Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-09 / 285 szám
IM«, «ecembcr i. 8 Kedd ff ff Gyula város sporttörténetének száz esztendeje Az országos hírű diáksport kibontakozása Városunk egyetlen középiskolája — a felszabadulásig — az 1903- ban működését megkezdő gimnázium volt Az általános műveltséget nyújtó tanintézetben rendszeres képzésben részesültek az ott tanuló diákok a testkultúra egyes ágaiban. Sőt, a tanterv által előint testnevelési foglalkozásokon túlmenően az iskolai sportmunka szintén szerves része volt a sokoldalú képzésnek. Ennek fő irányítója ííű Tóth József testnevelő tanár, valamint a komoly segítséget nyújtó elméleti székes dr. Hirmann József tanár volt Sajnos, a lelkiismeretes testnevelő tanár egészségi állapotát az első világháború alatti katonai szolgálat megrendítette, aminek ellenére igyekezett ellátni teendőit Még ilyen körülmények között is sikerült tanítványaival a helyi és megyed versenyeken szerény, sőt egyénileg néhány jobb helyezést is elérni. Az 1920-as években atlétika, labdarúgó, tenisz, vívó, torna és korcsolya szakosztály működött évszakonkénti megoszlásban. A megyei vándorzászlós középiskolai atlétikai versenyeken akkoriban rendszerint a mezőny második felében végzett az iskola csapata az összetett pontversenyben. Jelentős eredménynek számítóét 1926 '27-ben a tornászok harmadik helyezése Kiskunfélegyházán a tankerületi versenyen. Külön említést érdemel az 1929/30-as tanévben elkészült két. udvari teniszpálya. Őrségváltás Idézet a gimnázium évkönyvéből: „lla Tóth József testnevelési tanár 1933. május 28-án elhunyt. Megrendülve fogadtuk a szomorú hírt, hogy újabb gyomorfal-átfú- ródás, egy kínosan töltött éjszaka után véget vetett földi életének. Éppen a Békéscsabán tartandó megyei intézetközi versenyre készült átkísérni tanintézetünk csapatát.” BÉKÉS című lap, 1933. július 30: — „Ketten adták be ajánlatukat a gimnázium torna- tanári állásira, a boldog emlékű lla Tóth József helyére. Egyik a békéscsabai kereskedélmi iskola tornatanárától, a másik pedig egy fiatalabb főiskolát most végzett tornatanártól.” — Előbbi Christian László, utóbbi Farkas Pál volt. Végül a Vallás és Közoktatásügyi miniszter Christian László okleveles középiskolád testnevelő tanárt nevezte Td az intézethez. Nagy változást hozott az említett kinevezés az Iskola testnevelési és snortmitnkáiában. mivel a Testnevelési Főiskolát végzett tanárok egészen új szemlélettel dolgoztak az iskolákban. Az új metódusok, valamint az órákon túl is rendszeresített edzések sokoldalú igénybevétele nagyban elősegítette a tanulók testi fejlődését. sőt a sporteredmények ugrásszerű fejlődését hozta magával. A munkát nagyban elősegítette az ifjúság odaadó lelkesedése. Változatlanul. mondhatni még lobban előtérbe került a7 atlétika, torna, vívás és a tenisz, de a lehetőségek figyelembevételével volt úszás, labdarúgás és télen korcsolyázás: AZ ELSŐ BAJNOKI CÍM Az 1933/34-es megyeá vándorzászlós középiskolai versenyt Szeghalmon rendezték és a korábban, éveken keresztül utolsó helyeken végző gyulai gimnázium csapata a résztvevő kilenc iskola közül már a negyedik helyet szerzi meg. Nem váratott magára soká az első komoly eredmény. Tanév végén Debrecenben a kő*- zépiskolai atlétikai bajnokságon első ízben nyertek országos bajnokságot a gyulai gimnazisták távol ugrás ötös csapatversenyben 583,2 cm-es átlaggal. A csapat tagjainak eredmények Becsen 7-'tán 612 cm, Singer