Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
Lev Loginov t Tekintélyes táska — Peti! — szólt rám a&z- szonyom. — Micsoda név! Mennyivel ércesebben zeng: Péter! Így hívták Nagy Péter cárt is. A nép istenként imádta! Te pedig, Peti, a munkahelyeden egy tapodtat sem jutottál előbbre. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy veszek neked egy aktatáskát. Olyan szép nagy sárgát, mint egy érett diny- nye. Egy ilyen táska tekintélyt ad az embernek, tiszteletet ébreszt. Nejem szentbeszédét kivételesen nagy figyelemmel hallgattam, mert igazat szólt: az utóbbi időben tényleg iám jár a rúd. Elérkezett hát a tettek ideje, jól érti ezt a feleségem. Aktatáskával kell kezdeni. Szép tekintélyes táskával. Bizony, nyugtalan voltam, s izgultam is egy kicsit, amikor először mentem munkába a pompásan nyikorgó új táskával. Mindazonáltal hanyagul az asztalra dobtam, s azon voltam, hogy a lehető legtermészetesebben viselkedjem, Így hát mindnyájan úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, egyedül Ivanov, a közgazdász jegyezte meg táskámról nem éppen őszintén, hogy „csodálatos”. Eltelt néhány nap. Egy reggel aztán Nyikoláj Szer- gejevics, az irodafőnök kért, menjek vele a szobájába,. „Már kezdődik!” — csillant föl a szemem és büszkén követtem főnökömet. — Foglaljon helyet, Pjotr Ivanovics — mutatott a székre. — Hogy érzi magát? És a kedves felesége? — Köszönöm az érdeklődést, én és a feleségem is ragyogóan érezzük magunkat. — Hát ez pompás! — örült a főnököm és szerfölött kedvesen nézett rám. Ügy véltem, itt a legmegfelelőbb pillanat, hogy összebarátkozzam a vezetőmmel. — És az ön nagyra becsült, kedves neje őnagysá- ga hogy’ érzi magát? — kérdeztem nyájasan, miközben egymásra raktam a lábamat. — Hát éppen arról van szó, hogy egy kicsit gyengélkedik. Nekem pedig any- nyi a munkám... Hiszen ön is tudja. Nagyon nehéz helyzetben vagyok. — Megértem önt, Nyikoláj Szergejevics és terhelnék egy részét készséggel vállalom, mert hivatalunk sikereit mindig saját sikereimnek is tekintettem. — Nagyon örülök, bogy nem kellett, csalódnom önben. Kényelmesebben helyezkedtem el székemen, miközben Nyikoláj Szergejevics a páncélszekrényhez ment. Ebben őrzi a legtitkosabb iratokat! — Rendkívül fontos értekezlet lesz ma a minisztériumban: vállalatunk jövőjét eldöntő kérdések szerepelnek napirenden. Ilyen tanácskozásról lehetetlen hiányozni vállalatunk képviselőjének. Fölkeltem. Micsoda megbízatás! — önnél van az aktatáskája? — kérdezte Nyikoláj Szergejevics és tovább kutatott a páncélszekrényben. „Tehát csakugyan megtört a jég” — villant át az agyamon és határozottan rábólintottam. — És van benne egy kis szabad hely? — Teljesen üres a táskám, Nyikoláj Szergejevics! — Csakugyan? Hát ez csodálatos! Nézze, itt van egy tyúk. Az enyém. Kérem, fáradjon el vele a feleségemhez. Mert ugye, kényelmetlen lenne egy tyúkkal a hónom alatt menni a minisztériumba. Helyette én fogtam a hónom alá a tyúkot, visszamentem a szobámba. Minden kolléga láthatta, amint belegyömöszöltem abba a a szép táskába. Ennek már több mint egy hónapja. De Nyikoláj Szergejevics felesége még mindig gyengélkedik... Fordította: Ferencz Győző Úti jegyzeteim bolt a Székely Dalárda s zázéves a Székely Dalárda, s ma is közel száz tagot számlál. Nemrégen zajlott le Udvarhelyen a jubileumi ünnepség, melyen a nyolcvan felé ballagó öreg bádogosmester, a dalkör elnöke, Kerestély Gyula bácsi vette át a Román Szocialista Köztársaság államtanácsának magas kitüntetését, a Kulturális Érdemrend első fokozatát. Fehér selyem- párnán a vöröscsillagos érem! Mellette oklevél! Vitrinekben, falra akasztva, bekeretezve pedig a többi, korábbi értékes trófea, a száz esztendős múlt annyi szép állomásának emléke. Székelyudvarhelyen, a városi művelődési ház egyik klubszobájában vagyunk. S aki arra vállalkozott, hogy visszakalauzoljon bennünket a százéves úton: Balázs Ferenc karnagy. Két évtizede foglalkozik a dalosokkal, s az itt tanyázó Kovács Istvánnal, Elekes Péterrel, Bodrogi Balázzsal, Verestói Ferenccel, Kerestély Gyulával együtt a jubileumon ő is kitüntetésben részesült. Valamennyien a Kulturális Érdemrend harmadik fokoMagyar művészet 1896—1945 Kiállítás az Ernst Múzeumban A nemzetközi művészet- történész kongresszus félezer vendége három tárlaton tekinthette át Budapesten a magyar művészet válogatott műveit: a budai Várban láthatták a régi magyar művészet remekeit, a Műcsarnokban válogatást a felszabadulás óta eltelt időszak alkotásaiból, az Ernst Múzeumion pedig az 1896 és 1945 közötti fél évszázad terméséből nyújt élvezetes ízelítőt. 1896 — a millennium éve. Kevesen tudnak arról, hogy ekkor alakult meg a nagybányai művésztelep. Vezető mestere a müncheni akadémiáról, s; hivatalos, száraz akadémizmus légköréből indult Hollósy Simon. A Zrínyi kirohanása című — kis méreteiben is — nagy kifejezőerejű kép az alapítás évében született. A barátok és tanítványok — Fe- renczy Károly, Réti István, Thorma János, Csók István és Iványi Grünwald Béla — később túlléptek Hollósy tanításain. Közülük Ferenczy Károly jutott el a legmesszebbre. Az Est hangulat lovakkal vagy a Józsefet eladják testvérei finoman felépített kompozíciója abban az időben született, amikor a fiatal Picasso Spanyolországból Párizsba utazott. Ferenczy legkisebb vásznain, nagy kompozícióban és grafikáiban egyaránt kiválót alkotott. Művészetébe — alig észrevehetően — beépültek a kor modem impresszionista és posztim- pressziomsta törekvései is. Nem volt Nagybányához hasonlóan szervezett tömörülés az alföldinek nevezett festők csoportja. Ide sorolják Mednyánszkyt, Fényes zeli, kár idesorolni. Alföldiek a rembrandtd barnákat felélesztő Rudnay, a fájdalmát egyetemes érvényű jelképekben kifejező Tornyai Fadrusz János: A farkasokkal viaskodó Toldi. Adolfot, Rudnay Gyulát, és az „éjféli napsütés”, a Kaszta Józsefet, Tornyai lángot szító alföldi hőség Jánost. Pedig Mednyánsz- megörökítője, Koszta Jó- kyt, a pszichológust, a táj- zsef. ban is a lelket kereső fes- Három önálló, nagy műtőt vagy Fényes Adolfot, vész nevét említhetjük egy- aki az alföldi tájat és né- más mellett anélkül, hogy pet kissé kuriózumként ke- rokonságot keresnénk közöttük: az erdélyi hegyek embereit, életük nehéz és mégis sok boldogságot adó pillanatait megőrző Nagy Istvánt; Csontvárit és a magyar festészet Krudyját, az álomalakoknak testet adó Gulácsyt. Ezek az alkotók munkájukat az európai művészet nagy áramaitól függetlenül végezték. Nyu- gat-Európa haladó művészetéhez Rippl-Rónai József csatlakozott, aki részt vett egy modem francia festőcsoport működésében. Képein a francia poszt- impresszionizmus hatása keveredik kedélyes, eredeti hangvételével. Kevesebb önállósággal, több ügyességgel és nagyobb gyorsasággal követte a festészeti divatok változásait Vaszary János. A magyar festészet három legnagyobb mestere a háború előtti időszakban Derkovits Gyula, Egry József és Vajda János. Melléjük sorakoznak fel • Dési Huber István, a lírai Szőnyi és Bernáth Aurél, Vajda mellé pedig Amos Imre. Az izmusok hatásaira érzékenyen figyelt Martyn Ferenc, Bort- nyik Sándor és a konstruktivizmus nagy magyar képviselője, Barcsay Jenő. Az Ernst Múzeum kiállításán, nemcsak képek, hanem grafikák, érmek, szobrok is láthatók. A grafikák közt feltűnik az írónő, Lesznai Anna szép rajza, Guláesy pasztelljei és Ferenczy Noémi gobelinvázlatai mellett. Az érmek a hagyományok szolid követeiéről vallanak. így együtt, látszik, mennyire elmaradt a magyar szobrászat a festészet mögött. A sok jó és színvonalas szobor között csak két olyan található, amely igazán egyéni alkotás. Az egyik Fadrusz János Toldijának lendületes, mozgalmas kompozíciója, a másik a Turáni lovas, Medgyessy műve. zatának tulajdonosai most már. — Száz évvel ezelőtt még Dalár