Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-21 / 68. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tan Acs lapja 197®. MÁRCIUS 21., SZOMBAT Ara: 1 forint XXV. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM Felajánlásuk teljesítésével készülnek április 4 megünneplésére Koszorúzás, ünnepi KISZ-bizottsági ülés Bennünk él tovább Ha átlapozzuk a lapokat, folyóiratokait, csavarunk egyet a a rádió vagy a televízió gombj án, nincs olyan nap, hogy ne halljunk, lássunk valamit a közelgő negyedszázados felszabadulási évfordulóról vagy Lenin születésének centenáriumáról. Ebben az ünnepi készülődésben látszólag elhalványodik március 21., a Tanácsköztársaság 5L évfordulója. A tavalyi ötvenedük évfordulón talán mindent elmond- tumík, leírtunk, gondolhatja az olvasó. A dolgok rendje szerint a kerek évfordulóknak mindig nagyobb a súlyuk. Ez azonban távolról sem azt jelenti, mintha egy jottányival is kisebb lenne ebben az esztendőben Tanácsköztársaságunk jelentősége. A magyar nemzet történetének e dicső fejezete benne él a ma emberében. Nemcsak az 51 év előtti napok történésednek részeseiben, hanem a középkorúnkban, má több, a fiatalokban, akik apáik, nagyapáik emlékeiből, nemzeti történelműnk valós értékrendje felismeréséből tették magukévá legújabbkori történelmünk e nagyszerű próbálkozását. Képletesen szólva nem csupán bennünk él, hanem bennünk fejlődik tovább a dicső elődök minden tette, minden korszakokat átívelő gondolatai Tizenkilenc eszméi benne vannak eredményeink, előrehaladásiunk makró-részecskéiben is. Ha ebben az esztendőben a tavalyihoz mérten vagy a felszabadulási évfordulóhoz képesít látszólag szerényebb a külsőség, mi teem jelent Hiszen Tizenkilenc — bár a külső túlerő elbuktatta — mégis előre vetítette árnyékát, negyvenöt előfutára volt. A felszabadulás negyed- százados évfordulóját együtt ün_ nepeljük Tizenkilenc történelmi tanúival, velük együtt emlékezünk az első magyar proletár- diktatúra felbecsülhetetlen értékű százharminchárom napjára. Az első magyar proletárállam forradalmian okos intézkedései szinte részei a 25 éves ifjúvá serdült szocialista Magyarország fejlődésének. Az ünnep napján is velünk lesznek ők, a tizenkilencesek a budapesti felvonulási téren. A Vörös Hadsereg zászlai bizonyára ott haladnak majd a díszelgő csapiatok élén. S a fegyveres erőinket képviselő minden felvonuló egység azzal a tudattal lép majd az ünnepség színhelyére, hogy ők a Vörös Őrség, a Vörös Hadsereg, a százezernyi magyar internacionalista törvényes örökösek A lenini centenárium ünnepségei voltaképpen nagyszerű lehetőséget teremtenek, hogy felmérjük, mit jelent a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom számára Lenin zsenialitása hogy miként hasznosítottuk és hasznosítjuk Lenin eszmei örökségét. De ebben az összefüggésben is emlékezni fogunk 1919-re. Arra a segítségre, amelyet Lenin nyújtott a Magyar Tanácsköztársaságnak, aki már az első pillanattól kezdve figyelemmel kísérte a Tanács-Ma- gyarország sorsdöntő eseményeit. Ma friss tavaszi virág kerül a Tanácsköztársaság emlékműveire, a vértanúk sírjaira. A hálás utókor emlékezik a hős forradalmár elődök, akik először mutatták meg magyar földön, mire képes a kommunisták vezette munkásosztály forradalmi öntudata és ereje. Gábor Andor sorai tökéletesen fejezik ki a Tanácsköztársaság emlékét és tanulságát: a hősökről, akiknek sikerült, a vértanúkról, akikbe került, s a leckéről, a jobban megta- [nultróL.. Igaza van a költőnek — jobban megtanultuk a leckét, volt tapasztalat saját és nemzetközi egyaránt, a második magyar proletárdiktatúra negyedszázada a bizonyosság. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére széles körű munkaverseny bontakozott ki a gyárakban, az ipari és mezőgazdasági üzemekben. A dolgozók kimagasló eredményekkel is igyekeznek méltóképpen megünnepelni április 4-ét. Az alábbiakban négy üzemben elért munkasikereikről számolunk be. A Békéscsabai Konzervgyár mind a kilenc üzemegysége még a múlt év októberében tett külön felajánlást Ennek gazdasági eredménye az év végi értékelés alapján mintegy másfél millió forintot tett ki. A konzervüzem, amely ez év január 5-én kezdte meg a zakuszka gyártását, gondos munkájával jelentős megtakarítást ért el. Minden üzemegység arra törekszik, hogy a vállalalását — amelynek értékelésére áprilisban kerül sor — teljesítse. Külön említést érdemeinek a szállítási osztály dolgozói, akik a 25 évet és Lenin életét bemutató kiállítást rendeztek- Ugyancsak ők a göngyölegüzem területén 300 négyzetméter területet téglatörmelékkel feltöltöttek, hogy megfelelő munkakörülményeket alakítsanak ki. A Férfifehérneműgyár békéscsabai ruhagyárában a felszabadulás tiszteletére csaknem minden dolgozó tett vállalást. Célkitűzésük az egyéni teljesítményszázalék növelése a munBoros Gergely, a szövetkezetek megyei választmányának elnöke elsőként a haladó emberiség nagy forradalmi egyéniségére, Leninre emlékezett abból az alkalomból, hogy születésének 100. évfordulóját ünnepli a világ oly’ sok országának népe április 22- én. Majd hazánk felszabadulásának negyedszázados eredmékaidő jobb kihasználásával és a minőségj a vitás. A január 1. óta tartó versenyt havonta értékelik. Április 3-án, amikor egyúttal a gyár megalakulásának 20. évfordulóját is ünnepük, az első három termelő szalag jutalomban részesül majd. A Szerszám- és Gépclemgyá- rak békéscsabai szerszámgyárában tavaly a II. félévben 11 brigád tett külön felajánlást, melynek keretében a selejt 0,3 százalékkal való csökkentését és az egy főre jutó termelési érték jelentős növelését vállalták. Érté. kelésre március végén kerül sor, s a legjobb brigádok jutalmat kapnak. ' A gyár az Élüzem címhez szükséges követelményeiknek eleget tett. A Pamuttextilművek békéscsabai gyáregysége az eddig elért eredménye alapján a termelési terv teljesítésében a vállalat nyolc hasonló üzeme között az első helyen áll. A dolgozók mintegy 70 százaléka tett április 4 tiszteletére külön felajánlást, mégpedig a gazdaságosabb termelésre, a technológiai előírások betartásával a minőség javítására, valamint az 1 főre jutó termelési érték növelésére. A verseny egész évben tart. Év végén a legjobb brigádok és dolgozók jutalomban részesülnek. nyeit, népünk megváltozott életét méltatta. Itt szólt arról, hogy a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek ezekben a napokban jubileumi ünnepségeken emlékeznek meg a földműves- szövetkezetek megalakulásáról, I melyek jelentős része megyénk- ben 25 éves múltra tekint visz- sza. E jubileumi ünnepségeken I A VI. Békéscsabai Ifjúsági Napok mai eseményeire az 1919- es hősökre való emlékezés jegyében kerül sor. Délelőtt 10 órakor koszorúzás lesz a 19-esek emlékművénél, 11 óraikor pedig ünnepi ülést tart a KISZ városi bizottsága a Tanácsköztársaság kikiáltásának és a KISZ új. (Tudósítónktól) t Lázas előkészületek kezdőd-' tek Sarkadon a Lenón-centenári- um, felszabadulásunk és a Lenin Tsz megalakulása 25 éves évfordulójának megünneplésére. Az ünnepi sorozat megszervezésére, lebonyolítására népes bizottság alakult, amely részletes műsorprogramot dolgozott ki. köszöntik azokat a veteránokat, akik fáradhatatlan harcosai voltak e szövetkezeti forma kibontakozásának. A párt értékelése szerint — mondotta többek között a választmány elnöke — a két és fél évtized alatt a földművesszövetkezetek eredményesen teljesítették fontos gazdasági és társadalmi feladataikat. A továbbiakban azzal folytatta, hogy a fogyasztási, a takarék. és a lakásszövetkezetek egész tevékenységének alapját az MSZMP IX. kongresszusának, valamint a SZÖVOSZ VI. kongresszusának határozatai képezi. Annál is inkább, mivel a beszámolási időszakban került bevezetésre az új gazdaságirányítási rendszer. Ezzel kapcsolatosan megállapította az előadó, hogy a szövetkezetek már a kezdet kezdetén nagyra értékelték a gazdaságirányítási rendszer reformját. Ez abból fakadt, hogy felismerték benne az önálló, vállalatszerű gazdálkodás lehetőségeit, valamint a szövetkezeti demokrácia és az önkormányzat magasabb szintű érvényesülését. Majd azzal folytatta, hogy a szövetkezeti elméleti vitát követően a párt megérdemelt helyére tette a szövetkezeteket. Ma már egyértelműen elfogadott tény, hogy a fogyasz- (Folytatás a 3. oldalon) jászervezésének évfordulója tiszteletére. Az Ifjúsági és Űttö- rőházban megrendezendő ülésein részt vesznek azok az egykori fiatalok, akik tevékenyen dolgoztak a megyeszékhely ifjúsági mozgalmának 1944—45-ös újjászervezésében. A jubileumi ünnepségek legfényesebb mozzanata lesz április 20-án a község központjában . — a most felépült modern áruház előtt — Lenin szobrának le. leleplezése, amely alkalommal Kovács István országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. A szobor talapzatára, tiszteletük jeléiül a megyei, járási, községi párt- és tanácsi szervek, a KISZ és tömegszervezetek helyezik el koszorúikat. Ezen a napon nyílik meg a „Lenin életútja”, meg a „Sarkad nagyközség és a Lenin Tér. melőszövetkezet” c. kiállítás a gimnázium régi épületében. A Megyei Képzőművészeti Kiállítás a Művelődési Házban, a gyermekrajzok gyűjteménye az új gimnázium I—II. emeletén, a helytörténeti anyag pedig a Veress Sándor utca 1. számú házban tekinthető meg. Április 21- én a gimnázium és mezőgazda- sági szakközépiskola KISZ-bi- zottsága „Lenin és a magyar szövetkezeti mozgalom” címmel ifjúsági vetélekedőt rendez, amelyen sokan indulnak a középiskolás diákok közül. Április 22-én a 25 éve megalakult sarkadá Lenin Mg Termelőszövetkezet ünnepi közgyűlést tart (a művelődési házban), amelyen dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mond ünnepi beszédet. A közgyűlést Szabó István, a TIT elnöke köszönti, majd Boros Gergely, a tsz alapító elnöke idézi fél emlékeit a feketeéri uradalom területén negyed- százada megalakult termelőszövetkezet indulásáról, kezdeti nehézségeiről. A párt és a község vezetői arról is gondoskodtak, hogy az ün_ népségeket szép, esztétikus környezetben tartsák meg. Az iskolák ifjúsága, az intézmények, vállalatok, szövetkezeteik dolgozói társadalmi munkával csinosítják, parkosítják a tereket, utcákat. Már készülnek a transz, parensek és az irányjelzó táblák is, amelyek a községbe érkező vendégek tájékozódását fogják elősegíteni. g, j. Tanácskozik a fogyasztási szövetkezetek megyei Ma választják meg a megyei szövetség vezető testületéit Zászlódíszbe öltözött tegnap, pénteken reggelre o Békéscsabai Konzervgyár nagy kultúrterme, ahol kilenc órakor megkezdte kétnapos tanácskozását a fogyasztási, a takarék- és a lakásszövetkezetek megyei küldöttgyűlése. A teremben 35 fogyasztási, 20 takarék-, illetve lakásszövetkezet 112 küldötte és számos meghívott vendég jelenlétében kezdődött meg a tanácskozás. Az elnökségben helyet foglalt: Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, Dinnyés József, a SZÖVOSZ Elnökségének tagja, Zalai György, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Csatári Béla. a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára, Nagy Mihály, a Körösök Vidélce Tsz-szövetségének titkára, Csik Péter, az újkígyóst Aranykalász Tsz elnöke, Zelenyánszky György, a Békéscsabai Konzervgyár igazgatója, Török Imre és Farkas János, a MÉSZÖV elnökhelyettesei, Komáromi Sándorné, a MÉSZÖV Felügyelőbizottságának elnöke, Paulik János, a Gyulai ÁFÉSZ elnöke, Sávolt Mihály- né, a Tótkomlóst Takarékszövetkezet ügyvezetője, valamint Vári András szövetkezeti alapító tag. A küldötteket és a meghívott vendégeket a megyei választmány nevében Barna Sándor, a Mezökovácsháza és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnöke köszöntötte, majd felkérte Boros Gergelyt, a MÉSZÖV igazgatóságának elnökét, mint a megyei szövetség választmányának elnökét, hogy tartsa meg a kétnapos küldöttgyűlés vitaindító beszédét. Boros Gergely beszámolója Lenin szobrának leleplezésére, hazánk felszabadulásának és a Lenin Tsz megalakulásának 25. évfordulójára készülnek a sarkadiak