Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-03 / 229. szám
1969. október 2, 5 Péntek Újból elindultak a szövőgépek Amikor Vandlik György alapszervezeti párttitkártól olyan emberek felől érdeklődtem, akik huszonöt évvel ezelőtt már itt dolgoztak a Békéscsabai Pamutszövőben, bizony kicsit gondolkodóba esett — Várjon csak, a szövőnők közöl ki is lehetne... nem, az már nyugdíjban van — legyint, csak úgy magában gondolva az illető személyre. — Talán a Jutka — csillan fel a tekintete, aztán lemondó mozdulattal folytatja. — Sajnos nem, ő már barom hónapja beteg Hiába, »Ítélt az idő. A szövők közül senkit nem tudok mondani. — Kivel lehetne beszélni mégis. aki azokra az időkre emlékszik? — kérdem szorongva attól való féltemben, hogy már minden régi munkás kiöregedett, nyugdíjba ment. — Akik akkor szövök voltak, ma már többnyire művezetők, főművezetők. A legrégibbek közül itt van Sasala János főművezető és Lipták Mátyás művezető. Érdemes lenne még megkeresnie Dénes Mihályt, ő ugyanis végig az üzemben volt, nagyon sokra emlékszik, de már nyugdíjas * A szóvőtermekben ütemes csattogással mozognak a vetélőket pofozó karok, emelkednek és süly. lyednek a bordák. Finom textil- por csiklandozza a légutakat. Ismerős arcot alig látok, pedig var Iáimkor magam is ebben az üzemben hordtam az asszonyoknak, lányoknak a kanettát, a csévélt szálakat. Nem tudom elrejteni — és nem is akarom — örömömet, amikor Sasala Jánosit, régi mesteremet megpillantom. Végre egy ember, az „öreg” szaktársak közül. Az ő arcán is felfedeztem az emlékezés mosolyát Amikor aztán a kis művezetői irodában ülünk már hármasban — időközben előkerült Lipták Mátyás is —, csak nézem a megőszült fejeket. Lassan ered a szó, hiszen amiről beszélünk, az már történelem és az emlékek sokasága közül úgy kell kiválogatni az időpontokat. Sasala János ráncolt homloka mögött nehezen formálódnak meg a képek. fel sem tudja mérni, mit jelentett ez egy napszámos gyermekének. 1943-ban mesternek léptettek elő és nálam boldogabb embert nemigen lehetett találni ebben az üzemben. Még egyszer éreztem ilyen örömöt, amikor tavaly főművezetőnek neveztek ki. Ne értse félre, de jól esik az embernek, ha a munkáját elismerik. A háború, mint annyi mást, minket is kiragadott a megszo- 'kott, békés életünkből. Magam 1945-ben tértem vissza a fogságból, Lipták Matyi pedig csak egy év múlva heverte ki az orosz tél nyomát, a fagy ásókat. — Hiába mondanánk, hogy a szocialista öntudat fűtött bennünket. úgysem hiszik és nem is hihetik. Az élethez való ragaszkodás sarkallta az embert. Nehéz volt. Keservesen megdolgoztunk minden centiméter textíliáért. Emlékszel, Mátyás? Akkor még itt volt a régi üzemvezető, s ha jól tudom, egy ideig ő irányította a termelést. Az egészben az volt új, hogy az üzemi tanács, talán első az országban, mindenbe beleszólhatott. Akadozott a munka, nem volt anyag, sokszor kimaradt az energiaszolgáltatás is. Előfordult nem is egyszer, hogy délelőtt az előkészítőben vittem a műszakot, délután pedig a szövődében Amikor hazaértem, sokszor az étq sem kellett, úgy estem az ágyba, mint egy darab fa — mondja mosolyogva Sasala János. — Nehéz már úgy mindenre visszaemlékezni, de keresse meg feltétlenül Dénes Mihályt, ő még el tud mondani néhány lényeges dolgot. Egy biztos, kemény idők voltak és szépek. Igen, szépek, mert nem volt ősz a fejünk és az izomzatúnk is ruganyosabb volt. * Dénes Mihály magas, robosztus ember. Amikor Békéscsabán, a Thurzó utcai lakásán keresem, éppen a disznókat eteti. — Foglaljon helyet — mutat a kerti székre, a szőlővel befutta- tott gangon, amikor a felismerés örömén túlvagyunk. — Szóval arra kíváncsi, hogyan indítottuk el az üzemet a háború után? — kérdez vissza, s közben elhárítja a felkínált ciga_ rettát. — Köszönöm, már évek óta nem szívom. Emlékszik az lődtek, merre kell menni Mező- berénvnek. Ök mondták, hogy 11 órára már itt lesznek az oroszok. Mondtam Fekete Pistának, hogy menjünk haza. El is siettünk, itt a csatorna mellett. A gyulai út felől már hallottuk a lövöldözést. Szerencsésen hazaértem, úgy 10 óra tájban. A lövöldözés még tartott egy ideig és amikor elcsendesedett, kimentem az utcára, hogy megnézzem, mi van. Ahogy innen a kiskapuból a Bajza utca felé nézek, hát látom, ott áll egy orosz katona lapos kozák sapkában. Ö is meglátott, felém fordította a géppisztolyát, de nem lőtt. Másnap bementem az üzembe. A lakosság már addigra szétszórta az árut még a raktárakból is. Sőt. az elsötétítő fekete függönyöket is leszaggatta a termek ablakairól. Néhány nap múlva a szovjet hadsereg autószerelő műhelyt rendezett be hátul az üzem udvarán. A szerelők között volt egy alacsony őrmester. Azt mondja nekem egyszer: — Te mester, indítsátok meg az üzemet, mert élni kell nektek valamiből. — Indulnánk mi, ha nem vitték volna el a szíjakat, míg mielőtt ti jöttetek volna — válaszoltam neki, mert igaza volt, hogy tényleg dolgozni kellene. Fekete Pistával és Pausli bácsival aztán összedugtuk a fejünket, hogy mit lehetne csinálni. A tűzoltó tömlőkből szabtunk rneghaj- tószijakat és azokat raktuk fel a kerekekre. Nem sok idő telt el és jöttek a szaktársnők, a szak- társak. hogy mi lesz. Ügy október 20-a körül összejöttünk vagy hatvanan és elindultunk ötven géppel. — Ki vezette a munkát? — Egy cseh származású üzemvezető vöt, Kasperliknak hívták, ö elég jól tudott beszélni az oroszokkal és kapcsolatot teremtett velük, így volt anyagunk. Az oroszok biztosítottak nyersanyagot. Különben nem tudtunk volna folyamatosan dolgozni. Ez a Kasperlik aztán 1945 elején repült az üzemből, kiebrudaltuk, mert lopott. Az üzemi tanács javaslatára a dolgozók ekkor választották meg üzemvezetőnek Fekete Jánost. Nagy dolog volt ez, higgye el, 1945 elején szabadon azt megválasztani, aki a munkásságnak tetszik. — Tizenkét éves koromban kerültem az üzembe mint kifutó, 1927 augusztusában. A háborút leszámítva, azóta itt dolgozom, öt évig szaladgáltam az akkori igazgató úrnak és a tisztviselőknek cigarettáért, zsemlyéért' meg mit tudom én még miért. 1932- ben végre géphez kerültem, szakmát tanulni. Nagy dolog volt ez, hiszen apám napszámosként dolgozott ugyanebben az üzemben, mert neki nem volt szakmája, én pedig szövő lehettem. Két év múlva áttettek gyakornoknak, utána pedig segédmester lettem. Aki nem élte át ezeket az időket, Kigyulladt a műhelykocsi Szeptember 30-án délután Vész. tő külterületén, Dióérhátom kigyulladt az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat műhelygépkocsija. Szűcs Antal hegesztő és Vass i József szerelő a hegesztóberende- zéssel dolgozott, amikor a sérült dissous-gáz vezetéken kiszökött a gáz, s a létrejött nyomáscsökkenés miatt láng-visszaégés történt. A tűztől meggyulladtak a kocsi éghető felszerelései. A tüzet a [ szeghalmi állami és önkéntes tűzoltók oltották el. Személyi sérülés nem történt, de a berendezések- j ben 60 ezer forintnyi kár keletke- | zett. angol bombázásra? 1944. szeptember 21-én volt. Akkor állt le az üzem, nem dolgoztunk, csak mi, mesterek. Le kellett szerelnünk a nagy kazánt, a népietek el akarták vinni. De mi olyan lassan dolgoztunk, hogy nem volt idejük rá. Éppen a nyüstös gépeken csináltunk valamit 1944. október 6-án reggel, úgy 8 óra tájban, amikor a villanytelep felől magyar katonák jöttek és érdekKutya nehéz idők voltak. Az anyag, amit szőttünk, nagyon rossz volt. Szakadt a szál minden pillanatban. Volt úgy, hogy mind az ötven gép egyszerre állt De örültünk, hogy ismét hallhattuk a mi fülünknek kedves zajt, a pofozókarok csattogását, hogy dolgozhatunk, hogy ismét van értelme az életünknek. Botyánszki János Azonnali belépéssel alkalmazunk — kőműves, ács, tetőszigetelő, csőszerelő, víz-, gáz-, fűtésszerelő, lakatos, hegesztő szakmunkásokat, út-, csatornaépítőket, kubikosokat, kubikosbrigádokat, férfi segédmunkásodat Bérezés teljesítménybérben, szállás. napi háromszori étkezés — minden szombat szabad szombat. Jelentkezés személyesen — levélben, düna üjv Áros, béke tér 3.. 26. Állami építőipari vállalat 804 A testvérvárosban Befejeződtek Zrenjaninban a Békéscsabai Hetek Szeptember 30-án befejeződött a jugoszláviai Zrenjanin és Békéscsaba újabb találkozása, a Békéscsabai Hetek programja véget ért. Soha nem múló élmények, sikerek, új barátságok fémjelzik a két hetet, melynek minden napján ünnepi pillanatok emlékeztetnek a barátkozás nemességére. A Balassi Együttes után a megyei művelődési ház bábjátszói és társastáncklubja érkezett vendégszereplésre a sajátos hangulatú jugoszláv városba, ahol a békési táj kultúrája megkülönböztetett fogadtatásban részesült. De nemcsak Zrenjanin, a közeli-távoli Muzslja, Nova Cernja, Növi Becej közönsége is elhalmozta őket a taps és a szeretet számos jelével. A kiállítás, mely Békéscsaba életét bemutatta, bezárta kapuit. Az ünnepi hetek után újból a hétköznapok jönnek, a barátság szálai azonban tovább erősödnek. Zrenjanin elbúcsúzott magyar vendégeitől, de még sokáig beszélnek a balassisták remek táncairól. a bábjátszók művészetéről és a társastáncklub csinos lányairól, akik a testvérváros üdvözletét hozták a Bega partjára, a Bánát fővárosába, Zrénjaninba. Itt készül a zrenjanini iskolások csemegéje, a sült kukorica. (Fotó: Seleszt) Motorvezetöi tanfolyam a HÉV békéscsabai fűtőházában A vasútvonalakon egyre csők- | napos tanfolyam, és az azt köveken a gőzösök száma, mert he- j tő vizsga letétele után vezethet- lyükre a jóval nagyobb teljesít- : nek önállóan. Mivel pedig a Szol- rnényű, korszerűbb, gazdaságo- nők—Békéscsaba közötti szakasz sabb Diesel-elektromos mozdo- I villamosítását 1973-ban befejezik, nyok kerülnek. A szükséges mo- | ezért már jövőre megkezdik a torvezetői létszám biztosítására j villanymozdony-vezetök átképzé- október 1-én a békéscsabai fűtő- sét. Erre a tanfolyamra a legrá- házban 30 érettségizett fiatal kép- ; termettebb mozdonyvezetők ke- zését kezdték meg, akik 18 hó-1 fülnek majd.
