Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-06 / 4. szám
Esős, szeles ids Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás idő. Sokfelé esővel. Megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délnyugati, később északnyugatira forduló szél. Enyhe éjszaka. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz l—6 fok között. — BARÁTI ORSZÁGOK FŐVÁROSAI címmel január 7-én délután fél 5-töl az IBUSZ— TIT Ország-Világjárók Baráti Körének rendezésében előadást tart Batizi László budapesti gimnáziumi igazgató Békésen, a járási könyvtárban. — A POSTÁS SZIMFONIKUS ZENEKAR Dobrin Petkov bolgár karnagy vezényletével január I3-án Gyulán, a zeneiskola hangversenytermében, január 14-én Szarvason, a művelődési ház nagytermében tart hangversenyt. A hangversenyen közreműködik Pongrácz Péter oboaművész. Műsoron Cimrosa oboaversenye és Mozart Esz-dúr szimfóniája. —A CSÖKKENT MUNKAKÉPESSÉGŰ DOLGOZOK helyzetét vizsgálja január 16-án a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A beszámoló előadója Dr. Juhász László, a vb egészségügyi osztály vezetője és Kuttich Józsefné, a vb munkaerőgazdálkodási főelőadó, ja. A beszámoló elkészítésében részt vesz a vb egészségügyi osztályának vezetője a szociálpolitikai főelőadó és a vb munkaerőgazdálkodási főelőadója. Évforduló Székesfehérvár első felszabadulása után a városban megalakult a kommunista párt, és ennek lapjaként 1945. január 6-án a fehérvári utcákon megjelent a Fehérvári Hírek első példánya. A lapot dr. Szirbik Ferenc (jelenleg közgazdasági egyetemi tanár), dr. Koch László orvos, valamint nyomdászok írták, szerkesztették. A felszabadulás utáni vidéki lapok közül egynek sincs olyan viharos sorsa, mint amilyen a Fehérvári Híreké lett. Az első szakaszban csak mintegy tíz szám jelent meg belőle. Több azért nem, mert a pusztulásuk közeledtét érző fasiszták elkeseredett rohammal időlegesen ismét birtokukba vették a várost. A németek és a nyilasok a lap nyomdáját feldúlták s dr. Koch Lászlót, aki orvosi kötelességéhez híven a városban maradt, kivégezték. Székesfehérvár végleges fel- szabadulását követően, 1945. március 23-tól azután ismét megjelent a Fehérvári Hírek, amely — a későbbi névváltozásokkal is — a párt lapja maradt. A negyedszázad előtti lelkes elődök nyomában haladva, a Fejér megyei Hírlap ma már nemcsak Székesfehérvár, hanem egész Fejér megye kedvelt, népszerű napilapja. Tanácstagi fogadóóra Tanácstagi fogadóórát tart január 9-én 18—19 óráig Békéscsabán, Vilim utca 3., II. em. 6 szám alatt Maláta Mihály. Mii olvashatunk az Ifjúkommunista januári számában? Szép, színes borítólappal és újévi jókívánságokkal jelent meg az Ifjúkommunista januári száma. De nemcsak a borítólap, hanem tartalma is színes, változatos. Érdekes Lenin a dolgozó fiatalokról című ösz- szeállítás, Kiss István másodéves Diesel-lakatosipari tanuló, budapesti fiatal írása, amelyet az Ifjúkommunista pályázatára küldött be. A folyóirat „Események, évfordulók” rovatában megemlékezik a 25 éve mártírhalált halt Vörös Brigád mártírjairól, Braun Éváról és Rónai Ferencről, valamint az újpesti partizáncsoport két kiváló harcosáról, Po- vázsai Györgyről és Bán Tiborról. Érdekes Vladimir Sztojcsev vezérezredessel, az első bolgár hadsereg volt főparancsnokával készült interjú. „Kevesebb vitát, több konkrét cserekvést” — ezzel a címmel jelent meg az a beszélgetés, amelyet Méhes Lajos elvtárssal, a KISZ KB első titkárával folytatott Sz. B., a folyóirat munkatársa. Ugyancsak érdekes Ribánszki Róbert írása, amely a KISZ feladatait taglalja az új évben. A nagy évfordulók méltó megünneplésére készülnek a KISZ Szolnok megyei bizottságán. Az ünnephez méltó feladatokat és vetélkedőket tűzték ki célul. „Háromszáz fiatal nekilendül”. A lap a Nagykőrösi Konzervgyár KlSZ-fiataljainak ünnepi készülődéséről ír. Ezeken kívül olvashatunk a felhívásról, amelyet a II. tiszai vízlépcső és öntözőrendszerei felett vállalt KISZ-védnökségben részt vevő KISZ-szervezetekhez és szocialista brigádokhoz intéztek. Részleteket közöl Gaál Albert „Csepel szikrái”, Nagy Lajos: „Pincenapló” és Darvas József: „Város az ingoványon” című műveiből az irodalmi rovat. Sikeres évet zárt a Megyei Levéltár Tervek as évfordulók jegyében Az 1969-es év nagy munkával járt a Megyei Levéltárban. Különösen a Tanácsköztársaság 50. évfordulója és felszabadulásunk 25. évfordulója kapcsán vártak jelentős feladatok az intézményre: több tanulmány készült el és jelent meg mindkét témáról. A levéltár igazgatója szerkesztette a „Tanácsköztársaság Békés megyében 1919” című tanulmánykötetet, amely az országos pályázaton II. díjat nyert. Jól haladnak a felszabadulás 25. évfordulójára készülő további feltárások is. Ennék szép elismerése, hogy a gyulai nyomdában készülő, és dr. Karsai Elek, valamint dr. Somlyai M'ag- da szerkesztésében megjelenő kétkötetes, országos felszabadu■ & m • É Egy pillanatra \ m * ■ ■ 2 Hírlik, hogy a sok munkától 2 ■ „fuldoklik” a Patyolat, Zsúfoltak mind a mosodák, 5 5 heggyé nő a sok anyag. ■ ■ ■ ■ ■ • ! Ajánlatom: hívják fel az ! Állatkertet iziben, ■ küldjön néhány mosómedve- ■ 5 kisegítőt stikiben! — A MUNKAJOGRÓL tart előadást Békéscsabán, a Csaba Étterem télikertjében január 19- én, hétfőn délután fél 5-kor dr. Túrák Vince ügyésiz. — EGÉSZSÉGÜGYI RAKTÄR ÉPÜL. A megyei tanács vb egészségügyi osztálya és a békéscsabai városi tanács kivitelező részlege között megállapodás született a megye új egészségügyi raktárának építésére. Az új raktár Békéscsabán, az északi iparterületen, a vasipari ktsz mellett mintegy 3 millió forintos költséggel épül. A területet a városi tanács ingyen biztosítja. — ÜGYES FIÚT tanulónak felveszek. Vidékinek szállást adok. Utassy asztalos, Gyula, Cinka P. u. 20. 97474 lási forráskiadvány munkálataiban is fontos szerep jut a gyulai levéltárnak. A levéltár kutatóforgalma minden eddiginél nagyobb arányú volt 1969-ben, Az elmúlt évben rendszeressé tették a megyében található termelőszövetkezeti dokumentáció felmérését és begyűjtését. Jelentős eredmény, hogy elkészült az intézményben őrzött anyag rendszeres áttekintését biztosító jegyzék új kiadása, amely a következő hetekben nyomtatásban is megjelenik. Igen szűkös férőhelye mellett is több kiemelkedő értékű iratanyagot gyűjtött be a levéltár az elmúlt évben. így a Gyulai Húsipari Vállalat, a Békéscsabai Kner Nyomda, a sarkadi Lenin Termelőszövetkezet iratait Megvásárolta néhány kiemelkedő megyei közéleti és szakmai személyiség irat- és dokumentumhagyatékát is. Az év folyamán teljessé vált az 1944. őszén kiadott megyebeli újságok országosam egyedülálló gyűjteménye. Ez évben a felszabadulás évfordulójának méltó megünneplésén kívül a helytörténetírás és a honismeret még szélesebb