Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
1999. november Z. 11 Vasárnap CSAL AD — OTTHON Diós sütemények A felnőtté válás problémáról A felnőttek véleménye a „mai fiatalságról” gyakran negatív előjelű. Ennek oka többek között abban is rejlik, hogy a gyermekek és fiatalok magatartásának megítélésénél a felnőtt gyakran saját fiatalkorát tekinti mértéknek, és nem veszi figyelembe a környezet és a szervezet kölcsönhatását” — írja Hans Löwe egyik tanulmányában. A gondolkodó szülő erre azt válaszolja, hogy ez mindig is így volt, csak talán napjainkban kiélezettebben jelentkeznek az ellentmondások fiatalok és felnőttek között. Sőt talán még azt is hozzáteszi, hogy a technika, a civilizáció egyre gyorsabb ütemű fejlődése ezt a jelenséget teljességgel megmagyarázza. Vannak, akik „ nemzedéki probléma”-ként kezelik ezt a kérdést, s nem kívánják az okokat részletezni Mindenki által ismeretes, hogy az elmúlt fél évszázadban megnőtt az ember átlagéletkora. De nemcsak úgy, hogy tovább él! Nemcsak azzal, hogy az orvostudomány fejlődésével nagymértékben megnőtt az élve születések száma, hanem úgy is, hogy előbb következett be az a fizikai állapot, amikor a leány „nőnek”, a fiú „férfinek” érezheti magát. (Magasságát, testsúlyát tekintve is!) Ennek következményeként követelő igényként lép elő: Tekintsék őt „nőnek”, illetve „férfinek”, hiszen méretei már megvannak hozzá! Hasonló a helyzet a fiatal lelkében végbe menő általános fejlődés, növekedés tekintetében is. A mai 14—18 évesek lényegesen többet tudnak, szélesebb, nagyobb ismeretanyaggal rendelkeznek, mint a 40— 50 évvel ezelőttiek! De akár a 20—30 évvel korábban élő tizenévesek. Többet nyújt ehhez és többet követel tőlük az iskola is. És még többet vár el tőlük az élet! Ezek után következik a konfliktus, amelynek forrása, hogy később válhat mégis felnőtté, mint szülei! Később alapíthat családot, később lesz önálló ember, a maga gazdája, mert többet — időben is többet, tovább kell tanulnia! A szülő, aki a megnövekedett társadalmi elvárásoknak szeretné megfelelővé tenni gyermekét, elsődlegesen „szefru ben áll” a fiatal testi-lelki törekvésével. A fiatal követeli a maga önállóságát. Jogának érzi azt, hogy felnőttként kezeljék. Elvárja tőlünk azt, hogy egyenrangú partnerei legyünk. Rendkívül nehéz azonban a merőben más, olykor konzervatív erkölcsi nevelési normákban gondolkodó szülő számára, hogy partnere, barátja • legyen gyermekének. Nehéz, mert a gyermek, a fiatal — akár lány, akár fiú — rendkívül igényes! Nem elégszik meg azzal, ha „csak szavakban” vagyunk a barátai, ha csak felületes, fé- lig-meddig megértő válaszokban vagyunk sajátosan nehéz problémáinak értői. Tetteket várnak tőlünk fiaink, leányaink! Tetteket, amelyeket korlátozott anyagi és morális lehetőségeink miatt bizony csak nehezen vagy egyáltalán nem tudunk nyújtani nekik! És ha tudnánk is? Nem biztos, hogy a szülői házból kikerülve a társadalom vagy az a kis közösség, a munkahely biztosíthatná egyre növekvő • igényeiket. A konfliktus tragikus életérzéseket, gyógyíthatatlan csalódásokat okozna, ha mi mindent, az élet meg semmit nem tud nyújtani neki... Mi hát a tennivaló? Ne a magunk régi, hanem