Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-10 / 286 szám

1969. december 10. 3 S eér da Szilveszter ’69 A Békés megyei Népújság óriás keresztrejtvény-pályázata Az év utolsó rejtvénypályázatát lapunk holnapi, csütörtöki szá­mában kezdjük meg. A pályázat egy óriás keresztrejtvény lesz, melynek kérdéseit 10 napon át, december 21-ig tesszük közzé. A pályázat beküldési határideje december 24-e, a nyertesek névsorát pedig 1970. január 1-i számunkban jelentetjük meg. A „Szilveszter ’69” első díja 1 db 2500 forintos vásárlási utal­vány, a Centrum Aruház ajándéka. További díjak: 1 db Etűd tás­karádió. 1 db női divattáska, 1 kilogramm csokoládé-bonbon, 1 db asztali lámpa, 1 db luxus piperedoboz, 2 db 100—100 forintos könyvutalvány, 5 üveg pezsgő, 5 golyóstoll és 10 db könyv. Figyelje lapunk 1969. december 11-i, holnapi számát. Vegyen részt ön is „Szilveszter ’69” pályázatunkon! Az év utolsó pályáza­tán 2500 forintot nyerhet! Nyugdíjasok találkozója Havas Ferenc, az Országos Ta­lajjavító és Talajvédelmi Vállalat szarvasi alközpontjának diszpécse. re levélben tájékoztatott bennün­ket arról, hogy igen kedves, ben­sőséges ünnepség színhelye volt a vállalat irodaháza az elmúlt na­Megyei népművelési tanácsülés Békéscsabán December 11-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor a megyei ta­nács vb-termében megyei nép­művelési tanácsülés kezdődik. A tanácskozás egyik legfonto­sabb napirendi pontja az az elő­adás, amely elemzi a termelőszö­vetkezetek kulturális alapja fel- használásának módozatait, illetve beszámol a termelőszövetkezeti kulturális bizottságok működésé­ről, sajátos problémáiról. Ugyan­csak itt hangzik el a megye 1969. évi jelentősebb kulturális rendez­vényeit érintő tájékoztató jelen­tés, valamint azok a javaslatok és hozzászólások, amelyek a me­gyei népművelési tanács jövő évi munkatervére vonatkoznak. «•■■■■■■«■■■■■■■■■**■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■• a két játékos. S ott szaladgál körülöttük a rikító-tarka mezbe öltözött bíró. No, most mindjárt a földön lesz az a kerek fejű — amikor vált a kép, s kedves mosoiyú lányka ajánlja figyel­münkbe a legújabb japán koz­Az NHK televízió egyik nép­szerű bemondónője. pókban. A vállalat nyugdíjasai részére találkozót rendezett az MSZMP, a szakszervezet és a KISZ alapszervezete. A már ré­gebben nyugdíjba vonult munka­társak örömmel fogadták a meg­hívást. Az ünnepségen K. Tóth Imre alközpontvezető üdvözölte őket sok-sok szeretettel, s közöl­te, hogy minden évben megren­dezik az ilyen találkozót. Ezután megemlékezett azokról az idők­ről, amikor a vállalat még a kez­deti évek nehézségeit gyűrte le, amelyben nagy részük volt a je­lenlegi nyugdíjasoknak. Sokszor igen mostoha körülmények között végeztéik munkájukat, s mégis helytálltak. Az idős vendégeket üdvözölte Szvett Antal, az MSZMP csúcstitkára. Lakatos Sándor szö-titkár és Szűcs Já­nos KISZ-titkár is. Ezután a ven­déglátók sok szép értékes aján­dékkal lepték meg a nyugdíjaso­kat. Az együtt töltött kedves órák után azzal az érzéssel távoztak az idős nyugdíjasok, hogy munká­juk nem ment feledésbe s meg­kapták érte az emberi élet két legszebb jutalmát: aszeretetet és megbecsülést. Ezt tükrözte a ta­lálkozó is. metikai szert, a tejkrémet, mely napfénytől véd. Az alig egy­perces reklám után tovább iz­gulhatunk a sumo-meccsen. Hatalmas üvegtetejű stúdiók — tele lámpákkal, szufitákkal. Bár nem szívesen, az egyik stú­dióba mégis beengednek. A ren­dezők, operatőrök, segédsze. mélyzet és a színészek is mezít­láb járkálnak a ruganyos padló­zató stúdióban. Senki nem sza­ladgál, nem hangoskodik — pe­dig már rég eloltották a felvé­telt jelző piros lámpákat. Teljes csendben adja utasításait a ren. dező, egy alacsony, kopasz fia­talember. Kosztümben, számú- lájjelmezben, sisakban, kimért bptekkel közeledik a felvevő- géphez az egyik színész. Aztán a másik, a harmadik, kezükben díszes markolató karddal. — Szamuráj-történetet forgatnak — ez biztos siker — színházban, filmen, tv-ben. A japánok legolcsóbb szórako­zása a tv. 300 yen (30 forint) havi előfizetési díjért mind a hét műsort nézhetik. A tv-ké­szülékek meglehetősen olcsók, s a gyufásskatulya nagyságútól a mozivászon-méretűig bőséges a választék. Szállodai szobákban, vendéglőkben, fodrászüzletben, iskolákban legalább egy, de gyakran több tv is található. S alig van Japánban olyan család, amelynek ne volna saját tv-je. Mire ídélután kilépünk az NHK kapuján, már nyoma sincs a délelőtti viharnak. Füllesztő a meleg, ragyogóan süt a nap, fel. szárította a tócsákat. Itt-ott egy- egy felborított utcai pad, meg­dőlt kerítés emlékeztet a szél erejére, de a tájfun ezúttal el­kerülte Tokiót. Másnap a tv-ben láttam Kyu. . shu szigetét. A felborult jármű­vek, összedőlt házak, kicsavart fák, összetört kerítések viselték a tájfun félelmetesen szomorú nyomait. Kádár Márta Havas erdei utakon Hideg,.fehér hó borítja az er­dő útjait, fáit, bokrait. Csillogva veri vissza a sugarakat a reg­geli napfényben. Csikorog tal­punk alatt a hó, ahogy a bélme­gyeri erdészházhoz igyekszünk. Kovács Péter kerületvezető er­dész kínál bennünket hellyel s mi tagadás, jó kisüstivel. A be­szélgetés csak addig tart, amíg a lovakat befogják a szekérbe. A kemény kötésű, széles vállú, pirospozsgás kerületvezető tájé­koztat bennünket munkájáról. Kovács Péter kerületvezető erdész vigyázó tekintete min­dent meglát. Megtudjuk, hogy 2100 hold erdő gazdája. Ennyi tartozik irányítá­sa alá. — Sajnos nem egy tagban, ha­nem szétszórtan. Ez nehezíti a munkámat, de már megszoktam. Hány éve vagyok erdész? 1937. július 12-én lettem erdészgya. komok a debreceni városi erdő. gazdaságnál. Hát igen. Azóta sok mindent megértem. Az apám? Nem, nem volt erdész, Kisparaszt volt, de az erdő kö­zepén, így hát egész életemet a fák között töltöttem el. Nagy­apám viszont ugyanebben a mesterségben töltötte életét, mint erdőkerülő. Éppen indulnánk kifelé, hogy szekérre ülve járjuk be Péter bátyánk birodalmát, amikor ránk nyitja az ajtót Kiss Barna, az Erdészeti Tudományos Kuta­tó Intézet fiatal munkatársa. Nagy az öröm és Kovács Péter jogos büszkeséggel mutatja be a fiatal technikust. — Az én nevelésiem. Itt tanul­ta a szakmát az én kezem alatt. Nem vallottam szégyent vele. A fiatal technikus, miután megtudja, mi a tervünk, fel­ajánlja a telepjáró GAZ-kocsit, amivel érkezett, hiszen utunk ebédig egy irányba Vezet. S a jó meleg kocsi belsejében fo­lyik a szó. Régi emlékek, va­dásztörténetek elevenednek meg. mivel Kovács Péter kerületve­zető erdész egyben a helyi va­dásztársaság vadászmestere is. A kaszási rész felé döcög a hóbuckás utakon velünk az au­tó. Vadcsapások vezetnek az er­dőbe a frissen hullott hóba. Az út mellett néhány méterre bar­na foltokat látunk. Az erdész világosít fel bennünket, hogy őzek. A tisztáson frissen szántott fe­kete földdarab gőzölög. Danes Gábor brigádja, öt ember és égj traktor dolgozik serényen. Mak­kot vetnénk. — Az őszi makk vetés hozza a legjobb eredményt. Száz szá­zalékig számítani lehet a kike­lésre. Hogy mikor lesz ebből er­dő? Bizony azt már csak az utódom mutathatja majd meg. De van itt, s nem is kevés, amit már az én időmben telepítettünk — mondja Péter bátyánk sazpn. nyomban tovább is megyünk. A fiatal nyárfásnál állunk meg. — Ezt látják, már én telepí­tettem — mondja büszkén a kepületvezető erdész, sok sze­retettel nézve a fákra. Kiss Barna technikus kacorral jelöli meg a kivágásra szánt, görbe növésű vagy visszamaradt, két ágra nőtt egyedeket. S amerre járunk, mindenütt a rengeteg vadnyom. Fácán, nyúl, őz s lá­tunk rókanyomot is. Giccsnek tűnne, ha lefényképeznénk az őzikéket, amelyek kis csordák­ba verődve keresik a hó alatt az élelmet. A fácánok is nagy csoportban csipegetnek. Szürke homály borul már az erdőre, amikor a délutáni órákban az etetőket felkeressük. Itt találkozunk Kovács Imre vadőrrel és Varjú Mihály mező­őrrel. Éppen az egyik etetőt töltik meg friss szénával és szórnak ocsut a fácánoknak, nyulaknak. Az út menti etetőkbe még ne szórjanak — oktatja az erdész a vadőrt —, arra majd csak később kerülhet sor. Mialatt az erdészház felé bal­lagunk, Kovács Péter hirtelen int a kezével, hogy álljunk meg és maradjunk csöndben. Követ­jük tekintetének vonalát. Két barna őz csörtet a havas bok­rok között. Péter bátyánk felé­jük irányítja puskája csövét, de aztán meggondolja. — Nagy a távolság, bizonyta­lan a lövés, kár lenne megse­besíteni, pedig az egyik selejt- őz. Ki kellene lőni, mert ha be­jön a nagyobb hideg, úgy is elpusztul, nem bír kitelelni. Sötét este lesz, mire vissza­P. Szabó Mátyás veti baráz­dába a makkot. (Fotó: Béla Ottó) érünk Belmegyerre s elbúcsú­zunk Kovács Pétertől. Felszál- lunk a buszra. Egy napot töl­töttünk az erdőn, megismerve egy keveset a fákat szerető, nevelő, a vadakra vigyázó em­berek munkájából. Botyánszki János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents