Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290 szám
Aranylakodalom Békésen Kedves családi esemény színhelye lesz ma délben Békésen, a Hunyadi utca 26. szám alatti családi ház. Háló István nyugdíjas tsz-tag, a járási tanács tagja és felesége, született Domokos Julianna 50 éves házassági évfordulóját ünnepük. Az aranylako- dalmi ünnepi ebéden nyolc gyermek, tizenhét unoka és a közelebbi rokonok vesznek részt. A kedves idős házaspárnak szívből gratulálunk. — BESZÉLGETÉS A KATÓNAK ÉLETÉRÖL. A békéscsabai Fegyveres erők Klubjában december 14-én, vasárnap délután 3 órakor az ifjúsági klub „Amit a Magyar Néphadseregről tudni kell” címmel rendezvényt tart, filmelőadással egybekötve. A „Hétszázhúsz nap” című film katonáink életét mutatja be. Évforduló Száz éve, 1869. december 14-én született Mihalik Dániel festő. Középiskolai tanulmányainak befejeztével a budapesti mintarajziskolába iratkozott be. Az iskola elvégzése után 1892-ben Münchenbe ment, s már eleve táj- és állatképekkel foglalkozott. 1896-ban Budapesten telepedett le. Itt Szlányi Lajossal és Olgyay Ferenccel együtt dolgozva éveken át az akkor közismert tájfestőtriászt" alkották. 1898-ban megnyerte Budapesten a 4000 koronás tájkép-díjat, ezután Párizsba ment, ahonnan 1901-ben tért vissza. Egyik megalapítója a szolnoki művésztelepnek. ^gyelefes^rjporferünk GYILKOSSÁG EGY OROSHÁZI BÉRHÁZBAX Megdöbbentő családi tragédia színhelye volt tegnap délelőtt Orosházán a Dózsa György út 4/B. II. emeleti 8. számú lakás. Bánfi István — eddig ismeretlen okból — késsel leszúrta feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg Az asszony sérüléseibe belehalt, Bánfi István1 állapota súlyos. Az ügyben a vizsgálat folyik. GYUFÁVAL JÁTSZOTT — MEGÉGETT A TESTVÉRE Tegnap délben a mentők súlyos égési sebekkel szállították kórházba Rácz Aladár ki- lenchónapos mezőberényi csecsemőt. Míg édesanyja vízért ment, a gyermek 3 éves nővére gyufával játszadozott, s — ROMELTAKARÍTÁS. Gyulán, a Hétvezér utcában megkezdték a nemrég lebontott Ott- hon-kávéház helyén a romeltakarítást. Még ebben az évben megkezdik a helyén épülő OTP-székház és társasház alapozási munkáit — FELHŐK A KOZMOSZBAN. Három angol tudós egy hipotézist állított fel, amely szerint hétium molekulából álló egész felhők vannak a kozmikus térben. Az érdekes hipotézis ellenőrzése folyamatban van. Ha helytállónak bizonyul, akkor a csillagok és a galaktikák keletkezésének elméletével kapcsolatos számos kérdést felül kell vizsgálni. közben a csecsemő párnája kigyulladt. A kislány a tüzet látva megijedt és a szomszédba szaladt. Mire az anya hazajött, Rácz Aladárt bal karján és bal arcán súlyos égési sebekkel kimentették. ITALOZTAK — BALESET — ESZMÉLETLENSÉG Tegnap este Békéscsabán ittas állapotban kerékpározott a Bartók Béla úton G. B. 46 éves békéscsabai lakos. Egyensúlyát elvesztette, leesett és fejsérü. lést szenvedett Ugyancsak Békéscsabán, a Berényi úton az egyik ház előtt eszméletlenül, részeg állapotban találták a járókelők Sz. J. békéscsabai lakosit. Mentőket hívtak, akik a részeg embert kórházba szállították. — KÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁS. Egymillió 200 ezer forintot fizetett ki a békési tanács a községi vízműtársulatnak ez évben, hozzájárulási költség címén. — NAGYKÖZSÉGEK A GYULAI JÁRÁSBAN. Egy év alatt öt község — 1970. január 1-én Sarkad, július 1-én Elek és Újkígyós, 1971. január 1-én pedig Doboz és Kétegyháza — kap nagyközségi jogkört a gyulai