Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-15 / 87. szám

Pálos Lehel nyerte a megyei sportvetélkedő döntőjét A megyei TS, KISZ és MHSz az idén negyedik alkalommal hirdette meg a Mit tud ön a sportmozgalomról? szellemi ve­télkedőt. Az edődönitőre és döntőre Bé­késcsabán, az új Ifjúsági és Üt- törőházban került sor, melyre harminchétén — köztük négy lány — gyűltek össze a megye minden részéből. Még az alapos felkészülés ellenére sem hiány­osak az utolsó kérdésre adott válasz után dőlt el. Ebben azt kellett felsorolni: a mexikói lab­darúgó vb-n egy-egy adott or­szág mellett melyik a másik három résztvevő a négy cso­portban. Letelt a két perc gon­dolkodás. Azután... Gyors szám­vetés és az ötszáz vállalkozó szellemű, sportot szerető, a moz­galmat figyelemmel kísérő fia­tal vetélkedőjének megvan a Munkában a vetélkedő zsűrije. Balról Ilovszkí Lajos, Gabnai András és Molnár Lajos játékvezető. zott a versenyláz, olyannyira, hogy néhányan Íróeszközt is el­felejtettek magukkal hozni. No, de ki látott már vetélkedőt iz­galmak nélkül? A negyven elő­döntőbeli kérdés után négy gyulai, kébkét csabai és békési, továbbá egy battonyai és körös- ladányi fiatal vonult fel a sportinduló hangjaira a szín­padra, hogy eldöntse, ki a leg- tájékozottabb sportberkekben. Molnár tajos játékvezető is­mertette a szabályokat és máris felhangzott az első kérdés: Me­lyik az a labdarúgó-csapat, amely 1966-ban a legkevesebb; goit kapta és harmadik lett az NB I-ben? (Ugye nem is olyan! könnyű erre válaszolni, különö­sen 20 másodperc alatt? Az új­kori olimpiák és a mai, sport­élettel kapcsolatos kérdésekre többnyire csak néhány másod­percig kellett helyes válaszra várná a zsűrinek. Fokozódott az izgalom, gyara­podtak az értékes pontok s közben remek kikapcsolódást jelentett versenyzőknek, szurko­lóknak egyaránt a rendezők frappáns ötlete; Pluhár István és Szepesi György tolmácsolása, ban felelevenedett — no persze csak lemezről — az 1936-os ber­lini olimpia egyik fényes ma­gyar sikere, Csík Ferenc győzel­me a 100 méteres gyorsúszés- ban, a londoni „évszázad mér­kőzésének” hat magyar gólja és Dömötörék tokiói vízilabda-dön­tője. Az újabb kérdéscsoportok után végül is öten maradtak a „nyeregben”. Jellemző a szoros versengésre, hogy az elsőség győztese, az első díjat, a 600 fo­rintos vásárlási utalványt Pálos Lehel, a Gyulai MEDOSZ 25 éves úszó- és vízilabda-oktatója nyerte, 99 ponttal. — Szakosztályunkból yokan jelentkeztünk. Három hét óta közösein készültünk a döntőre. A mai nap kárpótolt a fáradt­ságért! Második a Békési ÁFÉSZ dol­gozója. Mester Péter lett, 98 ponttal. Ö ennyit mondott az izgalmas döntő után: — Tavaly is második lettem, akikor is csak egy ponttal ma­radtam le. Sebaj! Jövőre ismét megpróbálom. A további sorrend: 3. Farkas Sándor (Békéscsaba). 4. And- róczki Ferenc (Körösladány), 5. Hegyi Márton (Békéscsaba), 6. Szögi Pál (Gyula), 7. Szögi Pé­ter (Gyula), 8. Gazsó János (Gyula). 