Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-30 / 252. szám

JÖ69. október 30. 7 Csütörtök » 9 ft A Lékai János szocialista kollégium elnyerte az MTS OT „Testnevelés és Sportfejlesztésért” kitüntetést Néhány hónappal ezelőtt be­számoltunk arról, hogy a Békés­csabai Üt-, Híd- és Vízműépítési Technikum Lékai János szocia­lista kollégiumának diákjai mi­lyen áldozatos és eredményes munkát végeznek a társadalmi pályaépítés, a sporttelepek fel­újítása, karbantartása terén. Nagyszerű munkájuk eredmé­nyeként a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Taná­csa a „Testnevelés és Sportfej­lesztésért” ktiüntetést adomá­nyozta a kollektívának. A kitüntetést pénteken, októ­ber 31-én délután 16.00 órakor Petrák Ferenc, az MTS OT tag­ja, a Magyar Jégsport Szövetség elnöke adja át. Az ünnepségen részt vesznek a megyei, városi TS vezetői, s azoknak a csabai sportegyesületeknek elnökei, kép­viselői, melyek sporttelepén a legtöbbet tevékenykedtek a kol­légisták. *** Szombaton, november 1-én dél­előtt 9.00 órakor Mezőkovácshá- zán ünnepélyes tanácsülésre ke­rül sor, melyen többen kapnak kitüntetést. Megyei röplabda-bajnokság állása Földi János, Mezőkovácsháza vb elnökhelyettese itt veszi át az MTS OT, a „Testnevelés és Sportfejlesztés” kitüntetését. Bak­tat Ferenc, az MTS járási taná? csának elnöke a „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója” kitün­tetést, Russó Elemér, a battonyai tekesport, Sípos Sándor, a me- zőhegyesi birkózás fejlesztése te­rén végzett kitűnő munkájáért a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntető jelvényt, míg Liker András medgyesegyházi testnevelő, a járási kézilabda­szakszövetség elnöke sportága fejlesztésében végzett nagyszerű munkájáért részesül az MTS OT emlékplakett-jutalmában. A kitüntetetteknek szívből gra­tulálunk, s további munkásságuk­hoz sok sikert kívánuk! Az Oh. Spartacus birkózói az NB II második helyén Az NB II-ben szereplő Oros­házi Spartacus birkózócsapata október 19-én Nagykőrösön sze­repelt. A helyi Kinizsi ellen 7:2 arányban nyertek a szövetkeze­tiek, míg a Szegedi VSE ellen 7,5:2,5 arányban alulmaradtak. Vasárnap Egerben folytatódott a csapatbajnokság küzdelemsoro. zata. A Spartacus ' versenyzői alaposan • kitettek magukért. A Pécsi VSK ellen 5,5:2,5, a Csepel Autó ellen p>edig 6,5:2,5 arány­ban bizonyultak jobbnak. Az orosháziak csoportjuk második helyére kerültek. Az NB Il-es csapatbajnokság befejező fordulójára vasárnap, november 2-án, Orosházán, a József Attila utcai általános is­kola tornatermében kerül sor. A tömegsport jegyében; 00 Ötszáz diákat!ét a versenye Gyulán Gólokat rúgtunk, de kaptunk is... NŐK 1. Bes. Kötött ifi 2. Sarkad! Kinizsi 3. Bcs. MÁV Név. Amikor Dobó j vasárnap délután | a Győri Dózsa el­leni — ÉS a 11-es kihagyása? — Szinte érthetetlen! Edzésen mérkőzésen huszbo1 — húszat rúgnak be, leg­Halasi keSte alább öten a “apátból, mérkő­uaiasi Kezeoe ?ésen meg nincs aki biztosan ki­használná a sorozatban kínálkozó lehetőséget. A sikertelenségi so­példa Békéscsa- 28 ** 2 56:1 38 jbán: a közönség egy része haza- 2# 18 2 56:8 38 I felé indult... 2i 17 4 54:13 38 ^ Dózsa elleni döntetlen után 4. Sark. Kinizsi serd. 20 11 9 36:27 31 nappal beszélgettünk Pillér 5. Gyomai tk ifi 21 8 is 27:39 29 Sándorral, az Előre-labdarúgók 6. Gyulai Román G. 17 11 6 35:19 28 edzőjével A kitűnő szakember a 7. Gyulai Lendület 2i io u 30:26 28 következőket mondotta csapata ­8. Bcs. Kötött serd. 20 5 IS 17:45 25 TÓI. 9. Telekgerendás 21 5 16 15:38 23 10. Okány •- ««. -r 5 t6 16:44 23 11. Bcs. Rózsa •* XV. « * 1» 6:48 20 12. Szabadkígyós törölve IFJÚSÁGIAK 1. BCS. Kötött ifi 13 13 — 39:2 26 2. Bcs. MÁV Név. 1. 14 12 2 37:6 26 3. Sark. Gimn. ifi. 13 7 6 25:18 20 4. Gyomai TK ifi 14 6 8 21:24 20 5. Gyulai Román G. 11 8 3 24:12 19 6. Okány 14 4 10 12:32 17 7. Bcs. Kötött serd. 13 2 11 8:33 15 8. Bcs. Rózsa F. G. 14 1 13 3:36 14 „helyezte” a li­est, olyasmi tör­Íagyonarégen Ton ^t- szinte bénít hat. — Mit var a hajrától? — Egy-egy sikertelen mérkőzés feletti elkeseredettség nem sza­bad, hogy feledtesse a lényeget: 31 pontunk van, a 9. helynél nem valószínű, hogy lejjebb kerül a csapat. Sőt, bízom abban, hogy még feljebb léphetünk! Azoknak p>edig, akik „bundát” emlegetnek, csak annyit: nem kívánom, hogy a télnek olyan bundával menjenek neki, amilyen ez a mérkőzés volt! Az orosházi körzeti laWarúgó-bajnokság 1969. évi végered méoye 1. Oh. MEDOSZ 2. Gerendás 3. Oh. Dózsa Tsz 4. Oh. Üj Elet Tsz 5. Oh. Béke Tsz 6. Csanádapáca 16 14 2 — 80:5 30 16 13 2 1 55:7 28 | £pült fel, 16 10 3 3 38:11 23 16 7 3 6 17:25 17 16 6 3 7 19:24 15 16 4 2 10 17:41 10 7. Kiscs. Tör. Tsz 16 2 4 10 8:41 8 8. Pusztaföldvár 16 3 2 11 12:59 8 9. Pusztaszőlős 16 1 1 14 11:44 3 Asztalitenisz Elek! TSZSK—Szarvasi Háziipar 19:1. Megyei férfi csapatbajnoki mér­kőzés. Elek: Marschai — Békési, Ament, Morár. Szarvas: Farkas, Su- sánszki, Vincze, Buczkó. A bajnok­ság egyik legjobbja, az Elek csapata rutinos, kiegyensúlyozott játékkal győzte le a tabella negyedik helyén álló szarvasiakat. A nagy pontkü­lönbség ellenére a szarvasiak küz­deni akarása révén elég színvonalas összecsapások alakultak ki. kár, hogy Susánszki és Farkas nem ép­pen sportszerű játékkal hívta fel magára a figyelmet. A Bcs. Konzervgyár NB m-as lis­tavezető csapata ma délután 18.30 órai kezdettel fogadja a konzervgyá­ri kultúrteremben együttesét. — Ahhoz, hogy egy együttes egész évbep, viszonylag, állandó jó formát nyújtson, ahhoz szük­séges, hogy a formájukban visz- sza esett játékosokat másokkal cseréljük föl. Sajnos, ezt nem le­het nálunk megtenni, mert egy­szerűen — nincs kivel. Több te­hetséges fiatal játékosunk van, de ők még nem értek meg az NB I/B-re. liven szűkös játékos-allomany mellett arra kényszerül az em­ber, hogy a formájukban vissza­esett, vagy a sérülésből épp, hogy felépült futballistákat azonnal beállítsa a csapatba. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, ha nem megy mindig jól, vagy elfo­gadhatóan. — Mi tette indokolttá a cseré­ket? _ Csatársorunkban Bertók és M oós visszaesett, Schneider most így nem csoda, hogy nagyon gyenge volt támadó­játékunk. A csatársor erősítésére Dobót szünet után előre kellett vinnem — de ezzel a védelem gyengült meg. Gólokat rúgtunk, de kaptunk is ... A gépjavító kupáért Befejezéshez közeledik a megyei gépjavító vállalat labdarugó-kupa. A VIII. forduló eredményei a követke­zők voltak: Dévavány a—Békéscsaba 2:1, Kétegyháza—Gyula 3:0, Mezöko- vácsháza—Sarkad 13:0, Orosháza—Me- zöberény 5:1. A TABELLA ALLASA A hagyományos őszi középis­kolai ellenőrzőverseny Gyulán került megrendezésre, eléggé bo­rús, hűvös időben. A rendkívüli nagy, 750-es létszámú nevezés el­lenére a versenyen „csak” 500 diák vett részt. Az osztályonként lebonyolított, igazi tömegverseny 37 versenyszámából 13 iskola szerzett győzelmet, köztük a gyu­lai gimnázium 8, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 7, az orosházi gimnázium 5 első he­lyezést ért el. Sok jó helyezést ért el még a battonyai gimnázi­um, a békéscsabai Üj Gimnázi­um és a békéscsabai Közgazda- sági Technikum sportköre is. Az egyes számok győztesei a következők. Nők. I. osztályosok, 100. Gregor (Bcs. Közg. Tech­nikum) 13,6. 300. Madlovics (Bcs. Rózsa F. Gimn.) 43,7. 600. Hegyi (Orosházi Gimn.) 2:00,0. Távol: Végvári (Gyulai Gimn.) 441. Ma­gas, Beranek (Bcs. Rózsa F. G.) 141. Súly. Jantó (Batt. Gimn.) 858. II. osztályosok. 100. Katona (Bcs. Rózsa F. G.) 13,1. 800. Ráü­lik (Oh. Gimn.) 2:49,6. 80 gát. Babóti (Gyulai Gimn.) 15,5. Tá­vol. Lovas (Bcs. Üj Gimn.) 522. Diszkosz. Abonyi (Tótkomlós! Gimn.) 2520. Gerely. Babóti (Gy. Gimn.) 2510. III. —IV. osztályosok. 200. Lau- rinyecz (Bcs. Közg. Techn.) 29,1. 800. Csamai (Békési Gimn.) 2:40,4. 100 gát. Petrovszki (Bcs. Üj Gimn.) 20,2. Magas. Szöllősi (Bcs. Üj Gimn.) 141. Diszkosz. Dányi (Gyulai Gimn.) 3074. Ge­rely. Bagi (Szarvasi Gimn.) 2992. Férfiak. I. osztályosok. 100. Já- vorcsik (Oh. Gimn.) 12,4. 400 Fi- ladelfi (Bcs. Közg. Techn.) 62,7. 800. Vincze (Bcs. Üj G.) 2:25,2. Ma­gas. Rácz (Gyulai ITSK) 155. Tá­vol. Kun (Oh. ITSK) 540. Súly. i (5 kg). Kesjár (Oh. Gimn.) 1113. Napirenden : II. osztályosok: 100. Király (Bcs. Rózsa F. Gimn.) 11,7. 1000. Kovács (Oh. ITSK) 2:55,0. 100 gát. Király (Bcs. Rózsa F. Gimn.) 17,4. Diszkosz. Gombkötő (Oros­házi ITSK) 3312. Gerely. Simon (Bcs. ITSK) 4672. III. —IV. osztályosok. 200. Len­ti (Oh. Gimn.) 23,9. 1500. Tábor (Bcs. Rózsa F. Gimn.) 4:31,8. 110 gát. Demeter (Gyulai G.) 16,8. Rúd. Kovács (Gyulai G.) 250. Hármas. Korponai (Gyulai Gim­názium) 1207. Súly (6 kg). Túsz (Gyulai Gimn.) 1308. Kalapács. Kiss (Bcs. Híd- Vízmű Techn.) 3544. II. osztályos. Rúd. Kossá (Bcs. Rózsa F. Gimn.) 260. Szombaton: Orosházán az MSZMP városi végrehajtó bizottsága a városi sportkörök helyzetének, az álta­lános sportmunka megjavításá­nak érdekében 14 tagú brigádot alakított, melynek tagjait meg­bízta azzal, hogy a közeli napok­ban a sportkörökhöz, vállalatok­hoz. a tsz-ekhez kimenve, mérjék tel a sportmozgalom helyzetét, j tó bizottsága segítséget kíván beszélgessenek el a vezetőkkel, nyújtani a sportmunka megjaví- sporioiókkal, sportbarátokkal. | tásához. Tornászlányaink folytatják jó szereplésüket Pamutszövés kézilabda* találkozó A Békéscsabai Pámutszövő férfi, női kézilabda-csapata ko­moly érdemeket szerzett a sport­ág fejlesztésében. A lányok évek hosszú során át tartoztak a nagy­pályás NB I., azután a megyei bajnokság, a fiúk a megyei I. osz­tály élmezőnyébe. A sportkör azonban — mivel pályáját szén­tárolás céljára igénybe vették — kénytelen volt megszüntetni sok sikert elért szakosztályát... A textilesek sikereinek egyik fő oka: a jó kollektív szellem volt. Az egykori pamutosok — bármerre is sodorta őket az élet — időnként mindig összejönnek, s felelevenítik az együtt vívott nagy küzdelrheket, a sok-sok kel­lemes emléket. Ilyen összejövetelre és hagyo­mányos öregek—fiatalok kézilab­da-mérkőzésre kerül sor szomba­ton, november 1-én 15.00 órai kez­dettel a Tanácsköztársaság úti Kötött-pályán. Ismét pályára lépnek a régi. ki­tűnő férfiesapat tagjai: Molnár I Károly. Pénzes, Nátor, Molnár Örömmel üdvözöljük a párt- László. Frankó Palotai, Kundnlf, végrehajtóbizottság kezdeménye- Fabulya, a Seben-testvérek, An- zését, melyre szükség is volt, hí- tál. Bécsi, Burján, Szelcsányi, szén a szép sportmúlttal rendel- Sidó. kező városban az utóbbi időben a fiatalok testnevelés és sportmunka szín-1 vonala visszaesett. Az általános helyzet felmérése után az MSZMP városi végrehaj Orosháza sport mozgalmának helyzete együttesét a ma is szereplő játékosok alkotják. 1. Mezőkovácsh. 8 5 2 1 31: 8 12 2. Kétegyháza 7 5 2 — 20: 2 12 3. Orosháza 6 4 2 — 14: 4 10 4. Dévaványa 7 4 1 2 16:10 9 5. Békéscsaba 7 3 1 3 15:13 7 6. Gyula 6 3 — 3 7:10 6 7. Korösladány 7 1 — 6 10:27 2 8. Mezőberény 7 1 — 6 6:20 2 9. Sarkad 7 1 — € 7:27 2 A legjobb góllövök. 15 gólos: Rocs- kár (Kétegyháza), 14 gólos: Gábor Szarvasi HSC j (Mezőkovácsháza), 7 gólos: Mészáros I (Mezőkovácsháza). Budapesten a Játékcsarnok­ban rendezték meg az országos női ifjúsági II. osztályú tornász csapatbajnokságot. A Békéscsa­bai Előre tornászlányai kitűnően versenyeztek és megnyerték a bajnokságot! Rendkívül erős me­zőnyben olyan csapatokat utasí­tottak maguk mögé, mint a Bp. Postás és a Vasas SC. Különösen korláton és talajon mutattak be szép gyakorlatot amiről a budapesti egyesületek edzői is elismeréssel szóltak. Ez az elismerés szólt elsősorban az edzőknek és a csapat tagjainak, akik mindent megtettek azért, hogy a bajnoki címet Csabára hozhassák. Szólnunk kell még sportisko­lásaink ragyogó teljesítményé­ről. Serdülő I. és II. osztályú vi­déki egyéni bajnokságukat Pé­csett bonyolították le. A II. osz­tályban jól szerepelt Papréti, Mé­száros, Fekete, Tar, Machlik, Krasznai és Kardos. Valameny- nyi versenyzőnk jogot nyert az országos egyéni bajnokságon va­ló részvételre. Serdülő I. osztályban nagyon nagy harc folyt a bajnoki cí­mért. Az összetett bajnokságot haczó Mária (Békéscsabai Városi Sí) nyerte és emellé még baj­nok lett talajon, gerendán és ug­rásban. Minimális pontkülönb­séggel 0,1-el szorult csak a máso­dik helyre korláton Végül és nem utolsósorban kí­vánunk további sok sikert min­den tornászunknak és edzőinek: Rácz Lukácsáénak, Lukács Jó­zsef nénak és Lukács Józsefnek! IVI. kerület, Füzes Irén Pályázati felhívás! Az V. Nevelésügyi Kongresz- szus propágandabizottsága nyil­vános pályázatot hirdet a kong­resszus megrendezése alkalmából utcán elhelyezendő A/l méretű plakát tervezésére. A pályáza­ton részt vehetnek a Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának tagságával ren­delkező művészek, valamint pe­dagógus rajztanárok. A pályázat­ra beküldhető tervek száma kor­látlan, mérete 420—594 mm. (A/2). A pályázat jeligés. A szerző nevét és címét jeligével ellátott zárt borítékban kell mellékelni. A beküldési határidő 1970, janu­ár 20-án, déli 12 óra. Helye: Képző- és Iparművészeti Lekto­rátus, Budapest, I. kerület, Űri utca 54—56.' A pályázaton az 1 díj 6000, a II. díj 3000, a III. díi 1500 forint. Akik a pályázaton részt kíván­nak venni, bővebb felvilágosítást kaphatnak a Magyar Pedagógiai Társaság Titkárságán, . Budapest, Gorkij fasor 10. (MTI) i

Next

/
Thumbnails
Contents