Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-18 / 216. szám

1969. szeptember 18. 4 Csütörtök r Uj terméket hozott forgalomba a Tejipari Vállalat békéscsabai telepe Naponta 25 ezer liter tej érke­zik a Hajdú megyei Tejipari Vál­lalat békéscsabai telepére. Ebből a város szükségleteinek kielégí­tésére két-hárome'zer litert palac­koznak az üzemben, a többit kannatejként hozzák forgalomba nemcsak Békéscsabán, hanem Békésen és a környék községei­ben. Polgár József főművezetőtől kaptuk a tájékoztatást és rögtön megtudtuk azt is, hogy miért nincs fennakadás az utóbbi hó­napokban a palackos te jel látás­ban. A főművezető elmondta, hogy január 1-vel visszáru-meg­állapodást kötöttek a kereskede­lemmel. Ez a megállapodás lehe­tővé teszi a boltvezetőknek a szabadabb rendelést. Akkor sincs baj, ha nem fogy el a beütök ál­tal rendelt tej, mert a vállalat 7,6 fok savtartalomig minden to­vábbi nélkül visszaveszi a feles­leget. A megsavanyodottat pedig fölözött tejként. Ezt állatitakar­mánynak adják el. A vállalat ötféle terméket gyárt, illetve dolgoz fel. Űj cik­kük — amelyet egy hónap óta hoznak forgalomba — a dobozolt vaníliás krémtúró. Egy hónappal ezelőtt napi 40 doboz volt a ke­reskedelem megrendelése, ma már a 150. doboznál tartanak. Húszéves a csorvási Vörös Október tsz 1969 szeptemberében alakult meg Csorváson a Vörös Október Mezőgazdasági Termelőszövetke­zet. Húszéves fennállásának meg­ünneplésére szeptember 20-án délelőtt 9 órára hívta össze a ter­melőszövetkezet vezetősége az ünnepi közgyűlést a községi kul- túrház mozitermébe. Az ünnepi közgyűlésen megemlékeznek a két évtizedes termelőszövetkezet munkájáról, eredményeiről. Az alapító és jól dodgozó tagoknak ebből az alkalomból kitüntetése­ket és jutalmakat adnak át, Római kori edényeket találtak Békéssámson határában Országiárás Egy mesebeli falu: Hollókő A Nógrádbcm vendégeskedőt a vendégszerető palóc népsok kedves faluja közül is minden bizonnyal égjük kedves emlékként Hollókő köti e tájhoz. Aki nem járt ott, minden különösebb hozzáérzés nélkül ragasztja fel a várat áb­rázoló postabélyeget vagy hallgat, ja történelemórán a várvédővo­nal felsorolásában Hollókő nevét. De aki ismeri, sokáig fogja dé­delgetni emlékezetében. A látogatót már az érkezés pil­lanatában megkapja a romlatlan, eredeti egyszerűség, ami a falu kis fatornyos temploma körül fo­gadja. A fehérre meszelt temp­lom, a sűrűn egymás mellett so­rakozó díszes, csonka ormú, utca felől alápincézett, tomácos házak a palóc építkezés jellegzetes re­mekei. Nem véletlen, hogy a falu központi részét, mely valóságos skanzen, az Országos Műemléki Felügyelőség védetté nyilvánítot­ta. A régi falukép összhangját csupán a modern technika drótjai zavarják, de a tervek szerint ezek rövidesen a föld alá kerülnek.. Külön szerencséje van annak, aki ünnepnapon érkezik a faluba. Ilyenkor színpompás, még élő népviseletet láthatni, de ízelítő­ként mindig ott van a „hollókői ház”, a falumúzeum, amely be­rendezésében hűen mutatja be a község népének hagyományos gazdálkodási eszközeit, használati tárgyait, az élettel járó sok-sok objektumot, melyeken feltűnő módon mutatkozik meg az itt élők szépre való törekvése, díszítőmű­vészet iránti érzéke. A szépnek ez a szeretete él tovább a falu híres emberének, Kelemen Ferenc fafaragó népmű. vésznek a munkában is, aki tu­dományát nagyapáitól örökölte, kik még a régi házak oromzatai­nak gazdag díszítését készítették. Az ő faragásainak funkciója már más: megőrizni a hagyományo­kat, azokat továbbfejlesztve eljut, tatni a szűkebb szülőföld határain túlra; minél többeket gyönyör­ködtetni a palócföld szép­ségeivel. Nem is panaszkodhat. Szép faragásai a világ minden ré­szébe eljutottak, sokat őriz belő­lük a Néprajzi Múzeum, és ha száz keze volna, akkor is nehezen tudná kielégíteni a sok népművé­szetet kedvelő megrendelését, akik nem