a ma és a holnap új normái szerint mérjük őket. Csak erőnkhöz mérten adjunk nekik! És végül, ne hallgassuk el előttük korunk ellentmondásait, amiben élnek! Sőt tegyük természetessé számukra ezt. Dr. Kolozsváry Gyula Krecsmáry László: M Jött egyszer egy rmndor — mesélgette Sándor — s oly nagy volt a botja: kilenc ember hozta! Hát még ám'a zsebe! — Tíz gyerek fért bele, s bújócskázott benne, akinek volt kedve. Tarisznyája is volt, benne kenyér friss volt — húsz éve sült éppen, hideg kemencében. Köpenyén a gombok szóltak, mint a gongok, s jó, hogy úgy is szóltak, hisz — rajzolva voltak. És e furcsa vándor — mondta tovább Sándor — oly keveset evett, mint egy pólyásgyerek: kávéból egy vödörrel, teából egy csöbörrel, laskából egy fazékkal, s kilencvenhét marékkal. Ilyen volt a vándor, így mesélte Sándor... Kesztyűápolás A szarvasbőrből készült kesztyűket, langyos, szappanos vízben mossuk, bőven öblögessük, majd tömjük ki lazán vattával, kézformájúra. Amikor félig megszikkadt, glicerinnel vékonyan kenjük be. Sem napon, sem tűzhely közeliben nem szabad szárítani. A fehér bőrkesztyűt, ha nagyon piszkos, pár órán át hagyjuk benzinben állni. (Tisztításával nagyon vigyázzunk, mert a benzin és a gőze is robbanás- és tűzveszélyes. Mosás után húzzuk a kezünkre, tiszta ruhával törölgessük szárazra. Ha kevésbé piszkos, elegendő benzines vattával átdörzsölni. A disznóbőr kesztyűt langyos, erősen szappanos vízben kell kimosni. Jól kiöblítjük és egy két órán át áztassuk tiszta alkoholban. Ezután húzzuk fel a kezünkre, s szikkadásig törölgessük puha ruhával. Szellős helyen felfüggesztve szárítsuk. A dedaron és egyéb szintetikus anyagból készült kesztyűket — ha állandóan használatban vannak —, a nylon holmikkal, hetenként moshatjuk. Leghatásosabb a mosás, ha a vizes kesztyűket a kezünkre húzzuk, kevés mosószert öntünk rá, s a kézmosás mozdulataival dörzsöljük tiszr tára. Bőven öblítsük, amíg a víz tiszta marad. Ezután csavarás nélkül, kötélre felcsíptetve szárítsuk meg. K. M. Diós lepény, t egész tojást 15 deka porcukorral habosra keverünk. Helevegyítünk 15 deka apróra vágott diót és 12 deka grizes tisztet. Vajjal kikent, megüSztezett tepsiben egyenletesen szétkenjük és mérsékelt meleg sütőben sütjük. Melegen szeleteljük fel és hintjük meg vaníliás porcukorral. * Habos diós szelet. 20 deka vajat elmorzsolunk 25 deka liszttel, egy csipetnyi sóval és 5 deka porcukorral, s 1 tojás- sárgájával és 2 evőkanálnyi tejföllel, vagy tejjel jól kidolgozott tésztát készítünk. Kinyújtva, megvajazott, lisztezett tepsibe fektetjük és a következő habos tölteléket kenjük rá: 4 tojás sárgáját 20 deka porcukorral, 20 deka darált dióval, 1 kanál erős feketekávéval és rummal ízesítve, kb. fél órán át habosra keverünk, majd hozzávegyítjük a 4 tojás kemény habját. Meleg sütőben sütjük. * Diós linzer. 