járásban. — A GERENDÁSI BÜZAKA- LÁSZ TERMELŐSZÖVETKEZET 2400 sertést adott át az Állatforgalmi Vállalatnak. A 110 kilogramm súlyú sonkasertések nagy részét exportra szállítják. Nem kabaré... A kép láttán azt hinnék, valamilyen kabaré-előadásra készülnek a Gyulai Jókai Kultúrotthon színjátszót Sajnos, nem így van. Volent Zoltán, a kultúrotthon igazgatója azért tartja az esernyőt feje fölé, mert irodájának mennyezete esős időben beázik. Ezért kénytelen különböző .segédeszközöket” igénybe venni, mint itt ac esernyőt. — EGYMILLIÓ DOLLÁROS ORR. A világ legdrágább orra kétségkívül az, amelyet az amerikai George Thomson úr mond magáénak. Ezen orr tulajdonosa nem filmsztár, hanem az ismert Johny Valker gyár whisky- kóstolója. A cég kereken egymillió dollárra biztosította be alkalmazottja szaglószervé — AKKOlt TANUL A GYEREK, HA KÉRDEZ. A statisztikusok nem várt megállapításra jutottak. Egy négyéves gyerek naponta kereken 12 ezer szót ejt ki és közben — írd és mondd — 920 kérdést is feltehet! Hol van az az eszményi szülő, aki a kérdések tömegére válaszolni tud?! Otthonra találtak (Tudósítónktól) Ünneplőbe öltözött idős nénik és férfiak siettek Gyulaváriban a község központja felé, december 10-én. Ekkor adták át ugyanis a gyulai járásban a harmadik öregek napközi otthonát, a 20 „napközisnek”. Az új otthont nagyszámú érdeklődő előtt nyitotta meg Novák Mátyás, a községi tanács vb-elnöke. A kényelmesen berendezett, televízióval, rádióval felszerelt helyiségekben az első perctől kezdve jól érezték magukat a megjelentek. Az étkezést az iskola napközi konyhája biztosítja majd. — ÚTKORSZERŰSÍTÉS. Batto- nyán állami hozzájárulásból 4,2 millió, Dombegyházán 1,5 millió és Kisdombegyházán 1,5 millió forint összegű útportalanítást és korszerűsítést végeztek. A tanácsi utak korszerűsítésére évenként 2—3 millió forintot költenek még költségvetésből a mezőkovácsházi járásban. — OTP-TÁRSASHÁZ-AKCIO. Békés községben igen nagy az érdeklődés a társasház-építkezés iránt. Ezért a következő ötéves terv során mintegy 250 ilyen lakásra kötöttek megállapodást. 1970-ben KISZ-lakásépítés is indul, melyhez körülbelül 60 darab telket biztosít majd a tanács. — ISTEN ŐSZI CSILLAGA. Kovács András annak idején nagy sikert aratott filmjét holnap este, december 15-én 19 órakor a Művészi Magyar Filmek Klubja mutatja be a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában. Bevezetőt mond Máté Lajos, a Jókai Színház rendezője. — TANÁCSI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM. Közmegelégedéssel végzi munkáját másfél év óta a Mezőberényi Községi Tanács Építőipari és Parkosító üzeme. 1969-es terve több mint 2 millió forint, melyet a vállalat 43 dolgozója már teljesített. — TALAJERÓ-VISSZAPÖTLÁS címmel holnap este 7 órakor a Megyei Művelődési Házban Békéscsabán tartja meg Arató István kertmérnök előadását a művelődési ház kertészeti szakkörének tagjai számára. A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat értesíti Kedves Vásárlóit, hogy 1969. december 15-től Fiot 850 Limousine Fiat 850 Sport Coupe Volkswagen 1300 típusú személygépkocsikra évtől kezdődő szállításra. fogy. ár 76.000 Ft fogy. ár 103.000 Ft fogy. ár 100.000 Ft elfogad megrendelést 1970. Vásárlóink az OTP-fiókjainál és a Takarékszövetkezeteknél kapható „Személygépkocsi megrendelőlapon” jelenthetik be igényeiket, a vételár 100 százalékos befizetése mellett. KEDVES VÁSÁRLÓNK! Akik érvényes visszaigazolással rendelkeznek és a fenti típusokat