. Kalapácsvetésben nem volt második versenyzőnk. Távolug­rásban a Puczkó—Steigerwald kettős végig vezetve, kettős győzelmet aratott. Az első nap után — megle­petésre — mindkét ellenféllel szemben vezetésre tett szert vá­logatottunk. Kiderült, hogy az ellenfelek is tartalékosak vol­tak. A középiskolás versenyzők a ballagás és az érettségi miatt, nem vállalták a7 utazást. A pontverseny állása az első nap után ez volt: Békés megye —Nógrád megye 51:44, Békés— Pest. 54:41. Nógrád—Pest 52:43. Vasárnap, a szakadó eső elle­nére is jó volt a hangulat a Bé­kés megyei versenyzők körében. — Itt lehet keresni valamit! Nyerni is lehet! A gyaloglók esőben indultak 25 körös útjukra, amikor a hár­masugrók és a diszkoszvetők is elkezdték a versenyt. Puczkó és Steigerwald hármasugrásban is a várakozásnak megfelelően szerepelt. Diszkoszvetőink le­győzték a nógrádiakat, a Pest megyeiek azonban jobbnak bi­zonyultak. (Csökkent Pest me­gye hátránya!) Gyaloglásban Korcsok jó egyéni csúccsal győ­zött Tábor is jól tartotta ma­gát. 400 gáton Csiernyik máso. dik helye nagyon .V'*”''“”. A soron következő futószá­mok csak részleges sikert hoz­tak. 200 m-en kettős Pest me­gyei, 800 és 5000 m-en kettős Nógrád megvei rvőzelem szü­letett. (A Békés megyei veze­tés minimálisra csökkent.) Ma­gasugrásban nem sikerült a kettős békési győzelem. Gerely­hajításban a Pest megyeiek ket­tős győzelme egyben azt Is je­lentette. hogy a vezetést a ven­dégek vették át! A versenv utolsó versen'.’■szá­ma. a 4x400 m-es váltófűtés előtt Nógrád megye előtt 8 ponttal vezetett csapatunk, ami azt is jelentette, hogy velük szemben megnvertük a pontver­senyt. Nórrád Pest előtt 2 pont­tal. Pest Békés előtt ugyancsak 2 nonttál vezetett! Most is .mint már jó néhány­szor, az utolsó szóm, a7 amúgy is izgalmas 4x400 m-es váltó­futás döntötte el a pontver­senyt. Ha Pest megye váltója győz. akkor ezzel legyőzi mind­két ellenfelét. Ezt mindenki tudta a pályán! Amikor eldördült az indító pisztolya, a lelátón fergeteges biztatásba kezdett a szép szá­mú közönség. Oláh, Bandúr Lánczi és Lenti ezúttal k a várakozásnak megfelelően szerepelt. Idegileg is bírták a nagy felelősséget, t mint már annyiszor, most is a javunk­ra döntötték el a pontver­senyt. A Nógrád megyei vál­tó urnán jobbnak bizonyult, a Pest megyeieket azonban biztosan győzték le fiaink! Ezzel megyénk válogatott csa­pata az NB I/B-ben már az el­ső fordulóban négy pontot szer­zett. 31-én Gyulán, Csongrád és Szolndk megye válogatott csa­pata lesz ar ellenfél. Szolnok ellen megszervezhető a két pont, Csongrád csapata azonban jó­val erősebb, kiegyensúlyozot­tabb. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy Ilyenkor az egye­temeken vizsgaidőszak van... AZ ATLÉTIKAI NB I/B AIXÁSA KELETI CSOPORT FÉRFIAK 1. Debrecen 2 — — 260,5:136,5 4 2. TFSE 2 — — 249,0:174,0 4 3. Békés 2 — — 214,0:207,0 4 4. Csongrád 2 — 1 233,56173,5 2 5. Nógrád' 2 — 1 210,0:211,0 2 6. Szolnok 2 — 1 208,0:215,0 2 7. Pest 2 — — 2 206,0:214,0­8. Szaboles 2 — — 2 177,0:235,0­9. neves 2 — — 2 128,0:282,0­A női atlétikai NB I/B szombat- vasárnapi fordulóján a következő eredmények születtek. Gyulán; Bcs. Dózsa—Nógrád megye 76:49, Nóg­rád megye—Bp, MEDOSZ 76:44, Bcs. Dózsá—Bp. MEDOSZ 68:33, Budapesten: Csongrád—Borsod 64:98, Csongrád—Bp. Építők 