Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-16 / 291 szám

1969. december 16. 2 Kedd Eddig 238 személyt hallgattak ki az olaszországi bombamerénylet kapcsán Torino Vasárnap este a magát „Mar- xista—Leninista Olasz Kommu­nista Pártnak” nevező maoista csoport székhaza előtt Torino kül­városában összecsapásra került Összeül Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottsága A'' Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bi­zottsága — a megállapodásnak megfelelően — ez év decemberé­ben Moszkvában ülést tart. Az ér­tekezleten megvizsgálják a szö­vetséges hadseregek állapotát és A rendőrségi nyomozószervek-' * Varsói Szerződés tagállamai vé. Arra a kérdésre, van-e össze-1 függés a milánói és a római bőm-! bamerényletek között, a milánói, rendőrfőnök azt felelte, hogy e kérdésre nem tud válaszolni, majd végül kijelentette: „annyit I Ceausescu beszéde hez közelálló körökben vasárnap este kijelentették hogy a péntek esti merényleteket követően Mi­lánóban és Rómában összesen 238 személyt hallgattak ki. sor. Fiatal neofasiszták hatoltak í mondhatok önöknek, hogy szélső- j be az épületbe, ablakokat zúztak! jobboldali csoportokról van szó” be. A maoista csoport egyik fiatal Róma tagja a fején megsebesült. Miláné Vasárnap Milánóban három: szélsőjobboldali beállítottságú fia­talembert tartóztattak le, akik kő. veket dobáltak az Olasz Kommu­nista Párt egyik helyiségére. Meg. előzőleg két petárdát dobtak az épületre. Időközben tovább folyik a rendőrségi nyomozás a mezőgaz­dasági bank ellent bombamerény­let tetteseinek kézrékeritésére. Vasárnap húsz szélsőjobboldali beállítottságú személyt hallgat­tak ki. A rendőrség a lehető leg­gondosabban igyekszik ellenőrizni a külföldiek mozgását. Különösen azokót a görögökét, akik kapeso-' kormányát a parlamentben, az új J program szérint delmi képességének erősítését szolgáló intézkedéseket, összefüg­gésben a NATO vezető köreinek agresszív törekvéseivel. (MTI) Az új izraeli kormányban megerősödött a „héják” befolyása Jeruzsálem | szádokkal megrendezendő közvet- Mielőtt Golda Meir izraeli mi- jlen tárgyalásokon hajlandó a vi- niszterelnök bemutatta 24 tagú j tás kérdésekről tanácskozni. A Izrael kész a Bukarest Körösi Dezső, az MTI tudósító­ja jelenti: A vasárnapi román lapok köz­ük azt a beszédet, amelyet Nico- lae Ceausescu, a párt főtitkára mondott a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának szombaton véget ért plenáris ülé­sén. . A párt főtitkára az I960, évi eredményekből szólva megemlí­tette. hogy az ez évi ipari terme­lés növekedési üteme előzetes számítások szerint 10.7 százalék­kal meghaladja a tavalyit. A főtitkár ismertette az 1970. évi gazdaságfejlesztési terv terve­zetének főbb vonásait. Románia külkereskedelmi tevé­kenységéről szólva Ceausescu a többi között a következőket mon­dotta: — Országunk fejleszti együttműködését a KGST-ben részt vevő szocialista országokkal, az összes szocialista országokkal aktívan részt vesz a nemzetközi szocialista munkamegosztásban. Ugyanakkor Románia bővíti gaz­dasági és műszaki-tudományos latban állnak szélsőjobb-, Illetve, kormány programját azonban leszereléshez vezető ajánlatokat! szélsőbaloldali csoportosulásokkal.| mór hétfőn reggel nyilvánosság- • - í- — I kapcsolatait a több* állammal, A rendőrség vizsgálatot folyta­tott „a Kínai Népköztársasággal való kulturális és baráti kapcso­latok ápolására alakult társaság” j foglal állást az 1967-es háborúban ! ra hozták az országban. A program a leghatározottabban székházában is. A Milánóban és Rómában fel­robbant bombákat feltehetően egy és ugyanazon kezek készítették, — erre mutatnak a nyomozás legújabb eredményei. A bombamerényietek 14 halálos áldozatának temetésére hétfőn helyi idő szerint délelőtt 11 óra­kor került sor a milánói dómban. A temetésen jelen voltak: Rumor miniszterelnök, Restivo belügymi­niszter, valamint a különböző olasz politikai pártok küldöttsé­gei. Guida milánói rendőrfőnök va­sárnap este tartott sajtóértekez­letén bejelentette, hogy az elmúlt napokban a milánói rendőrség két tisztviselője vizsgálat lefoly­tatása cellából külföldre utazott, de az említett tisztviselők már vissza is tértek Milánóba. Arra a kérdésre, hogy tartottak-e vizsgá­latot Svájcban. Franciaországban és Nvueat-Németországban, a rendőrfőnök így válaszolt: „nem tartom kizártnak”. elfoglalt területek megtartása mellett mindaddig, amíg béke­szerződés nem jön létre az arab országok és Izrael között Az új kormány is csak az arab szom­tenni az arab országoknak, félté' ve, hogy biztosítani lehet a kölcsö­nös ellenőrzést. Az új izraeli kor­mány sem hajlandó Jeruzsálem státusáról tárgyalni. Az AFP francia hírügynökség rámutat, hogy az új izraeli kor­mányban jelentősen megerősö­dött a „héják” pozíciója. Átkelés a Szuezi-csatornán Az izraeli hadsereg szóvivője] vasárnap az egyiptomi légelhárí- vasámap este megerősítette azt a j tás megsemmisített egy izraeli korábbi kairói bejelentést, amely vadászbombázóit Jeruzsálemben egy izraeli kato­nai szóvivő vasárnap közölte, lusrtrálják. szerint egy egyiptomi kommandó átkelt a Szuezi-csatornán és Isz­mailiától délre rajtaütöttek egy j hogy Herbon városában az izra- izraeli őrjárat gépkocsiján, egy, ejj katonaság egy korábbi fegyve. katonát megöltek, egy másikat J res incidens megtorlásaképpen megsebesítettek, egy harmadikat három lakóházat felrobbantott és pedig fogljml ejtettek, A fogoly 115 személyt letartóztatott. Danavidan Samun, az izraeli jár­őrparancsnok volt. 1 Izraeli részről cáfolták azt a kairói bejelentést, amely szerint azok társadalmi rendszerétől füg­getlenül. Ez év első 11 hónapjá­ban a külkereskedelem volumene 6,3 százalékkal túlhaladta a múlt év azonos időszakának szintjét. A számadatok ismertetésénél Ceau­sescu nem részletezte, hogyan osz­lik meg Románia export-import tevékenysége a szocialista és ka­pitalista országok viszonylatában. Nicolae Ceausescu ezután át­tért a hét európai szocialista or­szág párt. és állami vezetőinek a közelmúltban lezajlott moszkvai tanácskozásaira. Hangoztatta azt a nézetét, hogy a nemzetközi ese­mények menete igazolta az RKP és a román kormány általános politikai irányvonalának és nem­zetközi tevékenységének helyes­ségét Befejezésül az RKP főtitkára kijelentette, hogy a Román Szo­cialista Köztársaság kormánya a jövőben is küzdeni fog, hogy hoz­zájáruljon a szocialista világ- rendszer országai egységének, s a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom. osztagai közötti szolidaritás megszilárdításához, a nagy imperialistaellenes front összeíorrattságának és harci ere­jének továbbá erősítéséhez. Lengyelellenes provokáció Nyugat-Berlinben Varsó A Trybuna Ludu hétfői szá­mában beszámolt arról, hogy az összes nyugat-berüni újság — köztük a szociáldemokrata párt­hoz közel álló Telegraf ■— vasár­napi számában provokatív len- gyelellenes felhívást tett közzé. A felhívást az 1937-es német ha­tárokat ábrázoló térképek il­A CDU-val együttműködő „berlini polgárok szövetsége” ál­tal aláírt fél kolumna terjedelmű felhívás arra szólítja fel a nyu­gat-berlini lakosságot, hogy kez­deményezzen széles körű tiltakozó akciót az Odera-Neisse határ el­ismerése ellen. A felhívás szer­zői a többi között élesen bírál­ják Schütz polgármestert, sze­mére vetve, hogy már többször állást foglalt az Odera-Neisse ha­tár végleges elismerése mellett. A felhívás felszólítja a lakos­ságot, indítson határozott akciót annak érdekében, hogy a nyugat­berlini áruházakban ismét felte­gyék a közelmúltban leszedett „Német-Szilézia csarnoka”, „Né­met Balti-tengerpart”, „Német Danzig” és hasonló feliratú re- vansista táblákat. IBS91 ■■■#■■■8 ■B«»8a88«89«888B9B889»*t «•••8 Palotaforradalom Panamában A panamai nemzeti gárda ve­zetői hétfőn eltávolították a ha­talomból Omar Torrijos dandár- tábornokot, a katonai junta első számú emberét. A nemzett gárda az ország egyetlen fegyveres ere­je. Omar Torrijos a nemzeti gár­da hadműveleti főnökével együtt Mexikó városban tartózkodott — a karibi nemzetközi lóverseny fu­tamait tekintette meg —, amikor távol létében leváltották. Az AP hírügynökség értesülése szerint a palotaforradalmat a nemzeti gárda helyettes főpa­rancsnoka, Ramiro Silvera ezre­des és a vezérkari főnök: Amad O Sanjur alezredes szervezte. Hétfőn délelőtt Silvera, Sanjur, valamint a nemzeti gárda legma­gasabb rangú tisztjei és a kor­mánytagok a főparancsnokság épületében ülést tartottak. Bár a puccs híre hamarosan elterjedt, a fővárosban nem volt nyugtalan­ság — jelenti az AP tudósítója. Wesselényi Mjklós: Fordul á történelem... Dokumentum-sorozat Megemlékezés az ENSZ Jennállásának 25. évfordulójáról A magyar ENSZ-társaság hét- .ő délután tartott ülésén megtár­gyaltak azt a programot, amelyet 1970-re, az Egyesült Nemzetek Szervezete megalakulásának 25. évfordulójára állítottak össze. A jövő év őszén az ENSZ-nap alkalmából ünnepi ülést tart a magyar ENSZ-társaság több vá­rosban : Budapesten, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Miskol­con és Egerben. Az Országos Bé­ketanács tudományos bizottságá­val közösen a „nevelési év” ke­retében tudományos ülésre kerül sor, amelynek témája: a „nevelés a béke, a népek barátsága és a nemzetközi együttműködés érdé- : kében”. A témáról megjelent vi- : „ taanyagot orosz, francia, angol és : azonban, aki végső soron a fe­1844 késő nyarán a második világháború Magyarország szá­mára is döntő fordulathoz ér­kezett. Augusztus közepén a szovjet hadsereg Jassynál áttörte a frontot. A német hadvezetőség megpróbálta ugyan a helyzetet stabilizálni, de az előrenyomu­lást nem tudta feltartani, a többi között azért mert közbejött a ro­mán kiugrás, augusztus 23-án a Román Kommunista Párt ég a ro­mán hazafias erők közös erőfe­szítése megdöntötte Antonescu tábornok diktatúráját, azonnal fegyverszünetet kötöttek és a ro­mán hadsereg szembefordult a németekkel. Ez azt jelentette, hogy a frontvonal, mely még mindig valahol a Kárpátok elő­terében volt, a román kiugrástól számítva, rövid időn belül Nagy­váradnál és Kolozsvárnál húzó­dik majd. Ennek a helyzetnek szükségszerűen le kellett vonni a konzekvenciáit. A kormányzó . spanyol nyelven Is közreadja a társaság. Felmerült a hétfői tanácskozó son annak a gondolata, hogy hoz- : zanak létre a magyar ENSZ-tár- j saság mellett működő állandó ■ társadalmi