Mihály 592 cm, Szentes Sándor 596 cm. Szák János 572 cm, -Moldoványi István 554 cm. HÁZIVERSENY 1934/35. A tanéve* szeptemberben házi úszóversennyel kezdték. Tornában sokan megszerezték a vas- és öten a bronzjelvényt Ezt követően Kecskeméten a tankerületi bajnokságon a IL osztályú versenyben megnyerték az összes csapatbajnokságot Mint tankerületi bajnokok részt vettek Budapesten az országos középiskolai bajnokságon is, ahol ugyanabban a kategóriában az összetett csapatbajnoksíig 3. helyezettjei lettek Becsy Zoltán, Várhelyi Vilmos, I Gyarmati Lajos, Ancsó Zoltán | összeállításban. A megyei közép- : iskolai vándorzászlós atlétikai versenyen Békésen már csak minimális különbséggel szorultak a pontversenyben a 2. helyre, miközben 3 csapatversenyszámot és 4 egyéni számot nyertek meg. A Székesfehérváron rendezett or- j szagos bajnokságon 3 versenyszámban indultak és kettőben bajnokságot nyertek (magasugró csapat 188,6 cm-es átlaggal, tá- j voiugró csapat 575 cm-es átlag- I gal). BÉKÉS: „A gyulai diákok sikerét jellemzi, hogy a MASZ a 3 legjobban szereplő iákola testnevelő tanárának járó plakettek közül egyet Christian László, a i gyulai r. k. gimnázium testnevelő tanára kapott” 1935/36. Ebben a tanévben értek be a fiatal testnevelő tanár hároméves munkájának eredményei, amelyek a gyulai gimnázium csapatát ATLÉTIKÁBAN országos ELSŐSÉG megszerzéséhez juttatták. Az atlétákat megelőzően igen szép eredményeket értek ej más sportágakban is a diákok. A tankerületi tornászbajnokság II. osztályában 2. helyem végeztek. Sőt az országos középiskolai tornászba j- nokságon függeszkedés csapatversenyben a gyulaiak győztek Budapesten. A csapat tagjai: Fridiik Zoltán, Kertész Lajos, Marsi István, Pataki Lajos. A tőrvívó csapat Hódmezővásárhelyen a tanti 'riiletben 2. helyen végzett. A Gyulán rendezett tankerületi teniszbajnokságot pedig egyéniben Soltész Lajos, párosban ugyancsak Soltész nyerte Schmidt Imrével az oldalán. Május 10-én Gyulán rendezték az atlétikai pálya avatása fő eseményekén* a tankerületi bajnokságot, ahol a helyi diákok nagyszerű eredményekkel 7 bajnokságot nyertek. Ezt követően május 24-én Békéscsabán a vándorzász- | lóg versenyen első ízben nyerte a gyulai gimnázium a pontversenyt és a vándorzászló védője lett. Egy héttel később az országos középiskolai atlétikai bajnok- i ságon is teljes sikert értek el a | gyulai diákok. Megnyerték a j pontversenyt és védői lettek a Szent Imre és Krompaszky vándordíjaknak. Megnyerték a távolugró 5-ös csapatversenyt, nagysze. rú 623.2 cm-es átlaggal és az 5x100 m-es váltófutást. Magasugró csapatversenyben a 2. helyen végezték. Egyénileg országos bajnokságot nyert távolugrásban Becsy Károly 671 cm-rel, 2. Moldoványi István 653 cm-rel. 100 m-es síkfutásban 2. Becsy Károly, magasugrásban 2. Moldoványi | István. A kitűnő eredményeket elérő csapat két kiemelkedő tagja — Becsy Károly és Moldoványi István — tanárukkal együtt juta- j lomképpen szemtanúi lehették az j 1936-os Berlini Olimpiai Játékoknak. BÉKÉS: „A Gyula városát | ért kitüntetés eredményének ! oroszlánrésze a gyulai gimnáziu- ! mé és véle egvútt Christián Lász- \ lóé, aki a gimnáziumban folvó céltudatos és intenzív testnevelői munkának most méltó jutalmát kapta meg.” — n. 6. (Folytatjukf Az Oh. Spartacus birkózói harmadik helyen végezlek az AB il-es szabadfogású csapatbajnokságon Befejezdödött az NB Il-es szabadfogású birkózó csapatbajnokság. Az Orosházi Spartacus