Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-16 / 88. szám
Felhős idő keleti szél. A Várható időjárás ma estig: F eihoát vonulások, változóan felhős idő, eső nélkül. Fokozatosan mérséklődő északi, észak- nappali felmelegedés kissé erősödik. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nulla—plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. — műzeumma alakítják ÄT Móra Ferenc kiskunt ^egyházi szülőházát. Az épület egyik helyiségében az író emlékei, egy másik szobában pedig szüleinek hagyatéka kap helyet. A Móraemlékházat augusztus 22-én, a Kiskun Napok idején nyitják meg. — A DUNA-KANYAR GÉPKOCSI FORG ALMA rohamosan megnövekedett az utóbbi években. A szűk, rossz állapotú utak azonban nem felelnek meg a követelményeknek, a a KPM Budapesti Főigazgatósága ezért elhatározta, hogy korszerűsíti a 11-as műutat. A munkákat már elkezdték. [ Egy pillanatra 5 Elloptak két teherautót — | pálinkával volt megrakva —, ; s a stockholmi tolvaj-páros a szállítmányt mind eladta. 3 • not csináltak a sok pénzzel? — ; a bíróság számon kérte, S meghökkentő volt a válasz: S szeszes italt vettek érte... Megfiatalodott az egykori „Fiala Csárda” Az utóbbi két évben gyors ütemben korszerűsíti kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységeit a Békéscsabai ÁFÉSZ. A hozzá tartozó községekben, tanyaközpontokban a kor követelményeinek megfelelő egységeket hoz létre. így került sor a közelmúltban az egykori „Fiala Csárda” korszerűsítésére is. Képünkön a régi kort stílszerűen felidéző vendéglátóipari egység egy részlete látható. A „Kis tölgyfa” nevet kapott romantikus csárda mellett nemrégiben korszerű élelmiszerbolt is nyűt. (Fotó: Balkus Imre) Mai névnap: Csongor — A FEJLESZTÉSI TERVEK végrehajtása során 176 ezer 20# forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaly Füzesgyarmaton. Ez több mint négyszer«— TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS. A battonyai 1-es számú általános iskola tantestülete a tavaszi szünetben tanulmányi kirándulást szervezett a Dombegyházi Állami Gazdaságba. Megtekintették a korszerűen berendezett sertés, és szarvasmarhatelepet, a modem berendezéseket, gondozási módokat Tapasztalataikat jól hasznosíthatják majd a nevelő- munkában. Felvétel az Állami Balett Intézetbe Az Állami Balett Intézetben megkezdődtek az 1970/71-es tanév előkészületei. Az intézmény felvételt hirdet olyan 10—12 éves lányok és 10—14 éves fiúk részére, akik a tánchoz kedvet éreznek és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. Az intézet keretében általános iskola és gimnázium működik, melynek elvégzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. Az Állami Balett Intézet szakmailag sokoldalúan képzett, hivatásos táncművészeket nevél. A felvételi vizsgára május 3— 15-ig lehet jelentkezni. A vidékiek szülői hozzájárulással, válaszbélyeggel ellátva, írásban, a budapestiek személyesen jelentkezzenek az Állami Balett Intézetnél (VI., Népköztársaság útja 25.). A jelentkezőket a felvételi vizsga időpontjáról értesítik. Vidéki jelentkezők budapesti elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskodniuk, miután az intézet diákotthoni elhelyezést az újonnan 'felvett növendékek számára nem tud biztosítani. Elhuny! Dr. Tari János Dr Tari János, Szeged Város Tanácsának tagi* 1970. április 13-án 44 éves korában elhunyt. Mint a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója jelentős részt vállalt az Európa-hírű szegedi játékok megteremtésében. Tanácsaival segítette a Gyulai Várszínház életre hí. vasát és működését is. Dr. Tari Jánost a Szegedi Városi Tanács és a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága saját halottjának tekinti. Temetése április 16- án, csütörtökön lesz. Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1885. április 16-án született Weiner Leó zeneszerző, Kossuth-díjas kiváló művész. Zeneszerzői munkásságán kívül zenepedagógiai működése is nagy jelentőségű. Nevéhez fűződik többek között a Weiner- és a Komlós- (ma Bartók-) vonósnégyes együttesének képzése. Több díj (Coolidge-díj stb.) nyertese. Nehéz lenne valamennyi zenekari művét felsorolni. A főbbek: Szerenád, Farsang, Concertino zenekarra és zongorára. Szít, 1„ 2„ 3. divertimento, Pasztára! fantázia és fuga, Változások egy magyar népdal felett, Toldi szimfonikus költmény. Külföldön is népszerűek kamarazenekari művei. — A maganlakas-építés LEHETŐSÉGÉT egyre több cigánycsalád használja ki Gyo- mán. Az elmúlt évben nyolc család költözött a község úgynevezett besenysaegi részén épített lakásokba(~fra tteia iiéf/i/es A televízió ma este 20 óra 20 perckor mutaja be a Francia négyes című nyugatnémet filmet. írója, Noel Coward, az Akt hegedűvel című színdarab révén már ismerős a magyar közönség előtt. Most bemutatásra kerülő komédiája arról szól, hogy miképpen állít csapdát egy feleség öregedő, de még mindig Don Jüant játszó férjének. Képünkön: jelenet a filmből. — A SPORTMOZGALOM EREDMÉNYEIRŐL számolt be a dévaványai községi tanács legutóbbi vb-ülésén Molnár István, a végrehajtó bizottság elnöke. Ezt követően Kovács János vb-titkár a házikertek növényvédelméről, a nővén fedőszerek és felszerelések hasznosításáról tájékoztatta az ülés •részvevőit; A mai Csongor török eredetű ősmagyar név, és jelentése a török nyelvben: „vadászmadár”. Először Kazinczy Ferencnél találkozunk a névvel, később Vörösmarty Mihály verses-eposza tette ismertté, sót személynévként a „Csongor és Tünde” megjelenése után terjedt éli se a tervezettnek. — A VILÁGHÍRŰ aggtelem Baradla barlang új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik. A „föld alatti meseország” egyik legszebb részén, az úgynevezett Libanon-hegyhez vezető sziklaüregben — egy vasbetongát építésével — 350 méter hosszú tavat alakítanak ki. A jövő évre elkészülő tavon a kirándulók csónakokból tekinthetik meg a rejtett reflektorokkal megvilágított hatalmas cseppkő-képződményeket. — A SZARVASI ARBORÉTUM vendégkönyvében megtalálható a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett tudós«*, kutatók, szakemberek aláírása. Egy statisztika szerint 1957-ben csapán 16 ezer látogató kereste fel az arborétumot, s ezzel szemben az elmúlt évben már 90 ezren jártak ott. az MSZMP megyei bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PóL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11. ül. emelek Telelőn: B-ö*. B-Bt Kiadja a Békés megyei tiapldad# Vállalat, Békéscsaba, IL, Tanácsköztársaság dtja 6 Telefon: II—Ott, U—Ml. Felelős kiadó: Leböczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta hivataloknál és a kézbesítőknél. Jőflzetósl dfi egy hőnapra M.— >1 Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba* index» Kán — KÉTSZÁZEZER KISLIBA. Az orosházi Űj Élet Tsz keltetőüzemében az idei szezonban eddig kétszázezer kisliba kelt ki és a jövő héten megérkeznek az első kispulykák is. Jelenleg hetvenkét gép üzemel, de a hónap végére újabb huszonnyolcat állítanak be. — PARKOSÍTJÁK KERTÉSZ- SZIGETEN a művelődési otthon környékét és a község központi részét. A telepítendő fákat már beszerezték, s rózsákat is ültetnek majd. Ezenkívül gyermekjátszóteret létesítenek és május elsejére padokat helyeznek él az utcákban, Tíz évre ítélték az elvetemült anyét Gyöngyösi Józsefné Póth Anna, 21 éves pécs-vasasi lakos sorozatos nézeteltérésbe került élettársával, végül a férfi az asszonyt — két és féléves leányával együtt — kizárta a lakásból. Az asszony elhatározta, hogy megszabadul gyermekétől. Egy este az apróságot elvitte egy szennyvízcsatorna partjára, az árokba lökte, s otthagyta. A kislány az árokból nem tudott kijönni, összetörte, zúzta magát de szerencsére másnap reggel — TÍZMILLIÓ FORINT KÁRTÉRÍTÉS. Ez év első negyedében kártérítésként 10 millió 252 ezer forintot fizetett ügyfeleinek, megyénkben az Állami Biztosító. — A LASER-KUTATÄSOK- KAL egész tudóscsoport foglalkozik a Szegedi József Attila Tudományegyetem Kísérleti Fizika Intézetében. A kutatások elősegítésére — a MOM szakembereivel együttműködve — ,J>á- zikai Intézetben. A kutatások első tolyadék-laserét, amely tetszés szerinti hullámhosszúságú sugarak előállítására alkalmas. — véletlenül — egy arra járó észrevette s megmentette. Az elsőfokú bíróság az áss- szonyt előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérlete miatt ítélte él. A Legfelsőbb Bíróság a cselekményt különösen kegyetlen módon elköve- tettnek minősítette. Rámutatott: a vádlott a gyámolítasra szoruló gyermeket teljesen elhagyatott, félelmetes környezetben hagyta. Az, hogy lelökte, majd az hogy az apróság az éjszakát egyedül töltötte a csatorna árkában. szörnyű, kínzó érzéseket válthatott ki a kisgyermekben, ami — szakértők véleménye szerint — egész életére súly«» lelki károsodással járhat. A Legfelsőbb Bíróság ezért a rendkívüli embertelenséggel, gátlástalanul végrehajtott emberölési kísérletért az asszonyt 10 évi szabadságvesztésre ítélte. — KELET-PAKISZTÁNBAN több mint 14 emberéletet követelt az a tornádó, amely kedden este söpört végig Daccától 70 kilométerre a tengerparton. Hetvenöt ház teljesen romha- dőU.