Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Négy utca Mär aast hittük, hogy elmarad a déli harangszó, hiszen az órán» kait nézve megállapítottuk, hogy egy teljes perccel elmúlt 12, de a harangok végegyházi mestere, hóna alatt egy nagy csomaggal mégis megérkezett, kinyitotta a toronyajtót, előretessekelt ben­nünket, „ha a községet akarják látni a magasból, csak jöjjenek, de én azonnal harangozok”. Fel is értünk a csigalépcsőn, aztán két forduló meredek falépcső következett, és a harangok, meg az ablakok. Irtózatos huzat, csak úgy fütyült, zúgott a szél, aztán meglódult a harangkötél, és ér­cesen zengett a nagyobbik, hir­detve a delet és Hunyadi János diadalát. A fényképezőgép gyor­san kattogott, hová menjen fa­lun a fotós, ha nem a toronyba, az a legmagasabb? Minden falu érdekes fentrSL Olyan innen, mintha az ember röntgen-képet látna, a földön nem látható formák-vonalak ki­rajzolódnak, egységbe igazod­nak. látszik a falu fejlődései hol. merre épültek az új há­zak, hogyan épül körül a cent­rum, a faluközpont? Vógegyhá. 25a is jobban bemutatkozik temploma tornyából, ahová ta­lán más sem jár fél, csak a harangozó, meg a galambok és társbérlőik, a csókák. Régi falu, a krónikák már évszázadokkal ezelőtt emlege­tik. Rákóczi bukása után a kincstáré lett, a XVIII. század­ban több százan laknak itt. Te­lepesek, idegen földről jöttek. Dolgosak, nem szégyellik 8 munkát. Élni akarnak. A nagy sorsforduló 1944. október 3-án érkezik Végegyházára. Földosz­tás, házhelyosztás. „Négy utca volt akkor az egész község, me­séli Bajúsz Lászlómé tanácstit­kár, a házhelyosztással, építés­sel évek alatt kétszeresére nőtt Tudom, hogy sokszor megírták, de most az egyszer ne hagyja ki: 44 előtt három utca egyik oldalán volt járda, azóta 22 ki­lóméter betonjárdát csináltat­tunk. A kultúrház 3 és fél mil­lióba került 470 ezer lesz a felújított napközis konyha, meg étterem, ha elkészül... Erre ha­ragszunk egy kicsit. Tudja mi­kor volt az átadási határidő? 1968 decemberében!” Szóval Végegyháza sem men­tes a példától, hogy nálunk az építkezés, ugyebár, az olyan messzire van a világszínvonal­tól, mint Makó kétszer Jeru­zsálemtől. A rövid történet, okulásul. A mezőkovácsházi kátéesz a vál­lalkozó. 1967-et írunk. A ha­táridőt nem tartják be. Kide­rül ugyanis, hogy a tervet sem tartották be („vizsgáltuk, hogy ki a felelős, mondja a tanácstit­kár, nem lehetett kideríteni”), két 2x2 méteres helyiségben a zuhanyozót összehozták a vé­cékagylóval. Tehát egy helyi­ségben egy zuhany, egy vécé­porcelán. Persze, az egészség- ügyi szervek ezt nem engedé­lyezik. Akkor elválasztó, fala­kat hoznak a 2x2 méteres he­lyiségbe, de nem férnék be. és mi maradna a végén? 1x2 mé­teres kis kamrák, ahol a por­celántrón, olyan irányban van, hogy a fáitól nem tudnak rá­csücsülni a gyerekek. Vizsgálat, ígéret Pillanatnyi helyzet: két héten belül átadják. Mégis el­választó falakkal. Az eredeti terv így szólt: egy-egy helyi­ségben két zuhany és két por­celántrón. Gyerekekről van szó. Lehet. Valaki kitalálta, hogy nem... Ez lett az eredmé­nye. A nagy terv, a vízmű is elő­kerül a titkár elegáns, stílusos irodájában. Olyan hangulatú ez a szoba, hogy kiűz minden ál­hivatalos merevséget otthonos, ide az emberek jóérzéssel lép­hetnek be. Szóval a vízmű. Iszonyú pénz, de a fejlődés útja. Szükség. Kultúrálódás. „Hatmillió kell hozzá. A lakókra számítunk. Aki a telkére kívánja bevezet­tetni a vizet. 