Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-24 / 95. szám
ff ássák a csíkot Világ proletárját egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Meleg idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, szórványosan, inkább csak északon futó esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet lényegesen nem változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. í*- TÖRŐDNEK A CSÖKKENT MUNKAKÉPESSÉGŰEKKEL. Az utóbbi két-három évben egyre nagyobb gondot fordítanak megyénkben is a csökkent munkaképességűek munkába állítására és segítésére. Az intézmények, vállalatok, üzemek nem húzódoznak a rokkant emberek felvételétől, s így most más alig van megyénkben olyan, aki munka nélkül lenne. — VÁMPÍR-VADÁSZAT. Egy londoni temetőben századnyi csákánnyal felfegyverzett ember a sírok között magasodó három és fél méter vastag falat vette ostrom alá. „Szemtanúk” szerint ugyanis egy vámpír tanyázik a temetőnek ebben a részében. Ezen a véleményen van Mister Blood, aki 25 éve a történelem professzora, ö vállalkozott a rejtélyes jelenség felkutatására, eddig sikertelenül. — HAT MUNKÄSNÖ MEGHALT. Robbanás következett be, amely után tűz ütött ki szerdán egy robbanóanyaggyárban, a svédországi Kungsbackában. Hét ember ,köztük hat munkásnő a helyszínen meghalt. A szerencsétlenséget súlyosbította, hogy a tűz továbbterjedt egy másik épületre, ahol kézigránátokat gyártottak és .a szerterepülő repeszek sok embert megsebesítettek. Mai névnap: György A Georgios görög névből származik, ami viszont a „föld” görög rövidítéséből („ge”) és az „ergon”: „munka” szavak összetételéből „földművelő” jelentésű. Az ókori irodalomban azért nem fordul elő, mert akkor az „előkelő” nevek voltak divatban, de az időszámításunk utáni 3. századtól kezdve az alsóbb néprétegek felfelé törekvése folytán egyre gyakoribbá vált. Ebből származik Keszthelyen 1797-ben alapított Georgicon nevű gazdasági intézet neve, a prágai Hradzsinban van a Kolozsvári testvérek reprezentatív Szt. György lovasszakra, a sárkányölő lovag szimbolikus képe szerepelt a régi orosz címerben, és emlékét őrzi az 1769-ben alapított „György Kereszt”, az az orosz katonai kitüntetés, amelyet vitézségével közlegény és tiszt egyaránt megkaphatott. Évforduló Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1875. április 24-én született Szegeden Huszka Jenő zeneszerző, a magyar operettmuzsika kiváló úttörője, és klasszikusa. Huszka első nagy sikerét a Bob herceg című operettjével aratja a Népszínházban. Megdönti az angol és bécsi operett kizárólagos uralmát, s új lehetőségeket tár fel az őt követő magyar komponisták (Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Kálmán Imre) előtt. 1903 novemberében Budapest új operettszínházat, a Király Színházat Huszka Aranyvirág című operettjével nyitják meg. Többi operettjei közül legnépszerűbb a Gül baba és a Lili bárónő. Huszka megbecsült egyénisége a magyar művésztársadalomnak; a Zeneszerzők Világszövet, ségének 1930. évi budapesti kongresszusán a Világszövetség alelnökéül választják meg. 1955- ben mutatják be Szabadság, szerelem című nagy sikerű történelmi daljátékát. — MAGÁNYOS VADÁSZ A SZÍV. Ma, a Békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában délutáni és esti előadáson mutatják be a Magányos vadász a szív című amerikai Elmet. — KITELEPÍTIK AZ ÜZEMET. Szombathelyen „hadjáratot” indítottak a levegőszennyeződés ellen. A városi tanács 62 üzem helyét vizsgálta felül, s határozatot hozott ,hogy azok fokozatosan települjenek ki a város határába. Erre a célra két új ipartelepet jelöltek ki a zajos, füstös üzemek részére. A Békéscsaba és Gyula között: húzódó műúton a közűtépitó vállalat dolgozói megkezdték az úttest felezővonalának újrafestését. (Fotó: Béla Ottó) iiiiHiiiHiiiniiiiHiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiniiiiiiiiiiiiiHiiiiiiimiiiiiiininni — HIÁNYZIK EGY VILLANYSZERELŐ Dombegyházán, amiért már sok panasz hangzott el tanácstagi beszámolókon. Emiatt sok bajd van az utcák közvilágításával. Most újabb tárgyalások kezdődtek egy körzeti villanyszerelő munkába állítására. — KÁRRENDEZÉS. Áz Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága az első negyedévben több mint másfél millió forintot fizetett ki a mezőkovácsházi járásban a különféle károk rendezésére. — HUSZONNYOLC KISIPAROS MÉHKERÉKEN. A közelmúltban a községi tanács végrehajtó bizottságának ülésén Netye János vb-titkár számolt be Méhkerék iparfejlesztési helyzetéről és a szolgáltatások biztosításáról. Beszámolójában foglalkozott