Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-11 / 84. szám

Felhős idő Várható idő* járás ma es­ti r: Felhőát­vonulások, több felé eső* egy-két he­lyen zivatar. A magasabb hegyeken hózápor. Mérsékelt, napközben megerősödő nyugati, északnyugati széL A hőmérsék­let csökken. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet —1, plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. — TOVÁBBTANULÓK. A szarvasi járásban az idén végző nyolcadik osztályosok közül szakközépiskolákba 229-en, szakmunkástanuló-iskolákba 346-an jelentkeztek. Mindössze hetvenen vannak olyanok, akik az iskola elvégzése után mun­kába szeretnének állni. — LAKATOSMÜHELYEMET, állandó jelleggel megnyitottam! Mindennemű lakatosmunka javítását és készítését válla­lom. Kérem a tisztelt lakosság és közületek szíves támogatását és megrendeléseiket. Sziklai Zoltán, Gyula, Nagyváradi út 15. 162653 Ittas vezetés — Negyvenezer forint kár Tegnap hajnalban Békés és Békéscsaba közötti útszakaszon ittasan vezette a budapesti 22-es AKÖV tehergépkocsiját Bara­nya István. Az ital hatása alatt autójával a menetirány szerinti jobb oldalon az árokba borult. Szerencséjére sem neki, sem a gépkocsiban tartózkodó Vitásá­nak semmi baja nem történt. A gépkocsiban azonban jelentős, mintegy negyvenezer forint kár keletkezett. MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI T AN ÁCS LAPJA Kommunista vasárnap a gyulai járásban I fiatalok csaknem hatezer órát dolgoznak Sikeres beugrás A Békés megyei Jókai Szín­ház által sikerrel bemutatott és játszott Darvas József Sza­kadék című drámájának sze­reposztásában érdekes változás történt. Tolnai Miklós sajnála­tos betegsége miatt a főszere­pet, a tanító figuráját Csernák Árpád, a színház fiatal művé­sze játszotta el Az április ki­lencedik! bravúros beugrás nagy közönségsikert aratott. Csernák eredeti szerepét Ko­vács Lajos vette ál A Komszomol és a szocialista országok ifjúságának felhívá­sához csatlakoztak a gyulai já­rás KlSZ-alapszervezetei is. Április 12-én rendezik meg a kommunista vasárnapot, ezzel is kifejezésre juttatva a pro­letariátus nagy vezére, Lenin iránt érzett tiszteletűket, és kommunista munkával ürmep- lik születésének századik év­fordulóját. Ezen a napon elő­segítik a kissé megkésett ta­vaszi mezőgazdasági munkák elvégzését A járásban hétszázíhúsz fia­tal dolgozik majd és vállalásuk 5760 munkaórát jelent mely­nek értéke 50 ezer forint. A vállalások között döntően a mezőgazdaság segítése szere­pel: vetés, szakosított sertés­telep építése, fásítás, parkosí­tás, gépkarbantartás; A fel­ajánlásokban az éléki, dobozi sarkadi, geszti, mezőgyárm fia­talok járnak élen, de jelentős a sarkadi gépjavító ifjúságá­nak vállalása is, akik a vál­lalatnál dolgozó egyik munka­társuk házát építik a kommu­nista vasárnapon. Az alapiszervezetek a megke­resett piénz nagy részét a „ke­rékpárt, Vietnamnak” akcióra — ÁLLAMI GAZDASÁGI BOLT BÉKÉSEN. A Hidasháti Állami Gazdaság terveiben szerepel egy bolt létesítése Bé­késen. A tervek szerint az üz­letben a gazdaságban előállí­tott tejet és tejtermékeket, ólő- és vágott baromfit, valamint zöldségeket és gyümölcsöt áru­sítanak. Az üzlet építése előre­láthatóan több mint 1 millió forintba kerül. — ELÉGETT ÖTMILLIÓ FO­RINT. Magyarországon az el­múlt két hónap alatt 315 erdő- és avartűz keletkezett, több mint 900 hektárnyi erdő és 2 ezer 759 hektár avar égett le. Az erdőkben okozott kár értéke meghaladta az 5 millió forintot, s a pusztítás több helyen 10—15 év erdőtelepítési és fásítási munkáját semmisítette meg. A tűzrendészet! és erdészeti szer­vek — tekintettel a közelgő ki­rándulási idényre — már min­denütt elhelyezték a figyelmez­tető táblákat, újabb erdőtüzek megelőzésére. Figyelem! Áramszünet! A DÁV Békéscsabai Kirendeltsége értesíti kedves fogyasztóit, hogy az alábbi helyeken és időpontokban karbantartási munkák miatt ÁRAMSZÜNETET TART. 1970. április 14—15—16-án 06.30-tól 16.30-ig Békéscsabán a Sikonyi u., Vandháti u. közötti területeik, valamint Gerla községiben. 1970. április 16-án 06.30-tól 16.30-ig Békéscsabán a Külső Dobozi u.,Ómaszta dűlőben, Gyulai a, Körgáton kívül, KISZ-tábor, Kanálisa szőlők, Kastélyszőlők, Lencsés! dűlők, valamint Fényes területén. A villamos berendezéseket a kikapcsolás tartama alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. 144448 A DÁV BÉKÉSCSABAI ÜZLETIGAZGATÓSÁGA felvételre keres békéscsabai, orosházi, gyulai, sarkadi munkahelyekre villanyszerelőket, betanított mnnkásokal, segédmunkásokat Jelentkezés: DAv Békéscsabai Üig. Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 46. Munkaügyi osztály. 144447 fordítják, mert befizetik a vi­etnami egyszámlára. De jut a pénzből kirándulásra és üdü­lésre is. — ÜJABB MUNKALEHETŐ­SÉGEK. A Gyoma és Környéke Építőipari KSZ ez évben és jö­vőre nagyszabású beruházáso­kat valósít meg több mint 3 mil­lió forintos költséggel, üzemfej­lesztésük megvalósításához nagy segítséget nyújt a gyomai köz­ségi tanács által biztosított 500 ezer forint. Ünnepség Békéscsabán Tegnap, Békéscsabán, a városi tanács dísztermében ünnepséget tartott a Békés megyei Állat­egészségügyi Állomás MSZMP alapszervezete. Az ünnepségen hazánk felszabadulásának ne­gyedszázados jubileumára emlé­kezett dr. Barkóczi István, a Közalkalmazottak Szakszerveze­te Békés megyei Bizottságának tagja. Ezt követően dr. Föidházi Sándor, az állategészségügyi ál­lomás MSZMfP alapiszervezeté­nek titkára beszélt Lenin szüle­tése 100 éves évfordulójának j élen tőségéről. Dr. Zsarnóczay Sándor pwo- fesszar, az Állatorvostudományi Egyetem Marxizmus—Leniniz- mus Tanszékének vezetője ismer­tette a mezőgazdaság feladatát a negyedik ötéves terv időszaká­ban. — KÁRRENDEZÉS. Az Álla­mi Biztosító orosházi járási fiókja több mint félmillió fo­rintot fizetett ki az elmúlt hó­napban különféle károk rende­zésére. Általános iskolások külföldön Ä buosai általános iskola pedagógusai és szülői munka- közössége első ízben szervezett külföldi kirándulást a felső­tagozatú tanulók részére. Az ötnapos kiránduláson 32 gyer­mek ellátogat Kassára, Eper­jesre, Tátralomnicra, Zafcopá- néba. A pajtások, kísérőikkel együtt, április 6-án indultak, s útjukhoz a termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ és más szervek nyújtottak anyagi segítséget. A gyermekeknek így mindössze 400 forintot kellett befizetniük. A szeghalmi járásból ez volt az első ilyen kezdeményezés általános iskola részéről, s a piéldát valószínűleg más isko­la is követi. Az ünnepség befejezése után dr. Zalai József igazgató főállator­vos kiosztott az állomás dolgozói között az elmúlt évi munkájuk eredménye alapján több mint 300 ezer forintos nyereségrésze­sedést. Mai névnap: Leó Eredeti formája a Leonhard volt és eredetét annak köszön­heti ez az ógermán név, hogy a germánok szívesen kölcsö­nözték férfineveiket a nagy- erejű állatokétól. Az ófelnémet nyelvben a „lewo” (a mai né­met „Lovoe”) oroszlánt, a hart pedig „erőst”-t, „merész”-t je­lent. De