76:47, Borsod—Bp. Építők 78:44, MTK— Szabolcs megye 76:56, MTK—Szol­nok megye 68:54, Szabolcs—Szol­nak 66:57. A Keleti csoport állása ezek szerint a következő L Bea. Dózsa I S — — 163: 83 4 3. Csongrád 3 1 — — 140:105 4 3. MTK 3 1 — — 135:110 4 4. Borsod 3 1 — 1 137:108 3 5. Nógrád 3 1—1 135:118 3 6. Szabolcs 2 1 — 1 133:134 3 7. Szolnok 3 — — 2 111:134 ­8. Bp. Építők 2 2 01:155 ­9. Bp. MEDOSZ 2 ------- 2 77:104 A Bcs. Dózsa ifjúsági csapa­ta Egerben sikeresen rajtolt, Gyulán pedig a felnőtt csapat aratott váratlanul biztos kettős győzelmet. Tavaly ősszel Nóg­rád megyétől minimális veresé­get szenvedtek lányaink, így itthon szoros küzdelemben győ­zelmet várhatnak a vezetők. A Bp. MEDOSZ-t nem ismerték, de újoncról lévén szó — ellenük is bíztak a sikerben! A kettős győzelem birtokában a lila-fe­hérek nyugodtan készülhetnek a következő fordulókra, hiszen a Dózsa ez évi célkitűzése a bentmaradás! Legközelebb május utolsó két napján Gyulán Szolnok és Csongrád megye lesz az ellen­fél Tavaly Csongrád fölényes győzelmet aratott a mieink el­len, míg Szolnok szoros küzde­lemben győzött. Most remény van a szolnokiak elleni vissza­vágásra. s arra, hogy a Csong­rád megyeieket alaposan meg­szorítsák lányaink. *** Az első fordulóban a futók hozták a várt eredményeket, és 15 pontos előnyt szereztek az egyéni váltóban elért győzel­meikkel 25 pontra nőtt előnyük. A dobók kilenc ponttal növel­ték azt, de az ugrók és a gáta­sok alul maradtak. Legeredmé­nyesebben Tóth Júlia szerepelt, áld kettős győzelmet aratott diszkoszban és gerelyben, ör­vendetes volt Süliné visszatéré­se és eredményes bemutatkozá­sa a gerelyhajításban. Orszá­gos szinten a 4x100-as váltó eredménye jelentős. Itt csak serdülők futottak és az 51,4-es teljesítmény az országos rang­lista 3.—4. helyét jelenti! A győzelem értékét csak nö­veli az a tény, hogy a csabai atlétáknak nincs pályájuk, és nem hisszük, hogy az ország­ban van olyan szakosztály, amely olyan mostoha körül­mények között dolgozik, mint a lila-fehéreké. A csabaiak szívesen járnak át Gyulára versenyezni, de biztosra vesz- szűk. hogy saját pályán, ha­zai környezetben még ered­ményesebben szerepelnének! IFMLMEffi HIREKI Az első magyar bélyeg meg­jelenésének 100. évfordulóján, 1971-ben nagyszabású nemzet­közi kiállítást rendezünk. A ki­állítást rendező bizottság mun­káit változatlan erővel foly­tatja. Az év folyamán meg­nyíló kiállítások is mind a ju­bileumi kiállítás előkészüle­teit szolgálják. Elkészültek a ki­állítás levélzáró bélyegei, ame­lyeket már korábban elküldték a külföldi kiállítási megbízó­iaknak. Elfogadták a kiállítási plakát és a díjazásul kiosztan­dó érem tervét, amelyeknek fényképei rövidesen a közönség elé kerülnek. Első negyedév­ben adta ki a posta a Buda­pest 71. bélyegkiállítás második propaganda-sorozatát, mely 3 értékből áll. A szövetség szék- házépítése jó ütemben halad, s így ha időben kész — a mo- | tívumgyűjteményeket — az országgyűjteményektől elkülö­nítve, az új székház modern kiállítási termében tartják meg. 35 országban — beleértve a i tengerentúlt is — működnek a kiállítási megbízottak, s a vég­ső jelentkezési határidő 1971. január 31. A nemzetközi sza- . báiyoknaik megfelelően a kül­földi gyűjtök részvételi felté­tele az, hogy a korábbi nem­zetközi kiállításon legalább ezüst fokozatot értek ed. A ha­zai kiállítóknál pedig azt a feltételt szabta a rendezőség, hogy az 1970. évi bélyegnapi kiállításon eredményesen sze­repeljenek. A rendező bizott­ság számos külföldi gyűjtővel tart fenn kapcsolatot, akiknek gyűjteményed a korábbi nem­zetközi kiállításokon már dí­jakat nyertek. Igyekeznek eze­ket a gyűjtőket megnyerni, hogy értékes magyar gyűjtemé­nyüket a magyar jubileumi ki­állításon mutassák be. A ren­dező bizottság munkája ered­ményes volt, s így számos olyan ritka magyar bélyeggyűjtemény megtekintésére lesz alkalmuk, a nézőknek, amilyenekre a ma­gyar bélyegkiállítások történe­tében még nem volt példa. Vas Tibor Remekül szerepeltek a mezőhegy esi lovasok öt nemzet lovasainak részvételével, nagyszabású verseny szín­helye volt május 1—3—3 között Kis­kunhalas. A Határőr Dózsa mintaszerű rendezésében itt bonyolították le a Dél-Magyar­országi területi bajnokság I. for­dulóját és a Nemzetközi Mili­tary bajnokság első fordulóját A kellemetlen Időjárás ellené­re mindhárom napon látványos, sportszerű küzdelmeknek lehe­tett tanúja a nagyszámú közön­ség. Különösem a 12 km távú Mi­litary (terepverseny) tette pró­bára a lovakat és lovasokat egyaránt. Jellemző, hogy a ter­mészetes és mesterséges akadá­lyokkal teletűzdelt pályán az utolsó helyzett csak —305,7 ponttal tudott végezni. Az egyet­len női versenyző, a sándorfal- vi Szeles Rózsa (tavaly még a Gyulai Munkácsy ban szerepelt) —189,9 pontos teljesítményt ért el A hatalmas mezőnyökben olyan nagynevű lovasklubok indultak, mint a szófiai Cvrena Zvezda ,a bratislavai Slávia SVST, a Jugoszláviából érke­zett Novl-Sad-i Granicar, 13 május és a Bácska topolyai Zobnatlca lovasai. Romániát a Bukaresti Dinamó versenyzői képviselték. A magyar csapatok közül a Bp. Honvéd, a Buda­pesti LK, Dalmadi MEDOSZ, a Mezőhegyest MEDOSZ, az Igar- simontornyai és a sándorfalvi termelőszövetkezet lovasai száll­tak nyeregbe, a vendéglátó Kis­kunhalasi Határőr Dózsa leg­jobbjai mellett A mezőhegyesiek az ifjúsági Kovács János díjugratásában elért győzelmén kívül megnyer­ték ugyanezen szám csapatver­senyét és több számban értékes helyezéseket szereztek, s biza­kodva várják a következő for­dulót. Eredmények. Military (há­romnapos összetett terepver­seny). 24 induló. 1. Georgi Moi- sanu (román) Petrisor nevű lo­ván + 18,1, 2. S zaba esi István (Bp. Lovas Klub) Fanyar ni. + 8,0. 3. Balog! András (Mező­hegyes) Orgonavirág ni. + 6,3, 4. Georgi Dinov (bolgár) Fero- n® ni. —12,3, 5. Horváth József (Khalasi Határőr) Abasár ni. —13.2. Ugrószámok. Kezdő lo­vak díjugratása. 110 cm. 20 in­duló. 1. Horváth József (Határ­őr Dózsa) Mogul ni. 31,0, 2. Nagy László (Mezőhegyes) Si­rály ni. 33,2, 3. Suti István (Ha­tárőr Dózsa) Dárius ni. 34,0, 4. Hriazik Pál (Hatátrőr Dózsa) Dbrököz ni. 34,2, 5. Nagy László (Mezőhegyes) Ravasz ni. 35,2, 6. Vigh Béla (Bp. HSE) Giecs ni. 36,0. (Valamennyi ver­senyző 0—0 hibaponttal). Nem- zetközi megnyltóverseny. 120 cm. 70 induló. 1. Kecskeméti József (Dalmand) Guzal ni. 62,0, 2. Milutinovics Milán (jugo­szláv) Mirocs ni. 62,5, 3 Suti István (Határőr Dózsa) Vosztok ni. 63,5, 4. Suti István (Határőr Dózsa) Ragyogó ni. 66,2, 5. Ro­vás János (Mezőhegyes) Orgona ni. 67,0, 6. Boor Boris (csehszlo­vák) Lettkiss ni. 68,0 (vala­mennyi versenyző 0 hibapont­tal). Ifjúsági díjugratás. 