Egylet volt a hivatalos címünk, s az alapítók mind tisztes helyi kisiparosok, kereskedők, tanítók, ügyvédek — mondja Balázs Ferenc karnagy. — Választott elnökség intézte a dalárda ügyes-bajos dolgait, okosan kitervelt szervezeti szabályzat alapján! A dalosok fizették például a kórusvezető gázsiját, s a tagságot, mely két régi dalos ajánlásához, jótállásához volt kötve, ki kellett érdemelni. Rangot, becsületet jelentett a városban dalár- distának lenni... Hosszú idő után ez évben visszatértünk a régi formaságokhoz! S hogy van varázsuk, hatásuk, hogy nem üres keret az egész, ismét mozgalmasodó dalos életünk rá a bizonyság. Választott tisztségviselőink komolyan veszik hivatalukat, közösen fáradoznak dolgainkban, s a fiatalabb évjáratok érdeklődése újra megnövekedett a kóruskultúra iránt... Mikor volt a Székely Dalárda első nevezetesebb sikere? Kik munkálták azt? S a következő többit? Segítenek az egykori diplomák, jegyzőkönyvek.. Kilencvenöt évvel ezelőtt, Liszkai Károly karmester, sége idején, Kolozsváron mutatkozik be legelébb tág nyilvánosság előtt. Néhány művüket maga Erkél Ferenc vezényelte a nevezetes napon. Ez 1874-ben történt. Nyolc évvel később, Budapesten már elnyerték a Nemzeti Zenede nagvdíját, mig 1894-ben egy másik kórustalálkozón. Fiúméban diadalmaskodtak. Onnan a ..kecskeméti hölgyek” babérkoszorúját hozták haza. Ekkor dr. Vajda Emil a karnagy, kit a századfordulón Kiss Elek vált fel. Ava- tottságát. szakértelmét a marosvásárhelyi ezüstko. szorú, a pesti nagyezüst ku. m, s a kolozsvári ezüstfoglalatba ágyazott, lanttal díszített ökörszarv tanúsítják. Két serleg között egy fakó plakát pedig elmondja — érintsük a problémákat is! — hogv 1933. január 14- én, Szőkeiykeresztúron, a Walter szálló nagytermében, szegényes kottatárának gvaraoítására nagyszabású előadást rendezett az udvarhelyi kórus, s arra „szív vei várta Keresztúr és vidéke szimpatikus közönségét.” Ezen, miként a kolozsvári örökszarv, s a pesti ezüst- kuoa kivívásán. már ott volt. ott énekelt a legöregebb udvarhelyi dalos, a most 90 éves Hargitai Ottó bácsi. Mennyi emlék, meny. nyi feledhetetlen pillanat sűrűsödik hét évtizedes dalosmúltjába! Hangversenyek. Házi összejövetelek. Akkoriban divatos éjjeli zenék. Dalostestvérek búcsúztatása az öreg temetőben, a hímzett, immár százéves zászló alatt S igen, minden év júliusában, tisztelgés a nagy költő, Petőfi emléke előtt a fehéregyházi síkon. A Székely Dalárda idén is ott volt a Petőfi-ünnepsé- gen. A költő megzenésített verseit énekelték. És ott lesznek az ősszel megrendezendő fesztiválon is, mely az egykori udvarhelyi rajon székely városainak, falvainak dalosait szólítja pódiumra. Hagyománya van ennek az ünnepségnek, s a kisebb falvak. Szentnél. Si- ménfalva. Homoródalmásv Szentegyházas kórusai éppen olyan buzgalommal készülnek rá. mint a keresztúri. udvarhelyi nagvobb dalárdák. Itt. a Sz^kelyföl- dön, a Hargita és Csík havasai közé zárt világban^ valahogy elevenebben ható, megnyilatkozó erő máig a közösségi szellem, az egvütt_ munkálkodás, az egvüttsző- rakozás gondja, öröme. Tömegesen, szívesen járnak próbákra a kórustagok. S a kar árnyékában ma is virul a műkedvelő színjátszás. bár Erdély öt magvar színháza . vendégszerepel rendszeresen a művelődéi hajlékában. e dvaphelyi dalé kát emleg' így több Nem el-' húszezer lakosú v Székely Dalárdán négy működő da S hogy mit dal énekelnek? Az . tűk éppen úgy 1 kórusirodalom ' mint a vilé együtteseké. S felöleli az egye gyár dalkultúra 1 gyományait, mint zai kórusaink java i jegyzek néhány rei művet! Liszt: Több Erkel: Elvennének én. dály: A csikó. Goudi Honvágy. Chirescu: Sz< tem a mezőt Dowlar Drága perc Sötétedik, hogy elköszönök az udvarhelyi dalosoktól. S a Küküllő hídjára se érek, mikor lágyan, fuva- lomként ismerős dallam lép lábam nyomába. Palesztri- na! Már búcsúmat veszem... IWoldvav Győző Székelyhídi Attila Malom