Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-04 / 230. szám
Világ proletárjai» a megyei pArteízottsag ís a megyei tanAcs l-APja Megkezdődött a lehalászás Blharugrán JC* I Gazdag „termést” takarítanak be a biharugrai halastavakból. A közelmúltban kezdődött meg az őszi lehalászás, ami gazdag zsákmányt ígér. Fotó: Béla Ottó mhiuhuiuihuiiiiiiiiihiiiiiiiuwiiuhiihhihwi Évforduló Háromszáz éve, 1669. október 4-én halt meg Rembrandt Har- mensz Van Ryn holland festő, minden idők egyik legnagyobb művésze. Atyja, a jómódú molnár tudományos pályára szánta, de ő hajlamait követve a festő hivatást választotta. Már fiatalon híres, keresett és nagy jövedelmű festő lett. Utolsó éveit azonban gondokkal küzdve, szinte nyomorban tengődve élte. Rembrandt utolérhetetlen rajzkészséggel és tf^rhnikai tudással készült alkotásaival a festőiség, a jellem- és lélekábrázolás, a * bensőséges természetszemlélet csúcsaira jutott. Jellegzetes egyéni fényhatásaival a térszerűség és a mély költői gondolatok kifejezésének utánozhatat- lanul egyedülálló művészi benyomását tudta kelteni.- Dr. Kosa Zoltán orr, fül, gége :s gyermek szakorvos magán- endelését megkezdte, Szarvas, darkovits u. 1/1. alatt. Rendel lélelőtt 7—9-ig, délután 5-6- e. 3597 Mai figaró (Zsoldos Sándor rajza) Több baleset — nagy anyagi károkkal Új egészségházak — TAKARÉKOS KÖZSÉG. Szépen szaporodik a betétkönyvek szál*na Eleken. A takarékpénztár kimutatása szerint több mint 5 millió forintos betétállománnyal rendelkeznek a község lakói. Mezőhegyesen a sorompó nél. <tüli vasúti átjáróban nem vette figyelembe a pótkocsis vontatóval közlekedő Dömösi László a közeledő személyvonatot és nem adta meg annak az elsőbbséget. A két jármű összeütközött, szerencsére sérülés nem történt, az anyagi kár viszont húszezer forint. i Lökösházán Zámbó Ferenc éjjeliőr kerékpárjával a járdáról figyelmetlenül hajtott az úttestre és az ott haladó motorkerékpáros elütötte. Zámbó Ferenc súlyosan, Hrabovszki János motoros könnyebben megsérült. Az anyagi kár 2090 forint. Pnsztaföldváron Bencze Pál gyorshajtás miatt a 8. AKÖV autóbuszával egy árokba szaladt, majd egy kőkerítésnek ütközött. Az autóbusz utasai közül Szántai Teréz és Gál István könnyebben megsérült. Az anyagi kár hatezer forint. Körösladányban Ritu János pótkocsis vontatóval műszaki hiba miatt az árokba borult. A vontató vezetője és Barna János könnyebben megsérült. Az anyagi kár háromezer forint. Szeptember utolsó hetében két egészségházat adtaik ált rendeltetésének a megyében. A végegyházi központi egészségház biztosítja a körzeti orvosi ellátást és a mozgó szakorvosi szolgálatot: terhestanácsadás, gyermekszakorvosi ellátás stb. Rövidesen megvalósítják a községben a fogászati szakrendelést is, napi 2—3 órás rendeléssel. A gyulavári központi egészségház 2 munkahelyes körzeti orvosi rendelőnek ad otthont, s az épületben még gyógyszertárt helyeztek el. Az eddig alkalmi helyeken lebonyolított tüdőszűrést és véradást ezentúl az egészségházban oldják meg. Tervbe vették egy fogorvosi rendelő beállítását is. I Egy pillanatra \ ■ Két mogorva huszármajom ™ ■ Költözött az állatkertbe. 2 S Mint olvasom — az új párnak, ■ ; Állandóan rossz a kedve. I ■ Azt hiszem, hogy rossz- * [kedvüknek » 1 Csak egyetlen titka lehet: « ■ Majmok között is akadnak I ■ Veszekedő házasfelek. : -o-s 2 s — MEGKEZDŐDÖTT A Kő- VÉRLIBA-SZEZON a Baromfi- ipari Országos Vállalat békéscsabai gyárában. Hetenként 12— 14 ezer kövér vízi szárnyast dolgoznak fel új technológiával a felújított libafeldolgozó pályán. A pecsenyekacsa feldolgozása október végéig tart. — BÉKÉSCSABÁN IS KAPHATÓ Módos Péter: A futás című novellagyűjteménye. A Szépirodalmi Kiadó gondozásában megjelent mű fiatal szerzők első kötete. A most induló ifjú értelmiségiek problémái, útkeresései, a pályakezdés nehézségei, a helytállás akadályai és a fiatal fizikai dolgozók számos érzelmi, s egyéb jellegű konfliktusa tükröződnek novelláiban. — JUBILEUMI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Megyénk felszabadulásának negyedszázados jubileumi évfordulóját köszönti a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum ma délután 5 órakor megnyíló Békés megyei Képzőművészeti Kiállítás. A jubileumi tárlatot Babák György vb-elnökhelyettes nyitja meg. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Badacsonytomajban a 40. lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 45, 57, 69, 86, 90 — IFJÚSÁGI KLUB. Békéscsabán az Építők Kultúrotthonában az elmúlt héten alakult meg az ifjúsági klub. A fiatalok szokatlan helyen, az épület padlástéré, ben alakították ki klubjukat, melynek berendezését nagyrészt ők maguk készítették. Programjuk kialakításában sok módszertani segítséget kaptak a Gyulai Jókai Kultúrotthon ifjúsági klubjától. — TARTÁLYROBBANÁS. A spanyolországi Cartagenától 12 kilométerre levő Scombreras olajfinomítóban szerdán éj jel eddig ismeretlen okból felrobbant két tartály. Nyolcán megsebesültek, közülük négy személy állapota súlyos. A patronáló jelentkezett Csütörtökön a Szerkesszen velünk rovatban közöltük a békéscsabai Kölcsey utcai óvodások kérését, s a cikkre már pénteken volt jelentkező. Such Mihály, a tatarozó vállalat szakszervezeti bizottságának titkára közölte szerkesztőségünkkel, hogy szívesen vállalják az itt dolgozó édesapák a társadalmi munkát. Segítenek az óvónőknek a játékok rendbe hozásában, javításában. A gyors segítséget és önzetlen vállalásukat ezúton is köszönjük az óvoda nevében. — SZABADTÉRI ISKOLA. A nagykanizsai kőolajipari szak. középiskolában 15 millió forintos költséggel különleges, szabadtéri iskolai tantermet rendeznek be. Olajipari szakemberek irányításával ezen a gyakorlótelepen tanuljak majd a hallgatók a kőolaj fúró- és termelőberendezések kezelését. — A MEZŐKOVÁCSHÁZI TSZ- EK TAGJAI munkalehetőség biztosítása érdekében fokozottan növelik a kisegítő tevékenységű részlegeiket, üzemeiket. A járás tsz-ei 834 tagot és 20 alkalmazottat foglalkoztatnak melléküzem- ágaikban. — SZOVJET FIATALOK MEGYÉNKBEN. Szeptember 26-tól október 22-ig szovjet fiatalokat Iát vendégül a Békés megyei Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda. A vendégek üzemlátogatásokon és ifjúsági találkozókon vesznek részt, valamint felkeresik a megye kulturális intézményeit. — A TERVEZETT MENNYISÉGNÉL 248 VAGONNAL TÖBB kenyérgabonát tudnak értékesíteni a békési járás termelőszövetkezetei. A legnagyobb mennyiségű kenyérgabonával a kamud Béke, a kétsopronyi Rákóczi, a csárdaszállási Petőfi és a herényi Előre Tsz rendelkezik. Ennek értékesítése 7 millió 440 ezer forint többletbevételt jelent. — TANÁCSTAGI FOGADÓÓRA. Békéscsabán október 5-én reggel 7—8 óráig Szák Pál tanácstag fogadóórát tart választói számára a Tanya 1716. szám alatt. AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR férfi segédmunkásokat keres felvételre gépkezelőd munkakörbe. Kereseti lehetőség 2000—2200 forint havonként. Minden 6 nap után 2 szabadnap biztosítva. Vidékiek részére szállást és étkezést térítés ellenében biztosít a gyár. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. 20777 Lengyelországban leesett a7 első hó Lengyelország nagy részén váratlanul téliesre fordult az időjárás. Az ország észak- nyugati vidékein és a Kárpátokban több helyen havazott, lehullott az első hó Zakopanéban és környékén. A Kasprow-hegyen csütörtökön este mínusz 10 fokot mértek és 4 centiméter volt va hótakaró vastagsága. A Balti-tengeren és a Kosza - lini vajdaságban heves viharok tombolnak, a vihar számos helyen leszaggatta a távvezetékeket és megnehezíti a közlekedést. A parti hajójáratok szünetelnek. i Várható időjárás hazánkban ma estig: Felhős idő, esőkkel. Mérsékelt délnyugati-nyugati szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 16 fok körül. kWVWVWVWWVWWWWV A tv műsorából Elméletileg kifogástalan házasság címmel tanmesét láthatnak a 16 éven felüliek ma este 20.20 órakor a televízióban. Két történetet látunk majd házaspárokról, akik — szerencséjükre — nem szeretik egymást annyira, hogy élettársuk gondolatait is kitalálják. Ha így lenne, akkor ugyanis azonnal elválnának. NÉPÚJSÁGt Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pák Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telelőn: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, a.. Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—021, u—osl Felelős kiadó: Lebóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipart Vállalat. Békéscsaba. Index: 2$ 031