Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-15 / 265. szám

1969. november 15.

4

Szómba

xfűxfaa s&űj&z:

7.

A gyűrű bezárul

Hitler a Dunántúlon fenyegetővé vált helyzet ellensúlyozására elhatározta, hogy a Balaton és a Velencei-tó között élesen délkeleti irányban csapást mér a ,,Margit-állás”-t elért szovjet csapatokra. Tervének, melyhez három páncélos hadosztályt és más erőket szándékozott felhasználni, a „Késői szüret” fedőnevet adta, s december 11-én elrendelte annak végrehajtását. Friessner vezér- ezredes azonban a rossz utakra és az esőzésektől felázott terep járhatatlanságára hivatkozva, halasztást kért a fagy beálltáig. Hitler makacsul ragaszkodott tervéhez, és december 17- én ismét a támadás haladékta- V lan megkezdését követelte. £ül Friessner tovább aggályoskodott. s személyesen akarta meggyőzni führerét, ezért másnap a főhadiszállásra repült.

Míg Hitler és Friessner vitatkoztak, a szovjet csapatok befejezték Budapest teljes kö- rülzárására irányuló előkészületeiket. December 20-án reggel északról és délről megindult a támadás, amely végérvényesen levette a napirendről Hitler „Késői szüret”-ét, s egy hét alatt áttörhetetlen gyűrűt vont a Budapesten rekedt német— magyar csapatok köré.

A 2. Ukrán Front 6 gárda harckocsi és 7. gárdahadserege Ipolyság térségéből támadt Esztergom felé. Megállításukra Hitler elrendelte a „Késői szüretire tartalékolt három páncélos hadosztály bevetését, és ellenük irányította a Szent László hadosztályt is. Az Ipoly és a Garam között heves küzdelem bontakozott ki. A szovjet csapatok több napig tartó véres harcban szétverték az 57. német páncélos hadtestet, melynek rendezetlen visszavonulását a Szent László hadosztálynak kellett fedeznie. December 26-án a 7. gárdáhadsereg egységei Esztergomból északra elérték a Dunát.

A 3. Ukrán Front szintén teljesítette feladatát. Tolbuhin marsall parancsára a Dunán korábban Ercsinél átkelt 46. hadseregnek a Velencei-tó és a Duna között, a 4. gárdahadseregnek pedig a Balaton és a Velencei-tó között kellett áttörnie a „Margit állás”-t, s kifejleszteni a támadást Esztergom felé.

A „Margit állás” ezen a szakaszon három védőövet foglalt magában, és 20—35 kilométer mélységben volt kiépítve. A fő- védőövet gyalogság szállta meg, a páncélos csapatok a második és harmadik védőövben összpontosultak. Bele tartoztak a védelmi rendszerbe a lakott helységek is, amelyeket szintén előkészítettek a tartós védelemre. Különös gonddal erősítették meg Székesfehérvárt, melyet Budapest kulcsának tekintettek. Friessnemek ez volt a véleménye: „Ha az ellenségnek sikerül a székesfehérvári magaslatokat elfoglalnia, akkor a főváros érett gyümölcsként hullik az ölébe.”

A „Margit állás”-t a 271. gránátos hadosztály, az 1. magyar lovashadosztály két ezrede, a 20. és 23. magyar gyalogos hadosztály maradványai, az 1. és 23. páncélos, valamint a 153. tábori kiképző hadosztály meg egy géppuskás zászlóalaj szállta meg. Hadseregtartalékként Vér- tesacsa körzetében csoportosult a 8. páncélos hadosztály.

December 21-re a szovjet csapatok áttörték a „Margit állás” fővédőövét. Tolbuhin marsall ekkor harcba vetette a 7. és 2. gépesített hadtestet, hogy megkönnyítse a második védőöv áttörését. De az erősen felázott talajon, a német páncélos

csapatok heves rohamainak elhárítása közben a szovjet gyorscsoportok nem tudták megelőzni a gyalogságot, hanem annak vonalában harcoltak, így a támadás nem haladt a kívánt gyorsasággal.

Az ellenség azonban sorsát nem kerülhette el. A 4. gárda- hadsereg csapatai december 22- én Polgárdinál megtörték az 1. és 23. páncélos hadosztály elkeseredett ellenállását, majd három irányból átkarolták Székesfehérvárt. Hitler engedélyezte, hogy az erősítésül küldött 4. lovas dandárt bevessék a város védelmére, ám ez sem segített a helyzeten. Székesfehérvárt ádáz utcai harcban december 23-án reggel 9 órakor felszabadította a 21. gárda lövészhadtest.

Másnap a 46. hadsereg sávjában támadó 2. gárda gépesített hadtest áttört a budai hegyeken és kijutott a Hűvösvölgybe, élei pedig kora délután a János-kórháznál tűntek fel Megjelenésük óriási riadalmat keltett a budapesti német—magyar parancsnokságon. A pesti hídfőből Budára csoportosították át a 8. SS lovashadosztály és sebtében összeszedett harccsoportokkal együtt bevetették a szovjet harckocsik ellen.

December 24-én a 18. harckocsihadtest, amely szintén a 46 hadsereg sávjában tört előre kiverte a németeket Bicskéről két nap múlva pedig Esztergomnál elérte a Dunát. Ezzel bezárult a belső gyűrű Budapest körül.

Székesfehérvár felszabadítása után jelentősen meggyorsult a 4. gárdahadsereg előnyomulása is. Annak ellenére, hogy a német csapátok ellenállásának hevessége semmit sem csökkent, egymás után verték ki őket a védelemre berendezeti helységekből.

A német hadvezetést erősen nyugtalanította a helyzet alakulása. Friessner vezérezredes súlyos szemrehányást kapott, amiért „egy olyan páncélos armadával, amely a keleti arcvonalon még sehol sem gyűlt ösz- sze”, nem volt képes a szovjet csapatokat megállítani.

A szemrehányás semmit sem változtathatott azon, ami múlhatatlanul bekövetkezett. A 4. gárdahadsereg csapatai december 25-én felszabadították Zá- molyt, majd két nap múlva Tatabányát is megtisztították az ellenségtől, 28-án pedig Neszmélynél elérték a Dunát. Ezzel a belső gyűrűtől nyugatra 30— 45 kilométerre egy külső gyűrűt is létrehoztak a főváros védőserege körül.

Budapest körülzárása két hónapig tartó súlyos harcok jelentős eredménye volt. Ez idő alatt a szovjet csapatok hazánk területének nagy részét felszabadították a német megszállás alól.

Következik: A „Konrád terv” csődje.

0 változó Mezőhegyes

Mezőhegyes mindig fogalom volt. A gazdálkodás csúcsa. Ezért az utolérni vágyás és a csodálat nimbusza lengi körül csaknem két évszázad óta. Hazai és külföldi koronás fők, államférfiak, tudósok, magasabb, alacsonyabb rangú hivatali és gazdasági vezetők jártak és járnak csodájára még mindig hetedhét országból. Mezőhegyes még mindig csábít, még mindig látni kívántatja magát. Így klasszikus öregen is. Azért, mert ódon törzsébe újabb és újabb hajtások, vagyis a régi épületek közé újak ötvöződnek.

Talán még utolérni sem lehet. A gazdaság vezetői azt mondják, hogy túlhaladni sem kunszt őket. Az alig két évtizedes gazdaságokban a modem követelmények szerint épül minden. Azokban gyorsabban szaporodnak a korszerű állatférőhelyek, gabona- és takarmánytárolók. Mezőhegyesen pedig szinte egyszerre

kezdenek fáradni, porladni a százados falak

és tetőszerkezetek. A fiatal gazdaságok azért is versenyképesebbek, mert szakosított központi majorokkal rendelkeznek. Mezőhegyesen viszont 27 egymástól távol eső helyre aprózódik az állatállomány. Az emberek jobb lakáskörülmények között ugyan, de jórészt éppen úgy széjjelszóródva laknak a majorokban, mint Csekonics báró, a gazdaság alapítója és az őt követő utódok idején.

