Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-28 / 98. szám

\ Zápor, zivatar Jól sikerüli az iskolai kórusok megyei találkozója Várható idő­járás ma estig: Felhőátvonu­lások, több fe­lé futó esővel, egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, néhány helyen megerősödő északnyugati, északi szél. Az éjszakai lehűlés keleten is erő­södik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 1, plusz 6 fok között, a szélvédett helyeken gyenge fagy, legmagasabb nappali hőmérsék­let kedden 11—16 fok között. Mai névnap: Valéria A név eredete a latin „vale” szára vezethető vissza, amely az egészség, a hatalom és az erő kifejezése. Jelentése miatt a Valerius, Valerianus — a név férfi megfelelői — a római vi­lágban közkedveltek voltak, az utóbbi római nemzetségnévvé vált. Valériának hívták Diocleti- anus római császár leányát és a római korban róla nevezték el a Dunántúl keleti határsávját. Valeska formában a lengyel nyelvben gyakori, de nálunk is előfordul Vali becéző formában. mm ÜJ FÖLDBIRTOKOS. A kar­dost Egyetértés Termelőszövet­kezet megvásárolt 790 katasztrá- lis hold állami tulajdonban levő földet. — TEJFOLYAM. A gyulai já­rás termelőszövetkezeteitől az állami felvásárló szervek 115 vagon baromfit, 6 millió 906 ezer tojást és 103 ezer 696 hek­toliter tejet vásároltak fel az el­múlt évben. Csányi Miklós Békéscsabán Április 29-én, szerdán 19.00 órakor a TXT Békéscsabai Mű­vészeti Szakcsoportja az Értel­miségi Klubban „Sikeres kis- filmjeink” címmé] rendez talál­kozót Csányi Miidós filmrende­zővel. A kösfilmjeiről ismert csa­bai származású rendező az an­két előtt bemutatja a Boldogság és a Hagyományok című műveit. Vasárnap délelőtt a békéscsa­bai Ifjúsági és Űttörőházban rendezték meg az általános is­kolai és középiskolai nagykóru­sok megyei találkozóját. A de­cemberben meghirdetett ese­ménysorozat vasárnapi megyei seregszemléjére a benevezettek közül 11 általános iskolai kórus és 6 középiskolai KISZ-kórus fiataljai jöttek él. A zsúfolásig telt nagyteremben Várai M&- hályné a, KISZ Békés megyei Bizottságának titkára köszön­tötte a résztvevőket és nyitotta meg az éneklő fiatalok ünnepi bemutatóját. Az 1600 úttörőt és 600 közép- iskolást megszólaltató megyei is­kolai kórustalálkozó zsűrijében ott volt dr. Fasang Árpád, a Bu­dapesti Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakiskola igazgatója és Vári Ferenc zeneszerző. Az isko­la kórusok megyei találkozójá­nak keretében a fiatalok megem­lékeztek Bartók Béla halálának évfordulójáról és megkoszorúz­ták Kulich Gyula szobrát. Az — KÖZREND, KÖZBIZTON­SÁG. Néhány nappal ezelőtt tárgyalta a muronyi községi ta­nács a község közrend-, köz- biztonsági helyzetét. A tanács­ülésen elhangzottak szerint az utóbbi években tovább javult a község közbiztonsági helyzete. Ez annak is köszönhető, hogy hét önkéntes rendőr segíti a körzeti megbízott munkáját, akik közül négyen kaptak elis­merő oklevelet, illetve jutalmat, az elmúlt évi eredményes szol­gálatért. — VASÜTFELSZEDÉS, TÁR­SADALMI MUNKÁBAN. Meg­szüntették Bucsa Jenőmajori határában a kilenc kilométer hosszúságú gazdasági vasutat. A MÁV Szegedi Igazgatósága a községi tanácsnak ajánlotta fel a sín- és talpfaanyagot. Külön­böző társadalmi és tömegszer­vezeti aktívák — 45 szovjet ka­tona segítségével — a kommu­nista vasárnapon 2 kilométer hosszúságban szedték fel a vas­útvonalait, 15 ezer forint értékű társadalmi munkát végezve. — ÉRTESÍTJÜK kedves meg­rendelőinket, hogy Irányi utcai j avítórészlegünket Csaba u. 6 sz. alá helyeztük át. Körösvidé­ki Cipész Szövetkezet Vezetősé­ge. 144646 egésznapos program záróakkord­jaként a résztvevő kórusokat oklevéllel, emléktárgyakkal ju­talmazták. — ÚJ ÜZEM MEZÖKOVÄCS- HÁZÁN. A Békéscsabai Kötött­árugyár konfekcióüzemet létesít Mezökovácsházán. Az új üzem építéséhez a községi tanács 500 ezer forinttal járul hozzá. — ÖSSZERAKHATÓ SZÁLLÓ* DA. Egy dán cég teljes szállo­dai szobaberendezést exportál — darabokban. — A megfelelő bú­tordarabokból a’ megrendelő olyan szállodai szobaberende­zést állíthat össze, amelyet kí­ván. Ugyanez a cég éttermi, kávéházi és mulatóhely-beren­dezéseket is exportál. Évforduló Hetven évvel ezelőtt, 1900. árpilis 28-án született Maurice Thorez, a francia és a nemzetközi munkásmoz­galom kiemelkedő vezetője. Bányász családból származik, ifjú korában maga is bányászként dol­gozik. Tizenkilenc évesen belép a szocialista pártba, majd a kommu­nista párt megalakulásakor (1920) an­nak tagja lesz. 1924-től megszakítás nélkül tagja a párt központi bi­zottságának, 1925-től politikai bizott­ságának, 1932 óta parlamenti képvi­selő is, egészen 1964-ben bekövetke­zett haláláig. A nemzetközi kommu­nista mozgalomban vitt szerepe is je­lentős. 1928-tól 1943-ig tagja a Hl. Interoacionálé végrehajtó bizottságá­nak, illetve elnökségének. A betörő „levele" Nemrégiben ismeretlen tettes tört be a mezőberényi benzin­kútnál levő irodahelyiségbe. Feldúlta az iratszekrényt, író­asztalt — nyilván pénzt keresett —, de csak egy üveg pálinkát talált. Elkeseredésében alapo­san felöntött a garatra — a fo­lyékony zsákmányból. Reggel, nyitáskor a benzinkút kezelője meglepetten olvasta az éjszakai „vendég” nagy ákom-bákom betűivel írt üzenetét: „Zsuzsika, ha legközelebb jövök, akkor is legyen pálinka!’1 —tó SZAKKÉPZETT és melegkonyhai gyakorlattal rendelkező üzletvezetőket (házaspárokat) továbbá felszolgálókat, konyhai dolgozókat, szakácsokat és csaposokat keresünk felvételre szabadkasszás és szezonjellegű egységekbe, a gyulai telepünkhöz tartozó körzetbe. Jelentkezni leheti Békás megyei Vendéglátéipari Vállalat központjában, Békéscsaba, Gutenberg u. 3 sz., valamint gyulai telepünk irodájában, (Komló-étterem épülete) Munkában az úthenger Javítják az utat Békéscsaba és Csorvás között. Az alattomos gödreiről, kátyúiról hírhedt útszakasz hamarosan tükörsima- ságú lesz. (Fotó: Demény) — KITÜNTETETT ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK. A kétegyházi ön­kéntes tűzoltótcstület 15 tagja kapott soros előléptetést, 25-en Szolgálati Érem kitüntetést, hár­man pénzjutalmat az elmúlt év­ben végzett kiemelkedő tevé­kenységükért. — TÖBB MINT 2 MILLIÓ FO­RINT. Az első negyedévben, történt károk enyhítésére az Állami Biztosító szarvasi járási és a békéscsabai városi fiók együttesein több mint 2 millió forintot fizetett ki. KOLBÁSZ MELLE BORT IS LOPTAK Bélmegyeren ismeretlen betö­rők jártak Mike Zsigmond há­zában. Az éjszakára nyitva ha­gyott kamraablakon bemásztak, és 9 kiló kolbászt loptak el. Rosszabbul járt Böhm Józsefné, akinek padlásáról vittek el ugyanazon az éjszakán 45 kiló kolbászt. A harmadik kárval­lottól, Flóra Nagy Lajos kamrá­jából 12 szál vastagkolbászt, 27 liter bort, az ólból pedig 13 tyú­kot loptak el. A Békési Rendőr- kapitányság nyomozást indított az ismeretlen tettesek felkutatá­sára. KETTEN EGY ELLEN Miskó György 45 éves alkalmi munkás, kiskunhalasi és Kor- bely György 39 éves kon dór ősi lakos együtt szórakoztak a kon­dorod Vadász bisztróban. Zár­óra után az utcán megvárták Varga Pál kondorosa lakost, aki ugyancsak a Vadászban szóra­kozott. A három férfi között szóváltás támadt, majd Miskó és Korbely megverte Vargát, aki nagy nehezen elmenekült a két férfi elől. Azok utánaeredtek, és hamarosan utolérték, majd új­ból ütlegelni kezdték. A két garázda férfi ellen eljá­rás indult. SKODA SZALADT A MIKROBUSZNAK Tegnap Békéscsabán a Szarva­si út és az Orosházi út keresz­Felhívjuk Békéscsaba város lakosainak figyelmét, hogy a Kner Nyomda új transz­formátorállomását és 10 kV- os kábeleit FESZÜLTSÉG ALÄ HELYEZTÜK. A berendezések megközelí­tése és érintése életveszé­lyes. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, Békéscsaba. 144686 teződésében Máté Kálmán bé­késcsabai lakos Skoda személy­gépkocsival nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan köz­lekedő, Sárkány Zoltán által ve­zetett mikrobusznak és összeüt­köztek. Az ütközés következté­ben a Szegedi MÁV Igazgatóság tulajdonát képező mikrobuszban több mint kétezer forint, a sze­mélygépkocsiban ötezer forint kár keletkezett. A TETTENÉRT ZSEBTOLVAJ A békési piacon *,dolgozott” Szabó Eszter 38 éves, büntetett előéletű békési lakos. Éppen egy pénztárcát emelt ki Fábián Sándomé kabátja zsebéből, ami­kor Bocskai Lászlóné észrevet­te. A harcias amazon elkapta a „zsebest” és kényszerítette, hogy „zsákmányát” adja vissza Fá- biánnénak. Vissza is adta, majd el akart futni, de az asszony nem engedte elmenekülni és át­adta „foglyát” a piacon szolgá­latot teljesítő rendőrnek. A Bé­kési Járásbíróság előállításos tárgyaláson tegnap hozott ítéle­tet a „Zsebes Eszter” legújabb ügyében és háromhónapi sza­badságvesztésre ítélte. BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei t*ál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, EH. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n„ Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—0211 11—051 Felelős kiadó: t^ehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index; 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents