Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
1970. január 18. 9 Vasárnap Kint vagyunk a vízből A humoros kalandfilmek Ismert képsorai jutottak eszembe (a jobb sorsra érdemes aranyásó földbe vágva csákányát meglékeli az olajtársaság csővezetékét), amikor csütörtökön este bosszankodva szorongattam a vízcsapot. Egy bánatos szusz- szántáson kívül semmi sem jött ki belőle. Se víz, se magyarázat. A pénzgyüjtésen kívül egyéb szenvedélynek nem hódolok, s így vizet sem gyűjtök. Egy csepp sem volt a lakásban. Vajon meddig bírja az ember a szomjúságot? Este egy kölcsőnkannával leballagtam a sarki kúthoz, beálltam a várakozók hosszú sorába s átkoztam a civilizációt. Az összkomfort kényelmessé teszi az embert és elszoktatja attól, hogy kannánként hordja a vizet. A vízhiány oka, mint másnap kiderült, csőtörés volt. Távirati stílusban az eset így fogalmazható meg: „Január 14-én Békéscsabán, a Kazinczy utcai bérházak előtt az építőipari vállalat egy dolgozója munka közben csákánnyal belevágott a főnyomóvezetékbe. A figyelmetlenség miatt rövid idő múlva háromszáz köbméter víz folyt ki és veszett kárba. Az építőipari vállalat dolgozói nem tudták megjavítani a hibás vezetéket, s így a víz- és csatornamű vállalat szakemberei vonultak ki a helyszínre. A vízszolgáltatás 16 óra 35 perckor megszűnt. Mintegy kétszáz család maradt víz nélkül.” Pénteken délelőtt érdeklődtem a víz- és csatornamű vállalatnál. Bosszankodva mondták, hogy nem tudtak az építőipari vállalat szándékáról, hogy tudniillik egy új házba szerették volna bekötni a vizet. A főcsap keresése közben véletlenül lékelték meg a vezetéket. Köztudott, hogy ilyen esetben — és erre rendelet is van — ott kellett volna lennie a vízügyi szakembernek is, hiszen feszültség alatt levő csövet csak az üzemeltető tudtával és irányításával lehet megbolygatni. Tény az, hogy lyukas lett a cső, kifolyt a sok víz, bosszankodott és vödrö- zött kétszáz család, az építőipar pedig.- kártérítést fizet. Hogy mennyi lesz a számla összege, azt még nem lehet tudni. De biztosan sokba kerül ez az egy csákányütés. Hasonló eset fordult elő nemrég ugyancsak a megyeszékhelyen, a Bartók Béla és a Munkácsy utca sarkán. Akkor gázcső-fektetés közben „hi- básodott meg” a vezeték. A DÉGÁZ 12 és fél ezer forint tandíjat fizetett. Jól tudjuk, hogy munka közben elkerülhetetlenül adódnak hibák. De mindnyájan felelősséggel tartozunk tetteinkért. Egy kis körültekintéssel, s a szabályok betartásával elkerülhető lett volna a Kazinczy utcai cső- lékelés is. A csákányt nem csak erővel kell forgatni, hanem felelősséggel. Ezt így utólag sem késő kimondani, most, amikor már kint vagyunk a vízből. Brackó István Bz MS7BT megyei elnökségénél! mun»atervéb8l: Felszabadulási ünnepségek - Szovjet vendégek megyénkben - Béke- és barátságvonat indul a Szovletuniőba A Balassi Népi Együttes első szereplése Moszkvában i A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei Elnöksége a napokban dolgozta ki az 1970-es évi munkatervét. Aligha közhely azt kijelenteni: sokat akarnak tenni, hogy mindenki megértse, mit jelent megyénk lakosságának is a Szovjetunió barátsága. Ismertetni a Szovjetunió politikai, gazdasági, tudományos és kulturális eredményeit, népszerűsíteni a békéért, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért folytatott harcát, magába véve is megtisztelő feladat. Ám, nézzük a tervet, mely any- nyi jó programot ígér. Ezek közül elsősorban a jubileumi évfordulók rendezvényeit emeljük ki. Emlékülést tartanak februárban a magyar—szovjet barátsági együttműködés és kölcsönös segélynyújtási egyezmény 22. évfordulója alkalmából. Orosházán ugyancsak februárban nagygyűlésen emlékeznek meg a szovjet hadsereg és hadiflotta napjáról. Hazánk felszabadulása 25. évfordulójának ünnepi sorozatához tartozik, hogy Dombiratos, Puszta- ottlaka, Békés, Mezőberény, Gyulavári, Kötegyár* Újkígyós, Okány, Zsadány, Szeghalom, Bé- késszentandrás, örménykút, Hu- nya és Köröstarcsa községekbe szovjet vendégek érkeznek. A barátsági napok alkalmából minden esetben fotókiállítást rendeznek hazánk fejlődéséről. Első ízben baráti találkozóra hívják meg a Szovjetunióban végzett magyar ösztöndíjasokat A felszabadulási ünnepségre több nyelven megjelenő kiadvány készül megyénk életéről. Nagyon örvendetes, hogy a fel- szabadulási ünnep alkalmából ismét béke- és barátsági vonat indul megyénkből a Szovjetunióba. Az első háromszázhúsz fővel március 17-én indul Békéscsaba, Kijev, Moszkva, Leningrad útvonalon, ahonnan március 26- án jön vissza. Ez alkalomból első esetben lép szovjet földre a Békéscsabai Balassi Népi Együttes, melyet Kijevben egy, Moszkvában és Leningrádban két-két esetben kívánnak szerepeltetni. A második vonat szintén 320 fővel április 2-án indul Békéscsabáról Kijeven át Moszkvába, ahol a vendégek április 9-ig tartózkodnak. Ebben az időben és utána is vi- szontlátogatók jönnek a Szovjetunióból. A Lenin-centenárium jegyében baráti találkozóra hívják meg mindazon üzemeket, intézményeket, tsz- és szocialista brigádokat, melyek Lenin elvtárs nevét vették fel. A terv olyan későbbi előkészületekről is számot ad, mint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 25. évfordulója. Ez június 9-én veszi kezdetét. összegezve: ez a terv minden tekintetben arra épült, hogy ápolja, támogassa megyénk városainak, községeinek, üzemeinek, intézményeinek testvéri kapcsolatát. r. Kicsi faemberkék Kondorost szobrok Nepálban és Kanadában „... Egy esős délutánon, most hét éve azt hiszem, igen, hatvanhárom őszén próbálkoztam vele először. Kint voltunk a tanyán, zuhogott az eső, dolgozni nem lehetett, akkor... játszadoztam a késemmel és egy darab fával, aztán szobor lett belőle Rossz szobor... Egész biztosan rossz, azóta már el is tört a lába, pedig tudja, egy malacot ígértek érte és ha utánagondolok, akkor is megért az ezer forintot, na szóval a tanyaudvarban kikötött lovakról faragtam meg egyet. Azelőtt? Azelőtt én egyszer sem csináltam, soha, az a ló volt a legelső.” Olvad, éles szisszenéssel olvadt hörögök válnak le a háztetőkről és pottyannak a sűrű tócsákba. Égnek a villanyok, fél öt sincs, januárban azonban még korán sötétedik: Kondoroson, a kevés villany falujában különösen korán. „Ezek már új házak, az utóbbi években épültek, az enyém is ilyen. Új, majd meglátja.” Balogh Zsigmond előttünk tolja a kerékpárt, a bekapcsolt dinamó néha zümmög egyet és a parányi izzó ilyenkor sárgán fellángol. „Ez a Rákóczi utca, itt forduljanak balra ... hanem azt a legelső lovat, az ezerforintos malacért sem adtam el. Nem bántam meg, mégis az az első szobor, kár... kár, hogy letört a Iába.” , Csinos épület. Üvegezett verandával, körben az ablakkeretnek támasztva: szobrok. Nem mind befejezett, többségükön látszanak még a durvább kés vágta széles nyomok De azért így is, elkezdve, félig készen ugyanazt fejezik ki, mint simára egyengetve, diópáccal bevonva, lakkozva. Hogy mit, pontosabban kit ábrázolnak ezek a figurák? „Beszélgettem a szomszéd bácsival, olyan falusias rövid kabát volt rajta, kucsma, kezében seprű, éppen megpihent hótakarítás közben. Beszélgettünk, én meg jól megnéztem rajta mindent, aztán emlékezetből kifaragtam. Szomszédokat, öregeket pipával, idős parasztasszonyt nagy fejkendővel, kezében batyuval, vagy humorosabb témákat: két javakorabeli embert, asszony és férfi üldögél a kispadon egymás felé fordulva. A címe: „Udvarlás”. Miből táplálkozik ez a fajta művészet? Néprajzosaink vallják: eredetét tekintve az Ő6i pásztorművészet a mai fafaragás alapja. Számtalan válfaja létezik, tájegységenként és főleg egy-egy kivételes tehetségű népművész hatásától függően, hol karcolás (karcolozás), hol spanyolozás, berakás, máskor domború faragás. Ezek a nagyjából általánosan alkalmazott technikák a népművész kvalitásának megfelelően gyakran csak egyszerű geometrikus díszek, virág- és növényornamentikák megvalósítására elegendők; de egy-egy nagy tehetségű művész emberfigurák, olykor jelenetek, egész történetek, néha igen magas szintű ábrázolására is vállalkozik. A népi faragóművészet persze korántsem csak a pásztorművészetre szorítkozik, a falvakban élő parasztság között is vannak hagyományai. Közismert, hogy a falusi kisiparosok, ácsok, bognárok korábban is készítettek saját és környezetük ízlésének megfelelő díszített bútordarabokat, illetve egyéb használati tárgyakat, ök, akárcsak a mézeskalács-készítők, sajátos szükségletet elégítettek ki s a létrehozott produktum praktikus voltán kívül, gyakran remekmű is volt. A faragóművészet hazája elsősorban Dunántúl, de azért az Alföldön is akad egy-egy nagy tehetségű művész: sőt szűkebb pátriánk. Békés megye is csekedhet jelentős teljesítményekre képes alkotókkal, például a csabacsűdi Varga Lászlóval, a népművészet mesterével. „Amikor már készítettem né- | hány szobrot, átvittem Varga Lászlóhoz megmutatni őket. Nem nagyon ért rá, éppen házat épített, futtában megnézte őket és azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy most kezdem, nagyon jók ... Neki különben is sokat köszönhetek, amit tudok, azt tőle tanultam.” Megforgat egy szálkás fahasábot; kés még nem érte, tetején ceruzával rajzolt parányi kör látható. Nevet. „Tudja, hogy nem tudok rajzolni? Nem készítek vázlatot, legfeljebb a fej helyét jelölöm meg a/fadarabon, aztán menet közben találom ki, hogy mi hova kerül majd. Persze nem ártana ... Szeretnék megtanulni rajzolni.” A szobrok alapanyaga hársfa. Először gyalupadon vésővel igazít rajta, aztán éles, különböző finomságú késekkel folytatja a munkát. Sebészkéssel fejezi be a legfinomabb vonásokat. Több szobron dolgozik egyszerre, egy- egy, általában négy-öt napig készül. „Kevés az időm, a kondorosi fürdőben dolgozom, amikor hazajövök, akkor vehetem elő csak őket... Azért persze, már csináltam néhányat, csak hát nem sokáig maradnak nálam, előbb- utóbb elkerülnek tőlem. Amikor a kondorosi Vörös Október Tsz- ben külföldi látogatók jártak, ők is kaptak egyet-egyet. Így aztán vannak már szobraim Nepálban és Kanadában is ...” Megjön a feleség, egy darabig a lakásról beszélünk, aztán a korábbi évekről. Túrkevén született, 1947-től lakik Kondoroson. Gazdasági munkás, alkalmi munkás, az állami gazdaságban, terményforgalmi vállalatnál, termelőszövetkezetben. Most a fürdőben. Az iskolákkal nem nagyon haladt, most arról beszél, hogy a rajztanulás mellett ezt a mulasztást is pótolni akarja. Aztán elmond egy újabb történetet. Nem néz rám, kifelé figyel a sötét ablakon. „Tudja, hogyan régen a cigányokkal... Negyvenhétben sportoltam, a tornatanárom szerint országos csúcsot ugrottam, távolban. Csak hát nem lehetett hitelesíteni, és nem is nagyon akarták... az úgy volt.,.” Legyint. Ismét nevet, miközben bort tölt, megkérdezi: „Mi lett volna a faragással, ha most sportoló vagyok?” Bencsik Máté di- i bántak
