Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

Jövőnk hordozói Ünnepi KISZ megyebizottségi ülés A legutóbbi népszámlálás alapján meglepő adatot tért a nagy nyilvánosság elé a KSH. Eszerint a társadalmat al­kotó férfiak és nők aránya to­vábbra is a nők javára billen. Ezer férfira ezerhatvanhét nő jut Évtizedek óta — ilyen te­kintetben — a nők vannak fö­lényben. Vajon így van ez a mindenapi életbein is? Nem minden esetben. A férfi és a nő egyenjogúsá­gának szabályozásában olyan törvényeink vannak, melyeket bármelyik nyugat-európai tőkés ország nőtársadalma okkal iri­gyelhet De tovább is mehetünk e témában. A nők jogi helyzeté­nek meghatározását, a dolgozó nő egészségügyi védelmét és az anyaság jogi védelmét pártunk kezdeményezésére az országgyű­lés és a kormány olyan fokra | emelte, amely a világ legfejlet­tebb tőkés államaiban még ma sem Jutott tovább nőmozgalmi célkitűzésnél. Az ország választott vezető testületéiben élénk figyelmet szentelnek a nők helyzetének javítására. Ha csak távirati stí­lusban, de érdemes áttekinteni, hogy az elmúlt 25 esztendő mi­lyen változást hozott a magyar nők életében. A 25 évvel ezelőtti választó­jog korhatára férfiaknál 24, il­letve 26 év volt, a nőknél pedig 30 év. Az egyetemet és középis­kolát végzett nőkkel kivételt tett a Horthy-fóle választási tör­vény. Viszont a hat eleminél alacsonyabb végzettségű nők nem szavazhattak csak abban az esetben, ha három életben levő gyermekük, vagyonuk, jö­vedelmük volt Ma viszont min­den 18. évét betöltő férfi és nő egyforma, egyenlő választó Jog­gal rendelkezik. H uszonöt évvel ezelőtt a nők állami tisztséget nem vi­selhettek. A közszolgálati állá­sok betöltésénél jogászi végzett­séget követeltek, ugyanakkor jogszabályok tiltották nők felvé­telét az egyetemek jogi és ál­lamtudományi karára, a mű­egyetemre és a közgazdasági egyetemre. A nők társadalmi helyzeté­nek jogi elismerését felszabadu­lásunk hozta meg. Az 1945-ös és 1 1947-es választások során a nők először élveztek a férfiakhoz ha­sonló jogokat Alkotmányunk 1949-ben törvénybe iktatta a nők és férfiak egyenjogúságát. Lényegében ettől az időponttól kezdve fordított a társadalom mind több gondot a dolgozó nők, a leendő és kisgyermekes anyák egészségének védelmére. A munkajogi szabályozások egész rendszere innen kezdődött el. Ezeket valamennyien jól is­merjük. Néhányat azonban nem árt ismét megemlíteni. Rendelkezések tiltják, hogy melyik az az 56 munkakör, ahol nőket — tekintettel anyai hiva­tásukra — nem szabad foglal­koztatni. De nem lehet megta­gadni a terhes nő vagy anya alkalmazását, sőt törvényeink értelmében a munkába állítási­nál előnyben részesítendő! N apjainkban megesik, külö­nösen a gazdasági reform bevezetése óta fordul elő, hogy a terhes nő és kisgyermekes anya munkába állítását — ha mód van rá — mellőzik. Mi lesz a gyár jövedelmezőségi tervével, ha lebetegszenek a gyerekek? Hát igen, ilyen is előfordulhat. A trösztnél, amikor a tervet jó­váhagyják, s döntenek a külön­böző alapok felhasználásáról, er­re is gondolni kellene. A gyer­mekek megbetegedésétől való félelem azonban egy vezetőt sem jogosít fel arra, hogy elte­kintsen a munkára jelentkező nők felvételétől. Ha az ország­ban minden üzemi vezető ilyen módom gondolkodna, akkor bi­zony sok tíz- és százezer, sőt ta­lán millió nő maradna kenyér nélkül. Körülményeink között el sem képzelhető, hogy a nőket kirekesszük a munkavállalók sorából. Ez több okból is hely­telen lenne. Sőt, a társadalom vezető szervei igen következe­tesen azon fáradoznak, hogy a nők foglalkoztatásának növelé­sére újabb és újabb munkahe­lyeket biztosítsanak. Az utóbbi 25 esztendőben lényegében en­nek jegyében épült a Békéscsa­bai Ruhagyár, bővült a kötött­árugyár, létesült az Oroshá­zi Ruhagyár, a Békéscsabai Konzervgyár, hűtőház és így to­vább. Az előrelépés tehát folya­matos. Megyénk iparában 1965- ben a nők foglalkoztatásd ará­nya 18,6 százalékos volt Három évvel később mór 21,5 százalé­kos. A kereskedelemben ugyan­ebben az időszakban majdnem megkétszereződött a nők száma. Javult helyzetük a mezőgazda­ságban is, a közlekedésben vi­szont stabilizálódott a korábbi állapot. Mindenesetre igen po­zitív eredménynek mondható az a tény, hogy a megye 209 ezer aktív keresője közül 79 ezer 600 a nő. A kommunisták a párt meg­alakulása óta küzdenek a férfiak és a nők egyenjogúságá­ért s a nő- és az anyavédelem fokozatos továbbbővítését szor­galmazták az elmúlt 25 eszten­dőben i& A szülési szabadság, a társadalombiztosítási szolgálta­tások, a díjtalan orvosi és szü­lésznői kezelés, a terhességi--, gyermekágyi segély, a tsz-ben tagként dolgozó nő szülés esetén jövedelempótló készpértzsegélye- zése, az anyasági segély, az in­gyenes csecsemőkelengye, a munkaidő-kedvezmény, a fize­tés nélküli szabadság megszer­zésének joga, a beteg gyermek ápolása időszakában részére meghatározott módon táppénz folyósítása, a havi 600 forintos gyermekgondozási segély, kü­lönleges esetben gyermekgondo­zási táppénz és a gyermekek után járó pótszabadság ma már mindennapi életünk természetes velejárója. Helyes, jó ez így. Szükséges is az anyák védelme, s ha a társadalom ennyire óvja az anyát — hiszen minden nő életének beteljesülése az anya­ság küldetésének betöltése —, akkor csak annyit mondhatunk, hogy jövőnk hordozóit, az em­bert látjuk bennük, védjük, óv­juk, erőnkből időén megbe­csüljük őket Bár igaz, sok még a pótolni, valónk. A nők társadalmi ará­nyuknál és munkahelyi foglal­koztatásuknál fogva a jelenlegi­nél nagyobb képviseletet, meg­becsülést érdemelnének. Joggal tehetjük szóvá: a járási és a vá­rosi tanácsok végrehajtó bizott­ságaiban közülük miért csak 9-en dolgoznak? De ugyanezt mond­hatnánk el a községi tanácsok­ról is. A végrehajtó bizottsá­gokba mindössze 54 női válasz-1 tottak be. Ha ezzel szembeállít­juk: a tsz-ek munkavállalói (tagjai) közül 37,7 százalékot képviselnek a nők, akkor jogos a kérdés, a fizikai miunka niel­lett miért nem tartják alkalmas­nak a falusi nőt érdekeinek vé­delmére és a falu érdekelnek szolgálatára? H a azt vizsgáljuk, hogy a tsz-ek vezetésében miként is alakult a nők aránya, hely­zete, akkor ebben az esetben 1964. évi adatokhoz képest je­lentős visszaesés tapasztalható. Indokolt-e ez? Egyáltalán nem, hiszen falusi asszonyaink ered­ményes kétkezi munkájukkal bizonyították az elmúlt 25 esz­tendőben, hogy méltó és egyenlő társai a férfiaknak. Akadnak tehát területek, me­lyeken a nők egyenjogúsításá­nak küzdelmei — úgymond — nem zárultak le. Lehetne a sort folytatni Ipari üzemekből, vál­lalatok életéből vett példákkal. Hogy mindjárt az elején kezd­jük: az egyenlő munkáért egyen­lő bérrel. Ma is előfordul, sőt gyakori, hogy egy és ugyanazon munkáért a férfinak többet, a nőnek kevesebbet fizetnek. Azt mondta valaki ezzel kapcsolat­ban, hogy ezt az állapotot, szemléletet a múltból örököltük. Az igaz, hogy 25 esztendővel ezelőtt a nők keresete — azonos munkában — alig érte el a férfi keresetének felét. Ez azonban már történelem! Régen volt 1945. Ma 1970-et írunk, s a bér- fejlesztésből arányosan mégis kevesebb jut a dolgozó nőknek, mint a férfiaknak. Persze máról holnapra nem képzelhető el még ma sem az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megvalósítása. De táv­lataiban a vállalat pénzügyi esz­közeinek tervszerű, okos beosz­táséval, az elvek megvalósításá­nak idejét ld-ki közelebb hoz­hatná. A bérfejlesztés ugyanis vállalati