Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-08 / 207. szám
Zsadányi Lajos: Nyár Lángol a gyöngytyúk tolla megpörkölödtek az ágak izzik a serpenyőalakú ég felhevült asszonyok a fák forr a tó mint ördög üstje tüzes paták tiporják a kertet s egy csonka vasvilla nyelén vergődik a bogárszínű nap Üj könyv: Esztétikai kislexikon Nem lehet közömbösen kézbe venni a Kossuth Kiadó új, pompás vállalkozásának eredményét, az Esztétikai kislexikont. Nemcsak azért, mert manapság az esztétika dolgai iránt mind nagyobb az érdeklődés, és ezt ki kell elégíteni, helyes irányba fejleszteni, hanem azért is, mert a vállalkozás eredménye meglepően színvonalas mű lett. A dr. Szigeti József akadémikus vezetésével munkálkodó szerző-testület méltó a dicséretre, s ez a lexikont megismerők részéről nem is marad el. Egyszóval, öröm, hogy ezzel a lexikonnal nemcsak világviszonylatban is úttörővállalkozás valósult meg, és ez az első magyar „Esztétikai kislexikon” öröm azért is, mert a művészeteket kedvelő modern ember lépten-nyomon találkozik esztétikai fogalmakkal, és azokra közérthető, találó válaszokat keres. Nos, ez a kislexikon alkalmas kézikönyve lehet minden művészetbarátnak, és tárgyilagos, jó tájékoztatása segít abban, hogy az esztétika labirintusában biztosan találja meg mindenki a helyes utat. Már az első, gyors át- lapozás is képet ad arról, hogy a lexikon tartalmazza a marxista esztétika minden fontosabb fogalmát, részletes kifejtést szentelve azok. nak, amelyekkel kapcsolat, ban a tudományos kutatás már pontosan körülhatárolt, kiérlelt eredményeket hozott; ugyanakkor azokat sem mellőzi, amelyek még vitatottak, nélkülözik a végső konklúziót. Nagy erénye — és ha alaposan belegondolunk: használhatóságának kritériuma —, hogy objektív és elfogulatlan, utal azonban arra, hogy a viták tüzéből — feltehetően — melyik álláspont kerül majd ki győztesen. ■ Az már szinte természetes, hogy a lexikon feldolgozza az egyes művészeti ágak — az irodalom, a képzőművészet, a zene, a film stb. — elméletileg lényegesebb fogalmait, sőt foglalkozik művészetpszichológiával, művészetszociológiával és folklorisztikával is. S. E. Molnár Antal Fák Fülöp Károly : Balassi Golyó találta kinn a vár alatt, s forró szive lassan bénulni kezdett... Agya körül nem álltak sorfalat, csak két barátot látott s egy keresztet S a vére, csöppenként elfogyott, tűnő tudatán átfutott az élet: bujdosás, gond, bánat, száz befagyott remény és hány nem teljesült ígéret...! Bécs, Lengyelhon még egy mosolyt kicsalt, majd régi zsoltárt kezdett súgni ajka, Kábult fülébe zeneszó rivallt; csaták, utánuk csók és tele kanna... És úgy érezte utolsót sóhajtva, hogy tört szemét lassan lefogja Anna. Az udvaron kerített egy husángot. A szomszéd tanyája felé indult. Kraszkó Pál éppen az istállóból jött, kezében a lámpást lógatta, botjával megdöngette a kaput. — Talpon vagy még, szomszéd? —■ kiáltotta. — Mi járatban? — nyitotta ki a kaput Kraszkó Pál. Szabó János rátámaszkodott a botra. — Jó volna, ha ^néznénk a brigádba. — Minek? — Engem valami nem hagy nyugton. — Sejtesz valamit? — Naná! Mit gondolsz, mi lesz azzal az árpával? A két sógor megérti egymást. — Gondolod ? — Ellened is sokszor vétett Kálmán Sándor. — Az igaz, nagy a szája. — Ha nem jösz, én akkor is megyek. Kraszkó Pál gondolkozott. Neki is begyében volt a brigád vezető. — Jó, — csak ennyit