20 deka vajból, 20 deka liszttel és 10 deka porcukorral elmorzsolva, 2 egész tojással linzertésztát gyúrunk. Egy lapban kinyújtva félig megsütjük és a tepsiben forrón megkenjük barack-, vagy ribizli ízzel, s a következő tölteléket kenjük rá: 3 tojás fehérjét 15 deka porcukorral gőz felett kemény habbá verünk. Vaníliás cukorral, vagy citromhéjjal ízesítjük. Hozzáadunk 10 deka darált diót és egy kanál grizes lisztet. Gyenge tűznél 10 percig csak szárítjuk, majd meleg sütőben 10—15 percig még sütjük. Divatos kötött ruhák Lurex-szálas betéttel és pasz- polozással készült fehér alkalmi kosztüm. Régen a mesében élt egy égig érő barackfa. Egyszer madárpár tévedt oda. Alkalmas helyet kerestek fészekrakásra, és addig-addig válogattak a földi fák között, amíg egyszer csak nem találtak visz- sza az erdőbe, arról az égi országúiról, amely az égig érő barackfához vezette őket. A fa barátságtalan hangon mordult rájuk: — Ki meri zavarni a nyugalmamat? — Eltévedt madárkák vagyunk. Ne haragudj szép barackfa és kérünk, engedd meg, hogy az egyik ágadra fészket rakhassunk. — Szó sem lehet róla! Hogy elpiszkítsátok az ágaimat? Hogy képzelitek? Különben is itt nincs fészeknek való puha holmi. Láthatjátok, itt csak én vagyok, meg a szép sárga barackjaim. Abban a pillanatban maroknyi felhő hullott a madarak elé és így szólt: Az égig érő barackfa — Itt vagyok én! Jó puha fészket csinálhattok belőlem. Költsétek ki a fiókáitokat bennem, aztán majd tovább repülök. A fa azonban elkergette a felhőt, aki ijedten sietett társai után. A madarak tanácstalanul keringtek a levegőben és nem tudták, mitévők legyenek. A fa pedig egyre csak zavarta őket. A madarak akkor gyönyörű dalba fogtak és úgy mondták el a barackfának, hogy ők örömmel csinálnánák fészket saját . tolláikból, csak engedje meg, hogy két kicsi ág között megágyazhassanak. De a fa nem adott helyet. Szegények mit tehettek? Bánatosan sírtak- ríttak, de nagyon. Akkor száguldott arra a vihar. Jaj! Micso- de észbontó süvítéssel jött, száguldott, csak úgy zengett, dörgött, morajlott minden. — Hát ti miért sírtok itt? — kérdezte a vihar a madaraktól. — Tenyérnyi helyért könyörgünk fészekrakásra, de hiába minden, nem ad helyet a barackfa. — Miért nem adsz egy kis helyet nekik? — szólt a vihar a fához. — Azért, mert egyedül akarok itt élni — válaszolt hetykén a fa. — És mondd csak, nem sajnálod ezeket a hontalan kis madarakat? — Nem sajnálok én senkit és semmit. Erre a vihar olyan méregbe gurult, hogy teljes erejéből megrázta a fát. Gurult is sza- naszéjjel a temérdek gyönyörű barack. A fa felháborodva kiabált, handa-bandázott, hadonászott összes ágaival. — Mit művelsz te velem? Hogy merészelsz... De még be sem fejezte a mondanivalóját, a vihar üstökön ragadta az üres fát, mert szem- pillantás alatt egy szem barack sem maradt rajta, és zúgva, bőszülten tovaszáguldott vele. A barackok szanaszét gurultak az égi országúton és hosszú-hosszú folyamban ott sárgállottak a lefelé hajló égi úton. A két kis madár egyszeriben megtalálta az ösvényt, amely a földi erdőbe vezetett. Ott raktak fészket és azóta is ott hallgatják az erdő sűrűjében a pártfogó szél zúgását, s megnyugodva pihennek fészkükben akkor is, ha a fák koronája felett elviharzik felettük. Onnan nézik a csillagokat, s a Tejút fölöttük ívelő sárga csillagfolyamát, amelyekről ők úgy tudják, hogy azok az égig érő barackfa szép, sárga barackjai. Láng Etelka összeállítású sportos pulóver, széles bőrövvel. Fehér, feketén csíkozott alkalmi kötött ruha, rojtozott, népi motívum díszítéssel.
