Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-16 / 291 szám

Á sportkor! közgyűlésekről jelentjük: Nagyszerű eredményekről adhatott számot a Bcs. Előre SC elnöksége A Bcs. Előre küldöttközgyűlésén Ravasz Pál az elnökség beszámolóját tartja. A díszelnökség soraiban balról jobbra: Tábor László, Fabriczi Elemér, Dömény Ferenc, Kovács József. Ravasz Pál, Vizsnyai Imre, Botyánszki Pál. A Békéscsabai Előre SC va­sárnap délelőtt a BÁV kultúr­termében tartotta meg beszá­moló és vezetőségválasztó kül­döttközgyűlését. A klub idősebb tagjai közül ott láttuk a veterá­nokat, Ligeti bácsit, Kurunczi Jánost, Gubis Mihályt, Valkusz Jánost. Szpisják Jánost, Szaszák Ádámot, Seres Andrást, s a fia­talabbak közül Bánlaki Andrást, Balda Jánost, Fehér Jánost és még sokakat, akik a lila-fehér színekért szurkolnak. Az elnöklő Kovács József üdvözölte a részt­vevőket. majd Ravasz Pál, a sportkör elnöke elemezte az egyesület kétéves munkáját — Minden dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy ez az idő­szak az Előre életében igen ered­ményes volt. Megmutatkozik ez a szervezeti élet erősödésében, a szakmai munka minőségi javu­lásában, a taglétszám emelkedé­sében és a költségvetési fő ösz- szegünk nagymértékű növekedé­sében egyaránt. Elöljáróban is köszönetét mondok azoknak az elvtársaknak, sportszerető aktí­váknak, akik a különböző párt-, tanács-, üzem- és egyéb szervek­ben dolgozva, szabad idejükben azon munkálkodtak, hogy az Előre SC tovább erősödjön és év­ről évre eredményesebben szere­peljen, — mondotta Ravasz Pál. Ezt követően a tagszervezés terén elért fejlődésről beszélt. Míg az 1967-as küldöttközgyűlés idő­szakában 567 tagunk volt addig most ez a szám a 700 fölé emelke­dett — állapította meg. — Kapcsolataink az állami, tár­sadalmi és pártszervekkel tovább javultak. Nagy figyelemmel kísé­rik munkánkat, esetenként hasz­nos javaslatokat adnak, tanácsok­kal látnak el. Ebben az esztendő­ben — éppen e segítség folytán — elértük, hogy a városi tanács 280 ezer forinttal, az MTS pedig 250 ezer forinttal járult hozzá anyagi bázisunk növekedéséhez. A legfontosabbnak mégis saját bevételünk növekedését tartjuk, amely az év végé-e előrelátha­tólag egymillió 647 ezer forint lesz. Több mint négyszázezer forinttal meghaladva a tervezet­tet. — Jelenleg hat szakosztály: lab­darúgó, kézilabda, torna, súly­emelő, ökölvívó, kerékpár mű­ködik. A kerékpárosok Botyánszki Pál irányításával végzik munká­jukat, eredményeiket számos ku­pa megnyerése mutatja, és jó úton halad az utánpótlás nevelése is. A kézilabdásokat érzékenyen érintették a tavalyi év végén tör­tént katonai bevonulások, de e „vérveszteség” ellenére az idei évre a taglétszám 40-re emelke­dett és az eredményes szakmai munka révén a csapat a megyei 1. osztályban második lett. Az if­júságiak pedig a felnőtt II. osz­tályban is megállták helyüket. Fabriczi Elemér, Eperjcssy Béla és Varga Péter munkája biztosíték lehet az elkövetkezendő felada­tok megoldására. A legeredmé­nyesebb