Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
19W. november ?. 5 Péntek Jugoszláv orvosok és újságírók Gyulán A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat akciót szervezett a Gyulai Fürdő Vállalattal, az IBUSZ megyei kirendeltségével közösen külföldi vendégek panzióval egybekötött gyógyászati szakkezelésére. Az első tárgyalás, amely a jugoszláv Kompas Utazási Irodával történt, eredményesnek bizonyult. Holnap egy orvosi delegáció, 8- tagú újságíró-csoport a legnagyobb jugoszláv lapok képviselői, valamint az újvidéki és szabadkai rádió riporterei érkeznek Gyulára. Rajtuk kívül a csoporttal Tizenöt mázsás átlag rizstermés Hazánk régi rizstermő vidékén, a Tisza déli völgyében, a Csong- rád és Békés megyei állami gazdaságok nagy lépéssel haladtak előre a betakarítás gépesítésében. Az idén 4 800 hold termésének 85 százalékát szovjet és jugoszláv kombájnokkal aratták, illetve csépelték. Tavaly még csak 65, azelőtt pedig csupán 40 százalékos volt a gépi betakarítás aránya. Három helyen: a hódmezővásárhelyi, a pankotai és a Vízesfási Állami Gazdaságban ezen, az őszön már nem használtak kézi kaszát. A tapasztalatok szerint a kombájnos betakarítás holdanként mintegy félezer forinttal olcsóbb a hagyományos aratásnál. A 4 800 hold átlagában a terméshozam tisztított állapotban meghaladja a 15 mázsát. I érkezik több jugoszláv város, köz- I ség párt- és tanácsi szervének vezetője. A program szerint november 8-án a csoport megtekinti Békéscsaba nevezetességeit, majd részükre fogadást rendeznek Gyulán, a húsipari vállalatnál, ahol dr. Vidó István, a városi végrehajtó bizottság elnöke üdvözli a megjelenteket. Ezután a csoport tagjai megtekintik a Kohán emlék képkiállítását, a vármúzeumot, s a Várfürdőt. Bemutatják a nemrégen elkészült gyógyászati részt és sajtótájékoztatót tartanak a gyógyászati rész tőorvosa, a fürdő és vendóglátóipari vállalat igazgatói, valamint a Kompas- és az IBUSZ-kirendeltség vezetői. Ezután a vendégek jelenlétében ünnepélyesen megnyitják a nemiég elkészült gyulai Park-éttermet. Iskolát neveztek el Hajk Lászlóról a XIII. kerületben A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának, a személyi kultusz ide.: én az önkény áldozatául esett Hajk Lászlónak' nevét vette fel csütörtökön a XIII. Kerületi Radnóti Miklós utca 8—10 szám alatti általános iskola, a diák- kollektiva és a tantestület képviselői megkoszorúzták Rajk Lászlónak a Vígszínház epülete falán elhelyezett emléktábláját, majd ezt követően került sor a névadó ünnepségre. (MTI) Német vendégek a Népújságnál Emberség dolga Zene a könyvtárban Egyre többen keresik fel Békéscsabán a Megyei Könyvtár zenei részét, ahol 220 ezer forintos le- | mezgyűjteményből válogathat a látogató. A lemezek túlnyomó része komoly zenei felvétel. Legkedveltebbek Csajkovszkij: B-moll zongora- versenye, Dvorzsák: Újvilág szimfóniája, és természetesen már évek óta Bach és Beethoven művei. Szívesen hallgatják még Verdi és Bizet operáit, valamint Mario Lanza felvételeit Megvan a könyvtárban a magyar költők verssorozatának minden eddig megjelent lemeze, így a legújabb is, Ilyós Gyula, Nagy László és Juhász Ferenc verseivel. Ezeket leginkább szavalóversenyek és Ki mit tudok-oir előtt hallgatják sokan, de vannak állandó versrajongók, akik rendszeresen bejárnak. Időnként sikerül megszerezni a gyűjtemény számára egy-egy nehezen kapható régi felvételt is. Ilyen most a Nelly Melba-lemez, melyet nemrégen egy budapesti zenei antikváriumban vásároltak. A felejthetetlen ausztráliai koloratúr-csillag hangja bizonyára sok látogatónak szerez majd örömet. A Békés megyei Tanács Végié-' hajtó Bizottsága 1 millió' 400 ezer forint támogatást nyújtott a Gyomai Háziipari Szövetkezetnek, hogy lehetőséget teremtsen mi-, nél több csökkent munkaképessé-j gű foglalkoztatására. Ebbe a to-1 galomkörbe szociális szempontból meglehetősen sokan tartoznak. így azok az anyák, akiknek két 14 éven aluli gyermekük van vagy akiknek csak egy van, de az állandó gondozásra szőrűi. Azok a férfiak vagy nők, akik túljutottak a nyugdíj-korhatáron, de az előírt munkaidejük rövidebb és nem kapnak nyugdíjat. Ide sorol- hatók azok is, akik tbc-böl gyógyultak fél. Kölön kell megemli- j teni azokat, akiknek a munkáké-j pességük betegség