Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-09 / 208. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Fogy a foii kukorica Fotó: Demény — BUDAPESTI KEMPINGE­ZŐK GYULÁN. Még ebben a hónapban Gyulára látogat a Bu­dapesti Kemping Karaván Klub. Az előzetes jelzések szerint 50- en érkeznek és keresik fel a már jó hírű gyulai kemping-tá­bort., — KÖVESUTAT kap az üj HATÁRÁTKELŐ. Hamarosan megkezdi a KPM Közúti Igazga­tósága a gyulavári határátkelő- helyhez vezető 1600 méter hosz- szú út építését. — ÁLDÁST HOZÖ FÖLDREN­GÉS. Az utóbbi években Egyip­tomban lezajlott földrengések következtében több helyen kén­forrás tört fel. Egyesek szerint ezeknek a forrásoknak a vize csodaszernek bizonyult majd­nem minden bajra, így az im­potenciára meg az idegbetégség- re is. — KÉTSOPRONYBAN felépült autóbuszváróhely és az elkészült 900 folyóméter járda 200 ezer forintba került. Bővítik a m edgy esegy házi kultúrotthont Űj emeletes szárnyat építenek a medgyesegyházi kultúrott­honhoz, aminek a földszintjén a földművesszövetkezet üzlethelyi­ségei, míg az emeleten a kultúr­otthon termei kapnak helyet. Az új szárny építése összesen 2 millió 600 ezer forintba kerül, ehhez a földművesszövetkezet félmillió forinttal járult hozzá. Még szeptembérben átadják az új, modern épületrészt. NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Felhős idő Várható időjá­rás ma estig: Változóan felhős idő, eső nélkül. Mérsékelt, nap­közben meg­élénkülő változó irányú szél. A reggeli órákban párásság, helyenként köd. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között. — TERMÉN YKIÄLLlTAS. A központ mezőgazdasági szakkö­re szeptember 14-én és 15-én kiállítást rendez, amelyen a há­zikertek terményei mellett a tótkomlósi termelőszövetkezetek áruit is bemutatták. ' — CSÁRDASZÁLLÁSON járda­építésre 20 ezer forintot, a be­kötő út, s a villanyhálózat építé­sére pedig 207. ezer forintot for­dított a községi tanács az év első felében. Egy pillanatra Olvasom, a rómaiak Régesrég az ágybdn ettek, Házaséletük itt zajlotti Fekve írtak, s beszélgettek, Közös ágyba invitálták, Ha érkeztek a vendégek • J $ Vajon nem cserélték össze Férjüket a feleségek? — O ­Javult a gázellátás Körösújfaluban Körösújfaluban az' utóbbi években egyre többen vásárolj tak gáztűzhelyet, a palackcsere azonban mindig sok gondot okozott, mivel a legközelebbi cseretelep Szeghalmon volt. A községi tanács az idén egy le- rakatot létesített, illetve átvevő­helyet, ahol 25 palackot tudnak tárolni. A falubelieknek így nem kell Szeghalomra utazniuk. — HAT NAP ÓTA SZÖL A NÓTA. Szeptember 14-én Gádo­roson, a Justh Zsigmond Műve­lődési Házban „Hat nap óta szól a nóta” címmel népdalestet ren­deznek. A TIT vendége A TIT vendégeként megyénk­be látogatott Stefan Georgescu, a bukaresti egyetem filozófiai tanszékének tanára. Szeptember 4-én megtekintette Békéscsaba nevezetességeit, valamint elláto­gatott ^Gyulára, ahol délután 4 órakor Románia felszabadulása címmel előadást tartott. Szep­tember 5-én, délután Méhkerékre látogatott, ahol a művelődési házban tartott elő­adást. A vendéget elkísérte Honfi József, a TIT-központ történelmi, választmány vezető­ségi tagja. — JÓ KERESETŰ KANDÚR. Clive Desmond londoni zoológus elégedett lehet a kandúrjával, amelyet kilenc évvel ezelőtt 15 fontért vásárolt. A kandúr va­lóságos filmcsillag lett. Eddig már több mint 100 filmben sze­repelt és együttvéve 20 ezer fon­tot „keresett”. — EMELKEDETT A GYÁMHA. TÓSÁG ÜGYFÉLFORGALMA. 1966-ban 579 ügyben döntött a szarvasi járási tanács gyám­hatósága, 1968-ban pedig 859 ügyben. Ez év első felében kö­zel 600-ra nőtt a gyámhatóság­hoz érkezett ügyiratok száma. — TÁRSADALMI ESKÜVÖK. Az elmúlt évben Mezőkovácshá- zán 64 fiatal kötött házasságot. Közülük 45 pár társadalmi es­küvő keretén belül fogadott egy. másnak hűséget* — CSALÄDI ESEMÉNYEK TÁRSADALMI RENDEZÉSBEN. Az 1967. évi 132-vel szemben ez- év augusztusáig 113 névadó ün­nepséget rendeztek társadalmi úton. Néhány üzemnél, mint a gépjavító állomás, a BOV, az üveggyár és még jó néhány, meghonosodott a csoportos név­adó. Évforduló Százharminc éve, 1839. szep­tember 9-én született Bokelberg Ernő, a hazai testedzés egyik legeredményesebb terjesztője. Fiatal hivatásos katona volt, amikor az alakulóban levő Pesti Torna Egylet meghívta tornaok­tatónak. Az ő nevéhez fűződik az első magyar ifjúsági torna- verseny megrendezése, valamint a magyarországi középiskolai tornatanár-képzés és tornaokta­tás kifejlesztése. Egyik alapítója volt a Pesti önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és vezetője a városi tűzoltóságnak. A nagy szegedi árvíz idején 60 egyetemi hall­gatóból álló pientőosztagot ve­zényelt. Nagy része volt a fővá­rosi mentőszolgálat megszerve­zésében és az Országos Vörös- kereszt Egyesület keretében el­sőként hozott létre és oktatott ki sebesültgondozó osztagot. So­kat fáradozott a tornaműnyelv magyarosításáért és torna szak­szótárt adott ki. — EGÉSZSÉG HÁZ 600 EZER FOR1NTÉRAT. A közelmúltban fejezték be Végegyházán egy korszerű egészségház építését» amelyben jelenleg a belső mun­kákat végzik. Itt kap helyet egy orvosi lakás és rendelőintézet; Az előzetes tervek szerint a3 épületet októberben adják ái rendeltetésének. békés Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, m. em. Telelőn: 12—196. 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba, n., Tanácsköztársaság útja 6. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 26,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Tsz-tagok! Egyéni termelők! t; •' ^ Kedvezményes kocakihelyezési akciót indít * az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat * > Termelőszövetkezetekből származó, továbbszaporításra alkalmas, I—2 hónapja vemhesített süldőkocákat bocsátunk az igénylők rendelkezésére, készpénzfizetés vagy természetbeni törlesztés ellenében, 22,— Ft/kg áron. Természetbeni törlesztés esetén a koca árát süldővel vagy hízott sertéssel 1970. november 30. napjáig kell kiegyenlíteni. Részletes felvilágosítást a vállalat körzeti felvásárlói és a járási kirendeltségek adnak. Békés megyei Állalforgalvni és Húsipari Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents