Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-10 / 209. szám

19«*. szeptember 10. 4 Szerda Ősforrásom: a népművészet A maga útját járja. Néha lát­ványosan, más időszakokban mintha semmi sem történne ve­le és körülötte, mintha nem al­kotna semmit. Ezek a csende­sebb korszakok az alkotás fo­lyamatának izgalmag hónapjai. Amikor a művész intenzíven találkozik önmagával, azzal, aki addig volt, és birokra kel benne az, aki lenni szeretne, amerre tovább lépni megmásíthatatlan indítékot érez. Ezeket a nehéz hónapokat szá­molgattuk össze Ezüst György- gyel kíváncsian, mint amikor egy pillanatra megáll az ember, és Visszanéz az útra, amerről jött. Békéscsabai, ez azért mégis lényeges. Annak a városnak a szülötte, ahol a békési magya­rok és a felsőországból leván­dorolt szlovákok közös jóban és közös rosszban élnek 250 éve. Egerben végzett a főiskolán. Ezt is csak azért kelj ideírnom, hogy az emocionális színek még pompásabban elevenedjenek életre: Egerből jött vissza a szü­lővárosába. Egerből, a hősi múlt szinte misztikussá emelt váro­sából, ahova Gárdonyi húzódott el történelmet érezni és írni, ahonnan Bródy Sándor, az „egri földi munkás” indult a halhatat­lanságba, ahol ha nem is ala­kult ki sajátos festőiskola, de minden a művész ecsetjére, kré­tájára ajánlja magát — onnan hívta vissza a város, a szülők, a csabai utcák mész szagú ház­sorai, az utánozhatatlan tájhan­gulat. „Amikor hazajöttem, azonnal kiállítást csináltam, javarészt az egri termésből. Az akkor induló Alföldi Tárlatokon is szerepel­tem.” A helyzet az volt, foglalja ösz- sze a 8—10 év előtti kort, hogy önállóan kellett megtanulni fes­teni. A főiskola alapmotivációt ad, de ahhoz, hogy onnan elér­jen az ember valahová, gyötrel- mes, nehéz az út. Először ku- bisztikus elképzeléseim voltak. Azt hiszem, soha nem is vettem komolyan. Ami visszahozott Csabára, az volt erősebb. Visz- szatértem a reális alföldi szem­lélethez, de amikor én ehhez visszatértem, és ahogyan vissza­tértem, akkor már nem az volt a divat. A divatról alapos kiselőadást ;art. Ebben félreérthetetlen a művészi világítás, a szándék, mely benne munkál, amióta sak fest. Legyen az ember hű önmagá­hoz, még akkor is, ha kifelé frá­zis, közhely, unalmas. Pedig hű lenni önmagunkhoz, sokszor tantuluszi kín. Csábít a tudat, i a divatos széljárás, a „most ez j megy, erre harapnak a sznobok és — nevet — az antisznobok is”. Szeretem betartani a folyama­tosságot, mondja többször is, és mindig annyit adni magamból, mint amennyi bennem van. Ez a művészi fejlődés igazi útja. Persze vissza is vet néha, de so­ha nem bánom Bejárta fél Európát: Bulgária, Románia, Szovjetunió, Csehszlo­vákia, NDK, NSZK, Olaszország, Jugoszlávia, Lengyelország, Franciaország. „Látni akarok. Sokat mozogni, tárlatokat nézni. Ezek érlelik az ember szemléletét. A beszűkü­lés, a nem látok túl a kis pro­vincián : a művész végét jelente­né. Máshol is megfordulni. Pá­rizsban vázlatokat skicceim: le­het, hogy furcsa, de az otthon még mélyebb szertetét érleli.” Párizsban 68 nyarán járt. A Modern Múzeumban a modern művészet krémjét láthatta. „Dekoratívabb, hangulatosabb, elvontabb pikturát akarok ki­építeni. Az alföldi hagyományok inspirálják az embert, de azt hi­szem, ezután már nem ragaszko­dom annyira a tanyák világá­hoz.” Közben megjegyzi: „A népmű­vészet