9. Czene Zoltán (Batto- nya), 10. Hegedűs Géza (Békés­csaba). A legjobbak az értékes pénzjutalmakon kívül a megye egész területére érvényes pálya- belépőt kaptak. A vetélkedőt Gabnai András. az MTS megyei tanácsának! munkatársa zárta be, a díjakat! pedig Ilovszki Lajos, a KISZ; megyei bizottságának sportfale- lőse adta át. Történelmiünk kiemelkedő ju­bileumi évfordulójának, hazánk! felszabadulása tiszteletére a me­gyében számos sporteseményt,! ünnepi kupaküzdelmet és más programot rendeztek. A nagy­szabású sportvetélkedő is ilyen volt egy a sók közül. Méltó a nagy ünnepséghez. (F. L) A győztesek, balról jobbra: Andróczki Ferenc. Mester Péter, Palos Lehel, Farkas Sándor, Hegyi Márton. (Fotó; Barnáea) Csak három pályaválasztó veszten a megyei II. o. labdarágó bajnokság ötödik fordulójában KELETI CSOPORT A-CBOPORT Almáskamarás—Kunágota 4:4 (lit), Almáskamarás, 250 néző. V: Zu- bán. Almáskamarás: Kiss — Tóth (Bojeczán), Zeltler, Lelszt II, LClszt 1, Strum, Csonka, Vasvári, Gábor, I Lose, Nagy. Edző: Zeltler Ferenc, j Kunágota! Tóth — Szabó I, Kovács, j Pápai, Biró, MeUák, Márkus (La- joal), Szabó n, Huazka, Szilágyi II, ■ Koezán. Edző: Szilágyi Jánoz. G: Vasvári ' 4, 111. Szabó n, Huszka J— 2. Jók: vasvári (a mezőny legjobb- ja). Loss, Gábor, Ul. Huszka, Szabó, II és szabó L Végegyháza—Kardoskút 14 (1:0). Végegyháza, 180 néző. V: Vozár. Végegyháza: Majorost — Pékár,, j Kért, Kelemen, Augusz, Muesl, Kiss, | Caurár, Bognár, Király, Bajusz. Ed­ző: Amóczky József. Kardoskút: Dankó — Kovács (Pintér), Jámbor- csik, szabó, Binecz, Kincses III, Rideg, Kincses I, Polgár, Bogdán, Verasztó. Edző: Lenti József. G: Király. Jók: Pékár, Kéri, Augusz, Király, ill. Dankó, Jámborcsik, Szabó. Elek—Kaszaper Hl (1:0), Kasza­per, 300 néző. V: Bobcsek. Elek: Mag — Uhrin. Leiszt, Plgler, Bajusz, Kovács, Légrádi, Gál (Pugymer), Püspöki, Morár, Bánki. Edző: Ga- j vara Sándor. Kaszaper: Túri — Kő- j szegi, Kása, Papp, Benyoda, Né­meth, Szeder, Mag. Kovács, Petró j (Tóth), Hegyi. Edző: Papp Lajos. G: Pugymer, 111. Kovács. Jók: Mag. Lég­rádi, Gál, ill. Benyoda, Szeder, He­gyi. Medgyesbodzás—Kétegyházm 0:0, Medgyesbodzás, 250 néző. V: Tóth. Medgyesbodzás: Lajos — Acs, Pálfi, Szivák, Krucsai, Kutast dr. Sebők, Sántha, Oláh, Szabó, Asztalos. Edző: Csúrl Ferenc. Kétegyháza: Szegedi — Bencze, Hodozsó, Csompilla, Brin- dás, Tóbiás, Abrudán, Argyelán, Vá- lent, Szelezsán, Tripon. Edző: Pécsi Elemér. Jók: Acs. Szivák, Kutasi, Ul. Szegedi, Hodozsó. Abrudán. B-CSOPORT Zalka SE—Bcs. Kinizsi 14 (0:0), Telekgerendás, 4» néző. V: Farkas. Zalka: Gaál (Dina) — László (Se­bestyén), Vozár, Varga, Alberty. Pet­ro vszkl, Nagy, Kopasz, Taub (Ger­gő), Komiszár, Ozgyln. Edzó: Se­bestyén János. Kinizsi: Bíró — FUi- pinyi, Such, Korcsok, Kovács, Suba, Baloghl, Lehoczki, Sajben, Andó. Szilágyi (Püski). Edző: Szarvas György. G: Kopasz. Jók: Gaál, Vo­zár, Alberty, ill. Biró, Fllipinyi, suba. Újkígyós—Csorvás 4:0 (0:0), Üjki- gyós, 150 nézó. V: Simon. Újkígyós: Ecker — Békési, Gedó, Bánfi, Ha­rangozó, Gedó II, Sajben, Gazsó, Jambrik, Bacsa, Sódar I. Edző: Csatlós György. Csorvás: Kepka — Kellger, Benyovszkl I, Uhrin. Ne­mes I, Nemes II, Búzás, Barakonyi, Benyovszki II, Evanlcs, Kecskeméti. Edző: Lestyán Mihály. O: Gazsó 2, Jambrik, Bacsa. Jók: Ecker, Gedó n. Gazsó, Ul. Nemes I, Búzás, Bara- kónyi. Szabadkígyós: TSZSK—Békési ME­DOSZ 2:2 (14), Szabadkígyós, 130 nézó. V: Bogyó. Szabadkígyós: Pely­he — Horváth, Mohácsi, Prókal (Llp- ták), Leszkó, Stégermájer, Krajcs, Kiszely, Márton (Bácsa), Börcsök, Behán. Edző: Köves László. ME­DOSZ: Pataki — Csapiár, Nagy, Ko­vács, Juhos, Takács, Horváth, Les­tyán, Mihalik, Balogh, Czlnanó. Ed­ző: Perdi Józnef. G: Stelgermájer Krajcs, Ul. Balogh, Mihalik. Jók: Mohácsi, Krajcs, Börcsök, Kiszely, ill. Balogh, Pataki, Mihalik. Csabaszabadi TSZSK—Szabadság TSZSK 5:0 (1:0), Csabaszabadi, 100 néző. V: Petró. Csabaszabadi: Tóth I — Hódi, Koléner, Tóth H, Vandlik (Andó), Gera, Szeverényl, Bottá, Ku- rilla I, Kurilla n, KurlUa III. Edző: Vandlik János. Szabadság TSZSK: Sinkó — Belicza, Mltykó, Koczlha, Dózsa. Pribojszkl, Uhrin (Fehér), Vass, Balangó, Juhász, Bajezer. Ed­ző: Sípos András. G: Kurilla I. 2, Bottá, Kurilla II. 111. Mltykó (öngól). Jók: Koléner, Kurilla I (a mezőny legjobbja), KurlUa II, Szeverényi, ül. Belicza, Mltykó, Vass. NYUGATI CSOPORT A-CSOPORT Kondoros—Szarvasi FMGT 3:2 (1:0), Kondoros, 180 néző. V: Szabó. Kondoros: Agfalvl — Füzesi, Kuns- tár, Farkas, Karsai, Hanyeez, Ro- ; szik (Jankovlcs), Czesznak, Varga, Pekárik, Sztrovecz I (Sztroveez n) Edző: Plesov8zkl Mihály. Szarvas: Major — Szeri, Csevicze, Széli, Lu­kács, Tombor, Csáki, Marosvölgyi, ! Kurilla. Kiss, Enyedl. Edző: Koltaí Lajos. G: Pekárik 3 (l-et U-esből). j Jók: Füzesi, Hanyeez, Pekárik, Ul. Csevicze, Lukács, Csáki. Kiállítva: Agfalvl, Jankovlcs. Szarvasi MEDOSZ—Nagyszénás 2:1 (t:l), Nagyszénás, 200 nézó. V: Gregor. MEDOSZ: Kondacs — Hor­váth, Roszlk, Lestyán, Cslcsely, Lel­kes, Brachna (Janecskó), Varga, Medvegy, Liska, Bánáti. Edző: Lel­kes György. Nagyszénás: Tüskés — Kovács, Tóth, Maczkó (Benkő). Vágl, Kiss (Oláh), Kupeezlk, patyi, Kulcsár, Nagy, Gál. Edző: Patyi Béla. G: Varga, Medvegy, Ul. Nagy (U-esből). jók: Roszlk, Lelkes, Bá­náti, Ul. Tóth, Nagy, Gál. További eredmények: Gádoros— Kétsoprony 0:1, Oh. MEDOSZ—Oh. Üveggyár 1:1. B-CSOPORT Sarkad! MEDOSZ—Dévaványai TSZSK 04, Sarkad, 100 néző. V: Molnár. Sarkad: Ficzere — Szujó, ) Sárközi, Jenei, Sinke, Tasnádi, Oláh (Germán), Kovács II, Sopronyi, Ko­vács I, Török: Edző: Fábián T. Déva- ványa: Papp — Kiss, Kecse, Szűcs, Sellei, Bodor, Nagy, Farkas, Ba­logh, Halasi, Bertha (Kiss), Edző: Kecse Ferenc. Jók: Sopronyi, Sln- ka, Sárközi, Ul. Kecse, Balogh, Ha­lasi. További eredmények: Körösladány —Békési Vasas 1:5, Vésztő—Füzes­gyarmat 2:1, Gyulavári—Kertészszi­get 1:1. Ifjúságiak. Keleti-csoport. Almás­kamarás—Kunágota 0:13, Végegyhá­za—Kardoskút 3:2, Kaszaper—Elek 0:0, Medgyesbodzás—Kétegyháza 1:1, Szabadkígyós—Békési MEDOSZ 2:3, Csabaszabadi—Bcs. Szabadság TSZ­SK 8:1, Újkígyós—Csorvás 0:2, Nyu­gati-csoport: Nagyszénás—Szarvasi MEDOSZ 0:1, Gádoros—Kétsoprony 