Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
iSSf. november 19. 7 Szerda Haragos Kálmán (Bcs. SpartacusJ nyerte a békéscsabai felszabadulási minflsittt emlékversenyt Befejeződött Jk a Bcs. Sparta* „AA cus heteik óta jr tartó — hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára rendezett, minősítő sakkemlék versenye. Hatalmas küzdelemben három fiatal békéscsabai versenyző — Haragos Kálmán, Deák Zoltán (Bcs. Spartacus) és ifj. Ancsin György (Bcs. VTSK) — mesterjelölt! első csillagot szerzett. Az igen színvonalas verseny már az indulásnál óriási harcot ígért, hiszen jó néhány fiatal versenyző kivánt bizonyítani, ami sikerült is. Azok a fiatalok, akik nem tudták megszerezni a magasabb minősítést, több, igen értékes győzelemmel hívták fel magukra a figyelmet. A verseny veteránjai közül most csak Bánszky János mesterjelöltnek sikerült a fiataljaink által •„megszállt” élmezőnyben helyet kiharcolnia. A versenyen folyó nagy küzdelmet igazolja, hogy az első négy helyen azonos pontszámmal végeztek és csak a Berger—Sonne-* bor-féle pontértékelés döntötte el a helyezéseket. A rendkívül eredményes ver-1 seny vezetése, és rendezése kifogástalannak mondható. Hárman szereztek mesterjelölti első csillagot, egy mesterjelölt és három első osztályú versenyző erősítette meg minősítését. Korábbi tudósításunkban a verseny I.—III. fordulójának eredményeiről már beszámoltunk, most a IV.—XI. részletes eredményeit és Totótippjeink 1. Pécs—Vasas 2. MTK—Komló 3. Diósgyőr—Szombathely 4. Tatabánya—Egyetértés 5. BKV Előre—Oroszlány 6. Nagybátony—Ózd 7. FŐSPED Sz.—Szeged 8. Pécsi B.—Videoton 9. Békéscsaba—Kecskemét 10. Székesf. MÁV—Bp. Spart. 11. Szekszárd—Pécsi Ércb. 12. Bauxitb.—Pécsi VSK 13. Salgótarjáni KSE—BVSC Pótmérkőzések 14. Perugia—Catania 15. Arezzo—Varese 16. Taranto—Foggia n 1 2 : 1 x 2i 1 x 1 XI 1 1 x 1 I 1 X 1 X X X X a verseny végeredményét közöljük. IV. forduló. Leszkó P.—Samu 0:1, Bánszky—Deák döntetlen. A fiatal (Spartacus) versenyző csak az 59. lépésben „volt hajlandó” a ponton osztozkodni. Román— Leszkó Gy. 0,5:0,5, HaragosVarga 0:1. Varga szép játékban győzte le a versenyelső Haragost, aki csak a 76. lépésben kapitulált. Nagy—Ancsin 0:1, S. Nagy—Búzás 0:1. V. forduló. Deák—Nagy 0,5:0,5, Leszkó Gy.—BánsZky 0:1, Samu—Román 0:1, Román nagyszerű győzelme meglepetést keltett. Búzás—Haragos 0:1, Varga— Leszkó P. 0,5:0,5, ifj. Ancsin—S. Nagy 1:0. VI. forduló. Varga—Bú. zás 0:1, Haragos—ifj. Ancsin dön-» tetten, S. Nagy—Deák döntetlen, Nagy—Leszkó Gy. 0:1, BánsZky— Samu 0:1. A veterán mesterjelölt klubtársától szenvedte el egyetlen vereségét. Leszkó P.—Román 1:0. VII. forduló. Deák—Haragos 0,5:0,5, ifj. Ancsin—Varga 1:0. A kezdéstől állandó nyomott állásban játszó világost szívós védekezése, majd sötét hibás lépése győzelemmel ajándékozta meg. Román—BánsZky 0.5:0,5, Samu— Nagy 0,5:0,5. Búzás—Leszkó P 0,5:0,5, LesZkó Gy.—S. Nagy 1:0. VIII. forduló. Nagy—Román 0.5:0,5, Haragos—Leszkó Gy. 1:0, Varga—Deák 0:1, S. Nagy—-Samu 1:0, Búzás—Ifj. Ancsin 0:1, Leszkó P.