Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-23 / 19. szám
Tíz pont előnnyel lett első, 103 gólt lóit a Bcs. Előre tartat ékes spala a megyei I. osztá'yú labdarúgó-bajnokságban A versenykiírás szerint az NB I/B-s Bcs. Előre tartalékcsapata az első csapatnál három osztállyal alacsonyabban, a megyei I. osztályú bajnokságba nyert beosztást. Ez tavasszal sok vitára adott okot, ám az Előre II teljesítménye teljes mértékben igazolta a lila- fehéreket és azokat, akik amellett foglaltak állást, hogy az együttes a komoly játékerőt képviselő csapatokkal kerüljön egy bajnokságba. 1. BCS. Előre II. 34 29 1 4 103:35 59 A szakvezetés az 1—3. hely valamelyikére várta a csapatot. Ez kissé merész elképzelésnek tűnt, hisz ebben az osztályban olyan rutinos, jó játékerőt képviselő csapatok szerepelnek, mint a Bcs. MÁV, Gyomai TK, Bcs. Építők, Szeghalom, Dózsa SE. Az Előre II-ben zömmel ifjúsági játékosok kaptak helyet. Ez természetes is, hisz az első csapat utánpótlását elsősorban klubon belül kell biztosítani. A csapat tíz pont előnynyel megnyerte a bajnokságot. Ez látszatra azt mutatja, hogy az utánpótlás nevelése terén a legnagyobb rend van. — Pedig közel sem így van — magyarázta Pécsi Elemér, a lilafehér tartalékok edzője. — Igaz, tehetségben most sincs hiány, játékosaink eléggé technikásak, de erőnléti állapotuk nem kielégítő. Ennek egyik okát a létesítmény- túányhan látom, ami országos probléma is. Sajnos, ez a helyzet évek óta fennáll. Nagyon sok esetben előfordult, hogy a labdarúgó-pálya egyik felén 25—30 játékossal kellett labdás edzést végezni. Hiába van az edzéstervemben lerögzítve a program, ha a pályahiány ennek megvalósítását akadályozza — mondotta az edző, amikor a csapat szereplésével kapcsolatban beszélgetünk vele. A Bcs. Eílőre II bajnokságában nagy szerepe volt a kitűnő kollektív szellemnek. Az idősebbek nagyon jó légkört alakítottak ki a fiatalabbakkal, emellett Tóth Pál és Kollár László vezetők áldozatkész munkájukkal a feltételeket igyekeztek biztosítani. A csapatban a legtöbbször Alberti játszott, szám szerint 33. szór. Kolarovszki, Szahai 31, Lu- koviczki, Caczo 30, Csulik, Kovács 28, Rác* pedig 27 alkalommal szerepelt. Az egyéni teljesítmények rangsora a következő: Papp II, Rácz, Pap I, Kolarovszki, Zsibrita, Száraz, Alberti, Lu- koviczki, Csulik, Szahai, Kovács F„ Laczó, Kovács L., Sülé, Diós, Varga. Háss év a röplabdapályán Elkészült az NB í/8 és NB II sorsolása Amint azt már, tegnapi számunkban közöltük, elkészítették a labdarúgó NB 1/B és NB II. tavaszi fordulójának műsorát. A sorsolás szerint a Bcs. Előre március 1-én Békéscsabán, a Szolnoki MTE ellen kezd. A to- | vábbi ellenfelek: Eger (idegenben), azután egy szabadnap kö- J ki az, aki teenager-korában nem vetkezik, majd a Szállítók (i.), szeret sokat utazni, vidéket járni DVSC (otthon), BVSC (o.), özd (— emlékezik vissza. (i.), Bp. Spartacus (o.), Kecske- Anka Emii — mert róla van méti Dózsa (i.), SZMTE (i.), Eger' szó — két évtizede űzi kedvenc (o.,), egy újabb szabadnap, Szál- ’ sportágát. Gyulán a Traktorban, lítók (o.), DVSC (i.), BVSC ti.), majd a Fáklyában játszott, köz- Özd (o.), Bp. Spartacus (i.), s vé- I ben — amikor volt ilyen — ál-, gül a Kecskemét (o.). landó tagja volt a megyeváloga-1 Az NB I/B, A és B csoportjá- | torinak is. Később katonai szolgá. nak azonos helyezettjei június ■ ]ata során a hadsereg-válogatott-j Az általános iskolában György- deák Zoltán testnevelő tanár „keze alatt” jegyezte el magát a röplabdával, de az asztaliteniszt és a többi sportágat is megked-j velte. Aztán mégis a röplabdánál maradt — Ment a játék is, meg aztán 11-én és 21-én játszanak mással a I—18. helyért. egyPapp Gaoor Csulik János A 103 gól közül Csulik 30-at, Sülé 15-öt, Varga 14-et, Laczó Siet, Kovács F. 8-at lőtt. Rajtuk kívül Jankulár 6, Papp I, Szahai 4—4, Száraz 3, Diós, Rácz, Dupsi 2—2, Szűcs és Kovács L. pedig egy-egy alkalommal volt eredmé. nyes. Ennek ellenére az edző véleménye szerint a támadósor he- l lyenként nem volt kielégítő. Az idén elsősorban ezen kívánnak javítani, tovább növelni az erőnlétet és az edzések intenzitását. Szeretnék elérni, hogy az NB I/B-s csapat utánpótlását sa- ját erőből biztositsák. Ennek jegyében az átigazolások során több fiatal tehetséges játékos került az egyesülethez. Az NB II-ben március 15-től június 21-ig tart a tavaszi forduló. A Gyulai MEDOSZ a következő sorrendben játssza mérkőzéseit: Szolnoki MÁV (i.), Szarvas SC (o.), Budafok (i.), Kiskunfélegyháza (o.), Vecsés (i.), DEAC (o.), MGM Debrecen ban is sokszor játszott. — Nagyon szívesen gondnoki vissza erre az időszakra. Igazi, fűtött légkörű, heves csatákat vívtunk és Pesten 4—500 néző előtt játszottuk mérkőzéseinket. I Ma NB I-es találkozókon is ritkaság ez a nézőszám — magyarázza, | amikor aktív pályafutásának befejezésekor Gyulán Budrio-telepi lakásán beszélgettünk. — Ügy érzem, még tudnék (i.), Középítők (o.). Pénzügyőr játszani, de elfoglaltságom miatt (1.), Jászberény (i ). Szegedi Dó- nem tudok edzésre járni, közben zsa (o.).. Szegedi VSE (i.), KIS- megnősültem és egy édes kisfi-, TEXT (o.), Cegléd (i.), Bocskai unk is született. Jöjjenek most már' SE (o.). | a fiatalok! A Gyulai MEDOSZ A Szarvasi Spartacus program- nterkőzéseire természetesen ez- ja a következő: Középítők (o.), “tó” ts mindig kisétálunk az egyGyula (i.), Jászberény (o.), Szegedi Dózsa (i.), Szegedi VSE (o.), KISTEXT (i.), Cegléd (o.), Bocskai SE (i.). Szolnoki MÁV (o.), Pénzügyőr SE (o.), Budafok (i.j, Kiskunfélegyháza (o.), Vecsés (i.), DEAC (o.), MGM Debrecen (U. Az NB I/B és az NB II. Keleti éves Ernáikéval! A MEDOSZ, mint ismeretes csak bravúros hajrával menekült meg tavaly a kieséstől. Vajon sikerül-e a leütés? Az aggódó tekintet is ezt igyekszik kifürkészni. Anka Emil a pályán. (Fotó: Fábián) valaki mégsérüljön vagy munkaköréből adódóan távolmaradjon, így az edző gyakran volt kénytelen lelkes, de rutintalan játé— Mivel magyarázható a remek ______ h ajrá? — tettük fel a kérdést a korokat beállítani. Náluk a folya- szimpatikus sportembernek. j rnatos játék még ném megy gör— A játékosok közül többen vi- j dülékenyen, hisz 4—6 évi kemény déken dolgoznak. Emiatt nem munka szükséges ahhoz, hogy lapcsoportjának részletes műsorát tudtak részt venni folyamatosan a laki NB-s szintet elérjen. Ehhez lapunk holnapi, január 24-i szá- j délutáni edzéseken. „Székhelyűn- pedig kevés fiatalnak van türelmában közöljük. Apróhirdetések Szarvas Siratöi szőlőkben 98 számú ház 700 négyszögöl telekkel S0 ezerért, beköltözhetően eladó. 17134 Renault R—t-es Limousine személy- gépkocsi 0 kilométerrel eladó. Kondoros, Csabai út 41. 3917 Sarkad. Körös u. 17 számú családi ház nagy telekkel, termelésre alkalmas, eladó. Érdeklődni: Bercsényi u. 10. 97499 Egy . darab kicsi gyári szalagfűrészgép villanymotorral eladó. Megtekinthető délután 4 órától, Gyula, Bethlen Gábor u. 1/a. 162501 Gyula, Cinka Panna «. eladó. 34 számú ház 62507 Gyulán, Budrió lakótelepen 8/B ni. 8-as, két szolsa, loggiás OTP-lakás, valamint a Csíkosérben 370 négyszögöl szőlő eladó. Telefon: 253 62506 Üj iker gyermekkocsi eladó. Körös- tarcsa, Ady Endre út 4. Gyaraki Károly. 3930 10 mázsa bütomakvaló diófa (300x50 cm-es) keveset használt esempekály- ha eladó. Kupas Imre. Köröstaresa, Epreskert 16. 3929 CL-es Wartburg 1000-es jó állapotban, műszaki vizsgázott, eladó. Gyula, Dürer u, 17. 