a községben működő kisiparosok munkájával is, akik lelkiismeretesen és pontosan végzik munkájukat. Általában jónak mondható a szolgáltatások helyzete, egy bádogos és egy villanyszerelő azonban hiányzik. Középiskolások a repülőgépben Sok fiatalt érdekel megyénkben is a repülés. Középiskolások, ipari tanulók emelkednek magasba, először vitorlázóval, majd motoros géppel, hogy később esetleg szuperszonikus repülőgépen szolgálatot teljesítve, védjék hazánk légterét. Felvételünk a békéscsabai repülőtéren készült: a Góbé röviddel később már több száz méter magasan járt. Fotó: Varga Gyula — BÜTORKIÁLLITÁS GYULÁN. A Gyulai Vas- és Fémipari Ktsz nagyszabású bútorkiállítást rendez május 1-én az Erkel Művelődési Központban. Bemutatják legújabb termékeiket és a kiállítás befejezésekor bútorokat sorsolnak ki a látogatók között. — FINOMABB LESZ A KENYÉR. Szeghalmon a sütőipari vállalat gőzkemencét építtetett 650 ezer forint értékben. A kemence elkészülte után nagymértékben megjavul a kenyér minősége és a mennyiséggel sem lesz baj. A közelmúltban bővítették és korszerűsítették az üzem kenyérboltját is. — FILMVETÍTÉSEK. A csorvási Erkel Ferenc Művelődési Ház áprilisi programjában többek között két alkalommal szerepel filmvetítés. A hónap első felében a gyermekek részére volt mesefilmvetítés, majd április 22-én, természettudományi filmeket mutattak be. — AGRONÖMUS-könyvelő házaspár 6 éves gyakorlattal állást keres, állattenyésztés illetve könyvelési vonalon. „Lalkás szükséges 10” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 144633 — ÉRTESÍTJÜK kedves megrendelőinket, hogy Irányi utcai javítórészlegüriket Csaba u. 6 sz. alá helyeztük át. Körösvidéki Cipész Szövetkezet vezetősége. 144646 — AZ ORSZÁGOS Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I-es és lies számú telepén 5 kg-on felüli tételekben 20,— forintért házi zsír kaphatói 144637 Módosított beküldési A Zeneműkiadó legújabb, 65. számú kottás daloskönyvében, amely a Mézga-család vidám dalával kezdődik, keresztrejtvény-pályázat jelent meg. Most tájékoztatást kaptunk arról, hogy a megfejtések beküldési határideje az eredetileg tervehatáridő zett május 1 helyett május 8-a. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolják ki azt a szerencsés nyertest, aki június 10 és 13 között Pozsonyba utazhat, a Bratislava Lyre 1970. (Aranykulcs) Nemzetközi Könnyűzenei Fesztiválra. FURCSA BALESET Nem mindennapi baleset történt tegnap Békéscsabán, a Tulipán utcában, ahol csőszerelés közben P. I. zsadányi lakost megcsípett egy méh. A 24 éves fiatalember a méh fullánkjától annyira rosszul lett, hogy megmentésére gyors orvosi beavatkozás vált szükségessé. FEJÉRE ZUHANT A VÖDÖR Tegnap, a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat építkezésénél dolgozó B. I. 16 éves kőműves ipari tanuló fejére zuhant egy vödör az állványról. A mentők a békéscsabai kórház baleseti osztályára szállították a sérültet. BETÖRÖK JÁRTAK GYULÁN ÉS SZARVASON Gyulán, az Április 4 téri most épülő OTP-házból ismeretlen tettesek szerdára virradó éjjel leszereltek és elvittek egy kisméretű gázkonvektort, két gáz- boylert és 12 nikkelezett csaptelepet. Útelzárás Tegnapra virradóan Szarvason „dolgoztak” betörők. A helyi Vadászkürt vendéglőt és a Halászcsárdát keresték fel — természetesen — zárás után. Az előbbiből ezer, míg a Halász- csárdából 400 forintot zsákmányoltak. A rendőrség mind a három betörés tetteseinek kézre- kerítésére széles körű nyomozást indított. TŰZ A LIBANEVELÖBEN Tegnap a déli órákban tűz ütött ki a Szarvasi Állami Gazdaság csabacsűdi kerületében. Amint azt a vizsgálat megállapította, a tüzet a tűzrendészeti előírások megszegése okozta, ugyanis hegesztés közben keletkezett szikrák idézték elő. A helyszínre érkezett létesítményi állami tűzoltók, valamint a közelben tartózkodó dolgozók 14 ezer kislibát mentettek meg. BÉKÉS NÉPÚJSÁGÁ Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál A gyulai direktóriumi tagok kivégzésének 51. évfordulója alkalmából koszorúzás lesz április 26-án, vasárnap a Békéscsaba—Gyula közötti út mellett levő emlékoszlopnál. Ezért az útvonalat délelőtt 10.45—11.30 óráig a forgalom elől lezárják. Az említett időpontban Gyula Békéscsabáról a Békéscsaba— Doboz—Gyula útvonalon, míg Békéscsaba Gyuláról a Gyula— Szabadkígyós—Békéscsaba útvonalon közelíthető meg. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, III. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egy hónapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, .Békéscsaba. Indexj 25 051