Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-19 / 66. szám

Napirenden: Az orosházi járás sportköreinek gazdasági helyzete Az orosházi járási TS az el­múlt hét csütörtökén tartotta meg beszámoló tanácsülését a sportkörökben folyó gazdálko­dási és nyilvántartási munkák helyzetéről. Az ülésen megjelent Szabó Imre, az MSZMP járási vb munkatársa is. A beszámo­lót Krajcsovics János, a JTS el­nöke tartotta, amelyből követ­kezőket tudtuk meg. — A járás 14 sportköre álta­lában 4—500 ezer forintos költ­ségvetéssel dolgozik. A tavalyi év számadatai a kővetkezők. A rendezvénybevételi terv 13 300. a teljesítés 55 500 fo­rint volt. A tagsági díjak­ból 38 000 forint helyett csak 85 000 forintot szedtek be. A tsz-ek betervezett tá­mogatása. 89 ezer forint volt, ehelyett azonban a sportkö­rök 80 500 forintot kaptak. A tervezett FMSZ-támogatás 6600 forintról 8400-ra emelke­dett. A KISZÖV-, ktsz-juttatás 17 500 forint helyett 26 000-re ugrott. A vállalati* viszont 17 500 forint helyett csak 15 000 forintot biztosítottak. A szak­szervezeték teljesítették 4000 fo­rintos támogatási tervüket. Összefoglalva a bevétel tervezett járási szinten 414 500 forint volt a teljesítés azonban 402 ezer forintra módosult. A kiadások összege megfelelt a bevételi előirányzatnak. Létesítményfej­lesztésre 40 300. tömegsportra 13900 forint jutott. A 14 egyesület szakosztályai­nak működtetésére csupán 10— 15 ezer forint áll rendelkezés­re. Így nincs arra lehetőség, hogy a községi sportkörök szak­osztályai komolyabb célokat tűz­zenek maguk elé. Nem lehet megelégedni, azzal, hogy a 2500 sportköri tag éven­ként, személyenként csupán 15 forint tagdíjjal támogatja sport­körét. A havi egy forintok he­lyett legalább 3 forintra kellene emelni — községi szinten — a személyenkénti sportegyesületi tagdíjfizetést. A tagnyilvántar­tás területén, főként Csanád- apácán, Gádoroson, Pusztaföld­váron hiányosságok tapasztal­hatók. A járásban a csorvásdak és a tótkomlósiak végzik a leg­jobb sportegyesületi munkát. Szóba került az, hogy áz oros­házi járás területén — Kiscsá- kóval együtt — 23 termelőszö­vetkezet gazdálkodik jól. ered­ményesen. Szükséges az, hogy a terme­lőszövetkezetek jobb hozzá­állással, a 3—4—500 forintos évi támogatás helyett többet adjanak a sportköröknek, hiszen a tömegsport szélesí­tése. a fala sportjának fej­lesztése, a minőségi előbb- relépés, a tsz-ek hatható­sabb anyagi támogatása nélkül — elképzelhetetlen. Az ÁFÉSZ-támogatás sem kielégítő. Ez is csak hozzá­állás kérdése — hangoztatta Krajcsovics János —, mert az egy-egy egységre Jutó ezerforintos támogatásnak akár ötszörösét is bizto­sítani tudnák az ÁFÉSZ-ek. A községi tanácsok általában 7—12 000 forinttal támogatják a sportköröket. A 4—5000 forin­tos működési támogatás mel- Igtt azonban a létesítmények fejlesztésére is csak ehhez ha­sonló összeg jut. Pedig jó né­hány helyen ennek tízszeresére lenne szükség. Példáid Csanád- apácán áldatlan állapotok ural­kodnak a sporttelepen. Tudni kell azt is, hogy a tag- díjbevételek fokozását az is in­dokolja, hogy a megyei TS ré­széről biztosított 17 000 forintos támogatás csak azoknak a szak­osztályoknak biztosított, melyek legalább a megyei I. osztályban szerepelnek! A beszámolóból megtudtuk, hogy a sportegyesületék gazdál­kodását az MTS járási tanácsa rendszeresen ellenőrizte. A re­vizorok megállapították, hogy a törvényes keretek és rendelke­zések szerint gazdálkodtak 1969- ben az egyesületek. Csupán két esetben találkoztak személyi visszaéléssel. Kisebb lazaságo­kat felfedeztek a leltárnjUván- tartásoknál. A beszámoló után a követke- ai hozzászólásokban Lőrinci János (Kardoskúti Olajbányász SK) az ÁFÉSZ és az Olajipari Vállalat csökkenő támogatását említette. Gécs Jenő (Csorvás), Kovács Pál (Nagyszénás) is a sportegyesület gazdasági nehéz­ségeiről beszélt. Kifogásolták, hogy a korábbi határozatokkal ellentétben nem rendezték a sportlétestímények karbantar­tásának kérdéséi Megkülönböztetett figyelmet érdemel Patyi Béla nagyszénásd sportember felszólalása, aki ki­fejtette azt, hogy a községi sporttelepek karbantartása, fel­újítása az erre szánt összegek előteremtése csakis helyi erőfor­rásokból oldható meg. Vélemé­nye szerint a sportköri vezetők­nek a jövőben pontosabban kell tervezniük és többet kell foglal­kozniuk, bátrabban kell keres­niük a helyi vezetők, helyi szervek támogatását Plesovszk! János (Kiscsáhó) elmondotta, hogy a sport­köri tagok egyben AFÉSZ- és tsz-tagok is. Tehát e szerveknek kell fiataljaik részére több támogatást ad­ni a sportoláshoz. Javasolta, válasszák be a tsz-vezetőket a spotkörők vezetőségébe is, hogy jobban magukénak érezzék a sportkört! Szabó Imre kifejtette, hogy a sportegyesületek működésében jó és kevésbé jó vonásokat le­het felfedezni. A tsz- és ÁFÉSZ- támogatás mértéke mindenütt csak a hozzáálláson múlik. El mondotta, hogy Gerendáson pél­dául a tsz-tagok felszólaltak a közgyűlésen, s javasolták, hogy adjanak több támogatást a sportkörönek és ezt ne kelljen az egyesületi vezetőknek kérni­ük 1 Gádoroson az ÁFÉSZ-t nyer­ték meg a tez-ekkel együtt a sportkör támogatására. Szólott a létesítmény-gondokról is. Itt az a helyzet — mondotta —, hogy a létesítmények mindenütt a községek tanácsainak kezelé­sében vannak. Tehát a sportte­lep karbantartására, öltözők lé­tesítésére a tanácsoknak kell tervezniük. Szabó Imre kifogá­solta a tagdíj bevételi tervek tel­jesítésének elmaradását, s meg­állapította, hogy a havi hároom- fprintos tagdíj — csak minimá­lisnak mondható! A felszólalásokra Krajcsovics János JTS-elnök válaszolt. A Szarvasi SC férfi- és a Bcs. Kötött női csapata nyerte a Béke Kupát Orosházán a hagyományos Defemkézdlab- iia Béke Kupa küzdelmei március 15-én befejeződtek. Az igen szép sikerrel meg­rendezett tor­na ez alkalom­mal is elérte azt a célját, hogy a résztvevő csapatokat a tavaszi bajnokság­ra előkészítse. Eredmények. Ifjúsági fiú-csa­patok döntője a2 1—2. helyért. Mezőhegyesd MEDOSZ—Batto- nyai Gimnázium 28:20 (11:9). V: Szabó. A 3—4. helyért: Oros­házi MEDOSZ—Mezőhegyes! ITSK 26:25 (12:11). V: Fekete, Szabó. Végeredmény: 1. Mezó- hegyesi MEDOSZ, 2. Battonyai Gimnázium, 3. Oh. MEDOSZ, 4. Mezőhegyes) ITSK. Ifjúsági női csapatok döntője az 1—2. helyért: Békéscsabai Kötöttárugyár—Tótkomlós! Gimnázium 8:7 (5:4). V: Szabó, Értékes konzervgyári pontszerzés Bp. Vasárnap a 1 férti asztalitenisz NB Hl. „Szaba­dos” csoportjá­ban le megkez­dődtek a küzdel­mek, melyben három Békés me­gyei csapat szere­pel. Vizügylgszgatóság—Bcs. Kon­zerv 8:8. A csabaiaktól Horváth Béla Gyulára távozott, Baracsl pedig már az első mérkőzésen cserbenhagyta csapatát (az utolsó pillanatban Papp „ugrott be” negyedik Játékos­nak), így a konzervesek nem a leg­jobb előjelekkel utazták Budapest­re. A fővárosi döntetlen győzelem­mel Is felér! A Konzerv 2:0-ről egyenlített, "utána fej-fej mellett ha­ladtak a csapatok. 8:8, majd 8:6-ra alakult a találkozó, a csabaiaknak azonban az utolsó két mérkőzésen Sajben és Botyánszkl révén sikerült a minden várakozást felülmúló dön­tetlent kiharcolni. Az első forduló­ban mindenki tudása legjavát adta; a nyolc győzelem közül Sajben 4, Lórin ez a, míg Botyánszkl egyet szerzett. Nagykőrösi Kinizsi—Gyulai ME­DOSZ 11:5. A rutinosabb csapat győ­zött. Az újonc MEDOSZ-nál erősen zavarta a felkészülést Balogh beteg­sége és Szemanlk sérülése. A gyu­lai nyitányon meglátszott Dubányi edzéshiánya, de feltűnt Jankó és Marsall merev játéka is, így tulaj­donképpen Horváth Béla kivételével mindenki erősen formája alatt ját­szott. Ettől fügetlenül némi szeren­csével kiharcolható lett volna a dön­tetlen. A nagykőrösi együttes ki­egyensúlyozott játékával megérde­melten nyert. Gy: Kőházi. Pusztai, Erdei 3—S, Beszeli, 11L Horváth 4, Jankó. Szegedi EOL—Oh. Kintzi írt. Az orosháziak túlságosan tisztelték el­lenfelüket, a szeol sima, 3:0-áe vezetése után azonban a nagyszerű formában Játszó Pintér valamennyi szegedi ellenfelét biztosan győzte le. Sajnos, ez is kevésnek bi­zonyult, mert az egyébként képzett Bogdánffy-flvérek és Reményi ez­úttal csak árnyéka volt önmagának; mindössze egy-egy mérkőzést nyer­tek. A találkozó az utolsó, 18. mér­kőzésen dőlt el, amikor a SZEOL 8:7-es vezetésnél Berger és Bog- dánffy G. állt asztalhoz. Berger 1 lí­ra győzött, így a SZEOL két ponttal nyírni tudott. A Kinizsi játékosai jól játszottak, kiemelni azonban csak az önmagát felülmúló Pintér Attilát lehet. Gy: Pintér 4, Bog- dánffy G„ Bogdánffy Cs„ Reményi 1—1. Farkas. A 3—4. helyért: Batto­nyai Gimnázium—Orosházi ME­DOSZ 12:10 (6:4). V: Fekete. Sza­bó. Végeredmény: 1. Békéscsa­bai Kötött, 2. Tótkomlós! Gim­názium. 3. Battonyai Gimnázi­um, 4. Orosházi MEDOSZ. A felnőtt férfi és női csopor­tokban — mint az előre várható volt —, ha nagy küzdelemben is, de végül az NB-s csapatok ru­tinja és nagyobb tudása győze­delmeskedett. Férfi felnőtt csapatok döntője az 1—2. helyért: Szarvas I—Bcs. Vízmű II 30:25 (16:11). V: Feke­te, Szabó. G: Csery A. 13, Tas'kó, Schulcz, Kiss 4—4. Csery I. 3, Kugyela 2, ill. Szécsi 8, Zsilák 6, Schusatek 4, Südy 3, Bielik, Mol­nár 2—2. A 3—4. helyért: Oros­házi MEDOSZ I—Szalvai SE 36:20 (19:13). V: Fekete, Farkas. G: Németh I. 18, Német F. 8, Fudala 5, Szula A. 3, Dányi 2, ill. Krasznai 6. Krizsán 5, Péter- vári P. 4. Pétervári Z. 3, Szabó 2. Végeredmény: 1. Szarvasi SC I. 2. Békéscsabai Vízmű II, 3. Orosházi MEDOSZ I, 4. Szalvai SE. A női felnőtt csoport végered­ménye: 1. Bcs. Kötött (145:51) 12, 2. Oh. MEDOSZ (93:81) 10, 3. Bcs. MÁV (77:58) 8, 4. Hmv. Spartacus (61:59) 4, 5. HÓDIKÖT (57:79) 4, 6. Tótkomlós! Sparta­cus (46:93) 4, 7. Hmv. Metripomd (visszalépett). A döntő mérkőzések után a győzteseknek járó kupát, vala­mint az 1—3. helyezetteknek já­ró érmeket és okleveleket Szabó Sándor, a járási-városi kézilab­da-szövetség elnöke osztotta ki. Sportvezetői tanfolyam Békéscsabán Hosszú idő után ismét sport­vezetői tanfolyamot bonyolíta­nak le Békéscsabán, az MTS vá­rosi tanácsa szervezésében. A hallgatók június 6-ig hat tan­tárgyból; sportmozgalom idősze­rű kérdései, sportszervezés, ed­zéselmélet, pedagógia, egészség­tan és gazdasági ismeretekből kapnak oktatást, összesen 52 órá­ban. Az egyes tantárgyak elő­adói a következők: sportszerve­zés: Dömény Ferenc, pedagógia: Kováts Tibor, sportmozgalom időszerű kérdései; Szakái József, egészségtan; dr. Gyulai Miklós, edzéselmélet; Lukács József, pénzügyi és gazdasági ismeretek; Árendás István. örvendetes, hogy az első előadáson 42-en vettek részt, köztük 13 nő. A békéscsabain kívül jelenleg Mezőkovácsházán és Battonyán folyik sportvezetői tanfolyam. A tanfolyamok minden bi­zonnyal sokat segítenek a Békés megyében tapasztalható szakem­berhiány megoldásában. A tömegsport jegyében Befejeződött Gyulán a Városi TS és a KISZ-bi- zofctság által kö­zösen rendezett, két hónapon át tartó felszabadu­lási sakk emlék- verseny. A vetélkedőben a gyu­lai KlSZ-aiapszervezetek három­<4 Kötélmászás, helyből távolugrás, medicinlabda-dobás Fiatal gyulai atléták teremba/noksága A Gyulai MEDOSZ az Idén sok, a jubileum Jegyében lezajló sportese­ményt rendez. A sportlakolások két­napos terembajnoksága volt az első Ilyen esemény, melyen helyből tá­volugrás, kőtélmászásban és me­dicinlabda-lökésben 85-en vetélked­tek. Széles Gábor megnyitója után az egymás után pergő számok köz­ben Igazi versenyhangulat uralko­dott a teremben. Itt távolugrás, ar­rébb függeszkedés folyt. Vezónysza- ! vak pattogtak: „ugrik Kiss Éva, fel- , készül Berek Katalin.* Hargitai József járási-városi rs- ! elnök elégedett mosollyal nyugtázta a látottakat. Amikor az ifjú »por- , tolók a nagyszerű verseny végén fel­sorakoztak, id. Christián László kö­szöntötte a győzteseket és a helye­zetteket. Kézfogásra nyújtott Jobb­jában szinte eltűntek a kis parolá­zó kezek. Hetven oklevél talált gaz­dán. Aligha volt ezeknél a gyere­keknél boldogabb a verseny napján Gyulán. Az egyes versenyszámok győzte­sei. Fiúk. Helyből távolugrás. 1959-es születésűek: Óvári Péter 188. 1988—57: Ti tea József 238. 1854—55; Oláh Sán­dor 238 cm. Medicinlabda-lökés. 1959—80: Alb Illés 790. 1958—57: ntez József 85«. 1954—55: Nádházi István 95« cm. Kötélmászás. 1859—50; Tibori István 10,2. 1956: Titcz József 7,4. 1954— 55: Dévényi Péter 6,5 mp. 5# rri-es futás. 195S: Rozek László 8,4. 1959: Nagy Tibor 9,1. 1956—57: Titcz József 7,2. 1954—55: Mud&l Sándor 7,4. 1980: Solymosl Zoltán 9,8 mp. lányok. Helyből távolugrás. 1969: Stir Anikó 160. 1957—SS: Szabó Teréz 187. 1955—58: Hídvégi Erzsébet 188 cm. Medicinlabda-lökés. 1959—60: Sá- n Éva 490. 1957—58: Szabó Teréz. 1955— 50: Kiss Ibolya 890 cm. Kőtél- mászás. 1959—40: Szabó Teréz 10, 1955—58: Fehér Katalin 8,7. 1957—58: Szabó Teréz 8,35 mp. 50 m-es futás. I960: Sán Éva 9,3. 1955—68: Fehér Katalin 8,0 mp. fős csapatai vettek részt. Az el­ső helyet az Erkel Gimnázium csapata szerezte meg, megelőz­ve a Húsüzem és a Kertészeti Technikum „trióját”. Az emlékverseny utolsó, igen érdekes színfoltja Gyöngyösi Lá­zár, a Gyulai MEDOSZ kitűnő sakkozójának szimultánja volt. Vele szemben a legjobb 17 sak­kozó ült asztalhoz. A nagy ér­deklődéssel kísért szimultánon Kiss Guba Ferenc (Erkel Gim­názium), Horváth Gyula (Kerté­szeti Technikum) és Csávás Fe­renc (Húsüzem), legyőzte Gyön­gyösit, míg Galbács András, az Erkel Gimnázium tanulója dön­tetlent ért el. A többi játszma Gyöngyösi Lázár győzelmével végződött. A nagy sikerű tömegsport­rendezvény méltóan illeszkedett be hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére rende­zett jubileumi sportesemények közé. Dobozon tartott előadást és szimultánt március 15-én Bánszky János mesterjelölt. A húsz táblán le­zajlott szimultán eredménye a következő: 17 játszmát megnyert a mesterjelölt, hármat döntet­lenre adott.

Next

/
Thumbnails
Contents