csapata a második fordulóban Gyöngyösön, a Miskolci Papp József SE ellen 10 rt), a Gyöngyösi Sp. ellen 7:3 arányban győzött. A harmadik, egyben utolsó fordulót Budapesten rendezték meg, ahol a Spartacus fiatal erőkből álló Kinizsi Húsos felett 6:4 arányban győzedelmeskedett. A Szegedi Vasutas elleni 5:5-ös döntetlen, valamint az Abonyi TSZSK ellen elért 7,5:2,5 arányú győzelem az orosháziaknak a bajnokságban a harmadik helyet biztosította. A bajnokság végeredménye: 1. Diósgyőri VTK, 2. Cjpesti Dózsa, 3. Orosházi Spartacus. Itt a végleges megyei I. osztályú tabella Bucsán: előtérben a tömegsport fejlesztése! Az elmúlt napokban tartotta meg vezetőségválasztó közgyűlését a községi tanácsháza nagytermében a Bucsai TSZSK. Az élteit két esztendő munkájáról Szebelley Ferenc sportköri elnök számolt be. Először a megyei II. osztályba idén bekerült labdarúgó-csapatról beszélt. — Fő célkitűzésünk, hogy újonc-csapatunk — amely tavasz- szal az utolsó előtti helyen állt, az idény végére azonban biztosította a bentmaradást — megerősödjön és az elkövetkezendő bajnokságban helyt tudjon állni — mondotta Szebelley Ferenc. A beszámoló azután a tömegsport helyzetéről adott tájékoztatást Jó eredménynek könyvelhető él, hogy egvre több azoknak a fiataloknak a száma, akik a számos szórakozási lehetőség mellett a sportot is annak tekintik. Ezt bizonyítja, hogy a községek közötti Spartakiád pontversenyt Bu- csa nyerte, megyei szinten pedig a kézilabdád lányok az első he- j íyen végeztek. A vezetőség munkájánál azonban baj van a munkamegosztás- i sál. Egyesek tűi soka* vállalnák -f ragukra, pedig a különböző ren- | dezvényeken túlmenően az évi | 3000 forint tagdíjat is be kell szed. j ni... Szerencsésnek mondható: azonban, hogy a sportkörnek jó! kapcsolata van a különböző tár- j sadalmi és tömegszervezetekkel. | Ez nagyon nagy segítséget jelent ! egy Ilyen kis községben, ahol a szűk költségvetési keretből nem j lehetne mindent megoldani a tö- : megszervezetek anyagi támogatá- 1 sa nélkül. ! Ezután megválasztották az új ! vezetését tagjait. Elnöknek !smét Szebelley Ferencet, helyettesei-1 nék Lamy Gusztávot. Lép Ilonát, Keller Mihályt, és Nagy Józsefet szavazták meg. A gazdasági ten- j nivalókat Finta Sándorra bízták, t A számvizsgáló bizottság tagjainak . Ambrus Gyula, Földesi György és Kovács Ferenc lett tagja. Sz. A. Csak az utolsó fordulóban, november 30-án dőlt el, Hogy a Békés megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság két éllovasa, a Gyomai TK és a Dózsa SE közül melyik együttes jut fel az 1970. évi NB III-ba. Mindkét együttes győzött, így a Gyomai TK megtartotta egypontos előnyét, s ezzel egy osztállyal előbbre lépett. Képünkön a gyomaiak második gólja a Szeghalom hálójában. Bácsi lövése után már ünnepelhetett a gyomai közönség! (A megyei I. osztály bajnoki címét a Bcs. Előre II. szerezte meg, de a lila-fehérek eredményei nem számítottak be a „tiszta tabellába”. Fotó: Mártó»’ AZ 1969. BVI BÉKÉS MEGYEI I. OSZTÁLYÉT LABDABOGO- BAJNOKSAG VÉGEREDMÉNYE fi Gyulai MEDOSZ férfias női csapata a megyei asztalitenisz-bajnok 1. Bcs. Előre II. 34 29 1 4 103:35 59 2. Gyomai TK 34 22 5 7 67:33 49 3. Dózsa SE 34 21 6 7 73:33 48 4. Bcs. Építők M 21 6 7 74:47 48 5. Endrődi Spart. 34 21 5 8 62:35 47 6. Bcs. MÁV 34 13 7 13 73:57 35 7. Sz. MEDOSZ 34 14 5 15 55:43 33 8. Mh. MEDOSZ 34 14 5 15 56:53 33 9. Battonya 34 14 5 15 45:54 33 10. Békési Spart. 34 12 6 16 51:57 30 11. Békésszentandr. 34 13 4 17 38:51 30 12. Mh. Kinizsi 34 11 7 16 56:53 29 13. Dobozi Petőfi 34 11 7 16 39:54 29 14. Bcs. Kinizsi 34 13 3 18 47:70 29 15. Magyarbáni]. 34 10 7 17 44:70 29 16. Kondoros 34 9 5 20 37:60 21 17. Csorvás 34 8 3 23 37:70 19 18. Körösladány 34 3 5 26 26:108 11 TARTALÉKCSAPAT NÉLKÜL 1. Gyomai TK 32 22 5 5 65:29 49 2. Dózsa SE 32 21 6 5 71:28 48 3. Bcs. Építők 32 20 6 6 71:45 46 4. Endrődi Spart. 32 19 5 8 57:32 43 5. Bcs. MÁV 32 14 7 11 69:48 35 6. Szeghalom 32 14 5 13 55:39 33 7. Medgyesegyh. 32 14 5 13 55:48 33 8. Battonya 32 14 5 13 43:43 33 9. Békési Spart. 32 1? 6 14 48:51 30 10. Békésszentandr. 32 13 4 15 37:42 30 A gyulai asztaliteniszezők' a napokban két döntő fontosságú rangadó mérkőzésre álltak ki. A nők a tavalyi bajnokot, a Bcs. Kinizsit fogadták, míg a férfiak Elekre látogattak. Mindkét találkozó óriási küzdelem után a gyulaiak sikerét hozta. Eredmények. Gyulai MEDOSZ—Ele- ki TSZSK 11:9. Megyei I. osztályú férfimérkőzés. Az 1969. évi csb. sorsa közel ötórás küzdelemben dőlt el. Az eddigi két veretlen csapat hatalmas küzdelméből igen sportszerű Játékkal a taktikailag és erőnlétileg jobb felkészültségű gyulaiak megérdemelten kerültek ki győztesen. A MEDOSZ 5:1, 8:3, majd 10:4-re húzott el. Ekkor az elekiek határtalan lelkesedéssel 10:8-ra feljöttek. Az utolsó találkozón Jankó az elek! éljátékossal, Békésivel szemben győzött. Gy.: Du- bányi 3, Jankó, Szemanik 2—2, Balogh, Dubányi—Szemanik pár 2, és a Balogh—Jankó pár, ill. Áment 3, Békési, Marschall 2—2, Rotyis és a Békési—Marschall pár. Jók: Dubányi, Jankó, ill. Ament, Marschall. 11. Mh. Kinizsi 12. Dobozi Petőfi 13. Magyarbánh. 14. vBcs. Kinizsi 15. Kondoros 32 12 7 14 32 11 6 15 32 10 7 15 32 12 3 17 32 9 5 18 32 8 3 21 32 3 ifjüsagiak 1. Csorvási MED. 34 25 6 2. Bcs. MÁV 34 24 5 3. Bcs. Előre 34 22 7 5 4. Békési Sp. 34 20 6 8 5. Bcs. Kinizsi 34 18 7 9 6. Gyomai TK 34 16 8 10 7. Mh. Kinizsi 34 13 13 8 8. Batt. MEDOSZ 34 16 Gyulai MEDOSZ—Bcs. Kinizsi 13:7. Megyei I. osztályú női mérkőzés. A MEDOSZ nagy küzdelemmel, jobb is- 16. Csorvás kolázottsággal és erőnléttel nyert a ; 17. Körösladány tavalyi bajnokkal szemben. Kitűnt Tóth Jolán, aki ezúttal sem talált legyőzőre és megőrizte egész évi veretlenségét. Gy.: Farsang, Tóth 4—4, Bordás, Kacsó, Farsang—Tóth pár 2, Bordás—Kócsó pár, ill. Horváthné, Kőváry 2—2, Szabó, Téglás és a Horváthné—Kőváry páros. Jók^ Farsang, Tóth, ill. Horváthné, Kőváry. A Gyulai MEDOSZ férfi és női asztalitenisz-csapatának tagjai most mindennapos edzéssel készülnek a rövidesen elkövetkező országos osztályozómérkőzésekre. Reméljük, Budapesten, a Játékcsarnokban is helyt állnak megyénk „képviselői’* és az 1970-es bajnoki évben a két együttes egy- gyel magasabb osztályban szerepelhet. Mi is szívből gratulálunk a gyulaiak sikeréhez és további eredményes szereplést kívánunk! 54:47 29 38:51 28 42:59 27 43:65 27 37:57 21 35:61 19 5 24 25:100 11 9. Dózsa SE 10. Endrődi Sp. 11. Medgy. MED. 12. Bcs. Építők 13. Szegh. MED. 14. Kond. TSZSK 15. Dobozi Petőfi 16. Magy. TSZSK 17. Bszt. Hunyadi 18. Körösi. TSZSK 34 15 34 13 34 15 34 13 34 12 34 9 6 12 5 14 8 13 4 15 3 18 4 18 7 18 5 21 5 23 6 24 3 28 3 100:19 5 111:33 5 113:40 8 65:38 9 81:37 66:45 85:62 73:48 65:64 83:64 64:52 73:72 50:75 48:82 40:111 21 37:97 17 21:128 14 24:132 9 Megjegyzés: A kondorost ificsapat ki nem állásáért két büntetőpontot a felnőttcsapat évi ösázeredményébő! a fegyelmi bizottság levont I