Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-05 / 54. szám
Április 1 -én országos felszabadulási seregszemle a vízműépítési technikumban Hírek • technikum életéből Idén 124 tanuló végez a békéscsabai Vásárhelyi Pál Üt-, Híd- ás Vízmüépítátí Technikumban. A végzős hallgatók közül 48-an jelentkeznek felsőoktatási intézménybe, többségük a Műszaki Egyetem mérnöki karára. Tavaly a 42 felvételre pályázóból húsznak sikerült továbbtanulnia. Az iskola vezetői remélik, hogy most gém lesz rosz- szabb az arány. *** A „Vízmfl”-ben három szakkör tevékenykedik: az irodalmi, a földméréstan. és a matematika szakkör. Legtöbben, hu- szonketten, a matematika szak. kört látogatják. Vezetőjük Kru- ehió Gábomé tanár. A szakkörben feldolgozott anyag természetesen kapcsolódik az órán tanultakhoz. Az új szemléltetőeszközöket a szakkörben próbálják ki, s általában az oktatás korszerűbb, 6 természetesen hatékonyabb is, hiszen a szakköri tagok ma téma taikai érdeklődése fejlettebb, mint a többieké. Órákon aktívabbak, hamarabb értik meg a problémákat. A gyerekek szívesen járnak a foglalkozásokra. Március 4-én, szerdán rendezik meg az Arany Dániel országos matematikai verseny első fordulóját, ahonnan a nyertesek a megyei döntőben harcolnak majd tovább az országos döntőbe jutásért A tizenkét je. lentikező közül csak ketten nem tagjai a szakkörnek. *•* A technikum tanári könyvtárában több mint 1500 kötet található: 80 százaléka speciális szakirodalom, 15 százalék szépirodalom, a többi pedig pedagógiai tárgyú mű. Az iskolai — a diák — könyvtár múlt évi 1100 kötete decemberben kétezer forint értékű könyvvel gyarapodott. A leg. nagyobb hányadot a szépirodalom teszi ki: 80 százalék. A többi szakmai és ismeretterjesztő munka. A két könyvtárra ebben az évben a tervek szerint négyezer forintot költenek összesen. Elsősorban az iskolai könyvtárat akarják fejleszteni, mert itt komoly lemaradás észlelhető. A Közlekedés, és Postaügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó technikumok és szak- középiskolák hat éve rendszeresen megrendezik a felszabadulási kulturális és sport seregszemlét. Idén, mivel a városok közül, amelyekben ezek az iskolák dolgoznak, Békéscsaba szabadult fel elsőnek, itt tartják meg a hatodik baráti találkozót Április elsején egész napos sport- és kultúrműsorral köszöntik felszabadulásunk 25. évfordulóját s. m. Koszta Rozália a csabai Ifjúsági Házban A Békéscsabai Ifjúsági Ház Tízek Klubja ma este 7 órakor esti tárlatot rendez. Az ifjúsági klub kiállítás-sorozatának e havi vendége Koszta Rozália festőművész lesz. A tárlat megnyitása után az alkotó elbeszélget a klubtagokkal művészi kifejezésmódjáról, terveiről, s ami a fiatalokat különösen érdekli: a fiatalság és a művészet viszonyáról. Újabb színházi bemutatók Kovácsházi kezdeményezés Ev végiére hatvanezer hízott zett katlanból és biztonságba he-j lyeznd. • Hitler külügyminisztere. Joa- • chim von Ribbentrop 1945 március végen bombakárt szenvedett dolgozószobájában ült a Wilhelmstrassén. Angol újságokat tanulmányozott. Régi titkárnője, Margarita Blank észrevette, hogyan nő felháborodása olvasás közben. A „London Illustrated News” S A NÉPFRONT járási bizottsága vette kézbe a háztáji árutermelés segítségével járó gondok nagy részét a mezökovács- házi járásban. Kunágotára hívta a járás tsz-einek elnökeit, szakvezetőit, a háztáji bizottságok megbízottait, több népfront- aktívát. hogy a helyzetet alapos áttekintéssel értékeljék, és a legközelebbi célok elérésére a termelés fellendítésében érdé- kelt vállalatoktól támogatást kérjen. A megbeszélés időszerűségét több tényező indokolta. Tóth Balázs országgyűlési képviselő, a kimágotai SERKÖV igazgatója mondotta: évekkel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy a nagyüzemi állattenyésztés rövid idő alatt alkalmas lesz arra, hogy a húsfogyasztási igényt teljesen kielégítse. A járás tsz-eiben nagy jelentőségű beruházásokra költötték a pénzt. így kialakult egy olyan törzsállomány, amelytől már évente 40—12 ezer hízott sertést értékesíthetnek. A járás takarmánytermő területének csaknem felét a háztáji biztosítja, méesem kap innen a népgazdaság évente 40—42 ezer hízott sertést. Fülöp Mihály, a járási tanács vb-elnök helyettese említette, hogy 1968-hoz képest 1969-ben újabb húsz százalékkal csökkent a háztáji gazdaságok árukibocsátása. Ezt a folyamatot semmi sem indokolja. A tsz-gazdák háztáján az istállók és a sertésólak évek óta kihasználatlanok. " -----------------------• Az a szemlélet, amely szerint a a „Spere ’ oldalakon at sza- ^ek termslége minden igényt kielégít és hogy a tsz-tag a háztáji termeléssel saját szövetkezetének versenytársa, elviekben a múlté, a gyakorlati életben azonban még mindig hat. VÉGEGYHÁZÁN ez abban mutatkozik meg, hogy még mindig nincs lehetőség különböző takarmánytápok vásárlására. Az emberek négy-öt kilométer gyaloglással Mezőkovácsházáról viszik ide a takarmányt kerékpáron. Mérget, elégedetlenséget szül az ilyesmi — mondotta Kasza Mihály — különösen olyan községben, ahol országosan jó szövetkezet működik. Ki hinné el, hogy a végegyházi Szabadság Tsz-ben nincsen lehetőség a háztáji állattartók Ilyen értelmeit be — képekkel illusztrálva j — a maidaneki megsemmisítő : táborban elkövetett szörnyű j bűncselekményekről. Ribbentrop j felfedezte nevét a háborús bű-! nősök nyilvánosságra hozott lis- • táján. „Még hogy én, háborús j bűnös!” színlelt felháborodást. ■ „Csak a kötelességemet teljesí-: tettem, mint német tisztviselő, j Maidenekhez semmi közöm. Azj Himmler és Kaltenbrunner lel- j kén szárad.” Később Guderian vezérezre- . dest. a hadsereg vezérkari fő-" nőkét jelentették be. Guderian kíméletlenül tájékoztatta a katonai helyzetről. „Eisenhower és Montgomery Közép-Németcr- szág felé masírozik. Képtelenek vagyunk őket feltartóztatni. Po- merániábam és Sziléziában lassan véget érnek a harcok. Csapataink reménytelen helyzetben vannak. Berlin legkésőbb négy héten belül az oroszok zsákmánya lesz. Nincs többé esélyünk. A háború katonailag elveszett. A legsürgősebben kérem, miniszter úr, hogy kezdjen tárgyalásba az ellenséggel.” (Folytatjuk) mű támogatására. A kovácsházi járásban több kisebb községben nyitottak takarmány értékesítő üzletei. Végegyháza valahogyan kimaradt ebből az akcióból. Lehetséges, hogy a község és a tsz vezetőinek figyelmét elkerülte a háztájiban most bontakozó állatiéa háztájiból nyésztési kedv. Pedig érdemes | lenne észrevenni ük, hátha csu- j pán ezzel az észrevétellel és né- I hány igen csekély intézkedéssel I megkétszereznék a sertéshús termelését. A kunágotai példa alapján mondjuk ezt, mert amióta a Bercsényi Tsz-ben gondot fordítanak a háztájiban rejlő lehetőségek kihasználására, azóta 70 tenyészkoca helyett már i00-at tartanak. A közelmúltban 60 kö- zelellős tenyészkocát adott tagjainak a Bercsényi Tsz. Ebben a községben a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat felkészült a megnövekedett háztáji állatállomány korszerű ta- karmányellátásának biztosítására. Az első negyedévben tízszer annyi táptakarmányt vásároltak a háztáji gazdaságok, mint 1963- ban. Ebben az esztendőben — a második félévben — 2500—3000 hízott sertés értékesítését készíti elő a tsz háztáji bizottsága, melynek élén most már függetlenített vezető áll. 1971-től éven. te ez a tsz-ágazat négy-ötezer hízott sertést értékesít A MEDGYESBODZASXAK azt hiányolták, hogy a tápokat miért ömlesztve raktározzák és árusítják? Ha a vállalat korszerű csomagolásban, védjegygyei ellátva, garantált minőségben árusitaná, akkor az eddigieknél jobban erezné a háztáji gazdák bizalmát Van is ebben az észrevételben valami. Érdemes lenne a gabonafel vásárló és feldolgozó vállalatnak megszívlelnie Féri János medgyesbod- zasd tsz-tag javaslaté' Persze nem mindenhol olyan egyértelműen támogatják a tsz- ek a háztáji termelést, mint Kunágotán vagy Medgyesbodzá- | son. Akadnak olyan tsz-elnökök is, akik miután a MÉM felfüggesztette a tehén- és üszőállomány hízóba állítását, a selejt tehenet — a szorult helyzetbe jutott gazdáktól — az államil felvásárlási árszínvonal alatt veszi meg. Ebből az üzleti fogásból nem a támogatás, hanem a háztáji gazdaságok kihasználása érződik, akárcsak a nagyüzemi felár mindenáron való megszerzéséből. Erre különben a törvény lehetőséget biztosit a tsz-nek, de ha a tsz vezetői a háztáji termelést egyáltalán nem támogatják, vajon milyen erkölcsi alapon tartanak igényt erre a pénzre? Feltétlen igazuk van azoknak a tsz-tagoknak, akik azt mondják, a tsz-t akkor illesse meg a háztájiból értékesített áru utáni nagyüzemi felár, ha intézkedéseivel — adott esetben — háztáji árutermelést nemcsak szóban, hanem tettekkel is segíti. Ezzel tulajdonképpen azt szorgalmazták az értekezlet résztvevői, hogy a háztáji termelést a tsz-ek vezetői önálló ágazatként kezeljék. Függetlenítsék a háztáji bizottságok elnökét. nevezzenek ki háztáji ag- ronómust, hogy fuvarral, szaktanáccsal, jól szervezett áruértékesítéssel, működjenek közre a háztájiban rejlő termelési lehetőségek kihasználásában. A JÄRÄS népfrontbizottsága azért kezdeményezett a termelés lehetőségeinek jobb kihasználására, hogy a termelés útjában álló akadályokat — a tsz-ek vezetőivel, a háztáji bizottságokkal — közös erővel távolítsák el s ezzel mintegy utat nyissanak 50—60 ezer hízott sertés év végi értékesítése elé. Dupsi Károly A Békés megyei Jókai Színházban megkezdődtek Szilágyi —Eisemann: Én és a kisöcsém című vígjátékénak próbái. A darabot Sólymost Ottó, a Magyar Rádió rendezője állítja színpadra. A főbb szerepeket Gálfy László, Romvári Gizi, Barcza Éva, Széplaky Endre te Vaikay Pál játszák. Február 25-én volt az olvasópróbája Darvas József Szakadék című drámájának, melyet Mlsz- lay István Jászai-díjas, a színház igazgatója rendez. A bemutató április 3-án lesz. Jelenet az Én és a kisöcsém próbajá él: Sólymost Ottó, Vaikay Pál, Barcza Éva, Romvári Gizi és Cserényl Béla. Fiatalok az Ifjúsági Házban Régi vágya teljesült a tótkomlóst Viharsarok Tsz KISZ- szervezetének, amikor a község központjában működő Ifjúsági Házban külön termet kapott — hullottuk Márkus Mária KISZ- titkártóü. — Most már külön teremben tevékenykedhetnek a a Viharsarok Tsz fiataljai. A korábbi években vásároltak megtakarított pénzükből és a szövetkezettől kapott összegekből klub-berendezéseket, melyeket már el is szállítottak új otthonuk berendezésére. Most kétezer forint körüli összeget költöttek bútorvásárlásra. A tsz üzemi KlSZ-szervezeté- be 43 fiatal tömörül. Valameny- nyien lelkesen dolgoznak a tsz 1970. évi termelési programján. Érdekük, hiszen igen sokszor nagy összegű anyagi támogatásban részesülnek. Milyen az a gr ár értelmiség helyzete? A Hazafias Népfront Békés megyei Elnöksége mellett működő mezőgazdasági bizottság napirendre tűzi Megyénk agrár- értelmiségének helyzete című vizsgálati anyagának előkészítését. Dr. Keliger Lajos állatorvos, a bizottság titkára március 5- én, csütörtökön délelőtt meghíTakarmány értékesítés KISFOGYASZTÓK RÉSZÉRE a GYULAI járás területén. KIOSZTÓHELYEINK: Gyula, Sarkad, Kétegyháza, Elek BÖ VÁLASZTÉK, KEDVEZŐ FELTÉTELEK! Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Gyulai Körzeti Üzeme voltak előtt ismerteti a vizsgálattal kapcsolatos tennivalókat Békéscsabán, a Hazafias Népfront tanácskozótermében. A vizsgálatban részt vevők számos tényt, örvendetes javulást állapíthatnak meg a termelőszövetkezetekben dolgozó mérnökök, technikusok foglalkoztatásában, hiszen az utóbbi években, különösen közös gazdaságainkban jelentősen növekedett a közvetlen irányításban dolgozó értelmiségiek száma. Nagyon sok helyen szolgálati lakásokat építettek a falura telepedő agrárértelmiségieknek. Többek vállalták a falura utazással járó fáradságot, részben a megélhetésük fenntartására, részben pedig azért, hogy előkészíthessék letelepedésüket munkahelyükre. Természetesen akadnak gondok is, ezek azonban nagyrészt a mindennapi munkából erednek.