az én ősforrásom is. A népművészet színeit, egyszerű formavilágát, őszinteségét " hasz­nosítani kell. Évekig éltek ben­nem a csabai bútorok, ultrama- tintkékei a képeimen is jelen voltak.” Tanít a csabai IX-es számú iskolában. Nem túlzás, hogy a gyerekek szeretik. Ez már a művész-pedagógus titka. „Az a célom, hogy a gyerek magától jöjjön rá a dolgokra, kedvelje meg a rajzolást-festést. Ha direkt hatok rá, félrehúzó­dik, amit papírra vet. nem lesz őszinte. Fessen felszabadultan, úgy, hogy öröme teljék benne, és így jusson el a törvényszerű­ségek tudatos felismeréséig.” Aztán újra a művészet: „Szeptember 21-én önálló tár­latom nyílik Zrenjaninban. Az ottani „Békéscsabai Napok” egyik eseménye lesz. Nagyon ké­szülök. Megtiszteltetés, ugye, és nem is akármilyen.” Beszámolunk róla, ott leszünk huszonegyedikén a zrenjanini „Mala Galerijában”. Sass Ervin Oklevelet és 10 ezer forint jutalmat kapott a gyulai flKÖV—MÄV komplexbrigádja Hétfőn délután vették át a gyu­lai vasútállomáson a MÁV— AKÖV komplexbrigád tagjai azt az oklevelet, amelyet a szocialis­ta munkaverseny első félévi ér­tékelése nyomán a Szegedi Vas- útigazgatóság ítélt meg második helyezésükért. A brigád tagjainak három megye közötti versenyé- ,ben elért második helyezése igen szép teljesítmény. Méltán jutal­mazta az oklevélen felül munká­jukat tízezer forinttal a Szegedi Vasútigazgatóság. hiszen a kocsi- rakományos brigád 1969 első fe­lében kétszáz kocsival csökken­tette a forgalomkiesést. Ezzel 48 ezer forinttal kevesebb kocsiál­láspénz kifizetésére adott lehető­séget az AKÖV-nek. A darabárus brigád pedig úgy dolgozott, hogy az első félévben fekbér- és szál­lítótartály-késedelmi díj nem me­rült fel munkaterületükön. ÚJSZERŰ ÁLLAPOTBAN LEVŐ Ikarus—31 típusú 34 személyes autóbusz eladó. Orosházi Üveggyár. Ügyintéző: Cselovszkj János. Telefon: 374/105. 20628 • A körösladányiak büszkesége Sok éves óhaj vált valóra a hétezer lakosú Körösladányban az­zal, hogy a hosszú ideig befejezetlen szabadtéri színpad és nézőtere az utóbbi hónapokban már a kult íra igazi „otthonává” lett. A köz. ségbeliek ezen óhajukat sok ezer forintot érő társadalmi munkájuk­kal is bizonyították. A különböző iskolák 300 tanulója április 18- és június 20-a között mintegy 60 ezer 600 óra társadalmi munkát _ vég­zett. A nagyarányú társadalmi munka értéke — óránként öt fo­rinttal számolva — elérte a 303 ezer forintot. Fotó: B. I. Kisajátítások építések miatt Békéscsabán, a városi tanács igazgatási osztályán az érdekeltek bevonásával megtörtént a Szigli­geti és Gábor Áron utcai lakóhá­zak egy részének kisajátítása. Ugyanis itt a közeljövőben újabb tömblakások épülnek OTP, szö­vetkezeti és állami erőből. A két utcában összesen tizenhét ház ki­sajátítása történt meg. ahol még ebben az évben lebontják azokat, hogy megkezdődhessék a már ilyenkor szokásos felvonulás. Az itt lakók egy része telket vásárol és épít új házat, jelentős rész azonban szövetkezeti, illetve OTP-lakásba fizeti be a kisajá­tításért kapott összeget. Azok a lakók pedig, kik itt albérlőként vagy bérlőként laktak, a soron következő vagy jelenleg épülő ál­lami lakásokban nyernek elhelye­zést. WVWVVNAVVVVVVVVVWWVVV\AA«W( Szertartás Már az üdülés első napján felfigyeltem rá­juk. Mások sem tudták kivonni magukat az idős házaspár viselkedésének megejtő