Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-10 / 58. szám
Szentgyorgyi Albert, Amerikában élő Nobel-díjas tndós a felszabadulásról Washing«« Szentgyörgyl Albert, * Nö- beJ-díjas biológus mondott beszédet New Yorkban, az Amerikai Magyar Társaskör felszabadulási emlékürmepségeiv Az ünnepségen, amelyen több száz haladó amerikai magyar vett részt, megjelent Nagy János, hazánk washingtoni nagykövete, Csatordai Károly nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője, valamint a washingtoni nagykövetség és a New York-i BNSZ-képviselet több munkatársa. Ez volt az első alkalom arra, hogy Szentgyorgyi Albert részt vett amerikai haladó magyar szervezetek ünnepségén. Az épület előtt magyar fasiszta emig-j ráns szervezetek egy tucatnyi tagja próbált tüntetni a Nobel- díjas tudós ellen. Magyarország felszabadulásának évfordulójáról az elkövet-1 kezd hetekben több más amerikai város haladó magyarsága j megemlékezik. Rakétatűz izraeli állásokra Amman Az A1 Asazifa nevű palesztinéi fegyveres csoport tüzérsége vasárnap este rakétatüzet zúdí- tott a Beisan város környéki izraeli állásokra — közötte a Palesztinái fegyveres harc parancsnokságának szóvivője Aromámban. A harmincperces támadás során a szabadságharcosok súlyos ember- és anyagi veszteségeket okozlak az izraelieknek. rr Őrizetbe vették Makariosz merénylőit Szentgyürgyl Albert meleg szavakkal emlékezett meg a felszabadulás napjáról. „Ezek a személyes felszabadulás korszakát jelentették számomra és felszabadulást hoztak Magyaror-, szágnak” — mondotta a Nobel- díjas tudósi Szentgyorgyi Albertnak a közeli jövőben jelenik meg egyj kisebb tanulmánya, amelyről a| magyar sajtó már beszámolt A neves tudós elmondotta, a tanulmány célja az, hogy figyelmeztessen a súlyos veszélyekre, amelyek az emberiséget fenyegetik. Óramű pontossággal érkeznek a csapatok az utóbbi idők legnagyobb szovjet hadgyakorlatának színhelyére. A „valahol Belorussziában” sorra kerülő „Dvi- na” nevű hadgyakorlatokat Grecsko marsall, a Szovjetunió; honvédelmi minisztere irányítja.! A Belorusszia légterében tóm-; boló hóviharok ellenére tökéle-; tesen működik a gigászi Anteus j szállítógépekből álló légihíd. | Egész századok, zászlóaljait szál- ; lító járművekkel és tüzétséggel felszerelve, azonnal harci bevetésre készen hagyják el a repülőgépóriások belsejét Az ejtőernyős egységek katonái viharos időjárási viszonyok között hajtják végre ugrásaikat és foglalják el a parancsban megadott körzeteket. A hóval borított Belorusz erdőket átható dübörgés veri feL vonulnak az óriási harckocsik, a tüzérség messzehordó ágyúi, amelyek nagy távolságban elheIflcoslában hivatalos közleményt adtak ki a Makariosz ciprusi érsek ellen vasárnap reggel megkísérelt merényletről. A közlemény szerint a helikopter pilótája kritikus állapotban van; három golyó érte a hasán. A merénylők egy háttetőről menekültek él, maguk mögött hagyva egy géppisztolyt ás két j lyezkedő célpontokat is „éksze- ! részi” pontossággal találnak el. A katonai tudósítók helyszíni jelentései szerint a felvonultatott haditechnika, a hatalmas tűzerő minden eddiginél nagyobb mélységben tudja átszakítani az ellenséges vonalakat, még akkor is, ha a szemben álló fél nagy mennyiségű harckocsival rendelkezik. A katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a hetvenes évek szovjet hadserege technikai szempontból korántsem azonos * tíz-tizenöt évvel ezelőttivel. A helyszíni jelentések