Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-04 / 204. szám

19M. szeptember 4.

4

Ősütörtök

Van pénze a tsx-nek?

Az alábbi történet még az év elején kezdődött. Májusban levelet kaptunk Kocsor Istvánná békési olvasónktól, aki elpanaszolta, hogy a békési Október 6 Termelő- szövetkezet sertéstelepénél Iáknak és szobájuk ablakától 30—40 méterre hordták a termelőszövetkezetben összegyűlt trágyát. Jelentette személyesen és Írásban panaszát a KÖJÁL-nak, ahonnan ki is mentek és a panasznak helyt adtak. Ez még márciusban történt, de utána semmi változást nem lehetett észrevenni.

A levél nyomán felkerestük az illetékeseket, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy Kocsorné panasza jogos volt. Az Állami Közegészségügyi Felügyelőseg a trágyatelep felszámolására határozatot hozott

Ez év június 5-én az ismételt Ellenőrzés során megállapították,

: hogy a tsz a határozatban foglal- j laknak nem tett eleget, ezért jú- ; nius hó 9-én 500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték a tsz elnökét.

Azt hittük, ezzel az ügy annak rendje és módja szerint a panaszos megelégedésére lezárul. Azonban nem így történt Nemrégiben újabb levél érkezett Békésről Kocsorné és mások aláírásával. Eb- í ben megtudtuk, hogy a levélírás napjáig a tsz-nél semmiféle intéz.

; kedés nem történt. A levélíró fel : kért bennünket, hogy segítsünk az „illatos ügy” elintézésében.

Ezúton hívjuk fel ismét a KÖ- : JÁL figyelmét, hogy mindenáron szerezzen érvényt határozatának. A termelőszövetkezetnek pedig azt tanácsoljuk, hogy az újabb pénzbírságra kifizetendő összeget i hasznosabb célra használják fel!

Jóitól is megárt a sok

Az alábbi levelet kaptuk Bucsál ól:

A Belügyminisztérium Országos Tűzrendészeti parancsnoksága rendeletileg írja :*lő a közületi kézi tűzoltókészülékek negyedévenkénti ellenőrzését. Ezt a feladatot eddig a Békéscsabai Gépjavító Állomás szakemberei végezték el, sőt foglalkoztak a hibás készülékek kijavításával és az elhasználódott oltóanyag pótlásával.

Az új gazdasági mechanizmus biztosította lehetőségekkel élve, a füzesgyarmati ÁFÉSZ ebben az évben létrehozta a tűzoltókészülék-javító- részleget, hogy tehermentesítse az addig monopolhelyzetben levő Békéscsabai Gépjavító Állomást.

Eddig ez rendjén is volna. De az már nem, hogy a két szerv munkája között nincs semmi összhang, aminek kárát a tűzoltókészülékek tulajdonosai látják. Ugyanis köny- nyen előadódhat olyan eset, amilyen legutóbb Bucsán is, ahol június 3- án Füzesgyarmatról, július 16-án pedig Békéscsabáról jöttek ellenőrizni a készülékeket. A két ellenőrzés között alig telt el egy hónap, ami még nem is volna olyan nagy baj. Az már inkább, hogy mindkét esetben fizetni kellet, az ellenőrzés diját, három személy útiköltségét és napidíjót és így ez már zsebbe vágó kérdés. Ennek elkerülésére üdvös lenne, ha e két igen fontos feladatot ellátó szerv a jövőben jobban összehangolná az ellenőrzési tevékenységet.

Kálvária sóder-ügyben

„Kedves Szerkesszen velünk .iát — így kezdte levelét me- zőberényi olvasónk, K. J., majd egy érdekes történettel folytatta. Szomorú tapasztalatom adom tud- tukra, s egyben kérném, hogy lehetséges-e egy dolgozóval, vásárlovai úgy eljárni, mint ahogy velem tették a Mezőberényi ÁFÉSZ-nél.

Először is az érdekelne, hogy amikor valamilyen áru érkezik és a szállító vállalat még nem küldte el a számlát, illetve nem közölte az árát, forgalomba le- bet-e hozni?”

Levélírónk ezután közli, hogy augusztus 4-én a mezőberényi TtfZÉP-telepre ment, hogy sódert és 80-as eternit-csövet vásároljon. A telepen azonban, annak ellenére, hogy látta az árut, tehát tudta, hogy van, közölték: nem adhatnak, mivel ismeretlen előttük annak eladási ara. Alig telt el azonban egy óra, amikor az egyik fuvaros a sódercsomó mellé állt kocsijával, megrakta, majd távozott a telepről. Olvasónk mindezt látta, s másnap ismét elment a telepre, hogy most már ő is vásárolhasson. Azonban a válasz ugyanaz volt. Mikor, ezt kifogásolta, azt mondták, a fuvaros a sódert a közelben lakó kőművesnek vitte. Indok: ilyen kevés áruból mindenkinek nem tudnak adni, és elsősorban azokat elégítik ki, akik rendszeres vásárlóik. Velük szemben annyi a bizalom, hogy még akkor is kiadják az árut, ha nincs meg a számlája, illetve, ha nem tudják az árát.