varázsa alól. Rövid idő múltán róluk beszélt mindenki. Elra­gadtatással és egv kicsit meghatottan. Még a gondnok is, aki pedig általános előítélettel vi­seltetett a beutaltak va­lamennyi fajtájával szemben. Mert ahogyan ez a két öreg szerette és tisz­telte egymást, ahogyan lesték egymás gondola­tait, amennyire csak egy. másért és egymásnak él­tek... Az ebédlőben egy asz­talnál volt a helyünk. Mindig együtt jelentek meg az ajtóban, aztán az öregúr előresietett, és ki. húzta az egyik széket. Kispárnát tett rá és meg. várta, amíg felesége he­lyet foglal. Akkor ő is melléje telepedett és kedves biccentéssel üd­vözöltek engem. — Mondja, kedves — fordult ezt követően az aggastyán ismét élete párjához — kényelmesen ül? Nincs huzatban? Az ősz hajú hölgy há­lás mosollyal, tagadóan intett és kedvesen végig­simította férje karját. Az effajta apró szer­tartások, kicsiny, de so­katmondó figyelmessé­gek nemcsak az étkezé­sek alkalmával ismétlőd­tek meg. Délelőttönként, ha a matróna a tó partján na. pozott, férje szinte per­cenként igazította me9 a nyugágyát. Hol napolajat hozott, hol meg hűsítő italért poroszkált el a közeli büfébe. Este viszont, amikor az öregúr pihent le a tera­szon, kicserélődtek a szerepek. Ezúttal a fele­sége terített plédet a lábára, kis sport-presz- szójukon feketekávét főzött neki, gondosko­dott cigarettáról és ha­mutálcáról, majd mellé­je ült és hessegette a szúnyogokat. Mikor nyu­govóra tértek, egyik ul­tipartnerem merengve nézett utánuk. — Philemon és Baucis jegyezte meg elérzé­kenyülten. — Én is mindjárt gon­doltam, hogy nem ma­gyarok — bólintottam. — Ilyen finomság ná­lunk nem létezik. A hazatérés előtti na­pon kis baleset történt. Az ebédnél. Az asszony pár csepp levest löttyin- tett férje ura nadrágjá­ra. Látták volna azt a vigasztalan kétségbe­esést! Azt a kapkodó szorgoskodást, ahogyan szalvétával, zsebkendő­vel igyekezett eltüntetni a katasztrófa nyomait! Könnyeit nyelve fagga- tózott, hogy nem tör­tént-e valami komolyabb baj, nem égett-e meg a lába, fáj-e? — Ugyan, kedves — csitítgatta lovagias-gyen. géden a párja —, sem­miség az egész. Mire ka­tonának visznek, el is fe­lejtem. Ebéd után egy kereszt- rejtvény társaságában a kerti ösvény mögé keve­redtem. Azon nyomban el is aludtam. Arra ébredek, hogy beszédfoszlányok biriz­gálják a fülemet. A kö­zeli pádról jönnek. — Buta trampli — mondja halkan egy resz­kető basszus. — Negy­venöt éve nevelem, ma­gát, de egy kanál levest sem tud tisztességesen kimerni. Hogy nem sül le a bőr a képéről?! — Maga lökte meg a karomat — jön a szisze­gő válasz. — Szenilis vén trotli. Oldalamnál megzörren az újság. Hátra pillanta­nak. Kedves mosollyal, egyszerre biccentenek, aztán az öregúr a felesé­géhez fordul és aggódón kérdi: — Kényelmesen ül, kedves? Nincs huzat­ban? Kürti Andris FOKMJL Dctr? ENDRC 14. Andris összetépte a lapot. — Nézd, ezael már nem tud­ják megakadályozni, hogy át­menjünk és ellenük fordítsuk a puskát. A hadikövetek is velünk jöttek, akik odaát jártak a szov­jet csapatoknál. A hadiköveték negyed órát se vártak, összerántották a zászló­aljat. Egyikük egy asztal tetejé­re ugrott. Andris húsz méter­nyire lehetett tőle, így könnye­dén felismerhette Belanka fő­hadnagyot: — Katonák! Bajtársak! — ki­áltotta érces hangon, szokott enerváltságának fittyet hányva Belanka. — A