bizottságokat. Ezekben 5 a bizottságokban a világszervezet ülésein napirendre kerülő témák : nemzetközi és hazai vetületével • kívánnak foglalkozni a témákban * jártas politikusok, jogászok, gaz- f dasági szakemberek. (MTI> lelősséget viselt, bár felismerte a helyzet komolyságát, nem sie­tett levonni a szükségszerű kö­vetkeztetéseket. Horthy és angolbarát környe­zete még mindig abban az il­lúzióban élt: a hadi- és politi­kai helyzet úgy alakulhat, hogy nem a szovjet hadsereg, hanem a nyugati szövetségesek előtt kell kapitulálnia. Hiába figyel­meztették minden oldalról (an­golszáz oldalról is), hogy erről nem lehet szó, továbbra is eb­ben bizakodott. De lássuk a tényeket. Egy nappal a román kiugrás után, augusztus 24-én Horthy lemondatta Sztojayt és helyette Lakatos Géza vezér- ezredest nevezte ki minisztvr- elnöknek. Mint ahogyan azt Lakatos a Szálasi-perben is el­mondotta, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy megtalálja a háborúból való kivezető utat. Ennél több azonban egyelőre nem történt és értékes napok, sőt hetek teltek el. Sőt a mi­nisztertanács úgy határozott: ha a németektől segítséget kapnak, úgy a német—magyar arcvonal megerősítése érdeké­ben előrenyomulnak a déli Kárpátokig és birtokba veszik az Erdélybe vezető utakat, még mielőtt a szovjet csapatok meg­érkeznének. Ezzel egyidőben Svájcon keresztül újra kapcso­latot teremtettek a nyugati ha­talmakkal, ahonnan megint csak az* a választ kapták, hogy csak akkor hajlandók tárgyal­ni, ha a magyar kormány a Szovjetunióval is megkezdi tár­gyalásait. Horthy azonban még mindig vonakodott és szeptem­ber 3-án a magyar csapatok a német erőkkel együtt megindí­tották a támadást Románia el­len. A hadművelet azonban sú­lyos kudarccal végződött. A szovjet hadsereg gyors ellen­akcióval szétverte a német— magyar támadást és szeptember 7-én mér elérte Temesvár vo­nalát. A kormányzó erre a napra koronatanácsot hívott össze, amelyen a kormány tagjain kívül az általa meghívott sze­mélyiségek is részt vettek, így többi között Bethlen Ist­ván is, aki a Szovjet­unióval való azonnali fegyver­szüneti tárgyalások megindítása mellett volt. Bethlen állásfog­lalása láthatólag mély benyo­mást tett a kormányzóra, aki az időnként közöttük jelentke­ző véleménykülönbségek elle­nére is Bethlent fő bizalmi em­berének tekintette. A kormány azonban a fegyverszüneti tár­gyalásokat még mindig félváll­ról kezelte. Ezen azért nem le­het csodálkozni, mert a Laka­tos-kormányban ugyan nem bíztak a németek, de bizalmi embereik ha kisebb számban is, de ugyanúgy részt vettek a kormányban, mint korábban Sztojay kabinetjében. A koro­natanácson az a vélemény ala­kult ki, ha a németek 24 órán belül nem segítenek megfelelő módon, a fegyverszüneti tár­gyalásokat haladéktalanul meg kell indítani. A végső döntést azonban a másnap, a 8.-ára összehívott Minisztertanácsra halasztották. Ennek a szeptember 8.-i mi­nisztertanácsnak a jegyzőköny­ve egyike a magyar történelem legizgalmasabb, de egyben saj­nos legszomorúbb olvasmánya­inak. A tanácskozáson kétség­telenül elhangzottak a reális helyzetet mérlegelő felszólalá­sok is. Így Vörös János, a ve­zérkar főnöke, maga Lakatos Géza és a külgyminiszter is jó­zanul értékelték az eseménye­ket. Teleki Béla tárcanélküli miniszter a fegyverszüneti tár­gyalások azonnali megindítását követelte. A Minisztertanács tár­gyalása közben azonban We- senmayer német követ kihí-

Next

/
Thumbnails
Contents