beszámolnak arról is, hogy az emlékezetes „Dnyeper” hadgyakorlatánál most nagyobb és nehezebb feladatokat kitűző „Dvina—70”- ben résztvevő katonák harci szelleme kitűnő. A hadgyakorlat körzetébe való felvonulás már megmutatta, hogy a kaoott parancsot a legnagyobb pontossággal hajtják végre. puskát A hatóságok ebből arra következtetnek, hogy az akcióban legalább három személy vett részt. Vasárnap délutánra rendkívüli ülésre hívták össze a ciprusi képivselőházat a merényletet követően kialakult helyzet megvitatására. Makariosz érsek a földet érést követően kiemelte a súlyosan vérző pilótát a helikopterből és azonnal kórházba szállíttatta. A pilótán kétórás műtétet hajtottak végre, állapota azonban továbbra is igen válságos. • Az AP amerikai hírügynökség megbízható forrásokra hivatkozva közli, hogy a ciprusi rendőrség a Makariosz ellen megkísérelt merénylettel kapcsolatban négy személyt őrizetbe vett. A hírügynökség szerint további letartóztatások várhatók. Fogolycsere Guatemalában A „Lázadó fegyveres erők’* elnevezésű gerilla-szervezet három tagja, akiket vasárnap engedtek szabadon a guatemaJai börtönökből cserébe az Egyesült Államok nagykövetségének elrabolt munkaügyi attaséjáért, Sean Hollyért, vasárnap este a Pan-Am menetrendszerű járatával eutaztak Mexikóvárosba. Az AP mexikói jelentése szerint még vasárnap éjszaka meg is érkeztek. A gerillákat, Manuel Aguirre Monzont, Anonieta IV onzont és Leone! de Ciet a Costa Ilicai-i „OVINA — 70" Az utóbbi évek legnagyobb szovjet hadgyakorlata Rhodesia — a fehér telepesek köztársasága Afrikában követségről kísérte a rendőrség egy egysége a repülőtérre. Elutazásuknál jelen volt a Costa Rlca-i nagykövet is. A gerillák az amerikai diploszág gazdaságilag értékesebb fele: matát már korábban sértetlenül A rhodeslai fehér telepes kormány március elsején kikiáltotta a köztársaságot, és ezzel végleg szakított Nagy-Britanniával. tgy törvényerőre emelkedett a faji elkülönítés és az afrikai lakosság teljes Jogfosztása. Rhodesia területét (380 363 négyzetkilométer) „fehér" és „fekete” országrészre osztották, és körülbelül MO 000 fehér telepesnek jutott az oroz egészséges éghajlatú, szántóföldi művelésre alkalmas, bányakincsekkel bővelkedő magasföld. Az afrikaiak Jogfosztottságát bizonyltja alacsony képviseleti arányuk a törvényhozásban: a 66 tagú alsóházban 16 mandátum Jut az afrikaiaknak. A Smlth-kormány 1965 óta szinte alcadálytalanul építhette ki a Délafrikai Köztársasághoz hasonló államszervezetét. Mindez az ENSZ határozatai ellenére ment végbe, és Nagy-Britan- nla tétlenségének, valamint annak köszönhető, hogy az Imperialista hatalmak megszegték mind az ENSZ által 1965 novemberében meghirdetett olajembargót, mind az 1968-ban elhatározott totális áruszállítási tilalmat. A nyugati hatalmak ugyanis kihasználva Rhodesiának Nagy-Bri- tannlával meglazult kapcsolatait, el akarják foglalni annak pozícióit. A fajüldöző Rhodesia léte Afrika békéjét is veszélyezteti, mivél a fokozódó afrikai gerlllatevékenység ellensúlyozására a fehér telepes kormány támadásokat Intéz Zambia ellen, és az elektromos energiaszolgáltatás megszüntetésével fenyegeti a szomszédos fejlődő országot. (Afrika egyik legnagyobb vízerőművét a Zambezi határfolyón létesített Ká- ! riba-erőművet Rhodesia és Zambia j közösen üzemelteti). 1 szabadon bocsátották. Laoszi helyzet Vientiane A vlentiaem kormányzat szóvivője a nap folyamán megerősítette a hírt, hogy Souvanna Phouma üzenetet kapott a laoszi hazafias front pártja által előterjesztett ötpontos javaslattal kapcsolatban Szufanuvong hercegtől, a párt elnökétől Számítanak Vientianeban a Szufanuvong herceg üzenetében már jelzett részletesebb erősítésre is. Időközben Bangkokban értésre adták, hogy az észak-laoszi helyzetre való hivatkozással, Thaiföld fokozott fegyverszál lít- mányokat és egyéb hadfelszerelést követelt az Egyesült Államoktól. A külügyminiszter tájékoztatta az amerikai kormány, vezetőket Thaiföld ebbeli igényedről és a thaiföldi—laoszi határhelyzetről; Koalíciós körtánc Ausztriában Ausztriában ezúttal a két nagy párt fej-fej melletti küzdelméből a szociáldemokraták kerülteki ki győztesen. A nemzetgyűlés 165 mandátumából nyolcvanegyet meghódítottak. Velük szemben az eddig egyedül kormányzó néppárt csak 79 mandátumot szerzett, a fasizmus felé kacsintgató „szabadság párt” pedig öt mandátumot kapott. Jóformán a választások másnapján megindult a különböző személyi s pártkombinációk ára. data. Ily módon magában Ausztriában is viszonylag kevés szót vesztegettek a kommentátorok annak a meglepő ténynek a magyarázatába, hogy miképpen szerezte meg a világháború utáni, második Osztrák Köztársaság történetében először a többséget az SPÖ, Ausztria szocialista pártja. A magyarázatok nagyjából egyetértenek abban, hogy a belpolitikai tényezők közül mindenekelőtt a fiatal választók magatartása okozta az eltolódást. Idén először érvényesült a választói ko-határ 19 évre történő leszállítása. S a választási harcban a szociáldemokraták alkalmazták a hajlékonyabb és modernebb módszereket, ők tűzték napirendre az osztrák gazdasági és társadalmi élet korszerűsítésének problémáit. És nem utolsósorban: ők javasolták a katonai szolgálati Idő leszállítását. Ezért az új választók többsége az SPÖ-re szavazott. Az ÖVP. az Osztoák Néppárt ugyanakkor joggal hivatkozott az országban uralkodó gazdasági konjunktúra eredményeire — ám ezt az érvet éppen a legutóbbi hónapokban az alapvető élelmezési cikkekre is kiterjedő nagyszabású áremelkedések alaposan megcsorbították. Ami a nemzetközi vonatkozásokat illeti. Ausztria külpolitikájának alapvonalaiban, tehát az örökös semlegesség fenntartásában nem voltak nézeteité'ések a két párt között és más nemzetközi probléma sem vált igazi kérdéssé. Kétségkívül gyakorolt azonban bizonyos lélektani hatást a választókra az, hogy a szomszédos Nvugat-Németor- szágban Brandt vezetésével ugyancsak szociáldemokrata vezetésű kormány vette át a hatalmat. Bruno Kreisky, Ausztría áj kancellár-jelöltje, az SPÖ elnöke azonban nem Ismételheti meg barátja. Willy Brandt koalíciós formuláját. Az osztrák pártpolitikai színképben ugyanis nincs olyan mandátummal rendelkező párt, amely a nyugatnémet FDP- hez lenne hasonlítható. A fasi- záló „szabadságpárt” nem partner a szociáldemokraták száma, ra. így Kreisky pártja az egyetlen lehetséges megoldást választotta: nevezetesen azt. hogv koalíciós ajánlatot tett az ÖVP-nek, az Osztrák Néppártnak. Ismeretes, hogy 1966-ig, amikor az ÖVP egyedül kezdett kormányozni, Ausztriában már működött egy Ilyen kétpártl koalíció. Ennek a gépezete azonban meglehetősen nyikorgott. Feltehető. hogy az SPÖ, amely első ízben lenne az osztrák nagykoalíció vezető pártja, új „játékszabályokat” igényelne és igényt tartana néhány kulcsfontosságú tárcára, amelyet a ko-ábbi koalíciós idő. szakban az ÖVP tartott kézben. (Ilyen a pénzügyi, az oktatásügyi, esetleg a hadügyi tárca). Amennyiben a néppárt elfogadja a koalíciós ajánlatot, a politikai szakértők jelentős személyi változást is jósolnak: nevezetesen azt, hogy Klaus kancellár, aki személyében erősen lekötötte magát az cgypárti ÖVP-kormányzás és a koalíció- ellenesség mellett, nem kap tárcát a kabinetben. Ebben az esetben Withalm, az ÖVP „szürke eminenciása” lenne az alkanceL lár. Természetesen nem lehet megjósolni, hogy a csütörtökön kezdődött politikai tárgyalások még milyen fordulatot vesznek és azt sem, hogy a megbeszélések meddig tartanak. Kreisky pártja természetesen gyors kormányalakítást szeretne. A néppárt azonban könnyen kihasználhatja azt a sajátos helyzetet, hogy az SPÖ-nek nincs abszolút többsége — és nincs más koalíciós partnere sem. Elvileg elképzelhető lenne a néppárt és a szabadságpárt kiskoalíciója, amely többséggel rendelkeznék a parlamentben. A valóságban azonban ez kizárható, miután az ÖVP politikai okokból nem engedheti meg magának a nyílt szövetséget egy fasizáló párttal — a választásokon győztes szocialistákkal szemben. Elképzelhető még egy lehetőség: nevezetesen az, hogy az ÖVP visszautasítja a kormányban való részvételt és ellenzékbe vonul. Ezzel kényszeríti a szociáldemokratákat arra, hogy kisebbségi kormányt hozzanak létre, amely szükségszerűen ingatag lenne. A Második Köztársaság történetének eddigi tapasztalata] azt mutatják, hogy az ÖVP ezeket a lehetőségeket inkább csak ütő. kártyának használja majd a koalíciós tárgyalások során, végül is azonban belemegy a nagykoalíció „változott szereposztással” töríénő helvreállításába. Végül is mindössze három olyan esztendő volt a legújabhkorl osztrák történelemben, amikor a néppárt egyedül kormányzott. Magyarország, mint Ausztria keleti szomszédja, természetesen nagy figyelemmel kíséri az osztrák kormányalakítási tárgyalásokat és a létrejövő új kormány politikai állásfoglalásait. A magyar nemzeti érdekek szempont, jáből két dolognak van lényeges jelentősége. Az egyik az, hogy az új osztrák kormány a legszigorúbban ragaszkod lék az örökös semlegesség politikájához és semmilyen formában ne sértse meg az abban vállalt kötelezettségeket. A másik, ami ettől elválaszthatatlan: folytatód lék a politikai, gazdasági és kulturális kancsolatoknak az a javulása, amely az utóbbi években Ausztria és Magyarország viszonyát a nézetkülönbségek ellenére is jellemezte. g. e. Lengyel-nyugatnémet tárgyalások Varsó Varsóban a külügyminisztérium első emeleti tanácstermében hétfőn délelőtt újból tár- gyalóasztalhoz ültek a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormá- j nyának képivselől, hogy folytassák a múlt hónap elején meg-! kezdett politikai véleménycserét a két német állam kapcsolatai rendezésének témaköréről. A megbeszélések mostani második fordulóján a lengyel küldöttséget Józef WiniewiCz külügymd- nistterhelyettes, a nyugatnémetet Georg Ferdinand Duclcwitz külügyi államtitkár vezeti, ök álltak a két kormány delegációja élén a február 5. és 6-án tartott tanácskozások alkalmával is. A politikai véleménycsere napirendje nem ismertes. A megbeszéléseket ezúttal is zárt ajtók mögött tartják. A varsói sajtó a legutóbbi napokban újból hangoztatta, hogy a megbeszélések fő kérdése az Odera—Neísse-határ nyugatnémet részről történő elismerése. A hétfőd lengyel lapok e’ső oldalon adtak hírt a Duckwitz vezette küldöttség Varsóba érkezéséről és a polit kai vélemény- csere második fordulójának megkezdéséről.