szakosztály, a labdarú­gók munkájával részletesen fog­lalkozott a sportköri elnök. (Az értékelést a későbbiek folyamán közöljük. A szerk.) — Az ökölvívók az idén vala­mennyi Békés megyei versenyen részt vettek. Egyénileg külön is szeretném kiemelni Maczik Pál, Lipcsei Attila és Kapitány Ferenc teljesítményét. A szakvezetés terén nagyszerű munkát végzett Beszeda László, Gyuska János és Hajnal György. A másik fiatal szakosztály a súlyemelőké. Tizenheten látogat­ják az edzéseket, Sudák Mihály, Mikó Dénes és Szívós László II. osztályú szintet ért el. A serdü­lők közül ketten az országos baj­nokságig jutottak, Balogh Sándor pedig bronzérmet nyert a magyar serdülő bajnokságon. Az eredmé­nyek Sudák János edző és Pet- rovszki György szakosztályvezető munkáját dicséri. A közgyűlés a torna szakosztály munkájának értékelése előtt egy­perces néma felállással adózott a kitűnő sportvezető, a szakosztály megalapítója, a nemrégiben el­hunyt Rácz Lukács emlékére. — Torna szakosztályunk ragyo­gó eredményeket ért el — mon­dotta az elnök. A működéshez szükséges tárgyi feltételeket si­került biztosítani. Csupán a mű- szabad-gyakorlatokhoz szükséges talajszőnyeg hiánya hat gátlólag. A minőségi felnőtt csapat kialakí­tásának határt szab az a körül­mény, hogy a középiskola elvég­zése után sokan tovább tanulnak. Az elmúlt év szövetségi bajnok­ságain hat csapat versenyzett rendszeresen. A nők közül ifi, II. o. vidékbajnokságot nyert Ada- mik Éva, az ifjúsági I. osztályon vldékbajnok lett Matyucz Éva, felnőtt III. o. versenyt nyert Csi- csely Miária, az országos ifjúsági III. osztályú CSB-n, a felnőtt III. o. országos bajnokságon bronzér­met, az ifjúsági I. osztályon vi­dékbajnokságot, a II. osztályon or­szágos bajnokságot nyert a Bcs. Előre szakosztálya. A sikeres szereplés Rácz Lukácsné és a Lu­kács-házaspár jó munkáját di­cséri. A közelmúlt eseményeinek is­mertetése után Ravasz Pál a jö­vő feladatairól szólott, azután átadta a szót Tábor Lászlónak, aki a számvizsgáló bizottság je­lentését terjesztette a közgyű­lés elé. A hozzászólások során Rácz István, a rendező gárda vezetője szólalt fel, majd Gáti Imre a pá­lya-problémáról beszélt. Kapitány Ferenc megköszönte a vezetőség támogatását, majd munkahelyi problémáról beszélt. Gyuska Já­nos, Hajnal György az ökölvívók. Balaj János a súlyemelők köszö­netét tolmácsolta, s a tervekről beszélt. Izsó Antal hangsúlyozta a nevelési feladatok szem előtt tar­tását. Dömény Ferenc a megyei TS és az SZMT nevében köszön­tötte a közgyűlés résztvevőit, ele­mezte a szakosztályok munkáját, s a fejlődés lehetőségeiről szólt. Reményét fejezte ki, hogy a bir­kózó szakosztály hamarosan ott­honra talál a lila-fehéreknél. Ko- lozsi Gyula megköszönte a szur­kolók lelkes biztatását, nagy-nagy szeretetét. Közölte, hogy január elején számol be a labdarúgó szakosztály az 1970. évi tervekről, célkitűzésekről, majd a többi szakosztállyal való összefogás je­lentőségét ecsetelte. Vizsnyai Im- "e az MTS városi