Az elmúlt években a község belterületén épült ugyan 50 szolgálati lakás és újabbak építését is tervbe vették. Mindez azonban

csepp a tengerben. Ezek elosztása szinte nehezebb, mint az évi 224 —238 millió forint termelési érték, az évi 25—29 millió forint nyereség elérése. Kiknek adják, kik jogosultak rá elsősorban? Az a 92 dolgozó, aki 25 és 50 évi szolgálat utáni törzsgárdajel- vényt vagy az a 623 dolgozó, aki különböző kitüntetést, többek között

Kossuth-dijat

és Munka Érdemrendet

visel?

Avagy a csaknem száz közép-, felsőfokú iskolát és egyetemet végzett szakember? Ám a többi sok száz dolgozó is éppoly kedves a gazdaság vezetőinek, mint a? előbbiek. Azok a közkatonák, akik egyre több produktumra változtatják a szakmai elképzeléseket. Azok, akiknek keze munkája nyomán 23—25 mázsa búza, 40—50 mázsa morzsolt kukorica terem holdanként, s akiknek a keze alól egyre több hús kerül ki.

Mezőhegyesen az elmúlt évszázadok alatt nemcsak a gazdálkodási módozatok csontosodtak meg, hanem a kasztrendszer is., Néhány évvel ezelőtt is élénken élt még! A mostani igazgató odake- rülése első napján kezet fogott az istállókban vagy a határban serénykedő emberekkel. Utána kényszeredett mosollyal súgták neki: Mezőhegyesen nem szokás az, hogy az igazgató minden munkahelyen kezet fogjon az egyszerű dolgozókkal. Az igazgató J azt válaszolta; nem baj, ezután ! szokássá tesszük. Szokássá is vált. Azelőtt éveikig elhúzódott a kanász a gyalogmunkástól, a tehenész az ökörhajtótói, a parádés kocsis

az isgáskocsistól, a községi orvos a méneskari tisztektől és így tovább. Nos, ilyen szempontból is

más a közszellem Mezőhegyesen.

Sok új vonás van születőben most is és lesz ezután is mindinkább. A korszerűsítési folyamat az épülő új, központi gépműhellyel, a szakosított szarvasmarha- és sertéstelep építésével kezdődik. Aztán folytatódik az öntözéses gazdálkodásra való áttéréssel. a vágóhíd bővítésével, egy teljesen automatizált hatalmas magtár építésével. A terv az, hogy 1975-ben 600 vagon sertéshúst és évi 2 ezer hízott marhát értékesítenek Mezőhegyesről.

Egyszóval eddig is sokat változott Mezőhegyes két évszázados arculata, de még többet váltónk a következő öt esztendőben. Olyan létesítményekkel is, amelyekről most még azt mondják a gazdaság vezetői, hogy korai róluk beszélni, írni.

K. I.

Tűzoltók dicsérete

Ecsegfalván beindították a tűzoltók szakmai és politikai oktatását. A tűzoltók mintegy 70 százaléka vesz részt aktívan az egyes továbbképzéseken, versenyeken, megbeszéléseken. A községi tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban részesítette dicséretben Bere Margit, Rancsek Júlia, Sárkány Sándor, Kelemen Jenő és Nagy András tűzoltókat, jó munkájukért.

Névadónk: Tessedik

A Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum ez év október 11-én rendezte meg avató és névadó ünnepségét. A felsőfokú mezőgazdasági szakoktatás öntözéses növénytermesztési intézménye ekkor vette fel Tessedik Sámuel (1742—1820) nevét, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1037/69. (X. 7) határozata alapján.

A szarvasi agráríörténeti hagyományok nyilvánvalóan egyenesen predesztinálják erre a tech. nikumot. De termelőszövetkezet (Békésszentandrás) és szocialista munkabrigád (Orosházi Magtisztító Vállalat) is névadójául vá- asztotta már Tessediket. Országszerte szintén gyakran találkozunk nevével, munkásságának felidézésévé’

Arra a kérdésre, mi a magyarázata, hogy a tessediki életmű éppen az utóbbi évtizedekben, felszabadulásunk negyedszázada alatt árasztja fokozódó fénnyel látását? — lényeglátó vázlatossággal a következőkben válaszolhatunk: mindenekelőtt annak né_ pi irányultsága, plebejusa telítettsége.

Nagyon kevesen tudták és merték akkor hazánkban — és szerte Európában — a fejlődés sugallta legfontosabb társadalmi gényeket így megfogalmazni: „a népnek, a .jobbágyparasztságnak szabadságot és tulajdont kell adni!” Felvilágosult politikai meggyőződését, előrelátó társadalmi es mezőgazdasági reformjait pél- lamutató kezdeményezéssel, bá- or hangú és kiterjedt publicitásai, szinte forradalmi lendületű következetességgel igyekezett negvalósítani. Testestől-lelkesi tői átéli a történelmi korszakváltozás lendületét, önfeláldozóan küzd a feudalizmus szorító-nyo- morító béklyóinak lefejtéséért, s a fejlettebb polgári átalakulás szabadabb útjának egyengetésé- ért.

Az emberi élet minden területével foglalkozó, sokoldalú és sokszintű tevékenységének bemutatása, de még csak összefoglalása sem lehetséges egy rövid írás keretében. Alkotásainak rendkívül gazdag tárházából mindössze két vonását villantjuk fel: a parasztságot féltő gonddal istápoló Tessediket és a mezőgazdaság szakemberképzésének és a termelés srtuktúrális átfejlesztésé- ben betöltendő szerepének jelentőségéről megfogalmazott — néhány ritkábban idézett — tanítását.

*

Tessedik jól ismerte a magyar paraszt nyomorúságát. Együttérzéssel írja: „Éles vigyázattal lévén, látom Hazám jobbik részének állapottját ingadozni... Kémlő értelemmel vizsgálom, miért, hogy az én kedves parasztom té- teményesen (kézzel foghatóan) nem segíttetik?!” A parasztember sorsának gyökeres megváltoztatására kimunkálja komplex és hathatós elgondolásait.

De ismeri a paraszt új iránti bizalmatlanságának konzervativizmusba hajló alapvető pszichológiai összefügéseit is. Ezért vállalja a példamutatás fáradságos és költséges útját. Mindenekelőtt érdekeltté kívánja tenni a parasztot a számára biztosított föld okszerű megmunkálásában és a rét célszerű hasznosításában. Némely, merőben új térmésfoko- zó felismerését azonban olykor fi- lantropista illúzióval óhajtja megvalósítani.

Miként írja: „A paraszti gazdaságnak gyarapodására való első megmozdulást és első lépést a földesúrtól várom. A földesúr kívánná az ő jobbágyainak sovány rétjüket a vízöntő-csigával (vízöntőkerékkel) gyarapítani. De a rétek igen távol esnek a határ szélén levő folyóvíztől. Ki tehet itten változást és könnyebb munkálkodást, mint a földesúr? Bár csak ő állítaná fel az első vízöntő- cságát rétjén, hogy ezáltal a rétek száraz esztendőkben megöntöztes- senek. — A parasztok ugyan eleinte kinevetik, kicsúfolják ezt, de bizonyára rövid idő múlva, ha a jó következtetést és nagy hasznot meglátják, odamennek, hozzáfognak és azt parancsolás nélkül is utána cselekszik.”

Tessedik világosan látta azt is, hogy sem a paraszti életkörülmények javulását, sem a mezőgazdasági termelés fokozását nem lehet elérni a fejlettebb termelési ismeretek nélkül. Körültekintő előkészületek után ezért létesíti 1780-ban Európa első gazdasági és ipariskoláját Szarvason. Soksok nehézséggel kell megküzdenie: fél évtizedeken áthúzódó, megerőltető szellemi és fizikai munkát végez, feláldozza személyes és családi anyagi eszközeit, amíg népszerű és elismert lesz intézete.

Csaknem két évtized megfeszített munkája után — közben rövid ideig szünetelni is kénytelen iskolája — végre sikerrel jár kitartó fáradozása. A mindent hasznosítani igyekvő udvari utili- tarizmus, s ennek nyomán a budai Helytartótanács végül is rendelkezik: „Tessedik szervezze újjá intézetét, hogy abban a vármegyék két-két tanítója oly irányú kiképzést nyerjen, hogy a népiskolában a földművelés, kertészkedés, háziipar tanítását sikerrel űzhesse.”

Fiziokrata érdekek alapján írja továbbá a Helytartótanács: „Ennek az üdvös intézménynek ered-