7 ezret fizet, aki csak a ház elé tervezett kutak­ra számít, 5 ezret. A háztulaj­donosok 60 százaléka benne van a dologban. A nyugdíjasok, járadékból élők helyett a ta­nács állja az összeget, ahogy a törvény előírja. „Hetvenötre kéiszen lesz, hihetetlen nagy tett lenne.” Két és fél ezer lélek. Kis fa­lu, tegyük hozzá, hogy „nagy- nagy tervek?” Igaz ez így. Rikító rózsák Délután fél kettő. Már egy órája megkezdődött a tanítás a végegyházi iskola alsótagozatos, összevont osztályában, ahová csak cigánygyerkőcök járnak. A tanító néni: Horváth Sándorné. Különös, speciális módszerek tömege. Kezdődik minden ott, hogy a hetes tisztasági vizsgá­latot tart. Négy tanulót haza- küld, mosakodni, tiszta ruhát venni. Fél óra múlva jönnek vissza, túlságosan nem szégyel­lik magukat, úgy látszik, meg­szokott dolog náluk az ilyesmi. A legkésőbb Faragó Klári siet be, elsős, aranyos, barna arcán mosoly. Leül az első padba, a tanító néni rászól: kérdezd meg Sanyitól, mi a feladat Klári megkérdi? Csak odanéz. Aztán kimunkál a fekete, valamikor- lakktáskából mindent: füzetet, könyvet, ceruzát, zsebkendőt. Berakja a padba. Kiveszi a zsebkendőt, megtörli az orrát. Kiveszi a füzetet, leejti a köny­vet felveszi a könyvet, elte­szi a zsebkendőt keresi a ce­ruzát, jobbra fordul, balra néz, feláll, aztán újra kihajtja a fü­zetet a kockásat, mert számol­ni leéli, de közben elgurul a ce­ruza, becsukódik a könyv, és leesik a táska. Elölről kell kez­deni mindent. A tanító néni türelmes. Má­sodik éve tanítja ezt a tizenhét gyereket, délelőtt pedig a saját második osztályát Ném irigy­lem! És mégis van türelme, míg a negyedikesekkel a fogal­mazást készíti elő, átszól a má­sodikosokhoz is: „Juliska, ne rágd a körmöd, vedd elő a ku­koricaszemeket a számoláshoz.” Kláritól kérdem, hány éves? „Nem tudom” — mondja. Öt? Hat? „Nem tudom” — mondja és örül, hogy megvan végre a ceruza, de most meg a kockás füzet keveredett el valahová, keresni kelL Rózsás ruháján rikítanak a rózsák. Nagy barna szeme nevet „Tiz meg öt?” „Tizenkettő, de lehet tizenöt is.” A fogalmazás címe: Házépí­tés. Megbeszélik a tanulságot: „Vigyázni kell az új házakra, nem szabad telefirkálni, ki vésni a falát, mert sok ember mun­kája van benne”. „Sándor, zavar minket!” — szól rá a tanító néni az előbbi Sanyira, aki büszkén néz körül. Igen, róla van szó! Róla! Hogy rosszal­kodik, azért? Üsse kő, de ki­mondta a nevét a tanító néni. Ez büszkeség! Akárhogy néz­zük. A kályhán kukorica pirul. Jó szaga van. „A lakosság öt százaléka ci­gány, mondja Bajúszné, tanács­titkár. ötvenszázaléknyi bajt okoznak. Ezek a mieink nem nagyon szeretnek dolgozni. Ház­helyeket ajánlottunk nékik, de ők csak szívesebben maradnak egy csoportban, a falu egyik szé­lén. Néhány család már a tsz- be jár, talán megszokják a munkát. Nyáron időszakra men­nek, gazdaságokba, üzemekbe, Pestre. Sokan három nap múl­va visszajönnek. Hatásosabb egészségügyi felvilágosítás is kellene. Azzal van a legtöbb baj. Tudja, tehetnek akármi­lyen lakatot a kaszaperi vagy a mezöhegyesi állati hullagyűj­tőre, leverik. Nem folytatom tovább... pénzbírsággal nem le­het mindent megoldani. Aki meg elsiklik felette, rosszul te­szi. Látom a szemén, hogy ta­nácstalan kicsit. Pénzbírság? Jó szó, rengeteg, az kellene. „Kijárunk a házakhoz Ha híre megy, az ötödik háznál már tiszta ruhában várnak a gye­rekek. De a szobák ablakát nem lehet kinyittatni!” Menni kelt Modem szoba. Polcok né­hány könyvvel, kovácsoltvas vi­rág-, folyóirat- és könyvtartó. Világos szőnyegek, fény, hintő- porillat, az ablak előtt szélfút­ta imbolygó faágak. Oroján Traján ül a széken, újjai kö­zött forgatja azt az agyonrá­gott műanyag co wboy-fi gurát, amelyen ifjabb Oroján a fogait élesítette. Ifjabb Oroján fehér kezeslábasban üldögél a mama térdén, hol a papára, hol a vendégekre pillant, végül ta­nácstalanul megfogja a saját orrát. „Meglepő, hogy a matemati­ka és fizika szak mellett...? De ha szeretem a könyvtárat! Nem, azt ne higyje, hogy a pénzért- havi háromszázért kevesebb időt igénylő elfoglaltságot is tudnék találni. Arról van szó, hogy ha már belecsöppent az ember, hát akkor igyekezzen úgy végezni a feladatát, hogy az lehetőleg a legjobb legyen. Végegyházán ez talán tradíció. Kérdezze végig a kollégáimat. Szinte mindegyikükre jut egy, vagy több szakkör, vagy más társadalmi elfoglaltság” Arról beszél, hogy a könyv­tár 4 ezer kötettel rendelkezik és az lenne az egészséges arány, ha minden lakosra két könyv jutna. Jelenleg valamivél több mint másfél jut. Ebben az évben ezt is pótolják. Fájóbb ennél, hogy kevés a tényleges, tehát a be­iratkozott olvasó. Az országos átlag a község összlakosságá­nak 20 százalékát írja elő: Vég­egyházán legfeljebb 10—12 szá­zalékról beszélhetnek? Okai? „Végegyházához tartozik az Ár­pád-telep is, de ezt a területet eddig bibliobusz látta el könyv. Tolt vei. Statisztikánkban tehát nem vehettük figyelembe az itteni adatokat... úgy segítettem, hogy a hozzánk járó árpádtelepi fel­sőtagozatosokkal időnként ki­küldők az ott tanuló alsósok­nak egy halom könyvet. Az el­gondolás bevált. A másik: jó néhány család él ragyogó kö­rülmények között, de családlá­togatásaink kiderítették, hogy az univerzális háztartási gépek, televízió mellett bizony sok esetben egyetlen könyv sincs a háznál. Jellemző, hogy a feb­ruári mezőgazdasági könyvhó­nap jegyében szervezett elő­adásainkra, illetve kiállításunk­ra nagyon kevesen jöttek el. Egy-egy előadáson alig 20—25- en vettek részt... Ami a kollé­gáimat illeti, csaknem vala­mennyinek 100—200 kötetes házikönyvtára van és amellett a községi könyvtárból is köl­csönöznek”. Nyolc folyóirat jár a könyv­tárba. de amíg olvasóterem nincs, addig helyben olvasásról és igazán eredményes olvasó­toborzásról aligha lehet szó. A községi tanács végrehajtó bi­zottsága már foglalkozott az olvasóterem-kérdéssel és Oro­ján Traján reménykedik... A könyvtár egyébként a művelő­dési ház egyik termében kapott helyet; abban a művelődési ott­honban, amely az ésszerűtlen „nagyterem szemlélet” jegyében épült, s amelyhez mégis nagy reményeket fűznek. Oroján Trá- ján: „Nagy szerencse, hogy az igazgatóm, Amóczky József hal­latlanul agilis, kimeríthetetlen energiatartalékokkal rendelke­ző ember, aki ráadásul olyan pedagógus-kollektívát alakított ki, amelyre bármikor számíthat. Ő a vezetője a kultúrotthonnak is, egy éve foglalkozik vele, s máris állandósultak az eddig rendszertelen TIT-előadások, ifjúsági klub alakult és alaku­lóban van egv értelmiségi és egy iparos klub, továbbá há­rom szakkör is.” Szórakozottan egymásra rak­ja a bizonyítékul kiteregetett könyvtári leltárkönyvekét, az üres kávéscsészéket katonás alakzatba rendezi, aztán vala­mi olyasmit mond. hogy ő alapjában véve visszahúzódó, magának élő ember. Elmélet­ben, persze. Próbáljon ugyanis valaki Végegyházán visszahú­zódni, pláne, ha pedagógus. Menni kell a többiekkel. Á pinceklub Az ablak a kopár iskolaud­varra néz. Aprócska iroda Mol­nár Anna él elmezés vezető és községi KISZ-titkár rezidenciá­ja. „Érettségi után kerültem ide, Amóczky igazgató elvtárs ajánlotta, aztán elvégeztem az egyéves élelmezésvezetői tanfo­lyamot, gyakorlatilag a 100 gyerek étkeztetésére alkalmas ebédlő ügyeit intézem, a nyers­amyagRsszerzSstö! az dSMeHfatt beszedéséig. A mostani napköd nagyon rossz állapotban van, szükségmegoldás, hiszen az új már felépült a szomszédban.” Az egyformán szürke égbolt­ról nehéz eldönteni, hogy va­lójában melyik szakaszában já­runk a délutánnak: egy valami azonban hajszálpontosan jelzi az idő előrehaladottságát. Négy előtt rövid kis tereferére gyü­lekeznek a barátnők; lányok különböző munkahelyekről. Né­hány perc és valamennyien — Faragó Erzsébet, Szlancsik Jo­lán, Prágai Magdolna, Zöld Ro­zália —. új témáról beszélge­tünk. Pinceklub. Varázsszó, Fogalom. Valami, amiért lelke­sedni lehet és érdemes; a köz­ségi KISZ-élet gordiuszi cso­mója, léte vagy bukása sors­döntő fontosságú a végegyházi fiatalok szemében. Hogy pince­klub van, illetve csak lesz, hi­szen a berendezés most készül, szóval, hogy a pinceklub lét­rejött, az a mintegy 30 tagú törzsgárda akaratát, következe­tességét, tenni akarását szim­bolizálja. A kultúrház színpada alatt meghúzódó helyiséget szabad, idejükben hozták rendbe; pil­lanatnyilag úgy fest, hogy a klub egy játékszobával egye­temben a legközelebbi jövőben megnyílik. „Mit gondol, hol szó­rakozhatnak a falubeli fiata­lok? Egyetlen helyen, a kocs­mában. A presszóra gondolok* dehát olyan kis különbség van a kettő között.” „A kedv kedvet csinál: meg­szerveztük a „Fáklyavivők Kö­rét”. Olyan sorozatról van szó* ahol a politikai kérdéseken kí­vül a fiatalokat érdeklő ak­tuális problémákról is szó esik* mégpedig igen merészen és ér­dekesen.” A válaszok egymást érik; a riport észrevétlenül alakul át vitává, s ki tudja már, hogy meddig tartott az interjú és mettől kezdve tanácskozás a mostani beszélgetés. Fekete fold „Hegedűs István vagyok, a tsz elnöke. December 20 óta. Azelőtt én voltam a főagronó- mus. Híres szövetkezet voltunk mi, a végegyházi Szabadság. Azóta megálltunk egy kicsit A hír is megállt, meg md is. Mondták is a járási pártbizott­ságon: jó lenne kimozdulni már, elvtársak. Most tervezzük a ki­mozdulást. Hogy visszaszerez­zük a hírt, meg több pénzt ad­junk az embereknek. A fal« 690 lakosa tsz-tag Ebből 450 a dolgozó. Mi adunk kenyeret a végegyháziaknak. Húszezer alatt sose osztottunk, évi átlagban értse ezt a jövedelmet Na­gyobb merészség kell, mondjuk már egv ideje, ez hozza a si­kert Nézze, mi vállaljuk.' Az­tán majd egyszer beszámolunk róla. hogyan sikerült Kidolgoz­tuk az új bérezés rendszert is, az éjjeliőrtől az elnökig, ha szabad így mondanom. Ki mit tesz az asztalra, úgy kap pénzt. Március 1-től forintelszámolás van. Majd meglátjuk.” Mosolygós, jókedvű ember lép be. Bemutatkozunk. Fehér Illés, az elnökhelyettes. Leül, bekapcsolódik a témába. „A fiatalok is jobban maradnak már, az átlagéletkor se túl ma­gas, 45—50 év lehet. Csalogat­juk őket, no, ez az igazság Ha kapnak valamit, lehet. Ha nem adnánk, nem jönnének. Sok szakmunkást szeretnénk. Tu­catnyi ösztöndíjasunk tanul Bé­késen, Magyarbánh egyesen. Sertés- meg szarvasmarhate- nyésztök, tejkezelők lesznek.” Megfontolt embernek latszák; A jövőbe néznek, de nem si­etnek él semmit. „Kétszer vol­tam a kultúrházban, az ifjúsági klubban, mondja az elnök. Meghívtak. Jólesett. Ott vol­tam fél kettőig de senki nem rúgott be. Nem volt ricsaj. Tudnak ezek a gyerekek szé­pen is szórakozni.” A köd felszállt. Süt a nap. Az elnök már gondolatban a földeken jár. Jön a tavasz. Le­het, hogy már ott vár valahol a kertek lábánál, ahol a nagy tábla fekete föld kezdődik. Bencsik Máté—Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents