Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
1969. október 16. 7 Csütörtök Férficsapatunk legyőzte Szabolcs csapatát9 női válogatottunk kettős vereséget szenvedett az atlétikai iVß I B-ben Nagyon kellemes időben. Salgótarjánban találkozott Nógrád és Szabolcs megye legjobbjaival megyénk férfi, és női válogatott atlétacsapata. A festői környezetben levő Kohász-stadiont a versenyre jól előkészítették. Megyénk válogatottja a versenyre csak tartalékosán tudott elutazni. Munkahelyi elfoglaltság, sérülések miatt maradtak csonkák a csapatok. A férfiak csapatából hiányzott Erdei, Puczkó, Kli- szek, Merschdorf. A korábban eredményesen szereplő Szalai és Bencsik eltávozott megyénkből, Rédli pedig katonai szolgálati Idejét tölti. Meglepő, hogy az elmúlt évben annyira összetartozó gárda ennyire szétesett A női csapat is összeállítási gondokkal küzdött, hiányoztak dobói (Szabó, B. Kun). Ennyire tartalékosán a győzelemre nem sok esély volt. Az első nap után a férfi pontversenyben Nógrád megye csapata 12 ponttal elhúzott Sza,Ebből a Kinizsiből elég volt’ riyen és ehhez hasonló kifaka- dasokra kényszerült az a száznál nem sokkal több orosházi szurkoló, aki még nem sajnálta idejét arra, hogy megnézze vasárnap délután a tartalékos és kiábrándítóan játszó Kinizsit. Orosháza labdarúgósportjának visszaesésében nagyban közrejátszik az a körülmény, hogy az NB Ill-as csapat több játékosa igen sportszerűtlenül él. Az egyik védőjátékos, Harmati, szombati esküvője miatt nem játszott a Vásárhelyi MEDOSZ ellen. Ez nem vall valami nagy klubszeretetre, de végeremény- ben az esküvő miatti távol- maradás — mégiscsak mentő körülmény. Arra viszont nincs mentség, hogy Kiss István, a másik védő, akit csak nemrég ítéltek el hatóság elleni vétségért, — a H. MEDOSZ ellen nem léphetett pályára —, mert illu- minált állapotban volt... De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik? Fel lehetne sorolni, csaknem egy csapatravaló labdarúgót, akik éppen a futball révén jutottak Orosházán a Baromfiipari Országos Vállalatnál jó munkalehetőséghez, de akik sportszerűtlen életet élve — a mostani helyzetbe sodorták a Kinizsi Sportkört és labdarúgói csapatát. Most, amikor a szurkolók azt mondják, hogy „ebből a Kinizsiből elég volt”, arra kíváncsiak a városban a labdarúgás hívei, hogy meddig lesznek még az effajta labdarúgók a BOV és a Kinizsi dédelgetett, „takargatott” tagjai és dolgozói? Mikor lép fel a Kinizsi SK vezetősége a vállalat segítségével olyan erély- lyel a klubjukat, szakosztályukat cserbenhagyókkal szemben, miként azt viselkedésük alapján megérdemlik? Az Orosházi Kinizsi SK Fegyelmi Bizottsága hétfőn tartott ülésén Kiss Istvánt hat hónapra tiltotta el — egyévi felfüggesztéssel. Ugyancsak fegyelmi ítélet alá vonta őt a vállalat is. Egy másik labdarúgót, Rucz Mihályt, a® ugyancsak több ízben vétett a sportszerűség ellen, az elnökség eltanácsolta, a Kinizsi SK-ból. D. B. F. bölcs megyével pedig 53:53-ra állt a viadal. A nők versenyében Szabolcs 8 pont előnyre tett szert, Nógrád ellen pedig még négy pont volt lányaink előnye. A második napon férficsapatunk jól hajrázott. Sorozatos győzelmekkel sikerült Szabolcs megyét 12 ponttal legyőzni. Levegőben lógott a meglepetés is, mint közben kiderült, a gerelyhajitásban csak két cm-en múlt a győzelem! Csapatunk tartalékosán is nagyszerűen küzdött. Ha a hiányzók közül csak egy is rendelkezésünkre áll, győztünk volna! Ugyanez áll a női pontversenyre is. Szabolcs csapata erősebb volt, Nógrád ellen azonban volt esély. Csupán két ponttal bizonyultak jobbnak a hazaiak. A pontverseny végeredménye: Férfiak: Békés—Szabolcs 111,5:99,5, Nógrád—Békés 107:104, Nógrád—Szabolcs 107:102. Nők: Szabolcs—Békés 67:49, Nógrád—Békés 59:57, Szabolcs—Nógrád 61:53. Eredmények. 1. nap. Férfiak: 110 gát: 1. Medovarszki (B) 16,4. 2. Csiemyik (B) 16,5. 3. Mezővári (N) 16,8. 4. Bercsényi (N) 16,8.5. Fikli (Sz) 16,9. 6. PokrováczkJ (Sz) 19,8. 100 m:' 1. Nahóczky (B) 11,5. 2. Berta (Sz) 11,6. 3. Bambuk (N) 11,7. 4. Alexa (N) 11,7. 5. Máté (B) 11,8. 6. Mora- vecz (Sz) 11,9. Súly: 1. Kósa (Sz) 13,72. 2. Horváth (Sz) 13,56. 3. Kalcsó (N) 13,28. 4. Papp (N) 11,94. 5. Bandur (B) 11,68. 6. Márky-Zay (B) 11,30. 3000 m akadály: 1. Oláh (B) 9:40,4. 2. Kun (N) 9:51,8. 3. Kiss (Sz) 10:01,6. 4. Máté (N) 10:11,6. 5. Tóth (Sz) 10:22. 6. Petró (B) 10:29. 4x100 m váltó: 1. Békés (Nahóczky—Máté—Lánczi—Ban- dur) 44,5. 2. Nógrád 44,7. 3. Szabolcs 46,4. 1500 m: 1. Bárkányi (Sz) 4:06,1. 2. Jakus (N) 4:06,8. 3. Csicsovszki (Sz) 4:11,7. 4. Lánczi (B) 4:13, 5. Fábri (N) 4:13,4. 6. Pudner (B) 4:16,5. Rúd: 1. Kiss (N) 370. 2. Fodor (N) 340. 3 Makó (B) 340. 4. Klenk (B) 320. 5. Moravecz (Sz) 320. 6. Horváth (Sz) 250. Kalapács: 1. Bakos (N) 47.30, 2. Sigér (Sz) 42,70. 3. Pénzes (N) 42,10. 4. Kósa (Sz) 41,46. 5. Márky-Zay (B) 28,48. 6. Ban- dur (B) 20,60. Távol: 1. Erki (N) 668. 2. Stefáni (Sz) 645. 3. Fikli (Sz) 636. 4. Szummer (N) 634. 5. Steigerwald (B) 632. 6. Medovarszki (B) 604. 400 m: 1. Lánczi (B) 52,7. 2. Sárosi (Sz) 53,6.3. Palaticzky (N) 53,9. 4. Géczi (N) 54.2. 5. Nahóczky (B) 54,7. 6. Surányi (Sz) 55,7. Nők. 100 m: 1. Kiss (Sz) 12,6. 2. Kőszegi (B) 12,9. 3. Lajkó (N) 13.3. 4. Kun (Sz) 13,3. 5. Czuprik (N) 13,4. 6. Misota (B) 13,5. Diszkosz: 1. Pógyor (Sz) 45,20.2. ,Távol: 1. Kiss (Sz) 537. 2. Domokos (B) 535. 3. Kissné (N) 532. 4. Bodzsár (B) 513. 5. Karkusz (N) 507. 6. Csőke (Sz) 485. 400 m: 1. Kőszegi (B) 59,9. 2. Lajkó (N) 60,6. 3. Katona (B) 62,6. 4. Földi (Sz) 64,2. (Két versenyző eredményét pályaelhagyás miatt megsemmisítették). Gerely: 1. Bagyinszki (N) 41,28. 2. Hényelné (N) 38,04. 3. Berentés (Sz) 33,22. 4. Veres (Sz) 29,40. 5. Balogh (B) 25,86. 6. Zsilák E. (B) 21,70. 2. nap. Férfiak. Hármas. 1. Angyal (N) 14,46. 2. Steigerwald (B) 13,96. 3. Stefáni (Sz) 13,36. 4. Medovarszki (B) 12,95. 5. Fikli (Sz) 12,86. 6. Szummer (N) 12,61. Diszkosz: 1. Horváth (Sz) 48,50. 2. Kósa (Sz) 47,62. 3. Kalcsó (N) 39,80. 4. Gedőczi (N) 38,36. 5. Márky-Zay (B) 30,02. 6. Kiss (B) 29,14. 10 km gyaloglás: 1. Korcsok (B) 52:24,4. 2. Tábori (B) 54:58,2. 3. Bálint (Sz) 56:26. 4. Girte (N) 57:59,8. 5. Borsi (Sz) 59:43,8. 6. Glemba (N) 69:40,6. 400 m gát: 1. Csiemyik (B) 58,2. 2. Csábi (N) 58,6. 3. Moravecz (Sz) 58,7. 4. Tassi (Sz) 61,3. 5. Steigerwald (B) 61,5. 6. Kun (N) 62,2. Magas: 1. Medovarszki (B) 178. 2. Stefán (Sz) 178. 3. Konka (N) 178. 4. Kaffka (N) 174. 5—6. Fikli (Sz) 170, Miklós (B) 170. 800 m: 1. Lánczi (B) 1:58,1. 2. Oláh (B) 1:59,7. 3. Fábri (N) 2:00,6. 4. Sárosi (Sz) 2:12,5. (Bár- kányit (Sz) akadályozás miatt kizárták). 200 m: 1. Nahóczky (B) 22.9. 2. Bandur (B) 23,6. 3. Berta (Sz) 23,7. 4. Erki (N) 24,3. 5. Bambuk (N) 24,4. 6. Lenti (Sz) 24.7. 5000 m: 1. Hertelendi (N) 15:21,8. 2. Kiss (Sz) 15:48,8. 3. Csicsovszki (Sz) 16:11,8. 4. Krasz- nai (B) 16:33. 5. Szatmári (N) 16:33,8. 6. Petro (B) 16:35,8. Gerely: 1. Jakab (N) 58,64. 2. Pok- rovenszki (Sz) 52,98. 3. Csókás (N) 49,98. 4. Bandur (B) 49,96. 5. Takács (Sz) 49,72. 6, Kiss (B) 47,82. 4x400 m váltó: 1. Békés (Oláh, Pudner, Bandur. Lánczi) 3:32,0. 2. Szabolcs 3:33,6 3. Nógrád 3:35,0. Nők: Magas: 1. Csábíné (N) 175. 2. Bíró (N) 155. 3. Szabó (Sz) 148. 4. Madlovics (B) 140. 5. Papik (Sz) 135. 6. Szöllősi (B) 120. 4x100 m váltó: 1. Szabolcs 49.9. 2. Békés (Kőszegi, Madlovics, Domokos, Misota) 51,9. 3. Nógrád 52,4. Súly: 1. Csőke (Sz) 11,76. 2. Pógyor (Sz) 10,66. 3. Szakács CN) 9,94. 4. Géczi (N) 9,34. 5. Balogh (B) 9,06. 6. Domokos (B) 8.40. 100 m gát: 1. Kiss (Sz) 14.8. 2. Strausz (N) 17,3. 3. Lipták (N) 17,3. 4. Csőke (Sz) 18,4. 5. Domokos (B) 18,5. 6. Misota (B) 18.6. 200 m: 1. Kőszegi (B) 25,7. 2. Miskolczi (Sz) 26,3. 3. Lajkó (N) 26,3. 4. Fábián (Sz) 27,1. 5. Kissné (N) 27,3. 6. Misota (B) 27.4. 800 m: 1. Zsilák I.- (B) 2:15,7. 2. Zsilák E. (B1 2:19,0. 3. Laczkó (N) 2:30,6. 4. Szűnyogh (Sz) 2:35,3. 5. Pazonyi (Sz) 2:41,0. 6. Vanó (N) 2:54,6. az NB is allasa férfiak Az asztalitenisz NB IlI-ban: Idegenben győztek az orosházi asztaliteniszezik Oh. Kinizsi—Kecskeméti Spar-1 gére jól hajrázó szövetkezetiekkel tacus 9:7. Férfi csapatbajnoki mérkőzés, Kecskemét. A hetek óta jó formában játszó orosházi csapat idegenben is bebizonyította, hogy őszi jó szereplése nem szalmaláng. Nagyszerű játékkal szerezte meg őszi ötödik bajnoki pontját, a mérkőzés vészemben. Bogdánffy Gábor nagy nyugalommal minden játszmáját megnyerte, de figyelmet érdemel a szívvel-lélekkel küzdő Bog- dánffi Csaba, Tokodi és Pintér játéka is. Gy.: Bogdánffy G., 4, Tokodi, Pintér 2—2, Bogdánffy Cs. A röplabda NR H-ért 1. Debrecen 6 6 — — 736,5:527,5 12 2. Bp. Építők a 6 — — 719,5:548,5 12 3. Csongrád 6 4 — 2 670,5:591,5 8 4. Pest 6 3 — 3 621 :640 6 5. Nógrád 6 3 — 3 586,5:672,5 6 6. Szolnok 6 2 — 4 578,5:683,5 4 7. Békés € 2 — 4 616 :651 4 8. Heves 6 1 — 5 587,5:681,5 2 9. Szabolcs 6 — 6 569 :689NŐK 1. Csepel 6 € — — 415:285 12 2. Építők n. 6 5 — 1 378:318 10 3. Szabolcs 6 4 — 2 361:335 8 4. Szolnok 6 3 1 2 347:341 7 5. Nógrád 6 3 — 3 340:355 6 6. Csongrád 6 2 1 3 346:348 5 7. Borsod 6 2 — 4 341:348 4 8. Békés 6 1 — 5 328:369 2 9. V. Izzó b — — 6 270:427 — I3:l-re húzott el Ekkor kissé kiengedtek, de így is biztosan nyertek. Az alacsony színvonalú mérkőzésnek elsősorban a debreceniek mérsékelt teljesítménye au oka. A gyomai lányok „félgőzzel” is biztosan nyertek. Jók: Vincze, Nagy. Nyíregyházi Spartacus—Békéscsabai Kötött 3:2 (—13, 9, 13, 9), női mérkőzés. Békéscsaba, 100 néző. V.: Szabó. Kötött: Martincsek, Greek, Péli, Csete, Belanka, Nagy. Csere: Barcs, Dobosi, Szabó. A bajnokságban veretlenül vezető és biztos bajnoknak tekinthető Spartacusnak a textiles lányok méltó ellenfelei voltak ée csak nagy küzdelem után maradtak alul. Néhány szerencsésebb akció esetén az eredmény szoro- sobb is lehetett volna. I. játszma: A Kötött jól kezdett és 7:2-re vezetett. a vendégcsapat 13:13-ra egyenlített, de Péli kitűnő sáncával nem boldogultak a Spartacus leütői. II. játszma: Hosszú labdamenetek, kitűnő leütések jellemezték a játékot. Nyíregyháza megérdemelten egyenlített körmérkőzést játszott hat női ésj [II. játszma: A csabaiak ismét reGyomai TK—Debreceni EAC 3:1 (3, 13, —13, 9). Nőd mérkőzés, Gyoma, 2ö néző. V.: Tar. Gyomai TK: Vincze. Szmolnikné, Király, Molnár, Zöld, Nagy. Csere: Báthori, Heinharth. Edző: Szmol- nik Lajos. I. játszma: A hazaiak nagy lendülettel kezdtek és köny- nyen nyertek. II. játszmában a cserék is szóhoz jutottak, a színvonal továbbra is mérsékelt maradt. III. játszma: Király és Zöld pihent. A hazaiak 6:5-re vezettek, de ezután a vendégek feljöttek és 14:7-re elhúztak. Ekkor a két gyomai ütőjátékos ismét beállt, 14:13 lett az eredmény, de egy hiba becsúszott és a DEAC nyert. IV. játszma: A gyomai kezdő hatos percek alatt Kézilabda A Magyar Kézilabda Szövetség Szervezési Bizottsága hétfőn este készítette el az 1969. évi MNK további menetrendjét. Tőlünk hét férficsapat küzdelméből a Bcs. MÁV, Szarvasi SC férfi, a Bcs. Kötött és a Bcs. Konzerv női együttese jutott a területi I. fordulóban. Tekintettel arra, hogy a sorsoláson egyik Békés megyei csapat sem képviseltette magáit, a szervezési bizottság a mérkőzéseket hivatalból tűzte ki. Női csapataink október 26-án 10, a férfiak 11.00 órakor játszanak a következő párosításban. Szentesi Fáklya—Bcs. Kötött női, Szentes. Bcs. Konzervgyár—Hódmezővásárhelyi Spartacus női, Békéscsaba. Férfiak: Mindszenti TSZvSK—Szarvasi SC, Mindszent. HÖDIKÖT—Bcs. MÁV, Hódmezővásárhely. A területi II. fordulót november 1—2-án rendezik meg Itt