—Bánszky 0:1. IX. forduló. Deák—Búzás 1:0, Bánszky—Nagy 1:0. Leszkó Gy.—Varga 1:0, Samu —Haragos 0:1, Román—S, Nagy 0:1, ifj. Ancsin—Leszkó P. 0,5 0,5. X. forduló, ifj. Ancsin—Deák 0,50,5, Búzás—Leszkó Gy. 0,50,5, Varga—Samu 0:1, Haragos—Román 0,50,5, S. Nagy—Bánszky 0,5 0,5, Leszkó—Nagy 0:1. XI. forduló. Deák—Leszkó P. 0,50,5 Bánszky—Haragos 0,5 0,5, Leszkó Gy.—ifj. Ancsin 0:1, Samu—Búzás 0,50,5, Román—Varga 0,5:05. S. Nagy—Nagy 0,50,5. A7 utolsó fordulóban már előlkerültek a ceruzák is és a versenyzők nemcsak játszottak, hanem számoltak is. Legalábbis a sok döntetlen erre' vall. Bár a játszmák elhúzódtak, de azokat óvatosság jellemezte. Kockázatot ifj. Ancsdnon kívül egyik versenyző sem vállalt. A verseny végeredménye. 1. Haragos Kálmán I. o. (Bcs. Spartacus) 7,5; 2. Deák Zoltán I. o. (Bcs. Spartacus) 7,5; 3. Ifj. Ancsin György I. o. (Bcs. VTSK) 7,5; 4. Bánszky János mj. (Bcs. Építők) 7,5; 5—7. S. Nagy László A 11-esek döntöttek A Békéscsabai Városi Labdarúgó Szakszövetség a Szalvai SE- vel közösen minden évben megrendezi a serdülő csapatok November 7 Kupáját. Ebben az esztendőben a védő Bcs. VTSK mellett a Szalvai SE, a Bcs. Sportiskola és a Gyulai Sportiskola csapata vett részt a tornán. A szakszövetség díszes November 7 Kupát adományozott a győztesnek, az 1—3 helyezett csapat játékosait pedig a Szalvai SE részesítette éremdíjazásban. A díjakat Molnár János és Békeffi József adta át. A tornára Lóczi Vilmos testnevelő tanár csapta, a Békéscsabai Sportiskola készült fej a legjobban. Megérdemelten nyertek, bár az elsőség kérdése csak nagy izgalmak közepette dőlt el, mert a döntő rendes játékidejének végén az eredmény 1:1 volt. Ezért 11-es rúgásokra került sor a sportiskola, és a VTSK között. A büntetők közül Nagy János, a sportiskola játékosa mind az ötöt értékesítette, így ők lettek a kupa új védői. Az első helyezett Sportiskola csapata a döntőben az alábbi ösz- szeállításban szerepelt: Mathécsik — Machalik, Sándor, Lovas, Hra- bovszki, Moravszki, Papp, Tapasztó, Vígh, Nagy. Filipinyi, Tartalék: Drienyovszki, Kiss, Gábriel, Pro- hászka. Sportszerű magatartásával kitűnt a gyulai sportiskola együttese, melynek edzője Himer Jó- j zsef. j A torna végeredménye: 1. Bcs. Sportiskola 4, 2. Bcs.' VTSK 2, 3. Szalvai SE 2, 4. Gyulai Sportiskola 0 ponttal. I. o. (Bcs. Spartacus), Román László I. o. (Bcs. Agyagipar), Leszkó György I. o. (Bcs. VTSK), 5,5; 8. Samu János cs. I. o. (Bcs. Építők) 5; 9—10. Nagy Gábor I. o. (Bcs. Építők), Búzás József I. o. (Bcs. VTSK) 4—4; 11—12. Leszkó Pál csk. I. o. (Bcs. VTSK), Varga László I. o. (Bcs. Agyag- ipar) 3—3 ponttal. Az 1969. évi megyei II osztályú labdarúgó-bajnokság végeredménye KELÉTI CSOPORT 1. Oy. VOLÁN 22 17 4 1 76:1« 58 2. Vésztői TSZSK 22 13 4 5 44:30 30 3. Gyulavári 22 12 5 5 65:30 29 fc. Dévaványa 22 13 2 7 4JÉ:25 28 5. B. MEDOSZ 22 10 4 8 43:36 24 6. Békési V. 22 9 3 10 37:36 21 7. S. MEDOSZ 22 9 2 11 29:38 20 8. Füzesgyarmat 22 7 4 11 34:39 18 9. Bucsai TSZSK 22 6 3 13 25:49 15 10. Mb. MEDOSZ 22 6 2 14 23:43 14 11. Okányi TSZSK 22 5 3 14 28:73 13 12. Körőst. TSZSK 22 6 2 14 28:60 12 Megjegyzés: A fegyelmi bizottság az ifjúsági csapat ki hehl állása miatt a Köröstarcsai TSZSK évi összeredmé- nyéből két büntetőpontot levont. IFJÚSÁGIAK Ulan Clarke, a 150 ezer fontos csatár — Maier, a kertész — Beckenbauer megfizethetetlen A labdarúgóvilág érdekességei l. Békési Vasas 22 18 2 2 73:14 38 2. Gyulavári 22 17 5 106:29 34 3. Gyulai VOLÁN 22 12 3 7 68:25 27 4. Dévaványa 22 12 3 7 61:30 27 5. Sarkadi M. 22 12 2 8 38:43 26 6. Bucsai TSZSK 22 10 2 10 61:62 22 7. Füzesgyarmat 22 8 3 11 32:66 19 8. B. MEDOSZ 22 8 4 11 33:47 18 ». "Vésztől TSZSK 22 7 4 11 40:62 18 18. Köröstarcsa 22 4 6 12 29:82 14 11. Okányi TSZSK it 6 í* 30:57 12 13. Mb. MEDOSZ 22 4 1 17 26:80 9 NYUGATI CSOPORT l. Bcs. Vasas 22 18 3 1 64:14 39 8. Nagyszénás 22 15 1 6 49:37 31 3. Zalka SE 22 11 5 6 50:23 27 4. Szarv.MEDOSZ 22 12 3 7 63:39 27 5. Oh. Üveggy. SE 22 9 8 5 34:19 26 6. Gádoros 22 8 7 7 20:28 23 7. Bcs. Szabadság 22 7 8 7 22:34 22 8. Kétsoprony 22 7 6 9 34:43 29 9. Szarv'. Előre ÍZ 7 4 11 25:43 18 10. Szentetornya 22 3 7 12 30:48 13 11. Bcs. Spart. 22 3 5 14 19:51 9 12. Oh. V. Csillag 22 2 3 17 20:51 5 Megjegyzés: A Bcs. Spartacus és Orosházi Vörös Csillag csapatának évi összeredményéből az Ifjúság) csapat ki nem állása miatt a fegyelmi bizottság két-két büntetőpontot levont. Az Orosházi Vörös Csillag visszalépett. IFJÚSÁGIAK 1. Nagyszénás 20 15 1 4 «5:17 31 1. Sz. MEDOSZ 20 15 1 4 65:17 31 2. Bcs. Vasas 20 14 2 4 89:24 30 3. Gádoros 20 13 2 5 45:17 28 4 Oh. Üveggyár 20 13 1 6 87:37 27 5. Szentetornya 20 10 1 9 46:58 19 6. Oh. V. Csillag 20 9 — 11 44:24 18 7 Bcs. Spart. 20 5 1 14 26:61 11 8 Bcs. Szabadság 20 5 1 14 32:112 11 9 Kétsoprony 20 3 2 15 19:70 8 10 Szarv. Előre 20 2 — 18 22:103 4 DÉLI CSOPORT Megjegyzés: A szentetomyai ificsapatától jogtalan játékos Szerepelte1. Tótkoml. TSZSK 22 16 5 1 45:21 37 teáéért két büntetőpontot az évi ossz2. 3. Végegyh. TSZSK Kunág. TSZSK 22 13 22 12 6 1 3 51:19 32 9 50:37 25 eredményből levont a fegyelmi bizottság. 4. Kard. TSZSK 22 10 5 7 46:37 25 5. Eleki TSZSK 22 7 7 8 43:39 21 Az Orosházi Vörös Csillag vissza6. Medgyb. TSZSK 22 8 5 9 .V7:34 21 lépett. 7. Kétegyh. TSZSK 22 11 1 10 33:32 21 IFJÚSÁGIAK 8. Kaszap. TSZSK 22 8 3 11 39:55 19 I. Tótkoml. TSZSK 22 17 i 2 95:19 37 9. Üjkígy. TSZSK 22 7 4 11 31:38 18 2. Üjkígy. TSZSK 22 12 7 3 42:22 31 10. Lökösh. TSZSK 22 7 4 11 32:50 18 3. Végegyh. TSZSK 22 11 « 5 63:38 28 11. Keverm. TSZSK 22 6 4 12 34:45 14 4. Eleki TSZSK 22 10 5 7 46:30 25 12. Békéss. TSZSK 22 3 3 16 25:59 5 5. Keverm. TSZSK 22 11 2 9 44:47 24 Megjegyzés: A fégyélmi bizottság a kétegyházi és kevermesi csapat ifjúsági együttesének ki nem állása miatt 2—2, a. Békéssámson ifjúsági csapatának ki nem állása miatt négy büntetőpontot az évi összeredmény- ből levont. 