támogatása és művelése áll a munka középpontjában. Ennek során szerzőként vagy szerkesztőként négy városi, illetve községi történeti monográfia készítésében működik közre a levéltár. Fontos feladat a „Tiszán innen — Dunán túl” című rádió- vetélkedő alapos előkészítésében való részvétel, s a Magyar Történelmi Társulat 1970 júniusában Gyulán tervezett háromnapos országos vándorgyűlésének előkészítése is. Ormosi Péter Nemcsak „ Üj ABC-áruház — csak úszóknak — címmel jelent meg a napokban egy írásom a Békés megyei Népújság- hasábjain. Ebben kifogásoltam, hogy Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján megnyílt új ABC- áruházat a nagy sár miatt igen nehéz megközelíteni. Azóta jóleső érzéssel vettem tudomásul, a Békés megyei ÉlelrniszerkisA szánkózás örömeit.:. ahol még lehet, kihasználják a gyerekek, bár az utóbbi napokban ismét nagyon elolvadt a hó, különösen a városok utcáin és a tetőkön. Fotó: Denvénj ^j^gyeletes ríporferünli KÉT TÜZESET EGY ÉJSZAKA A megyei tűzrendészeti parancsnokság illetékesének tájékoztatása szerint január 4-én, a reggeli órákban a Bánkútj Állami Gazdaság tehenészetében a silógödörben keletkezett tűz. A tűz keletkezési oka öngyulladás. A kár jelentéktelen, mivel az állami gazdaság létesítményi tűzoltósága a Mezőhegyes! Állami Tűzoltóság ki— A MAGYAR AUTÓKLUB Békés megyei Szervezetének elnöksége csütörtökön, 8-án este 6 órai kezdettel ülést tart Békéscsabán. Az értekezleten először Dr. Földházi Sándor elnök számolt be a klub 1969. évi tevékenységéről és ismerteti az 1970-es évi feladatokat, majd Kardos Zoltán területi instruktor tart tá jékoztatást az országos elnökség 1969 decemberi ülésén elhangzottakról. — A NÉVADÓ ÜNNEPSÉGEK száma a szarvasi járásban is növekszik. A járási tanács végrehajtó bizottságának az elmúlt évben hozott határozata értelmében a TIT felvilágosító előadásokat tartott a községekben az ateista nevelésről. Ennek .hatására a járásban 1969-ben 83 névadó ünnepséget rendeztek. úszóknak99 kereskedelmi Vállalat figyelmességét: az áruház előtti elég hosszú járdaszakaszt nem is a cikkben javasolt salakkal, hanem vastag deszkapallókkal fedték be. Köszönjük a figyelmességet, még ha erre csak az említett újságcikk után került is sor. Dömény érkezett egységeivel időben eloltotta a tüzet. A másik tűzeset az éjszakai órákban Endrődön, a Polányi Mihály utca 16 szám alatt, Cellái Bálint lakóházának padlásterében keletkezett. Ennél a tűzesetnél a keletkezési ofe a tűzrendészeti előírásoknak nem megfelelő kémény volt. A kémény repedésein kipattanó szikra meggyújtotta a stukatur- nádat. A tüzet a szomszédok közreműködésével a helyi önkéntes tűzoltóság kezdte oltani. A Szarvasi Állami Tűzoltóság is idejében érkezett. A gyors beavatkozásnak tudható be, hogy ennél a káresetnél sem volt jelentős az anyagi kár. KÉT NAP ALATT 100-SZÓR VONULTAK KI A MENTŐK A mentőállomástól kapott tájékoztatás szerint január 4-én és 5-én összesen 100 esetben vonultak ki a mentők, öt esetben balesethez, a többi kivonulás a szokásos betegszállítás volt. A legsúlyosabb eset a szeghalmi járásban történt, ahonnan ételmérgezéssel szállítottak kórházba egy beteget. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. in. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051 Felelős kiadó: Lehőczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Index; 25 OSI