a két férfi- és két nőd mérkőzés győztese csap össze. A XI. fordulóban jobbnak bizonyuló férfi-, női csapat jut a területi elődöntőbe, amelyre 1969. december 14- en Budapesten, a Játékcsamok- ban kerül sor. MEGYEI BAJNOKSÁG férfi ifjüsÁgiak 1. Szarvas SC 2« 24 ------ 589:241 48 2 . Újkígyós 24 21 — 3 537:294 42 3. Orosháza 23 IS — 7 402:277 31 4. Gyomai TK 22 14 2 S 329:295 30 5. Bcs. Kner Ny. 24 13 — 11 390:333 2S t. Kondoros 23 12 1 10 279:369 25 7. szalvai SE 24 10 — 14 459:542 20 S. Szeghalom x 23 10 — IS 245:282 19 9. Sz. FMGT 23 8 1 14 362:437 17 10. Mezöberény x 23 8 2 13 270:345 17 11. TÓtkOmlOs 23 7 2 14 290:385 16 12. Csorvás 23 6 1 16 227:366 13 13. Bcs. Előre 23 4 2 17 259:436 10 14. Békés X 22 3 1 18 251:350 6 x = büntetőpont-levonás. mekül játszottak 6:2-re, 11:8-n vezettek. 13:13 után két balszerencsés leütés következett és azután nyert a vendégcsapat. IV. játszma: 9:8-ra még a Kötött vezetett, de játékosai egyre fáradtabban játszottak és pontatlanul dolgozták ki akcióikat. Ezt a Spartacus jól használta ki Jók: Csete, Greek. Gyoma! TK—Egyetértés 3:8 (9, 11, —10, —5, 11.). Gyoma, 30 néző. V.: Bányai. GYTK: Szmolnikné, Király, Szabó. Nagy. Zöld. Molnár. Csere: Vincze, Báthori, Heinfarth. I. játszma: A fővárosiak kezdtek jobban, 5:l-re vezettek. Ezt követően a gyomaiak, különösen Király és Nagy jó játéka révén átvették a kezdeményezést és nyertek. II. játszma: Továbbra is a hazaiak maradtak, támadásban és nagy küzdelemben nyertek. III. játszma: 6:4-ig a gyomaiak vezettek, utána azonban egymás után érte el pontjait a vendégcsapat. IV. játszma: Az Egyetértés már az elején nagy előnyt szerzett, melVet végig meg is tartott. A döntő, V. játszmában 7:10-ről nyertek a hazaiak. A színvonalas mérkőzés sorsa kétórás nagy küzdelemben dőlt el. A gyomaiak közül Molnár, Király. Nagy és Szabó játéka emelkedett ki. A világ gazdasági híreit olvassa a VILÁGGAZDASÁG-ban Megjelenik hetenként ötször, pénteken 8 oldalas melléklettel. Előfizethető — csak közül eteknek — a Posta Központi Hírlapirodánál, a2 MNB. 8. egyszámlára, vagy a 61066-os számú csekkszámlára. Szerkesztőség: V„ Dorottya u. 6. IV. Telefon: 180—830. 856 Kosárlabda Debreceni VSC—Mezőberényi Vörös Meteor 67:53 (26:28). Női NB II-es mérkőzés, Mezöberény. V.: Baán. Vörös Meteor: Gál, Székely, Molnár, Zsedényi, Winter. Csere: Nagy, Tóth, Tárnái TI., Dombi, Bánszki II., Túri, Schaffer. Alacsony színvonalú mérkőzést játszott a két csapat. Ügy látszott, a Meteor megnyeri a mérkőzést, hiszen az első félidő 15. percében már nyolc ponttal vezetett. Az előny azonban szünetig — két pontra csökkent. Fordulás után erősített a DVCS es távoli dobásokkal megnyerte a mérkőzést. A Meteor minden elgondolás nélkül, rosszul játszotf, senkit sem lehet kiemelni. Gyenge játékvezetés K.: Gál 16. Zsedényi 15, Székely 10, Winter, Nagy 4—4, Bánszki II., Schaffer 3—2.