6. Kardosk. TSZSK 22 10 2 10 43:42 22 7. Kunág. TSZSK 22 10 — 12 29:70 20 8. Medgy. TSZSK 22 7 4 11 29:33 18 9. Kétegyh. TSZSK 22 6 S 11 34:42 17 10. Lökösh. TSZSK 22 8 1 13 10:75 17 11. Békássá. TSZSK 22 6 1 IS 31:55 13 12. Kas zap. TSZSK 22 S 2 IS 23:4« 12 A nyugati lapok beszámoltak arról, hogy a román származású, jelenleg hatvanéves Elek Schwartz, aki már eddig Európa számos országában edzősködött, újból visszatért korábbi sikereinek színhelyére — Portugáliába. „Mister Elek” — ahogy a labdarúgó-világban ismerik — edzői sikereinek csúcsát a Benficánál érte el. A portugál szurkolók ma is emlegetik az 1965. évi BEK- döntőt, amelynek során a milánói San Siro-stadionban a fénykorában levő Inter drámai „vi- zicsatában”, mindössze egy szerencsés góllal győzte le a Benfi- cát. Amikor Elek Schwartz megvált a Benficától, mintegy három esztendőre a nyugatnémet Eintracht Frankfurthoz szerződött. Ezt kör vetőleg Belgiumba tette át működésének színhelyét. Előnyös anyagiakat biztosító szerződéssel került a Crossen Molenbeck klubhoz, amelyben egyébként a csehszlovák Masopust is játszott^ Sikeres edzői működésének eredményeként az addig II. ligás csapatot sikerült felvinnie az I. osztályba. A játékosok és szurkolók önfeledten ünnepelték edzőjüket, akit a klub vezetői is szerettek volna továbbra is megtartani — de minden hiába. Közben ugyanis Elek Schwartz a portugál FC Porto ajánlatát fogadta el. Szerződésének érdekes záradéka: eredményességi prémiuma duplája, mint a játékosoké. A nyugatnémet lapok méltatták „Mister Elek” edzői munkáját. Űjabb portugáliai működéséhez sok sikert kívántak s búcsúzóul mindössze annyit kértek tőle, hogy az általa „kiszemelt” Hennes Krüpperset, az 1. FC Nürnberg játékosát ne vigye magával. Közben Elek Schwartz már átvette az FC Porto edzéseinek vezetését. de a tárgyalások Krüp- perssel tovább folynak... ... Alan Clarke az angol labdarúgás nagy felfedezettje Sir Alf Ramsey 1. számú csatárjelöltje Mexikóra. A 22 éves fiatal játékos a Fulhamban kezdett futballozni. A klub azonban később 150 ezer fontért!!! eladta őt a Leicester Citynek. Érdekes, hogy úgy a Fulham, mind a Leicester City — Clarke kitűnő teljesítménye ellenére is — kiesett a II. ligába. Nemrégen a Leicester is túladott Clarkén, aki a Leeds Uni- tedhez — az FTC BEK-beli ellenfelének csapatához — került, mégpedig 165 ezer fontért. Tehát egy év leforgása alatt tizenötezer fontot emelkedett a kitűnő játékos árfolyama. „Egy biztos: Clarke klasszis csatár játékos! Ezt már klubjának számos nagy mérkőzésén bizonyította. De mint csapatának „szerencse-malaca” nem csillogott ...” — írták róla a szigetországi lapok. Az FTC védelme semmiesetre se adjon a kabalára és nagyon ügyeljen arra, hogy Mr. Clarke, — legalábbis ellenük — ne legyen a Leeds United „szerencse- malaca” a Népstadionban! * * * Kevesen tudják, hogy Sepp Maier, a Bayern München es az NSZK válogatott kapuvédője egyben kitűnő teniszező is. A népszerű játékos azonban nemcsak a sport — hanem a házimunkákban is ügyeskedik. Nejével és kedvenc, hosszú szőrű tacskójával nemrég költöztek egy új villalakásba. Sepp Maier azóta is szorgalmasan kertészkedik, virágágyásokat telepít. A hamus tartályokat ő maga üríti ki s mindezt — mint mondotta — kiegészítő sportként. Az osztrák válogatott — mint ismeretes — lejátszotta utolsó VB-selejtezőjét a skótok ellen. Győzött is 2:0-ra. E mérkőzés miatt azonban az Osztrák Labdarúgó Szövetség most egész Bécset megbünteti. _ Az történt ugyanis, hogy a — VB szempontjából már teljesen jelentéktelen mérkőzésre, hisz ebben a csoportban a nyugatnémetek már kiharcolták a továbbjutást — mindössze tízezer néző volt kíváncsi. A Práter-stadion kongott az ürességtől. Az osztrák labdarúgás vezetői ezért úgy döntöttek, hogy a válogatott csapatuk jövőbeni mérkőzéseit nem a fővárosban, hanem vidéken rendezik meg, ahol több nézőre és főleg, nagyobb bevételre számíthatnak * » * A SPORTFUNK nevű osztrák sportláp nemrégen kimutatást tett közzé a legismertebb osztrák futballsztárok legutóbbi börze- árfolyamáról. A lap szerint egymillió schil- lingre, ami kereken 160 ezer nyugatnémet márka — értékelhető a Hamburgi SV által szerződtetett osztrák HOF, 120 ezer márkát kér Metzlerért klubja az 1. FC Nürnbergiéi, Fraydl, Huberts és Siber értéke egyaránt 80 000 márka. Kondert 75 ezer. míg Hasil körülbelül 67 ezer márkára értékelhető. Érdekes, hogy mennyire értékeli ugyanakkor a lap a nyugatnémet futballsztárokat. íme: Müller 500 ezer, Overath 300 ezer, Netzet 280 ezer, Schulz és Held egyenként 250 ezer, Höttges 200 ezer, Patzke, Vogts és Dörfel egyenként 175 ezer, valamint Sepp Maier 150 ezer nyugatnémet márka. És Beckenbauer? Az ő neve után e sokat mondó szócska áll: megfizethetetlen... Minden jel arra mutat, hogy 1972-ben Münchenben a sport mellett kulturális olimpia is várja majd a látogatókat. Az egykori antik görög hagyományokhoz visszatérve, a müncheni rendezőség nagy súlyt fektet arra, hogy a versenyek izgalmától kimerült vendégek minden elképzelhető kulturális élményt megtaláljanak. A most elkészült vázlatos tervek élén szerepel Göthe Faustjának új filmváltozata. A további műsor a Bolsoj-balettől egészen a Brodway-musicalig terjed. A művészi bemutatók mellett helyi bajor népzene- és táncestek egészítik ki a programot. A bajor Állami Operaház a játékok ideje alatt bemutatja a Fideliót, a Boris Godunovot, a Figaro házasságát és a Rózsalovagot, Világ-ősbemutató keretében pedig Jang Shiung koreai szerző Shintoing című operáját. Münchenben vendégszerepei majd a New York City balett, a milánói Scala- együttes és a londoni Covent Garden Operaház. A müncheni Nemzeti Színház ugyancsak Göthe Faustját játssza. Terveik szerint itt szerepel majd a prágai színház együttese is és a Brodway társulat. Neves karmestereik mint Herbert von Karajan, Leonard Bernstein, Pierre Boulez és Jev- genyij Szetlanov vezényelnek híres zenekarokat: a bécsi szimfonikusokat és a drezdai zenekarokat, hogy csak kettőt említsünk a sok közül. Nem hiányzik a műsorból a filmművészet sem. A Teatron nevű olimpiai filmcsamokban óriási bemutató keretében felvonultatják az egész világ sztárgárdáját. A konvencionális műsor mellett azután sor kerül különlegességekre is. Somot István