110 cm 33 induló. 1. Simon Marion (ro­mán) Gama ni. 30,6, 2. ifj. Ro­vás János (Mezőhegyes) Fakó ni. 32,4, 3. ifj. Kovács János (Mezőhegyes) Pálma ni. 35,2, 4. Bajkai Sándor (Határőr Dózsa) Amúr ni. 38,4, 5. Mezei Miklós (Hatátrőr Dózsa) Béga ni. 33,5 (valamennyi versenyző 0 hiba­ponttal). Egyéni felnőtt díjug­ratás. 130 cm. 36 induló. 1. MiL jutinovics Milán (jugoszláv) Mirocs iü. —0— hp. 171,2, 2. Ioncseu Eugén (román) Vifov ni. 0—0 hp. 173,0, 3. Hriazik Pál (Határőr Dózsa) 1/4—0 hp. 180.0, 4. Balogi András (Mező­hegyes) Orgona ni. 4—0 hp. 157.0, 5. Suti István (Határőr Dózsa) Ragyogó ni. 4—0 hp. 167,0 mp-el. Csapatverseny. If­júságiak. 120 cm. 1. Jugoszlá­via, 2. Románia, 3. Mezőhegyes, 4. Határőr Dózsa, 5. Igari Mg. Tsz, Felnőttek. 130 cm. 1. Határ­őr Dózsa A. 14,5, 2. Határőr Dó­zsa B. 16,25, 3. Mezőhegyes 20,85, 5. Bukaresti Dinamó 34,5, 5. Jugoszlávia 41,7, 6. Slavla Bratislava 48,5, 7. Bulgária 58,5 ponttal. Kiskunhalas város nagy­díjáért. Puissance. 31. induló. 1. Boris Boor (csehszlovák) Lett­kiss ni. 205 cm 0 hp., 2. Keszt­helyi Gábor (Határőr Dózsa) Veterán ni. 205 cm 7 hp., 3. Varró József (Határőr Dózsa) Vezérem ni. 190 cm, 4 hp., 4—5. Varró József (Határőr Dózsa) Pihenő ni. 180 cm 0 hp. (felad­ta), 6. Kovács János (Mezőhe­gyes) Orgona ni. 180 cm 3 hp^ 6. Hriazik Pál (Határőr DózsaO Bajazzó nL 180 cm 3 hp. A Dél-magyarországi terűletS bajnokság első fordulóján a me zőhegyesiek az alábbi eredmé­nyeket érték el: Ifjúsági díjugratás. 110 an. 1.—2. ifj. Kovács János Fakó és Pálma ni. Csapatverseny. 120 cm. 1. Mezőhegyes (Sovák Péter Pacsirta, Tuska Pál Ősi, Her- czegfalvi Tibor Pálma, ifj. Ko­vács János Fakó ni.) Kezdő lo­vak díjugratása. 110 cm. 2. Nagy László Sirány ni, 5. Nagy László Ravasz ni. Nemzetközi díjugratás. 110—120 cm. 5. Ko­vács János Orgován ni. Felnőtt díjugratás. 130 cm. 4. Balogi András Orgován ni. Felnőtt csapatverseny. 130 cm. 3. Mező­hegyes (Nagy László Lajta, Krucsó Ferenc Pedáns, Balogi András Orgona. Kovács János Fakó ni.) Puissance, (kitartásos magasugratás). 5. Kovács János Orgona ni. 180 cm. A magyar Military-bajnokság I. fordulója után. 2. Balogi András Orgona- virág ni. + 6,3 ponttal. Szeghalmi MEDOSZ — Gáspár SE beréíságoe labdarúgó-mérkőzésére kerül sor május 30-án, 17.00 őrei kezdettel Szeghalmon. A helyi MEDOSZ az NB m. Északi cso- pa-rtjának élmezőnyében tanyázó Gáspár SE ellen lép pályára. A hatvani csapat Igen jó játékerőt képvisel, így izgalmas mérkőzésre, színvonalas küzdelemre van ki­látás. KISZ-esek bajnoksága Gyulán A KISZ gyulai városi bizott­sága, honvédelmi és sportosztá­ly® kispályás labdarúgásban, kézilabdában és röplabdában vá­rosi bajnokságot írt ki az alap­szervezetek között. Az első for­duló alapján elmondható, hogy ! nemcsak a labdarúgás népszerű I a fiatalok között. Ez a tőmegver-1 seny jó alkalmat nyújt a nem rendszeresen sportoló fiatalok | kikapcsolódására, sportolási le­hetőség biztosítására. A rende­zők szeretnék hagyományossá tenni a most beindult KISZ-es- bajnokságot. A KISZ-bizottság ezúton is köszönetét mond a MEDOSZ SC- nek, az iparitanuló-intézetnek és a román kollégium vezetőségé­nek, hogy a mérkőzésekhez P*. lyát biztosított számukra.

Next

/
Thumbnails
Contents