kategória! É rdekes, hogy az ellöbbi vív­mány a mezőgazdaság dolgozói között kedvezőbb ered­ményt mutat, mint az állami iparban. Mindez bizony nem vá­lik dicséretére az ipar vezetői­nek. Az is igaz. most már a dön­tések meghozatalánál egyre több vállalati vezető veszi figye­lembe a nődolgozók kérését, a kerettörvények adta lehetőség kihasználását: a törzsgárda megbecsülését, a dolgozó nők műszaki felkészültségének növe­lését és egyáltalán a férfiaké­hoz hasonló szakmunkásképzés és elhelyezés biztosítását. Teszik ezt azért, hogy a dolgozó nők jogi helyzete, társadalmi szere­pe az eddiginél jobban érvénye­süljön. S a jövőben a kommu­nista vezetők megkülönböztetett gondot fordítsanak a dolgozó nők védelmét szolgáló törvé­nyek, rendeletek, intézkedések betartására, hogy teljesebbé váljon érdekük, jogaik védel­me. Dupsi Károly A KISZ Békés megyei Bi­zottsága felszabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére áp • rilis 3-án délelőtt ünnepi ülést tartott a Békéscsabai Ifjúsági és Űttörőház nagytermében Várai Mihály né, a megyebi­zottság titkára üdvözölte a megjelent fiatalokat, s a ven­dégeket, köztük dr. Szabó Sán­dort, az MSZMP megyei bi­zottságának titkárát. Az ünnepi megyebizottsági ülés szónoka, Mihalik György első titkár méltatta a hazánk felszabadulása negyedszázados évfordulójának jelentőségét, majd többek között ezeket mondotta: „Tisztelgünk azok előtt, akik a Vörös Hadsereg­gel szövetségben, a környező országokból jőve részt vettek népünk felszabadításában, a testvéri bolgár-román—jugo­szláv hősök előtt, akik számá­ra a proletárintemacionaliz- mus nem elvont eszme volt csupán, hanem mindennapi éle­tük legalapvetőbb követelmé­nye, parancsa. Ezután ünnepélyes keretek között adták át az Orosházi Fa­ipari Vállalat „Zója” KISZ- alapszervezetőnek a KISZ Köz­ponti Bizottsága Vörös Vándor- zászlaját. Az ünnepi ülésen kitüntették a megye jól dolgozó KISZ- és úttörővezetóit. KISZ Érdemrendet kapott Horváth Mihály, Nagykama­Ma délelőtt nyílik Békéscsabán a XIII. Alföldi Tárlat Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztálya, a békéscsabai Munká­csy Mihály Múzeum és a Mia­gyar Képzőművészek Szövetsége újfa megrendezi sorrendben a tizenharmadik Alföldi Tárlatot. A kiállítás túlnyomó részt fest­ményeket. grafikákat és kisebb számban plaketteket, szobrokat, illetve egyéb képzőművészeti al­kotást foglal magába.' Megyénk képzőművészei kö­zül Koszta Rozália, Alexin An­dor, Ezüst György, Gaburek Ká­roly, Lipták Pál, Miklós István, Mladonyiczki Béla és Mtolnár Antal szerepelnek a tárlaton. Az ünnepélyes megnyitó ma. ápri­lis 4-én 12 órakor lesz a békés­csabai Munkácsy Mihály Mú­zeumban, ünnepi beszédet Csen­dé Béla, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának népmű­velési csoportvezetője mond. rás, Lénárt Imre Békés, Szabó Miklós Békéscsaba. Boruzs Jó­zsef Szeghalom. Varga András Gyula, Tóth Sándor Szeghalom, Tolnai Lajos Békésszentandráa, Rigler Miklós Köröstarosa, Bí­ró Gábor Békéscsaba. Kiváló Űttörővezetö cfmmel kitüntetettek: Hüttner Vilmos Békés, Mesterházi Jenő Déva- ványa, Csankovszki György Kiscsákó, Juhász Andrásné Bé­késcsaba, K. Tóth Imrémé Szarvas. Aranykoszorús KISZ-ielvényt kapott: Koszt! Pál Szarvas, K. Tóth László Orosháza, Szeder­kényi Mária Szarvas, Milyó Já­nos Békéscsaba, Borbély Pálné Kondoros, Mórocz Sándor Nagyszénás, Szloszjár György Kétegyháza, Mihucza József Gyula, Perei Ferenc Békéscsa­ba, Janurik Anna Szarvas. Tás­ka Rozália Szarvas, Rigler At­tila Békés, Bérezi Ferenc Ker­tészsziget, Engelhardt László Mezőkovácsháza, Jagos Attila Orosháza, Gattschick Anna Me- zőberény, Vajtek Magdolna Gyula, Bánhegyi József Békés­csaba. Kiváló ifjúvezetö címmel