miatt legalább 40 százalékkal csökkent, mert az! ő foglalkoztatásuk esetén a vállalat vagy szövetkezet adókedvezményt kap. Vajon a Gyomai Háziipari Szövetkezet hogyan tett eleget annak j a kötelezettségének, amit az 1 millió 400 ezer forintért csere-1 ben vállalt? A tanácstól kapott összeg az OKISZ kölcsönös támogatási alapjából 1 millió 50 ezer forinttal egészült ki, s így a fejlesztésre 3 és fél millió forint áll rendelkezésre. A pénz az Új gépek, eszközök megvásárlását, termelőüzemek kialakítását teszi és rész- j ben már tette is lehetővé. A szövetkezet létszáma eléri az j ezret közülük 800-an bedolgozók, A szűtt-bb értelemben "éti csok-j kent munkaképességűek száma csaknem százzal nőtt. az utóbbi | időben, akik részben közös műhelybe kerültek, részben pedig bedolgozók lettek. így most már több mint 350-en vannak azok, akik után a szövetkezet adókedvezményt kap: betegek, csökkent munkakepessécűek. Sebestériy József a megyei tanács vb munkaügyi osztályának vezetője megállapítja: — JÓ ütemben halad a megvalósulás. Jó lenne, ha a tanácsok Is segítséget nyújtanának ehhez. A szövetkezetnek pedig a következő heíyeken vannak mór Újabb üdülőházakkal gazdagodik a Balaton A Balaton partján tovább fejlődik a SZOT-üdülőházak hálózata. Az idei szezon derekán több üdülőházat adtak át rendeltetésének. Az építkezések folytatódnak. Nemrég készült el Balatonföld- váron egy 120 ágyas, Balatonszép- lakon pedig egy 100 ágyas üdülő. Siófokon a SZOT Csepel üdülőtelepének első 300 ágyas egységét az idén vették birtokukba a beutaltak. Rövidesen újabb 300 ágyas egységgel gyarapszik ez a telep, amely végső formájában 1500 személyes lesz. A programnak megfelelően, már elkészült az 1500 adagos konyha és a hozzá csatlakozó étterem. Siófokon, az „ezüstparton” néhány évvel ezelőtt feltöltött területen a nagy üdülőházak sorát építik fel. Az egyik leglátványosabb épülettel Hévíz gazdagodik, ahol 55 millió forintos beruházási ivölt- I seggel megkezdték a több mint i 400 ágyas üdülőszálló építését. bedolgozói: Gvomán. Endrődön, [ Dévaványán Szeghalmon, Körös-i ladányban. Vészlőn, Okányban, Sarkadon, Sarkad kereszt úron. Mezőgyánban, Kötegyánban, Ke- j vermesen. Mezőberényben. Köröst arcsán, Békésen és Békéscsa-1 bán. Kik szorulnak támogatásra? Végtelennek tűnő két év Hétéves volt Domokos Imre, amikor egy reggel az ágyból nem tudott felkelni. Az orvos a szüleinek azt tanácsolta, hogy szállítsák a fiút azonnal a gyulai kórházba. Ott sem tudtak már segíteni rajta. A gyermekparalizis alattomos kórokozója mozdulatlanságba merevítette mindkét lábát. A beteg gyermek ezentúl csak távolról nézhette vidám, futkározó pajtásait. Kezdetben sokszor sírásra fakadt, s vele együtt könnyeztek kétségbeesett j szülei is. Amikor elvégezte az általános| iskola nyolc osztályát, még na-! gyobb súllyal nehezedett rá a ki- j látástatan,ság gondja. Vajon egész életére eltartottnak kell maradnia? Nincs olyan munka, amit ráj lehetne bízni? Hiszen szellemileg ép. Icai jának, kezének, semmi baja, tud dolgozni. De hol van szükség olyan beteg emberre, akii nem tud rendesen járni? Szinte végtelennek tűnt az aj két év, amíg végre a Gyomai Há- j ziipari Szövetkezethez került. Előbb a műanyaggyártáshoz, maid pedig egy olyan géphez osztották be amelyen zsinór készül. örömmel dolgozik. Lényegében csak az orsókat kell cserélnie. no meg figyelni a viLlany- motor meghajtású gép működését. — Mennyi a keresete? — kérdezem. — Most ,már 1300 fórint — válaszol, s az arcán megjelenő szelíd mosoly egy elérhetetlennek vélt álom megvalósulását jelzi. Kézzel hajtott, háromkerekű rokkant-szállító kocsin jár a munkahelyére. S ha lesz elegendő pénze, Velorex-et vásárol majd. Ez életének az első és minden bizonnyal elérhető nagy célja. Már megnyugodott ő is Schwalm Mihályra 16 éves korában tört rá az átkos kór, a gyermekparalizis. Két-három nap alatt tette tönkre őt. Azóta két botra támaszkodva is csak nehezen tud járni, a keze pedig szinte hasznavehetetlen. Szülei nevelték, de két év múlva súlyos családi tragédia következett be: meghalt az édesapja, édesanyja, aki hírlapárus, nagy lemondás árán nevelte őt és I ds- korú öccsét. Sokat tepeiődött magában és a teljes elfásultságában nemegyszer gondolt arra, hogy megválik az élettől. Elviselhetetlen kínt jelentett számára, hogy másnak az eltartottja és talán »oha nem is lesz ez másképp. Az idő múlt, hiába fordult bárkihez, nem segítettek rajta. Végre most — 26 éves korában — mégis teljesült a vágya: felvették a szövetkezetbe kisegítő portásnak. Igaz, hetenként csak két napot dolgozik, a havi keresete svédig mindössze 500 forint, de ez is jó. Alkalmazását a szövetkezet vezetői véglegesnek tekintik és ha bírja a helyettesítést, külön keresetre is szert tehet. Most már megnyugodott ő is, mint Domokos Imre. Fátyolos szemmel mondja: — Hálával tartozom a szövetkezetnek. Mennyivel más így az élet! Még keserűség csendül ki a hangjából. A mély seb nem gyógyul be egyik napról a másikra. Ha üzemi orvos is lenne-.. Dr. Vincze Endre nyugdíjas orvos jól ismeri a szövetkezel dolgozóit. Segített véleményt adni azokról, akik a munkaképesség- csökkenést véleményező orvosi bizottság elé kerültek. És nem Is sok tévedéssel. Korát meghazudtolván friss, fiatalos, ha rajta múlna, talán ma sem lenne nyugdíjas. A szövetkezet vezetői azt szeretnék, ha üzemi orvosuk lenne, s erre az előbbiek alapján dr. Vincze Endrét tartanák alkalmasnak. Kérték Is a járási főorvostól. de Szarvasról a következő választ kapták: ..A megyei főorvossal történt személyes megbeszélés alapján közlöm, hogy csak olyan üzemnél állítható be üzemorvos, az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően. ahol egy telephelyen 500 főt meghaladja a dolgozók száma.” Szabály az szabály. Gyomén mindössze 200-an dolgoznak a közös műhelyben, UO-en pedig — mint bedolgozók — otthon. Ez bizony messze van az 500-tól. Am, ha az adatokat kiegészítjük azzal, hogy a 310 dolgozó — legalábbis tágabb értelemben — jóformán mind. orvosilag is bizonyítottan pedig 153-an csökkent munkaképességűek, ékkor a szabály talán mégsem alkalmazható erre az esetre. Hogy az olvasók is tudják miről van szó, el kell még mondani: a szövetkezet vállalná azt a 800 forint havi költségei, amit az orvosnak fizetni kellene. Dr. Vincze Endre pedig vállalná az üzemorvosi teendők ellátását. Rendelőt, berendezést is biztosítana a szövetkezet, ösak ..áldást”, meg recepttömböt és bélyegzőt kér a „frigyre”. Pásztor Béla Mint hírt adtunk róla, testvér- lapunk. az NDK Volkswacht szerkesztőség két rovatvezetője, fiber- hard Lier és Kolf Maehold szerkesztősegünk vendégeként megyénkbe látogatott. Csütörtökön délelőtt fogadta őket a Békés mc-r gyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, Lehóczky Mihály és főkönyvelője, Klavács János. Jelen volt a baráti találkozón Podina Péter, -i. szerkesztőség párttitkára is. Műszaki fejlesztési hónadOi tart a téglaipar A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesület novemberben műszaki fejlesztési hónapot tart. Ennek keretében 1- én műszaki konferenciát rendeztek, melyen Ismertették a vállalat következő évekre vonatkozó fejlesztési célkitűzéseit. Így többek között azt, hogy a két békéscsabai téglagyárban 1970 harmadik negyedévében fejezik be az öt körkemence gáztüzelésűre való átalakítását. A békéscsabai I-es számú téglagyárban a cserép vagonba való berakásának gépesítése ugyancsak jövőre valósul meg. A napokban a vállalat mérnökei, technikusai tapasztalatcserelátogatáson vettek részt a Hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelán- gyárban, a következőkben pedig a Fehérgyarmati Téglagyár munkáját tekintik meg. A műszaki fejlesztési hónap keretében Lányi Frigyes, a vállalat főmérnöke előadást tart majd a szeptemberben megrendezett brnói nemzetközi téglaipari konferencián szerzi' tapasztalatokról. gyarapodó!! az egyeli**!! hazai bivalycsorda A ma már egzotikumnak számító állatfaj, a a bivaly utolsó hazai csordáját a Zala megyei Nagykanizsai Állami Gazdaság kápolna-pusztai üzemegységének rezervátumában tartják. Ez Kö- zép-Európa egyetlen törzsállománya. A „traktorok ősei" a Kis- Balaton nyúlványán, egy 2000 holdas lápterületen élnek. Az állomány az utóbbi 3 évben megfiatalodott. A legidősebb bivalytehén 15 éves, a csorda legifjabb bogarfekete tagja pedig egy hétnapos borjú. A törzsállomány jelenleg 30 állatot számlál, az idei borjúszaporulat pedig 14 volt. A rideg életmódhoz szokott állatok mindaddig kint lesznek a kis-ba- latoni lápon, amíg a hó le nem esik..