Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
1970. január 18. Vasárnap Debreceni zenekar Békéscsabán, a Jókai Színházban az Országos Filharmónia harmadik bérleti hangversenyére kerül sor január 19-én, hétfőn este fél 8 órai kezdettel. A műsorban Weiner Szerenádját, Kadosa Concertino zongorára című művét és Dvorák Üj világ szimfóniáját hallhatjuk a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar előadásában. Vezényel: Rubá- nyi Vilmos. A hangversenyt Rácz György ismerteti. Közreműködik még Szűcs Lóránt zongoraművész. Divatbemutató az Ifjúsági Házban A Békéscsabai Ifjúsági Házban hétfőn este Divattanácsadó Bejrut előtt címmel a OKISZ- LABOR tervezője ad tájékoztatót a tavaszi, nyári divatról, a modem vonalakról, színekről. Az OKISZ-LABOR január végén Bej rútban tart divatbemutatót. Az ifjúsági klub tagjai Légrádi Ottóné divattervezővel érdekes beszélgetésre számíthatnak. Évkönyv a szlovák gimnáziumban A békéscsabai szlovák gimnázium idén tavasszal ünnepli 20 éves fennállását. Az évforduló ünnepségeit a testvérintézmény- nyél, a budapesti szlovák gimmá ziummal közösen rendezik meg. Az évforduló kapcsán sor kerül — az országban első alkalommal — szlovák iskolai évkönyv kiadására is. A jelentős vállalkozás megvalósításában részt vesznek a nyugdíjas tanárok is, akik még emlékeznek az indulás körülményeire. A vadászkastélyra süt a nap AZZAL KELL KEZDENEM. hogy nem akartam felfedezni Gyulavárit, de, hogy három vagy négy éve nem jártam ott, mostani érkezésemre vaskos meglepetést tartogatott. Az ember, ugye, nézzen körül ott, ahová megy, legyen szeme meglátni, mi minden történt az utóbbi időkben, de azért nézzen be a szép áruházak, eszpresszók, iskolák mögé is, változott-e ugyanannyit a szemlélet, a világlátás, ahogy a tudományos igényű tanulmányokban megha_ tározzák azt az egyszerű tényt, hogy milyen az élet X községben? A központot egy nagyközség is elfogadná. Pompás áruház és árubőség, vendéglő, presszó (éjfélig, vagy talán tovább is nyitva tart), szolgáltatóház, aránylag tiszta utak, járdák, és... és szintén a centrumban egy elkeserítő kultúrház, ajtajain akkora lakattal, mintha elítélteket őriznének odabent. Az udvaron sártenger, húsz lépésre az irodától a szeméttároló, ahonnan nem tudni, mikor vitték el a szemetet, a százával fénylő sö- röskupakokat, kifőzött kávé- zacc-pogácsákat, büdös vendéglő-hordalékot. Érthetetlen, hogy elviselhető- nek érzik az ilyen sáros és piszkos udvart, akik ott jámak-keL nek, dolgoznak, meg a kultúrház vendégei. (Képzeljék csak el, kedves olvasóim, a műsoros estek szünetében mennyi sarat visznek be a terembe!?) Nem igaz, hogy így is jó! A környezet kultúrája valahol nagyon is fokmérője annak, hogy egyáltalán mi van, milyen értelmes a népművelés és milyen igényűek az emberek. Persze, nem lehet kibetonozni, parkírozni egy udvart, az sok pénz. Bár, miért ne lehetne, annyira mégsem sok pénz? De, hogy téglajárdát nem lehet csinálni a vécéig, az nem igaz. Az egyszerűen igénytelenség. Nemtörődömség. Olyasmi, ami ellen pontosan a népművelésnek is hadakoznia kell. Keresem a kultúrház igazgatóját. Sajnos, nem találom. Az irodája melletti büfében nem is. meri a csapos, az áruházban is csak annyit tudnak megmondani, hogy hol lakik. Van, aki azt mondja, nő. Mások állítják, hogy fiatalember. Egyszóval: nem találkoztunk. Gondoltam, tud valamit a Lenin Tsz klubjáról, azért kerestem. Aztán az iskolában kopog, tatok, itt már szerencsésebb az újságíró, Szabó Lajos, az igazgató ' nyit ajtót. Végrehajtó bizottsági tag a tanácsban, tehát illetékes is. tudnia kell a klubról. Azt hiszem, jobb útbaigazítót nem kívánhattam volna. „Van klub a tsz-ben, több éve, hogy van. Nem igazi még, de van, és ez nagyon fontos. Jókat biiiárdoznak, pingpongoznak, sakkoznak és kártyáznak ott az emberek, de meghallgatnak ismeretterjesztő előadásokat is. Újabban a fiatalok is otthont találtak ott.” Mondja, hogy Túri Sándor közgazdász irányítja a klubéletet, majd ő többet mond. VERÖFÉNY, a dé4i órákban mintha március lenne. Hunyorgat az ember, olyan vakító az épület tisztasága, ahogy a tsz- központhoz érkezünk. Az