származtatható a gö­rög nyelvből is a „leon” szin­tén az oroszlán nevéből. Ebből az utóbbiból keletkeztek az ün­nepélyesen hangzó „Leonachos” („oroszlánként harcoló”), a „leosthenész” („oroszlán ere­jű”) férfinevek, és ezekből rö­vidül le női formája a Lea, c Leona és a humorosan hangzó Leokádia. — MÉG EGY KIVÁLÓ TA­NULÓ. A közelmúltban, ad­tunk hírt arról, hogy Hoffmann Ferenc, a békéscsabai építő­ipari vállalat tanulója orszá­gos versenyen első helyezési: ért el. Most újabb hasonló hír­ről értesültünk. Nemrégiben a Miskolcon megtartott A Szak­ma Kiváló Tanulója országos versenyen Hunyadi Lajos má­sodéves híradástechnikai mű­szerésztanuló, a Békéscsabai Távbeszélő Főközpont dolgozó­ja szerezte meg az első helyet. Az 1700 forintos pénzjutalmon kívül megkapta a szakmunkás- bizonyítványát és kéthetes kül­földi üdülésre szóló beutalót. SZERETI ON A STEXET? AKKOR VEGYEN RATEX-W. korszerű, nagy hatású, tökéletes, lassan ölő mérgeit. Még a legrafináltabb vén patkány is gyanútlanul beveszi. Micsoda nagy kár9 ha épületben, jószágban, terményben, élelmiszerben szabadon garázdálkodik és fertőző betegségeket terjeszt. De a biztosító nem fizet! mégis megelőzheti a kárt a RATEX patkanyirtóval. Kérje: a háztartási boltokban és az AGROKER-eknél. Gyártja: a Körösladányi Fa-, Vas-, Vegyi KSz. (Békés megye) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó' Igazgatóság közli, hogy a Deb­recenben megtartott, 15. heb" lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 55, 72, 73, 77, 87 Csordulásig telített a Balaton A tavaszi olvadás és a bő csapiadék hatására csordulásig megtelt a Balaton medre. Tél elejétől februárig jég alól is „megcsapolták” a Balatont. Tél végén, óvatosságból, az élőre nem látható tavaszi csapadék- mennyiség miatt, a megenge­dett határok maximumán tar­tották a víbszintet. A bő csa­padék miatt nemrégen újból meg kellett nyitni a Sió zsilip­jeit, mert a vízkészlet időköz­ben rendkívül felduzzadt. — KÖZÜLETEK és magánosok részére korszerűen berendezett autószervizemet megnyitottam. A szervizmunkáikat bejelentés nélkül végzem. Szabó gépjár­mű-javító. Békéscsaba, VI., Al­kotmány u. 5. Megközelíthető a Gyulai útról 144441 — TV-KÉSZÜLÉK A HUNY AI ISKOLÁSOKNAK. A békéscsa­bai ÁFOR-kirendeltség dolgo­zói és kútkezelői a napokban adták át ajándékukat, egy tele­víziókészüléket a hnnyai általá­nos iskola tanulóinak, tantes­tületének.-II -11 —*--zi J STGlA&BgLBSUlf gyakorlattal rendelkező gyors­áé gépíró! keres a BÉKÉSCSABAI KÖTÖTTÁRUGYÁR Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazon rokonok­nak:, ismerősöknek, szomszé­doknak dolgozótársaknak. akik szeretett férjem, édes­apám, apósom, nagyapám, testvérem, sógorom, BODNÁR LAJOS temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, soha el nem múló fáj­dalmunkon enyhíteni Igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a Férfi feh ém em ügy ár és a Híradástechnikai Válla­lat dolgozóinak és a munkás­őrség megyei parancsnoksá­gának; A gyászoló család 144444 As MSZMP megyei bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: CserefPáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11. Hl. emelet. Telefon: 12-13«. 12—23«. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. IL. Tanácsköztársaság útja 8. Telefon: U—021. 11—Oil. Felelős lüadó: Lehóezky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra M.— n. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, Index t 23 OSI

Next

/
Thumbnails
Contents