2:2, Oh. MEDOSZ—Oh. Üveggyár 2:4, Kondoros—Szarvasi FMGT 1:1, Kö­rösladány—Békési Vasas 0:3, Sarkadi MEDOSZ—Dévaványa 4:0, Vésztő— Füzesgyarmat 0:1, Gyulavári—Ker­tészsziget 2:1. A megyei II. osztály felnőtt és tf­! júsági tabelláit szombati számunk- s ban közöljük. A sportág egyik legnagyobb egyéniségéi veszletlük el nélkül Vasárnap kez­dődött meg a Bé­kés megyei I. osz­tályú felnőtt, ifi és II. osztályú ké­zilabda-bajnokság. A rajt nem szol­gáltatott meglepe­tést. Mindössze az érdemel említést, hogy az Oh. ME­DOSZ—Gyulai Harisnyagyár női rangadón mindössze öt (!) gól esett s a Szalvai—Újkígyós és az Előre—Oh. MEDOSZ mér. kőzésen csak két góllal nyert az esélyesebb együttes. Az új szezon nyitányán a csorvásiak ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Otthonuk- j ban nem tudott kiállni női if-1 júsági csapatuk... De nemcsak ők tettek ilyet, hanem a Bcs. j Kner Nyomda is. Gyomán pe- j dig azért nem lehetett lejátsza- j ni a férfi ifjúsági mérkőzést, mert a pályaválasztó együttes! nem tudott latodét biztosítani. Szarvason még furcsább dől-1 gok történtek. A kondorosi ifi-1 csapat húszperces késéssel ér- j kezett meg, pedig Kondoros és j Szarvas közt nem nagy a tá- j vólság... A Szarvas SC II.— Kondoros mérkőzésről Farkas István játékvezető a következő­ket jelentette: — „Több isiben meg kellett szakítanom a játékot, ugyanis az NB-s mérkőzésre a pályát j játék közben akarták leseperni j a rendezők. Kénytelen voltam a i Szarvas SC vezetőit figyelmez­tetni, ha a seprést nem hagy­ják abba, úgy a mérkőzést vég­leg lefújom...” A forduló eredményei. Megyei L osztály. (Zárójelben az ifjúsági csa- csapatok eredményeit közöljük.) Nők. Csorvás—Szeghalom 3 4 (Csor­vás nem állt ki.) Bős. Konzerv— Bcs. Ruhagyár 33:4 (á:8), Medgyes —Dévaványa Í:16 CT:13), Bog. Kö­tött II.—Bcs. MÁV Hí 7:2 (3:1). Gyulai Harisnyagyár-rOh. MEDOSZ 1:4 (8:5), Tótkomlós—Mezőberény i 5:5 (11:8), Békés—Szarvas SC n. 104 (8:3). Férfiak: Szarvas SC II. —Kondoros 17:7 (17:2). Bcs. Vízmű —Bős. Kner Nyomda 30:12 (a nyomda nem állt ki). Újkígyós— Szalvai SE 10:13 (30:10), Gyoma— Bélmegyer 21:17 (elmaradt labda­hiány miatt). Bcs. Előre—Oh. ME­DOSZ 16:14 (20:28), Tótkomlós— Mezöberény 17:16 (16:12), Békés­Szarvasi FMGT 13:1« (13:30). Megyei n. osztály. Nők. Békés- szentandrás—Kondoros 18:2. Újkí­gyós—Kunágota S:i, Gyoma—Két­soprony 6:2, Elek—Békési MEDOSZ 5:2, Endréd—Mh. MEDOSZ 23:0. Férfiak: Csorvás—Szeghalom 8:14, Bcs. Vízmű n.—Ecsegfalva 18:10. Gvulai Munkácsy—Dévaványa 23:17. Nagyszénás—Bcs. MÁV n. 21:31, Bcs. Előre IL—Dózsa SE 24:23, Endrőd—Mh. MEDOSZ 33:5, Füzes- gyarmat—Ceabacsüd 31:24. Kozma István kétszeres olimpiai bajnok, vUág- és Európa-bajnok halála az egész magyar sporttársa­dalmat megrendítette. — A sportág egyik legnagyobb egyéniségét vesztettük el, távozását az egész magyar birkózósport meg­érzi — mondotta Matura Mihály, az MHSZ elnöke, az ismert szak­vezető. Kozma István temetésére ma dél­után 13.00 órakor kerül sor a rá­koskeresztúri temetőben.

Next

/
Thumbnails
Contents