harcot azonnal beszüntetni, az oroszokhoz azon­nal átvonulni! — Csakhogy a rádió már egé­szen mást mond. főhadnagy úr vetette ellen egy hetyke ba- juszú őrmester, akinek mellét három kitüntetés díszítette. — A rádió, főhadnagy úr... — Bajtársak! — lépett Belan­ka mellé Jani. — Mit számít most a rádió. Értsünk szót! A német elvesztette a háborút. Sztálingrád óta egyre fáról hát­rafelé. A románok is okosabbak voltak nálunk, kiugrottak, elle­ne fordultak a németnek, finn testvéreink szintén. Mink is csak az ő útjukon szerezhetjük visz- sza a becsületet, s számíthatunk az összeomlás után arra, hogy a győztesek szót értenek velünk. Ez az igazság. — Higgyék el, emberek — vette A FÖLD át a szót megint Belanka —, ez az egyedüli józan gondolkodás, ahogy a szakaszvezető gondolko­dik. Én végigharcoltam minden frontot, tanultam stratégiát, fel tudom mérni a helyzetet. A szemben álló orosz—német erők aránya: öt az egyhez. Jól tud­juk, hogy mi van a Balkánon, s mi történik nálunk, az Alföl­dön. Éppen ezért a tennivaló vi­lágos. Nem fér kétség hozzá, hogy a legokosabb rögtön át­állni. — Nemcsak, hogy átállni, ha­nem harcolni is! A nácik ellen fordítani a fegyvert! — kiáltott közbe Andris. — Azt már nem! — kiáltotta a gangos kiállású őrmes­ter. — Még a halál is jobb, mint a vörös métely. Elveszik a feleségünket, gyerekeinket, el a tetőt a fejünk fölül! — Marhaság! — szakította fél­be indulatosan Andris. — Osto­ba rágalom! Ez az igazi métely! Ne higgyük ezt az őrültséget, baj társak! Az őrmester zavartalanul foly­tatta: — Már pedig istentagadó bol- sikkai egy kupacban nem har­colunk! Sercintett is a nyomaték ked­véért. Jócskán helyeseltek neki. A hadseregben elharapózott fasisz­ta uszítás most rúgott vissza... Az idegen századokból egyre többen húzódtak az őrmester köré. — Emberek! Barátaim! — emelte fel a fejét Belanka. — Hadd beszéljek most hozzátok úgy, mint nem feljebbvaló, mint az ember az emberhez- Egy ideig én is azt gondoltam, hogy az valami szent keresztes­hadjárat, amibe belesodródott a mi népünk. De most már tiszta a kép: a németek a világ leg­igazságtalanabb, legkönyörtele­nebb és legbarbárabb hadserege, egyetlen józan magyar előtt se tetszeleghet a keresztesháború vezetőjének álarcában. Megkoro­názták eddigi gazságaikat: ezt a mi meggyötört népünket kon­cul dobták oda, visszavonuló hadműveleteik színterévé akar­ják tenni hazánkat, a magyar emberek tízezreit szeretnék a vágóhídra vinni, ráadásul a nyakunkra ültették Szálasit. ezt a bolondok házából szabadult szadistát, ezt a véres szájú ször­nyeteget, ezt... — Disznóság! — kiáltotta túl egy időközben odafurakodó mo- noklis hadnagy. — A főhadnagy úr hogy’ meri gyalázni a leg­nagyobb magyart, a nemzet megmentőjét? Mi jogon mer pocskondiázni egy igazi hőst, aki börtönt szenvedett a népért, az igazságért, akinek saruja szíját se méltó megoldani a főhadnagy úr. — Nem vitatkozom — legyin­tett Belanka, s a századához fordult: — Fiúk, én indulok, aki velem jön, nyújtsa fel a kezét. Több-kevesebb késéssel a Be- lanka-század valamennyi tagja felemelte, sőt mások is a közel­ben, kivéve a hetyke őrmestert. — Én a vörösökkel egy sorban nem harcolok — mondta —, aki magyar, velem tart. — Ügy van! Ez az igazság! — kiáltották távolabbról többen. Belanka rájuk se hederített.

Next

/
Thumbnails
Contents