Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám

A Minisztertanács ölese A kormány tájékoztatási hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta a KGST Végrehajtó Bizottságának február 24-től 27-ig Moszkvá­ban tartott 45. ülésszakáról szó­ló tájékoztatót. A kormány a je­lentést tudomásul vette. A kormány elfogadta a kül­ügyminiszter jelentését a febru­ár 24. és 28. között Belgiumiban tett hivatalos látogatásáról. A beszámoló Szerint a belga kül­ügyminiszterrel folytatott tár­gyalások őszinte, nyűt szellem­ben folytak és hozzájárultak a két ország együttműködésének &7 európai biztonság megterem­tése érdekében történő előmoz­dításához. Az igazságügyminiszter elő­terjesztése alapján a Miniszter­tanács módosította a kisajátítás­ra vonatkozó, 1965-ben kiadott rendeletét, elsősorban a célból, hogy előmozdítsa a lakás, és üdülőtelepítéssel kapcsolatos telefcellátási rendszerről szóló kormányhatározat egyes rendel­kezéseinek zavartalan végrehaj­tását A nehézipari müifísater előter­jesztése alapján a kormány meg­vitatta és jóváhagyólag tudomá­sul vette az alumíniumipar 1971—1985 évekre szóló központi fejlesztési programját A Szakszervezetek Országos Tanácsa El nöksége és az érde­kelt miniszterek előterjesztésé­re a kormány foglalkozott a ház­táji állattartás fejlesztését szol­gáló egyes munkaügyi és társa­dalombiztosítási kérdésékkel. A mezőgazdasági termelőszövetke­zeti tagok háztáji állattartásá­nak elősegítése érdekében úgy döntött, hogy közösben végzett munkának számít a mezőgazda- §ági termelőszövetkezeti tagok­nak az a tevékenysége, amelyet a termelőszövetkezettel kötött megállapodás alapján háztáji gazdaságukban szarvasmarha­vagy sertés tartására fordítanak. Ezt a munkatevékenységet a nyugdíj- és egyéb társadalom- biztosítási szolgáltatások, a gyermekgondozási segély, vala­mint a tagoknak a termelőszö­vetkezettől járó szociális jutta­Félmillió forintos csikók Angol telivér csikókkal gyarapodott aiz orosházi Oj Élet Tsz versenyistállója. Ma- lya János, a szövetkezet fő­könyvelője nemrégiben tért j haza Moszkvából, ahol részt- J vett egy nagyméretű lóárve- j résen. Ekkor igen sok nagy ér- j tékű versenylovat vezettek fel a szovjet lótenyésztők, melye­ket amerikai, angol, francia, magán- és állami lótenyésztők vásároltak meg. az Oj Élet Tsz ugyanezen az árverésen négy kiváló küllemű angol telivér csikót vásárolt egyen­ként 520 ezer forintért. tásók és háztáji földjük szem­pontjából figyelembe kell venni. A beszámítás részletes szabálya­it a Szakszervezetek Országos Tanácsa, illetve a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter álla­pítja meg. A Minisztertanács ezután meg­hallgatta és elfogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnö­kének jelentését a népi ellenőr­zés tavalyi vizsgálatai során szerzett tapasztalatokról. A Minisztertanács titkárságá­nak vezetője ismertette az or­szággyűlés március 4—6 közötti ülésszakán elhangzott képviselői észrevételeket és javaslatokat. A kormány felkérte az érintett mi­nisztereket és országos hatáskö­rű szervek vezetőit, hogy vizs­gálják meg a javaslatok megva­lósításának lehetőségét^ tájé­koztassák arról az országgyűlés elnökét és a javaslattevő képvi­selőket. A Minisztertanács' ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Cikkünk nyomán Hogyan tehetnénk társadalmi üggyé a mezőgazdasági szakmunkásképzés szervezését? Lapunk február 27-i szá­mában Merre tart a szak­munkásképzés az élelmi­szergazdaságban? címmel beszámoltunk arról, hogy hányadán Is áll Békés me­gyében a szakmunkáskép­zés szervezése. Ezzel kap­csolatban kaptuk a követ­kező hozzászólást. * * * A mezőgazdasági szakmun­kásképzés szervezésével valójá­ban érdemben kellene foglal­kozni. Hogy előreléphessünk, társadalmi méretekben kell a következő hónapokban dolgoz­nunk, mert az 1970. évre kitű- zütt programot csak így tudjuk megvalósítani. Önkéntelenül ve­tődik fel azonban bennünk, pe­dagógusokban; miért csak most a sikertelenség beálltával tesz- szük társadalmi üggyé a pálya­választás kérdését? Miért nem fogunk ehhez még szeptember­ben, az iskolaév kezdetekor? Akkor kellene ezt a munkát is beindítanunk, nem pedig min­dent az utolsó percre hagyva! Valószínű, ebben az esetben jobb eredményeket mondhat­nánk magunkénak. Ahhoz azonban, hogy a pálya- választás már ekkor elkezdőd­hessen az eddigieknél többet kellene tenniük a mezőgazda- sági üzemek vezetőinek is. Saj­nos, az a gyakorlat, hogy a tsz- ek vezetőinek jó része annyi fá­radságot sem vett — még az utóbbi hetekben sem —, hogy az iskolát felkeresse és érdeklőd­jön: sikerül-e a gazdasági igé­nyének megfelelő számban ta­nulókat irányítani a mezőgaz­dasági szakmákba. Szerintem a szervezést vala­Telexösszeköttetés Gyula és K opgienhága között Már az ég felé magasodnak a Égbe nyúló vasgerendák és vakítóan csillogó furcsa for­májú alumínium-tartályok magasodnak a Gyulai Tejpor­gyár udvarán. A közel száz­flllami gazdaságok, Tsz-ek figyele i Mindenféle idomacélok, fekete lemezek, horganyzott lemez, csavaráruk, M. O. és mágneskapcsolók beszerezhetők: OROSHÁZA, Ady Endre s. 1. sz. 94542 tejporgyár üzemi berendezései. (Fotó: Béla Ottó millió forintos nagy beruhá­zás első építményei nőnek napról napra. Alig egy hónap­ja kezdte meg a dán Anhydro cég a kivitelezést és az azóta eltelt időszak Bebizonyította, hogy reális a terv szerinti jú­niusi próbaüzemelés megkez­dése. A dán cég Gyulán tar­tózkodó vezető mérnöke Rö­senbeck Dan, aki a munkála­tokat irányítja, elmondotta, hogy bár kisebb tervmódosí­tásokat kellett végrehajtani a kedvezőtlen időjárás miatt, ez azonban lényegesen nem kés­lelteti az építkezés ütemét. Az építkezésben és szerelésben résztvevő magyar munkások Hídvégi János irányításával tartani tudják az ütemtervet. Előre nem látható akadályok miatt állandó telefon- és telexösszeköttetés van Gyula és Koppenhága között. A tej- porító kemence már összesze­relve várja, hogy megkezdjék a hegesztési munkákat, he­lyükre emelték már a ciklont és a silókat is. Jelenleg az ezeket összekötő csővezeték szerelésén dolgoznak. Sok függ attól is, hogy a gépek beszerelésére megérkezik-e a földgáz, hiszen a tejporító ke­mence üzemeltetéséhez szük­séges kazán gázfűtésű lesz. A szerelési munkálatokkal egy- időben készül a kazánház ala­pozása is. Az Anhydro cég ismert márka a nemzetközi életben, hiszen hasonló megbízatások alapján Nyugat-Németország- ba és Angliába is készítettek már hasonló üzemeket. Bul­gáriában, Romániában ce­mentgyárakat építettek és szereltek össze. Szeretnék, ha Magyarországon is, a többi országokhoz hasonlóan, jó vé­leménnyel lennének a cég munkájáról. Ezért elkövetnek mindent, hogy majd az órán­ként öt mázsa tejport gyártó üzem gépeit határidőre és megfelelő minőségben átadják a magyar megrendelőnek. hol ott kellene elkezdeni, hogy az általános iskolák vezetői és a mezőgazdasági üzemek vezetői beszéljék meg a termelés előtt álló távlati lehetőségeket. Az­után tegyenek közös erőfeszí­tést a szülők és a tanulók meg­nyerésére. Véleményem szerint a mező- gazdaság szakemberekkel, szak­munkásokkal történő ellátásá­ban elsősorban az ott dolgozók gyermekeire számolhatunk. Mégis érthetetlen, hogy a tsz-ek fokozatos megszilárdulásával bizonyos idegenkedést tapaszta­lunk a mezőgazdasági szakmák iránt. Legtöbb szülő ipari pá­lyát szán gyermekének. Iparo­sodik azonban a mezőgazdaság is! Éppen ezért lenne mit ten­nünk a téma megnyugtató ren­dezésére. Sikerekre, elfogadható eredményekre azonban nem szá­molhatunk mindaddig, amíg az előbb említett szemléletet nem váltjuk fel egy olyan nézettel, felfogással, hogy a közös gazda­ság nemcsak ma. hanem holnap is a tagságé. Az ilyen irányú tudatváltozást azonban csak családlátogatással, pedagógusa­ink pályaválasztási tanácsadá­sával elérni nem lehet. __ A pályaválasztást mi, pedagó­gusok elsőrangú politikai fel­adatnak tekintjük és azt ajánl­juk minden állami és tömeg­szervezeti vezetőnek, hogy gyermekeink jövője érdekében hathatósabban működjünk együtt. Fontos lenne az is, hogy a pá­lyaválasztással kapcsolatos ed­digi módszereinket felülvizsgál­juk és elvessük azokat, melyek nem hoztak eredményt, vagy éppen ártottak az ügynek. Jó volna, ha a mezőgazdasági szak­iskolák az eddigi villámlátoga­tásaik mellett a tsz-tagság köré­ben is végeznének felvilágosító munkát.' Közös erőfeszítéssel így képzelem el a pályaválasz­tás előkészítését, hogy ez az ak­tus a szülő és a gyermek életé­ben ne öt perc alatt dőljön jobb­ra vagy balra, hanem tartós és szilárd alapra épüljön közös céljainknak megfelelően. Ügy érzem: ha a termelőszövetkezet vezetősége, a szülők, a pedagó­gusok, a mezőgazdasági szakis­kolák és a községek politikai, társadalmi szervei összefognak, tartalmasabb munkával feled­tetni tudják a pályaválasztásban eddig elért gyenge eredményt s a közös erőfeszítés révén mind több fiatalt tudunk majd a me­zőgazdasági szakmák elsajátítá­sára iskolára küldeni. Endrédi Károly a Pedagógusok Szakszervezete gyulai járási bizottságának titkára Uj szakmunkások A kunágoiai Bercsényi Terme­lőszövetkezet vezetősége napi­rendre tűzte a szakmunkáskép­zés szervezését. Az elmúlt évhez hasonlóan most is megszervezik a vontató- és traktorvezetők tanfolyamát, továbbá az épülő baromfitelep szakmunkás dolgo­zóit is felkészítik feladatuk jó ellátására. Ezért az év első fe­lében baromfitenyésztő szál:tan. folyamot indítanak. A tsz-ben nagy figyelmet for­dít a vezetőség a műszaki szín­vonal fejlesztésére, ezért készí­tettek három évre szóló szak­munkásképzési tervet. Esztergályos, marós és köszörűs szakmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. 44 órás munkahét, bér megegyezés szerint. Jelentkezés a gépjavító állomás munkaügyi előadójánál. OROSHÁZA. Csór vasi út. 9452»

Next

/
Thumbnails
Contents