Olvasónk felháborodása jogos tolt és azt kérdezi levelében,, hogy hová menjen, ha sóderra és eternitcsőre van szüksége? Hiszen az ÁFÉSZ-nak az a célja és feladata, hogy a falusi lakosság igényeit a lehetőségekhez mérten a legmesszebbmenőkig kielégítse. Olvasónk szeretne választ kapni az ÁFÉSZ igazgatóságától, hogy szabad-e ilyen kivételezéseket tenni, mint amilyen a mezőberényi TÜZÉP-telepen történt.

Ugyanezt kérdezzük mi is, és a választ várjuk az ÁFÉSZ igazgatóságától, amit lapunkban szintén közölni kívánunk a mezőbe- rényiek megnyugtatására.

Nyugtalan

»Vajon most én fizettem sokat vagy a szomszédom kevesebbet? — kérdezi levelében Nagy Ferenc lökösházi olvasónk. Ugyanis — amint írja — az ÁFÉSZ 8- as számú vegyesboltjában vásárolt egy nyugágyat 193 forintért. Ám a szomszédja, nem sokkal később 100 forintot fizetett érte. Hogy a vitát megelőzzék, összehasonlították a két pihenőszéket. Teljesen egyforma volt!

Az árát változtató nyugtalan nyugágyak kérdésével Czóth Jánoshoz, a vegyesbolt vezetőjéhez fordultunk, ö elmondotta, hogy semmi ördöngösség nincs az árváltozásban. Hosszú Ideig 193 forintéit hozták forgalomba a

nyugágyak

nyugágyat, de jó egy hónappal ezelőtt a Békéscsabai Vas-Mú- szaki Nagykereskedelmi Vállalattól leértékelt áron, 100 forintért szerezték be az inkriminált terméket. Attól kezdve pedig a kapott és a már méglevő nyugágyakat Is egységesen 100 forintért árusítják.

Nagy Ferenc szomszédjának szerencséje volt, mert később vásárolt nyugágyat. Így, felhasználva karikaturistánk ötletét a »jó szjmatú vevők versenyében” a dobogó legmagasabb fokára állítjuk. A bosszús Nagy Ferencnek meg kell elégednie a második hellyel.

Szabad egy shaw-ra?

Több paprikás hangú levelet kaptunk a nagy port vert, jobban mondva eső vert Hofi—Koós shaw-ügyben. Tény az, hogy a szeszélyes idő áthúzta a rendezők számítását és az eredetileg augusztus 22-ére hirdetett békéscsabai műsort 24-én tartották meg. De. hogyan? Shaw, ami shaw, illetve szó. ami szó, minden felesleges kommentár helyett idézzünk abból a levélből, amelyet a „megyei tanácsi dolgozók” aláírással (összesen 14 név) érkezett címünkre!

„A rendezőség egyáltalán . nem tudatta — fővárosi helyárak

mellett sem —, hogy a művészek ! késnek ... Nem vesszük tudomá- ; sül azt, hogy a nagybetűkkel • meghirdetett Hofit és Koós Já- j nőst a közönség egyáltalán nem f láthatta, illetve nem hallhatta. : Reméljük, a rendező bizottság ! valamilyen módon megpróbálja ; ezt korrigálni, mivel általános 5 volt a felháborodás.”

„Apród” aláírással, költői haj- : lamú olvasónk verses levelet kül- • dött a Szerkesszen velünk! cí- • mére. „Hirtelen támadt dühöm • lecsillapítására nem találtam : egyéb eszközt” — mentegetőzik : —, csak a lantot. A verset (hely • hiányában és tekintettel gyen- • gébb idegzetű olvasóinkra), csak í részben közöljük. Hivatásos írók, : magyar tanárok és vájt fülű iro- • dalmárok hunyják be a szemű- » két! :

Netán valaki nem tudná, • A Koós shaw-ról van szó, ! Ki vasárnap oda kiment,

De sajnálom, ó 6!

Sajnálhatom magamat is, ; Mert én is kint voltam, • És a harminc forintomért, ! Oly keveset láttam.

Arra kérem, szerkesztő úr, l írja meg, s ne hiába,

Hogy többé a rendezők Ne essenek ily hibába. Shaw-val, illetve szóval eny- : nyit az ügyről. Ki-ki levonhatja ; a tanulságot. Vigaszdíjként pedig ! mindazoknak, akik keveset lát- ! tak, s hallottak a műsorból, Hofi : Géza fényképét ajánljuk. Jobb ■ híján ez is megteszi és még • harminc forintba sem kerül.., *

FORDUL A FÖLD

9.

— Jól áll neked az a... biztonság. Az ember új hittel telik meg a kózeledben — biccentett Belanka.

Homyánszky felugrott, kimért léptekkel járkált körbe, majd Belanka elé állt:

— Én ma és mindenkor — nyomta meg a szavakat — embertársaimnak javát akartam és akarom addig, amíg a jó Isten erőt ad nékem a munkára.

Marika előlépett a zongora mögül:

— Hagyják már abba kérem, nem akarok a háborúról hallani, gyűlölöm a vérontást, és nem tudom megérteni az ilyen embereket!... Ákos, tudja, milyen beteg vagyok, kérem, kíméljen meg ettől a vitától.

— Kisasszony, kérem! — libbent be Annus. — Az újságokat keresem. A mai újságot. Hollós úr kéri őket, és sehol nem találom.

— Annus fiam, azonnal keresse meg nekem az újságokat! — Hollós nagypapa még jobban kiabált, mint négy évvel ezelőtt, állandóan jegyzetelt, és a Magyar Futárt meg a Magyarországot bújta állandóan. Délutánra. estefelé elkészült a jegyzeteléssel, ellenőrizte a pontos hadihelyzetet. A rádiót csak ritkán kapcsolta be, mivel hallása az évek folyamán erősen csökkent.

Annussal Marika a másik szobába indult, hogy Kővágó szobájában is utánanézzenek a lapoknak. Hollós nagyapa addig Bélánkéval tárgyalt:

— Na, fiam, mi újság odakint? Ugráltatjátok az oroszokat? Hanem az új siklóbomba se utolsó, mi? Az újság szerint azt mesélte az egyik angol sor- hajótiszt, aki véletlenül életben maradt, hogy azt mondja: „Hirtelen a hajó jobb oldalán láttunk valamit, ami vadászgéphez hasonlított, és felénk haladt. Másodpercek alatt hozzánk ért. A megfigyelő riadót jelzett, azonban a siklóbomba, amit a levetőgép irányított, pontosan a vízvonalon érte hajónkat. Óriási nyílást vágott a hajótestben, úgyhogy a hajó nyomban elsüly- lyedt.” Én azt mondom, fiaim, folytatta szinte ordítva — kipusztítjuk az egész légiflottájukat! —■ Majd Hornyánszky felé fordult: — Hallottad fiam, hogy Ostenburg Gyula meghalt? Hé...? Hát kérlekalással, ez az Osten burg Gyula a snájdig tdszt- tek eleje volt. Eleje! Mi? — Hallócsövével egyre Homyánsz- kyt és Belanka hadnagyot célozgatta, ' fürkészte, de Belanka csak mosolygott rá, Hornyánszky meg leereszkedően ütögette az öregűr hátát:

— Az volt a jó világ, mikor erjesztett lőrét ittak a katonák...

— Hogy?! Mit...?! — kiabált vissza Hollós nagyapa, hallócsövét Hornyánszky szája elé lökve.

— Papa kérem., az újság nálam van, Béla megkért, hogy senkinek oda ne adjam — lépett ki Kővágóné elegáns hosz- szú pongyolájában, aprókat lépkedve, s kicsit riszálva magát

— Pá, Ákoska, üdvözlöm, főhadnagyom, egy perc és máris jövök — csicsergett a hangja, s a repiikázó Hollós nagyapát észre s?m vette.

— Már megbocsáss, kislányom, Béla tudja, hogy este mindig én szoktam átnézni a lapokat. Ideadod, és mire Béla megjön, én már át is néztem valamennyit.

— Máriám, zárd édesapád fiókjába. — S Kővágóné a két napilapot határozott mozdulattal nyújtotta Marikának.

— Hát ez kérlek... Megáll az ember esze! Tőlem tiltjátok az újságot?! — Szinte mindenkihez beszélt az öreg, mintha egy megváltozott hadihelyzetet igyekeznék kifürkészni.

— Nem tiltjuk. Béla megjön, és majd ő odaadja neked. Menj a szobádba és pihenj le egy kicsit.

Hollós úr egy darabig ide-oda lépegetett, majd motyogva tűnt el szobája irányában.

Amíg mostohaanyja a vendégeket szórakoztatta, s likőrrel, sörrel, szendviccsel kínálgatta őket, Marika belelapozott az újságba. Még soha nem olvasta e] aprólékosan. Most sem érdekelte különösebben, csak annyit tudott, hogy nagyapát nem hiába tiltották el a mai számtól. A szeme hirtelen megakadt egy ismerős néven: Csepko Mihályén.

„A törvényszék újabb bizonyítást rendelt él Cséffai-Csep- kő Mihály közellátási felügyelő ügyében. Cséffai-Csepkót a múlt év végén vette őrizetbe a rend-