emberek, akik jönnek vagy mennek éppen vissza a községbe, a nap felé fordítják arcukat, és belemosolyognak. A falusi ember különösen kedveli a tavaszt, hiszen az hozza az életet, növeszti a búzát, árpát, rozsot, pattintja ki a gyümölcsfák rügyeit. Túri Sándor íróasztalán is végi gseper a napfény, és ha az ember hinne a telepátiában, hát akkor megdöbbennénk mind a ketten. Valami megérzés mégiscsak lehetett közöttünk, mert, mondja nevetve, éppen most szedtem elő a kulturális bizottság munkatervét, hogy mit is csinálunk, és hogyan legközelebb. „Jöjjön, sétáljunk egyet odakint, aztán beszélgethetünk is.” Közgazdász, egyetemen is tanított, mégis idejött Váriba. Nem valami szocialista csoda ez, egyszerűen jól érzi magát, szép házat épített, „innen is látszik, szép ugye?” Mutatja a sportpályát, a kugliipályát, ahol szombat esténként éjfélig is dong a golyófogó, az épületet, amely valamikor az Almássy grófék vadászkastélya volt, aztá* nagyon tönkrement, néhány éve hozták teljesen rendbe. Megérte, masszív, és keresve sem lehetne jobb tsz-központot találni. Lassan kinövik mégis, ezért van, hogy a tsz-klubban most a zárszámadást készítő adminisztrátorok foglalnak el mindén asztalt, este azonban újra a fiataloké. „Nemrég alakult meg az önálló KISZ-szervezet, itt is egy, Váriban, meg egy a közeli Dé- nes-majorban. A gyerekek beszoktak ide. Tegnap is volt valami klubestjük, hoznak táskában egy kis sört, meg szörpöt, aztán elbeszélgetnek, szórakoznak. Persze a közeli presszó sokakat elcsábít, de ha igazán maguk közt akarnak lenni, mégis idejönnek.” A klub felszerelését is bővítik lassan, most vesznek talán egykét bútordarabot, meg zeneszek, rényt, ez a titkos, nagy terv! Akkor aztán lehet majd táncolni, és ha nem a fiatalok jönnek össze a klubban, az idősebbek, a nem táncoskedvűek, rádiót, lemezeket hallgathatnak. MÉG MINDIG süt a nap, és Túri Sándor azt mondja, hogy össze szeretné gyűjteni a Tiszán inneni festőművészek kis galériáját, itt a Lenin Tsz-ben. ..Egyelőre úgy tervezem, hogy 30 képet veszünk. A község szülöttétől. Koszta Rozáliától már van képünk, most vettem egyet Ezüst Györgytől is. Mit szól hozzá. milyen ötlet?” Később az anyagi gondokat is előszedjük, mert hát tsz-klubot sem lehet pénz nélkül csinálni. „Semmi vész, ír különböző számokat egy tiszta papírlapra, a kulturális alapból sokmindenre jut. A kirándulások mellett van forint hasznos tapasztalatcserékre. az elnökünk például meg. nézte közelről a dán gazdaságokat, eljutott Svédországba is. Megveszünk minden új szakkönyvet, el is határoztuk, hogy csak szakkönyvtárat tartunk fenn, a szépirodalmi anyagot átadjuk a községinek. Aztán kap a KISZ évi 10 ezret, gazdálkodjanak vele, okosan, hasznosan.” A KULTÜRHAZI SARAT egészen elfelejtem. Minden olyan szép, rendezett, tiszta. Ta. Ián más emberek élnek itt? A gépkocsiig kísér. ..Eljöhetne egyszer egy jó biliárdpartira. Vagy kuglizni, ha tud.” Tényleg március lesz? Sass Ervin Egyezmény az ENSZ* szel íM s ' •• fi-ABs .• jg m sií-x .• yyo>-íí - v v/y It ||«| 11 íj ••• : i? . : Halászati és élelmezésfejlesztési egyezményt írtak alá a Mezőgazdasági Minisztériumban, a Magyar Népköztársaság és az ENSZ világélelmezési szervezet e (FAO) között. Képünkön: az ENSZ részéről F. Akvino, a szervezet vezérigazgatója (baloldalt), valamint Kazarecski Kai mán miniszterhelyettes aláírja az egyezményt. (MTI-fotó — KS) TISZTELET A PÉKEKNEK Az év végi ünnepek alkalmával néha bizony bosszankodtunk a háromnapos szikkadt kenyéren. Nem volt friss, szó ami szó, sérelmeztük. Már hogyne sérelmeztük volna, amikor egész éven át mi—szoktuk, hogy mindennap friss, lágy kenyér kerül az asztalra. Az az igazság, hogy a kenyérfogyasztó közönség igen magasra húzta a mércét a sütőiparral szemben. Helyesen és jól cselekedett, mert amióta kritizálja a pékek munkáját, sokat javult a kenyér és a péksütemény minősége. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy 1969-ben az iparon belül talán egyedül csak ők növelték munkájuk termelékenységét, mégpedig 15 millió forint termelési értékkel állítottak elő több árul. mint 1968-ban, akkor valójában megérdemlik a tiszteletet. Feladataik jó ellátásához kilátásba helyezett állami támogatást — hárommillió forintot — nem vették igénybe. A gazdaságirányítás reformja során kapott vállalati önállósággal — megyei átlagban — ilyenformán éltek. Megálltak a maguk lábán. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a pékek 1969. évi ünnepi munkája, már ami a háromnapos szikkadt kenyeret illeti, nem jellemző. Összességében egész éven át jól látták el a lakosságot friss kenyérrel. Mivel az igen jelentős állami támogatást nem vették igénybe, nekik a közvélemény köszönettel tartozik. Ezen a pénzen ugyanis — mivel megyei költségvetési tételről van szó — valamit építenek. Lehet, hogy lakást vagy óvodát, esetleg utat, gyalogjárdát, melyet 1970-től vaiameny- nyien közösen használunk. Köszönet érte. Dupsi Károly KÜRTI ANDRÁS: © A budai villa titka Elvész egy különleges szemüveg — Én semmit sem remélek a maga Bélájától. A józan életű professzor úr éppúgy agyrémnek fogja tartani az esetemet, mint a többi doktor. Pedig ez — kibírhatatlan. El sem tudja képzelni, mit éreztem, amikor a miniszterhelyettes szobájában jött rám a bambu- lás. Érthető, hiányzott a reggeli ellenszer. Még szerencse, hogy a szemüveggel rendben voltam, másképp úgy kidobnak, hogy a nyakam töröm a lépcsőn. Ül egy felnőtt ember a széken, beszélnek hozzá, jóindulatúan kérdezgetik, de az nem válaszol, csak ül, csak ül és hallgat. Már azt sem tudták, hogy mit csináljanak velem. Mert én értettem, láttam, felfogtam mindent, ami körülöttem történt, de tenni valamit vagy megmukkanni, azt már nem. Észrevettem azt is, amikor a miniszterhelyettes félrevonta egy kicsit Szemánt és úgy súgta neki: „Nézze, én egyetértek magával, ez valóban egy rendkívül szimpatikus fickó, a beszélgetés is jól indult, de aztán a tag megkukult. Mondja, nem idióta ez egy kicsit?” Tündérmesébe illő mázli, hogy épp végszóra libegett be a titkárnő, három protokoll-konyakkal. Annyi erőt sikerült még valahogy összeszednem, hogy megfogtam az egyik poharat és felhajtottam. Aztán gyorsan megittam a miniszterhelyettesét is, a Szemán úrét is. Gyenge lötty volt, de kicsit helyrerázott. Zseni ugyan nem lettem tőle, de a kínos szituációból nagy keservesen kimásztam. Hasonló helyzetben, szim- patron nélkül.. Ha rágondolok, kiráz a hideg... Nem, nekem ebből elég! Végigcsinálom még magának a holnapot meg a holnapután t, mert megígértem, de aztán usgyi, fel a hídra... Tudja, kislány én már gyerekkorom óta, mindig, mindenben nagyon peches voltam. Kezdjük ott, hogy húszéves koromban már pontosan olyan kopasz voltam, mint most. Ahogy ma mondják a gyerekek, egyszerűen elfogyott a toliam, a hárim... A terem másik sarkában a göndör hajú kihúzta a füléből a dugót, úgy látszik, nem érdekelte különösebben Honda László sanyarú ifjúsága. — Ide figyelj — markolta meg a társa karját — a duma telje i en zavaros, kikapcsolhatod. De az fix, hogy a pacák szemüvegének valami fontos szerepe van. Annál is inkább, mert azelőtt nem hordott semmiféle szemüveget, a villából reggel viszont így jött ki, tehát csakis a lánytól kaphatta. És most is szövegelt olyasmiről, hogy valami nehéz szituban a szemüveg szerencsére rendben volt. Abban tehát lehet valami, ami a nagyfőnököt érdekli. Mucor bólintott. — Értem. Szerezzük meg? — Igen. — Hogyan? — A szokásos módszerrel. Megjátszod a mártását, odamész, belekötsz a kisöregbe, lekensz neki egyet, de nagyon óvatosan, érted, nehogy eltörjön a pápaszem! Akkorra már én is ott leszek, a zűrben biztosan hozzájutok valahogy. Este a górénál találkozunk. Indulj! Mucur felállt és szándékosan bizonytalan léptekkel elindult Hondáék asztala felé. Megállt a férfi mögött, megfricskázta a feje búbját. Honda hátrafordult. — Na, mit bámulsz, hajas baba? — kérdezte a szeplős arcú, elvigyorodva saját szellemességén. — Már meg sem ismered a régi havert? Be sem mutatsz a spinkuládnak? Tudhatnád, hogy sok kis pofon jár annak, aki önzősködik! — Maga ismeri ezt a... ezt az urat? — kérdezte Andrea Hondától. Az megrázta a fejét. szép lassan levette szemüvegét, az asztal sarkára tette és ránézett a tolakodóra. — Nem — mondta —, azt hi-