kívánják megvásárolni, típusmódosítási szándékukat ajánlott levélben jelentsék be vállalatunknak (MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, Budapest, IX., Üllői út 47—49.) A megrendelések és a típusmódosítási kérelmek besorolását a beérkezés kelte alapján végezzük. A besorolásról és a személygépkocsi-átadás várható évéről 30 napon belül értesítést küldünk. A típusmódosítást kérő Vásárlóinkat ugyancsak 30 napon belül értesítjük új nyilvántartási sorszámukról és a befizetett vételár-előleg, valamint a 100 százalékos fogyasztói ár különbözeiének rendezési módjáról. A megrendelés részletes feltételeit az OTP és a Takarékszövetkezeteknél kapható „Személygépkocsi megrendelőlap” hátoldalán tüntetjük fel. A személygépkocsi-vásárlás feltételeiről és a fenti típusok műszaki adatairól felvilágosítást Autószalonjaink Budapest, VI., Népköztársaság útja 8. (Telefon: 124—249) Budapest, VI., Lenin körút 77. (Telefon: 117—290) adnak. MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat 5337 Hószáflíngózás Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás, ködös 0 idő, többfelé \}J ködszitálás, ónos szitálás, hószállingózás. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mínusz 3 fok között. Tanácstagi beszámolók Békéscsabán december 15-én 7—9 óráig Liker Mátyás és Frankó György, a Magyar— Csehszlovák Barátság Tsz 2-es számú üzemegységében a Gort- kó-tanyán; 18 órakor, a Bartók Béla út 24 szám alatti iskolában Kiss János és Prókai Ferenc; a kenyérgyárban Bencsik Andrásné, Tóth János és Havas Dezső: a Barnevál-kultúr- otthonban Meszjár György; a Síp utcai iskolában Mázán János, dr. Bondár Imre és Megyei György; míg 18.30 órakor a fényesi iskolában Erdélyi Mihály és Szlepkó András tart választói számára tanácstagi beszámolót. — A LEGTERJEDELMESEBB LEVÉL. A pergamentre írott legterjedelmesebb levelet egy törökországi múzeumban őrzik. A levél, amelyet a XVI. században küldött a perzsa sah a török szultánnak, 10 méter hosszú és 7 méter széles. — AZ IRODALMI PRESSZO- SOROZAT következő előadását kedden délután 6 órakor tartják meg Gyulán, a kétszeres kiváló KISZ-ifjúsági klubban, a Jókai Művelődési Otthonban. A műsorban a debreceni „Kelet” Művészeti Kör előadóestjét hallhatják a fiatal résztvevők. — SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGI TALÁLKOZÓ. Békéscsabán, a városi nőtanács pedagógiai bizottsága a szülői munkaközösségi elnökök, választmányi tagok részére december 11-én ankétot tartott a városi tanács dísztermében. A mintegy 150 főnyi közönség meghallgatta Kökényes! Tibor előadását, az iskolai nevelésről. a szülői munkaközösségek feladatáról. — SEGÍTSÉG A HALÁSZOKNAK. A leningrádi halászok a jövőben fotókamerával járnak majd halászni. A leningrádi Giproriflot intézetben egy olyan kétszemélyes búvárnaszádot ( szerkesztettek, amelyből a halakat megfigyeük, fényképezik és filmezik. — SZLOVÁK NYELVŰ EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁST szervez hétfőn 18 órai kezdettel a Hazafias Népfront békéscsabai V. kerületi elnöksége az Orosházi ( úti kerületi pártházban. BÉKÉS MECYEIS^n Az MSZMP megyei bizottsága és. a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. I1L em. Telefon: 12—19«, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó VáUalat. Békéscsaba Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—021, 11-05L Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra M,— Ft. Békés megyei Nyomdaipart Váll.. Békéscsaba. ’ndea: H 051