mondott. Elfújta a lámpást, s a kapu félfájára akasztotta. A brigádtanyán csend volt. Körbejárták a raktárt. Hallgatóztak. Az ajtóra rá volt téve a stan- ga. Az istállóból kiszűrődött a világosság. Az éjjeliőr békésen hortyogott a jászol széliben. Csak éppen belestek. Még egyszer körbejárták a raktárt. A kis vasrácsos ablakok üres lyukakként tátogtak a fehérre meszelt falon. Egy apró koppanás, de annyi se hallatszott Már vissza felé indultak, mikor Szabó János Kraszkó Pál karjába markolt — Hallottad? Megálltak. — Nem hallottam semmit — felelte az. — Egy zizzenés, mint mikor telemerik a vékát. — Nem hallottam — vonta meg a vállát. — Márpedig én hallottam. — Más lehetett az. — A raktár felől jött a hang. Ojra hallgatóztak. — Most is... zzz... — hallottad? — Igen... zzz... — ismételte Kraszkó Pál. A Hold a felhők mögé bújt. Hirtelen szurokfekete lett az éjszaka. Most sokkal lassabban és óvatosabban közeledtek a raktár felé, mint az előbb. Az ajtónál álltak meg. Szabó János a kulcslyukhoz szorította a fülét. Tisztán hallotta a zizzenést. Semmi kétség, a véka hallat ilyen hangot. — Tyúk, — állapította meg Kraszkó Pál — a vékában kapirgál. Szabó János leinteirtt Figyeld csak! Egy halk köhinlés hallatszott. Szabó János diadalmasan nézett Kraszkó Pálra. Most már Kraszkó Pál is felfigyelt a gyanús zajra. — Aha, — szisszent fel. — Nos? — Igazad volt. Telefonálj a- kocsmából a rendőrségnek, de ne szólj senkinek. Én addig itt maradok. Kraszkó Pál egyetértőén bólintott, s eltűnt az éjszakában. Szabó János a színben előkeritett egy létrát Felmászott a tetőre. Kiszedett néhány cserepet, aztán bemászott a lyukon a padlásra. Tapogatózva, négykézláb, nehogy zajt üssön, a lejáróhoz mászott. Szíve a torkában dobogott. Tisztán szűrődtek fel a zszzenő hangok a raktárból. Megszorította kezében a botot, s bal lábával óvatosan megkereste a lejáró felső lépcsőfokát. Jó óra múlva három rendőr jött ki egy terepjárón Kraszkó Pállal. Az éjjeliőr is felriadt a zajra. Kinyitották a raktár ajtaját. A rendőrök bezseblám- pázták a helyiséget. Középen ott állt Szabó János, kezében a bottal. — Egy kakas — bökött a véka felé. A vékában egy fehér tollú, nagy darab kakas ka- pirgált. — Egy kakas — hümmö- gött az egyik rendőr. — Azt hittük — kezdte volna magyarázni Kraszkó Pál az őrmesternek, de az dühösen leintette. — Kár, csóválta szomorúan a fejét Szabó János. — Akkor holnap szénát hordunk, szomszéd. Serédi János Merre járt Duval úr? Mikes György írása \ z ismerősöm párizsi tartózkodása idején találkozott bizonyos Duval- lal, egy pipaszurkálógyár igazgatójával A villogó szemű, deresedő bajuszú fran. cia nagyon megörült, amikor megtudta róla, hogy magyar. Kiderült: Duval úr tavaly három napot töltött Magyarországon a Bámex- bumfért vállalat vendégeként. — ö, szép Magyarország! — kiáltott fel Duval lehunyt szemmel, szívére szorította kezét. — Felejthetetlen élmény volt. Igazán felejthetetlen ! — Merre járt Duval úr? — érdeklődött az ismerősöm büszkén. — Látta a Balatont? — A Balatont sajnos nem láttam, de voltam Agárdon — lehalkította a hangját, és az arca egészen átszellemült a visszaemlékezéstől. — Agárdon, a pogány magyarok szent helyén, ahol évente egyszer lóáldozatokat mutattak be a törzsek. Meg. illetődötten, elszorult szívvel jártam be Agárd történelmi utcáit... — Pardon, minek az utcáit járta be? — kérdezte csodálkozva az ismerősöm. — Agárd utcáit — felelte Duval meghökkenve. — Lehetséges, hogy ön nem ismeri ezt a történelmi nevezetességű helyet? — Dehogynem ... izé ... többször is jártam ott — hebegte az ismerősöm. Kínos pillanat volt. Mintha gúnyos, lenéző mosoly suhant volna végig a francia arcán. — Ó, hogyne ... Persze ... — Verpeléti úr vitt le kocsin ebbe a kis községbe, ö volt az útimarsallom. Megmutatta azt a helyet is, ahol annak idején azt a vér_ szerződést kötötték. Most egy fából készült víkendhá- zacska áll azon a helyen, s körülötte néhány barackfa. Festői látvány. Ebéd után leheveredtem az egyik fa alá, és a történelem szelét éreztem fújdogálni. Szerettem volna valami emléket elvinni erről a helyről, hallottam ugyanis, hogy gyakran találnak ezen a telken régi pénzeket, serlegeket, kürtöket. Nem voltam rest, felástam . a fél kertet. Verpeléti úr volt olyan szíves, és nem csak ásót adott, de meg is mutatta, hogy a ker- tecske mely részét ássam fel. Sajnos, pechem volt; nem találtam semmit. — S mi a véleménye a Margitszigetről ? — Nem láttam. Mondom, csak három napot tölthettem az önök szép hazájában. A második napon Zö- mölki úr vett pártfogásba, de vele utaztam le Kadarkút- ra .. . — Hová? — A híres kadarkúti csata színhelyére, ahol egy maroknyi magyar vitéz lagyőzte a félelmetes Ali bég hatalmas seregét. Zömölki urat, kalauzomat a történelemben jártas tudós embernek ismertein meg. Pontosan megmutatta, hol állt Ali bég vezéri .sátra, és merről támadtak a magyarok. Most egy rozzant kút áll a török vezér sátra helyén. Több oldalról lefényképeztem ezt a kutat, háttérben a lebukó nappal. Zömölki úr olyan élvezeteden adott elő, hogy szinte magam előtt láttam a csatát, ön is járt már ezen a helyen? t Jártam... hajjaj! —felelte az ismerősöm, és közben szégyenkezve arra gondolt, valószínűleg hiányzott az iskolából, amikor a kadarkúti csatáról tanultak. — Na és a ... Halászbástya? — kérdezte reménykedve, sápadtan. — Csak messziről láttam, amikor Sümegi úrral Kunpeszérre utaztunk. Ez már a harmadik napon történt — S ott mit néztek meg? — A hajdani híres kun- peszéri királyi vár hült helyét. Sümegi úr elmondotta, hogy valah^. itt állt Európa legszebb vára. Építőjének nevét elfelejtettem. Most egy kopár legelő van a vár helyén. Természetesen lefényképeztem ezt a legelőt. Higgye el, uram, együtt sírtam Sümegi úrral, amikor hallottam, hogyan rombolták le a császáriak ezt a csodálatos várat, az első magyar királyok kedvenc lakhelyét, majd az egész hegyet, amelyen a vár állt... — rebegte szipogva Duval, és együttérzően kezet szorított az ismerősömmel. H azatérése után az volt az első dolga, hogy a történelemkönyvben utána, nézett Agárd történelmi nevezetességeinek, a kadarkúti csatának és a kunpe- széri királyi vár történetének. Egy árva betűt sem talált róluk a könyvben. Végül a x Bámexbumfért vállalatnál bizalmasan megsúgták neki, hogy a történelmi adatokból egy szó sem igaz. Verpeléti kartár« azért vitte le a francia vendéget Agárdra a vállalat kocsiján, mert ott nyaralt a családja, és velük akart tölteni egy napot. Zömölki kartárs bort hozott Kadar- kútról, Sümegi kartárs pedig rég nem látott keresztanyját látogatta meg Kun- peszéren. Tervezték azt is, hogy a negyedik napon megmutatják a külföldi vendégnek Attila sírját, de erre már nem jutott idő. Azóta sem tudja szegény, hol van eltemetve a hun király.