tanácsának vé­leményét, a létesítmény-problé­ma megoldásának módiát vázolta, Lukács József az edzők szakmai munkájáról beszélt. A hozzászólásokra Ravasz Pál válaszolt, majd Szabó Mihály tett javaslatot a vezetőség személyi összetételére. A Bcs. Előre SC küldöttközgyű­lése a következő elnökséget vá­lasztotta meg. Dr. Avar Zoltán, Farkas Károly, Gyeraj András, Izsó Antal, Kiszely András, Ko- csor Gábor, Lukács József, Meszjár György, Maczák János, Nátor István, Trefil Káoly, dr. Pacsika István, Ravasz Pál, Ze- Ienyánszki János, Zelenyánszki György. A számvizsgáló bizottság tagjai: Tábor László, Márton János, Le- hoczki Pál. Az elnökség meg­tartotta első ülését. A sportkör elnökévé továbbra is Ravasz Pált, a számvizsgáló bizottság elnökének újból Tábor Lászlót választották. Hétszáztizsaesv gól a Népújság Kapa vasárnapi firdulóján Vasárnap került sor a XIII. Bé­kés megyei Népújság Teremkézi­labda Kupa második fordulójá­ra. A műsor érdekessége: a húsz mérkőzésen 711 gól esett és több olyan találkozót vívtak a csapa­tok, amelyeken jó játékot láthat­tak a nézők. Külön kell szólnunk a gólokban különösen gazdag, ér­dekes Kondoros—Tótkomlós, Bcs. Előre I.—Bcs. Előre II. férfi-, és a Bcs. Kötött II.—Békés női mér­kőzésről. Ezekről pozitívan nyilat­koztak a szakemberek, viszont a Bcs. MÁV II.—Újkígyós férfi NB-s találkozóról — negatívan... Itt végleges kiállításra (Volent, Zsótér Újkígyósból), a kígyósiak komoly­talan játéka miatt mérkőzésbe­szüntetésre került sor. Gyulai dr., a MÁV játékosa pedig súlyosan megsérült Még szerencse, hogy sebészorvos lévén, a találkozó után önmagát részesítette első se­gélyben... Kellemes meglepetést okozott ügyes védéseivel a tót- komlósi Krcsméri István. Néhány játékvezető azonban — Medo- varszki, Farkas, Pintér, Csehi sporttársak — kellemetlen hely­zetbe hozták a küldőbizottságot — váratlan távolmaradásukkal. A múlt héten a bélmegyeri fiúk. most a Békési Vasas-lányok vizs­gáztak kitűnőre sportszerűségből. A télies, hideg időben olyan teher­autón utaztak be mérkőzésükre, melyen csak ponyva volt. Kézi- labda-szeretetükért minden dicsé­retet megérdemelnek! EREDMÉNYEK Férfiak. NB-s csoport. Bcs. Elő­re I.—Bcs. Előre II. 30:25 (12:11). Vezette: Pataj, Erdei. G: Annus 12, Szabó 8, Csulik 5, Csák 4, Trucz, illetve Hovszki 12, Bíró. 5, Varga 4, Veress 2 Szűcs. Bcs. MÁV II.—Újkígyós! TSZSK 25:18 (12:11). V: Lázár, Varga. G: Rad- nai 12, Gyulai őr. 5, Schwertner 4, Bielik 2, Hajtman, illetve Bánfi 8, Zsótér 6, Volent 2, Borbély, Bi- ri. I. osztály. Szalvai SE—Kondo- rosi TSZSK 27:16 (13:7). V: Pa­taj. Erdei. G: Molcsán 9, Révész 8, Krasznai 6, Balogh A., Balogh I., Havrán, Pétervári, illetve Katre- nák 6, Borbély, Mácsanszki 4—4, Kerepeczki, Szenteszki. Békési Spartacus—Tótkomlósi Spartacus 26:21 (13:12). V: Erdei, Mokos. G: Tóth 9, Cs. Varga 7, Okányi 5, Hargitai 4, Knyihár, illetve Oszt- roluezki 8, Kovács 7, Farkas 3, Racskó 2, Bartos. Békési Sparta­cus—Bcs. Kner Nyomda 22:20 (13:11). V: Mokos, Erdei. G: Tóth 8, Knyihár 5, Okányi, Hargitai, Cs. Varga 3—2, illetve Wagner 6, Czegle 5, Zoltán 4, Krátki 3, Sze­les 2. Kondorosi TSZSK—Tótkom­lósi Spartacus 22:20 (11:8). V: Pataj, Erdei. G: Borbély 14, Kat- renák 6, Kerepeczki, Mácsanszki, Osztroluczky 7, Kovács 6, Farkas 4, Bartos 3. II. osztály. Bcs. ITSK —Bcs. Előre 37:23 (14:8). V: Csu­ka, Lázár. G: Knyihár 9, Jankulár 7 Czegle 5, Kovács, Hankó 3—3, illetve Dénes 11, Béres 6, Pataki, Vandlik, Vida 2—>2. Endrődi Spar­tacus—Űjkígyósi TSZSK 24:21 (12:10). V: Csuka, Lázár. G: Pal­lér 6, Kiss, Bozó 5—5, Jarabek, Békési 3—3, Veszpi 2, illetve La- patinszki 7, Gellai 6, Uhrin, Ba­lázs 3—3. Giricz 2. Ifjúságiak. Bcs. Vendéglátóipari Iskola—Bcs. Kner Nyomda 19:10 (11:5). Vezette: Pa­taj. G: Opauszki 12, Csáki 3, Hu- gyik, Szenteszki 2—2, illetve Pia­vetsz 4, Orosz 3, Varga. Bagyinka, Rozsos. Bcs. Városi Sportiskola— Bcs. Előre 14:14 (8:7). V: Pataj, Erdei. G: Várhegyi- 10, Török, Soncs 2—2, illetve Madarász 9, Marik, Csulik 2—2. Csányi. Serdülők: Mezőhegyesi Kinizsi —Bcs. Városi Sportiskola II 27:3 (15:2). V: Tímár, Csuka. G: Hur- guly 6, Molnár, Bugyinszki 5—5, Szász 4, Raffai 3, Sovák, Balogh, illetve Fi Ivó 3. Nők. NB-s csoport. Bcs. Kötött —Bcs. MÄV 26:8 (13:4). V: Szarvas, Mokos. G: Darabos, Vasz- kó 9—9, Kovácsné 4, Ilyés 3. Sza- bóné, illetve Vaszkő 6, Reinholcz- né, Vandlik. I. osztály. Bcs. Kötött —Békési Spartacus 19:13 (9:7). V: Tímár, Lázár. G: Bozó. Sziszük 4, Szeles, Csapó, illetve Békési 7, Pusztai 3, Szabó, Tar, Hargitai. Gyulai Harisnyagyár—Bcs. Ruha­gyár 12:12 (6:6). V: Szarvas. Mo­kos. G: Csüllög, Varga, Boros, I, Boros II, Erdődi 2—2, Terák, Hav­rán, illetve Gergő 7, Briezsnyik, Jenei 2—2, Szilágyi. II. osztály: Bcs. Közgazdasági Technikum— Űjkígyósi TSZSK 26:13 (11:5). V: Csuka, Tímár. G: Bozó 16, Drie- nyovszki, Sonkolyos 4—4, Havasi 2 illetve Bacsa 11, Süli 2. Gyulai ITSK—Békési MEDOSZ 18:17 (11:10). V: Tímár, Csuka. G: Hav­rán 8. Erdődi 7, Tederán, Le- hószki, illetve Illés E. 9, Illés Zs. 6, Kiss 2.Szentesi VSC—Endrődi Spartacus 16:9 (10:6). V: Csuka, Tímár. G: Bezsenyei 8, Répa 3, Csányi, Pásztor 2—2, Szabó, illet­ve Vaszkó 4. Korcsok 3, Bárdos 2. Ifjúságiak. Bcs. MÄV—Bcs. Városi Sportiskola 13:11 (10:7). V: Mokos, Erdei. G: Belanka 7, Medovarszki 4, Orodán, Jakab, illetve Moch- nács 9, Botyánszki 2. Bcs. Kötött —Bcs. Ruhagyár 10:5 (5:2). V: Mokos, Szarvas. G: Székely 3, Flóra, Kuba, Liker 2—2, Trucz, illetve Baukó 4, Vöröske. Serdü­lők. Szentesi VSC—Mezőhegyesi Kinizsi 19:10 (9:2). V: Csuka, Lá­zár. G: Kanfi 9. Csomány 6, Kotymán 3, Vecseri, illetve Hemző 7, Hnyuczki 2, Pelle. Totóeredmények A totó 50. heti telitalálata: 2, 2, x, törölve, 2, 1, 2, 2, 1, 1, 1, x, x, x, törölve, x. 13-f-l-es és 13-as találat nincs, a 2 db 12-esre 423 921. a 11-esekre 3686, a 10- esekre 608 forint nyeremény jut. Szabó Mihály, dr. Avár Zoltán. Izsó Antal, a Bcs. Előre kül­döttközgyűlésének résztvevői között. (Fotó: Barnacz)

Next

/
Thumbnails
Contents