62504 „Vízre szállt99 a kajak-kenu válogatott két” ezért áthelyeztük a Szent1 me. Véleményem szerint már az István úti nővérszállásnál épült általános iskola felső tagozataiban új pályára, ahol villanyvilágítás I kellene elkezdeni a nevelést, így is van. Itt az esti órákban tel-1 elérhető lenne, hogy középisko- jes létszámban tudtunk edzeni és lás korban már nem ismerkedné- 3z őszi idény végére sikerült for- ‘ nek a fiatalok a röplabdával, hantába lendíteni a csapatot. A kór-! nem sokkal előbb tarthatnának, ház segítségét ezúton is megkö-1 — Gyulán ngyon sok iskola van. szonjük. | Mi a véleménye arról, ha a ME— Megvan a lehetőség a ME- DOSZ iskolák közötti bajnoksá- DOSZ-ban aI versenyszerű sipor-j Sot szervezne? tolásra, elegendő-e a támogatás’ j — Ez kétségtelen a fejlődés — A lehetőségekhez mérten egyik útja A labdarúgás, a kézimindent megkaptunk! A nagyobb probléma inkább az, hogy nem volt a szakosztálynak vezetője Edzőnknek, Regős Dénesnek az edzések vezetésén kívül más tenni, valók la „nyakába szakadtak”. A környéken sajnos nincs hasonló játékerőt képviselő férficsapat. Távolabbra utazná előkészületi mérkőzésekre viszont nincs lehetőség. — Tavaly gyakran változott a csapat összetétele. Miért? Megfelelő-e az utánpótlás nevelése? — Nem volt stabil 12 fős keret. A hét végi kettős fordulókon azért is szurkolni kellett, nehogy A magyar kajak-kenu válogatott Granek István vezetőedző Irányításával megkezdte a közös felkés-.ülést az ez évi versenyekre. A válogatottak — 19 kenus, 9 női és 31 ferfikajakos — heti 9 alkalommal gyakorolnak. A „vizes napokon” a tanmedencében mintegy 3—16 km-nyit eveznek a keret tagjai. Képűnkön: A kenusok 62—66 percenkénti evezőcsapással hajtják a tanmedence vizét, (MTI-foto — Kovács Gyula felv.) Az MTS OT és a MÁV Vezérigazgatóságának megállapodása alapján módosították a csapatsportágak menetdíj-kedvezmé- nyét, illetőleg a kedvezményes utazásban részesülők létszámát. Ennek alapján a csapatsportágakban a következők szerint ré. szesülhetnek vasúti menetdíjkedvezményben a csapatok. Jégkorong: 25 versenyző, ebből legfeljebb öt kísérő lehet. Labdarúgás: 20 játékos, öt kísérő. Gyep- lapda: 20 játékos, öt kísérő. Kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában és vízilabdában: 15-en utazhatnak, közülük hárman lehetnek vezetők, ill. kísérők. A rendelkezés már érvénybe lépett. a kosárlabda azonban népszerűbb a röplabdánál, hiszen hamarabb sajátítható el technikája. A középiskolások, akik Gyulán tanulnak, mire „valamelyest belejönnek”, már el is kerülnek Gyuláról. Ezért lenne nagyon helyes, ha a MEDOSZ utánpótlását az ál. talános iskolákra alapoznák, akik IC—20 éves korukban is Gyulán élnek és később a honvédség, egyetem stb. után ismét visszatérnek a városba. Ez a kísérlet nagyon jól bevált Kecskeméten, Nyíregyházán, sőt Békéscsabán is — igaz itt csak női vonalon. — Milyen tanácsot ad a fiataloknak? — Nagyon szeressék a sportot, legyenek türelmesek, szorgalmasan edzzenek! Egy-egy győzelem sok mindent kárpótol. Persze csak annak, aki igazán szereti a sportot! — Milyen eséllyel vág neki a Gy. MEDOSZ az új idénynek? — Ez nehéz kérdés, annyit azonban tudok, hogy a Mezői! SE-bői átigazolt Váry (aki Gyuláról származott el), nagyon komoly erősítésnek számít. Bízok a fiúkban! • * • Egy olyan sportembert mutattunk be dióhéjban, aki pályafutása alatt mindig csillogtatta a sporthoz is nélkülözhetetlen erényeket. aki munkaheilyén, a Gyulai Vízügyi Igazgatóságnál becsülettel megállja helyét. Barátai, sport társai tisztelik, becsülik. Ami pedig válaszait, tanácsait illeti, éppen az előbbrelépés érdekében ajánljuk a „címzetteknek”.