kitüntetettek: Takács János Bé­kés, Lantos Erzsébet Békéscsa­ba, Mázán Katalin Békéscsaba, Gál Mária Orosháza, Kórós Katalin Orosháza, Urban csők Ilona Szarvas, Korrenheiaer Mária Békésszentandráa, Marsi Katalin Gyula, Kiss Éva Szeg­halom, Erdei Éva Békéscsaba, Lakatos Mária Békéssámsom. Ezenkívül huszonhármán kap­tak Dicsérő Oklevelet ég har­mincán tárgyjutalmat. Délután a Lencsés! úti KISZ- táborban az üj épület falába A fiatal nemzedék tetteivel üzen című emlékiratot helyez­ték el. Az ünnepi beszédet Berki László, a tégla- és cse­répipari vállalat igazgatója mondta. A fényképeket, írá­sos dokumentumokat tartalma­zó rézhengert a felszabadulás 50. évfordulóján, 1995-ben bontják majd ki. 3. Azután továbbutaztam Olasz­országba. Capriba. ott beleme­rültem az orosz újságok, köny­vek olvasásába, ez is nagyon nyomasztóan hatott hangula­tomra. Ha az állkapocsból ki­vett fog képes érezni, akkor bizonyára ugyanolyan egyedül érezheti magát, mint akkor én. Nagyon csodálkoztam azon a bo­hóchoz méltó fürgeségen, amely- lyel ismerőseim átugrottak az egyik „platformról” a másikra. Oroszországból alkalmi, szét- ugrasztott, megrémült forradal­márok érkeztek; dühösek voltak önmagukra meg azokra, akik berángatták őket a „reményte­len vállalkozásba”. — Minden elveszett — mond­ták. — Mindent szétvertek, ki­irtottak. száműztek, bebörtönöz­tek! Sok nevetséges eset is akadt, de ezek a legkevésbé sem vol­tak mulatságosak. Az egyik oroszországi vendég, mégpedig egy tehetséges író, azt bizony­gatta nekem, hogy én az Éjjeli menedékhely Lukájának a sze­repét játszottam : jöttem, vigasz­taló szavakat szóltam a fiatal­sághoz, az hitt nekem és betör­te a fejét, én pedig megszöktem. Egy másik erősködött, hogy en­gem felfalt az „irányzatosság’, s „bukott ember” vagyok, aki csak azért tagadom a balett je­lentőségét, mert az „cári”. Egyáltalán nagyon sok nevetsé­ges ostobaság hangzott el, s gyakran úgy éreztem, Oroszor­szágból dohos port hoz a szél. És hirtelen, mint a mesében: ott termettem az oroszországi szociáldemokrata párt kongresz- szusán. Persze, hogy ünnep ez! De csak az első ülésig ünne­peltem, a „napirend feletti vi­táig. E viták szilaisága egysze­riben lehűtötte lelkesedésemet, s nemcsak azért, mert éreztette, milyen élesen szakadt ketté a párt reformistákra és forradal­márokra — ezt már 1903 óta tudtam —, hanem mert a refor­misták milyen ellenségesen vi­selkedtek Leninnel. Ez szűrődött és fröcskölt át a beszédeiken, mint a nagy nyomású víz az ócska tűzoltófecskendőből. Amit mondanak, az nem min­dig fontos — de mindig fontos, hogyan mondják. Plehanov nya­kig begombolt kabátjában pro­testáns lelkészhez hasonlított: megnyitotta a kongresszust, s akár egy hitoktató, abban a meggyőződésben szónokolt, hogy gondolatai vitathatatlanok, min­den szava egy-egy drágakő, sőt még a szavai közt á szünetek is azok. Nagyon ügyesen aggatta a levegőbe, az ülésezők feje fölé a szépen kicirkalmazott fráziso­kat, és ha a bolsevikok padjai­ban valaki megmoccant, össze­súgott valamelyik társával, ak­kor a tiszteletre méltó szónok, rövid szünetet tartva, szögként döfte bele pillantását Kabátjának egyik gombját jobban kedvelte, mint a többit ezt kedveskedve és szakadatla­nul simogatta az ujjával, és ha szünetet tartott úgy nyomogatta, mint egy csengő­gombot; az ember azt hihette, hogy éppen ez a gombnyomás szakítja félbe a beszéd egyenle­tes folyását. Az egyik ülésen Plehanov éppen válaszolni akart valakinek, karját keresztbe fon­ta mellén, és hangosan, megve­tően ennyit mondott: — H-he! Ezen a bolsevik munkások nevettek. Plehanov felhúzta a szemöldökét, és fél arca elsá­padt; azért mondom, hogy fél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents