Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-05 / 30. szám
Felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, többfelé esővel, egy-két helyen hőzáporral, között, északkeleten mínusz 5 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—plusz 7 fők között.* Idődként élénk, helyenként erős déli-délnyugati szél. Napközben erős . olvadás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 2—mínusz 3 fok Vitéz promirjat, egyesüljetek t NÉPÚJSÁG A MEGYEI MRTBIZOTTSAG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Évforduló 1905.- február 5-én — 65 évvel ezelőtt — a budapesti proletariátus népgyűlésen fejezte ici együttérzését az orosz forradalommal. A népgyűlés a következő határozati javaslatot fogadta el: „Budapest proletár- ságának 1905. február 5-én tartott gyűlése megvetését nyilvánítja a nemzetközi reakció fő támasztékának, a cárizmusnak állatiaságával szemben, s tiltakozásának kifejezése mellett forró üdvözletét küldi a I cárizmus megdöntéséért, és így közvetve az emberiség teljes felszabadításáért szinte ember- fölötti önfeláldozással küzdő oroszországi forradalmár testIfjú zenebarátok hangversenye Békéscsabán, az Ifjúsági Házban február 5-én, ma délután 4 órai kezdettel hangverseny lesz Képzőművészet és zene címmel, általános és középiskolai tanulók számára. Az Ifjú Zenebarátok hangversenyén fellép a Budapesti Fúvósötös, valamint Alföldi Mária énekes. A műsort Jenei Zoltán ismerteti. A hangverseny előadására a megye további nyolc helyén is sor kerül. Növekvő forgalom a Bókés&zentandrási ÁFÉSZ-itél véreinek”. — EZ ÉVI PROGRAMOT TÁRGYALJA % mai napon a Fegyveres Erők nyugdíjasklubja. A képzőművészeti stúdió pedig este 18 órakor az Ifjúsági Házban, Ezüst György vezetésével megbeszélést tart, ahol az ez évi kiállítások és tárlatok megbeszélésére kerül sor. — A SZARVASI JÁRÁSBAN tíz általános (iskolai igazgatóság működik. Az iskolai tanulók száma 4103 fő, míg a tanulócsoportok száma 155. A járásban 150 tanteremben folyik a tanítás. milHIIIIUimilllllNIIIIIIIIIHMIimdlIHIIHnillllllllll # Jelentős forgalmat bonyolított le az elmúlt évben Rékésszent- andráson az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A község 30 szövetkezeti egységének összforgalma csaknem 36 millió forint volt, a ez 3 millió 600 ezerrel több az 1968-as évinél. A növekedést elősegítette az is, hogy az elmúlt években számos beruházásra került sor. Élelmiszerboltokat, büfét, presz- szót létesítettek. Tavaly 350 ezer forintot használtak fel a fejlesztési alapból: többek között tüzelőtároló készült, s bővítették a baromfiátvevő-tele— A SZEGEDI DÉL-ALFÖLDI KUTATÓINTÉZET munkatársa dr. Erdei Péter nyitja meg ma délután 5 órakor a magyar- bánhegyesi művelődési házban a mezőkovácsházi járásban szervezett Mezőgazdasági Könyvhónapot. Kedden délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg Balogh Ferenc könyvtáros Békéscsabán, lapunk szerkesztőségének előcsarnokában kamara tárlat-sorozatunk újabb kiállítását, melyen Meskó Anna és Póka György gyulai művész-tanárok mutatták be legújabb alkotápet. A továbbiakban egy ABC- áruház felépítését tervezik a község központjában. Meghalt Manninger Rézsű akadémikus A Magyar Tudományos Akadémia, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és az AHatorvostudományi Egyetem mély megrendüléssel tudatja, hogy Manninger Rezső kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár szerdán rövid betegség után, életének 80. évében meghalt. Az elhunytat a Magyar Tudományos Akadémia, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és az Állatorvostudományi Egyetem saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. NYERESÉGELOSZTÁS. (Boros Béla rajza) — MŰKÖDIK A KATONAI HUNTA BÍRÓSÁGA. A szalo- niki katonai bíróság ügyésze összesen 108 évi börtönbüntetés kiszabását kérte arra a hét diákra és két munkásra, akiket kormány- és Amerika- ellenes röplapok terjesztésével vádolnak. — EXTRA-HÍR. Extra méretű ruházati cikkek az a EXTRA ÁRUHÁZBÓL! Budapest, VII., Rákóczi út 4. Vidékre postai utánvétellel szállítunk! Fehér és színes ffi. nyloning (45—18 nyakbőség) 218,— Ft-tól 243,— Ft-dg. Női barhent ágykabát (különlegesen nagy méretben is) több színben, 110,— Ft-tól, 139,— Ft-ig. Extra Áruház, csak egy van! Budapest, VII., Rákóczi út 4. x — kártérítésre ios ezer FORINT. Az Állami Biztosító orosházi járási fiókja januárban, egy hónap alatt állatkárokra, vihar, tűz- é§ szavatossági biztosítás esetében ötvenegy alkalommal fizetett ki kártérítést, melynek együttes összege több mint százezer forintot tett ki. Nyolcvanévesen nyugdíjban (Tudósítónktól) Az egyik téli reggelen Mező- kovácsháza-felsőn az utasok gyorsan igyekeztek beszállni a vonat meleg kocsijaiba Az egyiknél egy idős ember kapaszkodott, látva erőlködését a kalauz odasietett, hogy segítsen. Régóta ismeri már ezt az embert, mankóval jár Hezőko- vácsházáról ide mindennap, vonattal, ahol mint éjjeliőr dolgozott. Ez alkalommal viszont utoljára indult haza, mivel Gonda Péter S0 éves korában nyugdíjba vonult. Sók fiatal vehetne példát szorgalmáról, munkájáról, f arról, hogy 80 éves- koráig végig becsületesen dolgozott, rokkant lábbal is. Nyugdíjba vonulása alkalmából szeretettel köszöntötték munkatársai,. s mi is kívánunk békés, nyugodt napokat, jó pihenést. ^gyelcjesrip^eriink FUTBALLPÁLYÁN KÍVÜL VEREKEDETT Menczel Iván, a Vasas 29 éves labdarúgója vádlottként állt a Salgótarjáni Városi-Járási Bíróság előtt A vád a sportoló ellen: hivatalos személy ellen elkövetett erőszak és ittas állapotban való járművezetés. A sportoló salgótarjáni rokonainál szilveszterezett. Italfogyasztás ellenére gépkocsijába ült. A szolgálatban levő Tóth János rendőr főtörzsőrmester felfigyelt a közlekedési szabályokat többször is megsértő kocsira, felszólította Menczelt adja át jogosítványát, de ő ezt megtagadta, sőt nővérével, a per másodrendű vádlottjával együtt, becsületsértő szavakkal a rendőrre támadt, majd tettlegesen is bántalmazták őt. Az egész napos tárgyalás után a bíróság Menczel Ivánt bűnösnek mondta ki, büntetésként 8 hónapi szabadságvesztésre és 3000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását feltételesen 3 évi próbaidőre felfüggesztették. A másodrendű vádlottat a bíróság 600-forint pénz)* ■>' • büntetéssel sújtotta. Az ítélet nem jogerős. TARKÓN RÜGTA A LÓ G. P. csabai lakos a békéscsabai Május 1 Tsz tagja szabadon levő lovat akart megkötni az istállóban. A ló a gondozóját tarkón rúgta ügy, hogy elvesztette az eszméletét. A mentők a kórházba szállították, ahol eszméletre tért. BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tőr 1T. HL emelet Telefon: 12—196. 12—296 (□adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba LL, Tanácsköztársaság útja a. Telefon: u-»osl u—ősi Felelős kiadó: Lebóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél előfizetési dl] egy hónapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipart Vállalat, Békéscsaba. indexi en Fogadat! a szerkesztőségben. Lapunk szerkesztő bizottsága) kö szőnti a kiállító művészeket . (Fotó: Demény) saikat. A tárlatot megnyitó' Balogh Ferenc megkapó közvetlenséggel beszelt a művészházaspár eddigi tevékenységéről, alkotásairól, törekvésedről. A kiállítás képei nagy sikert arattak, és a megnyitó résztvevői sorra gratuláltak a kiállítóknak. A tárlat február 20-ig díszíti szerkesztőségünk előcsarnokát. A megnyitó után. Balról jobbra: Balogh Ferenc, Meskó Anna, Enyedi G. Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Póka György.