ritkán az ő művészetének hírére látogatják meg Hollókőt. Hollókő vasárnap délelőtt. melyből ritka szép kilátás nyílik a regényes múltú hegy völgyekre. A vár életéhez — csakúgy, mint sok más régesrégi várrom­hoz — történetén kívül itt is fű­ződnek népmondák, melyek han­gulatilag fokozzák a falu roman­tikus, idillikus hatását. Maga az elnevezés is működésbe hozta az itt élők fantáziáját. Hollókő? „Úgy mondják a régi öregek, hogy a vidék egykori ura — régi szokás szerint — úgy rabolta a feleségét. Itt akart várat építeni, hogy majd itt élnek. De az asz- szony nem szerette az urát. Vol­tak neki idomított hollói, akik va­lahányszor elhordták éjjel azokat a köveket, amiket nappal a kő­művesek felépítettek. Így aztán a vár csak azután épült fel, hogy az úr elengedte a feleségét”. Mások úgy tudják, hogy éppen a hollók segítségével épült a vár. Volt ugyanis a szomszéd hegynek is egy ura. aki várat akart épí­teni, de az nagyon kegyetlen em­ber volt. Nem is sikerült megma­radnia a környéken, mert még az épülő várának a köveit is áthord- ták a hollók Hollókőre. A másik vár helyének a neve máig is Pusz­tavárhegy. Kincskeresők is jártak lösen, ha ilyenkor, vénasszonyok nyarán már édeskés gyümölcsöt rázhat le a hegyoldal vadkörte, és vadalmafáiról. Beck Zoltán Ha figyelemmel végigjárjuk a békéssámsoni határ partosabb részeit, akkor a föld felszínén gyakran találhatunk avult cson­tokat, cifra cserépedény-töredé­keket. Ezek az ősrégi települési emlékek arról tanúskodnak, hogy a község határa a fiatalabb kő­korszaktól kezdve — kisebb-na- gyobb megszakításokkal — a XVI. század közepéig, vagyis a török hódoltság koráig lakott terület volt. Megtalálhatók itt a Körös-kultúra szórványos csere­pein kívül a szkíták, kelták, szar­maták, s a honfoglaló magyarok leletei éppen úgy, mint ahogy az 1562-ben elpusztult középkori Sámson falu maradványait is gyakran felszínre hozza az: eke a Szárazér partján. A község keleti szélénél emel­kedő Erdőházi-halom környékén is többször akadnak embercson­tokra, különös formájú cserépedé, nyekre. Nagy kiterjedésű kelta- szarmata-kori temető van itt. A feltárt kelta-sírok hamvasz- táSos és csontvázas temetkezése­ket, különböző formájú, művészi­esen kidolgozott kerámiát, bronz és ezüst ékszereket tartalmaztak. Tudományos szempontból különö. sen értékes ez a leletanyag, mert alig néhány kelta (Sírt isme­rünk Békés megye területéről. A szarmata-kori temetkezéseket az egykori sírrablók általában megbolygatták, s így az amúgy is szegényes mellékletekből igen ke­veset szedhettünk össze. Éppen ezért a tudományos feldolgozás­hoz fontos minden olyan tárgy, ami ebből a temetőből felszínre kerül. Csak örülhetünk annak, hogy az elmúlt évben újabb leletekre akadtak. A halom nyugati szélé­nél nagyobb földkitermelést vé­geztek, amelynek során sok sírt találtak. Sajnos, a gyors ütemű gépi munka a leleteket teljesen szétrombolta, s csak két szarma­ta-kori edényt sikerült megmen­tenie Vincze Istvánnak, a békés­sámsoni község tanács pénzügyi előadójának, aki lelkes munkájá­val már több jelentős leletre hív­ta fel az orosházi múzeum figyel­mét. Most sem hiába fáradozott Az egyik durva, kézzel formált, ujjbenyomással tagolt szalagdí­szes edény felső része ugyan hi­ányzik, de megállapítható, hogy kettőscsonkakúp alakú volt, s pe­reme enyhén kihajlott. Ez a „dák ­típusú” kerámia azt bizonyítja, hogy időszámításunk I. századá­ban már a lovasnomád jazig- szarmaták lakták a sámsoni ró­nát, akik az Erdóházi-halom mellett örökre megpihentek. A másik edény későbbi idők tankja. Szürke színű, korongon készült egyfülű bögre ez, amely­nek felső részét függőlegesen ha­ladó besimított sávok és hullám­vonalak díszítik, fenekén pedig X alakú bekarcolás látható. Ezt a szép kis edénykét akkor készít, hette a rég elporladt gölöncsér, amikor a harcias szarmaták ha­talma már lehanyatlott és vidé­künkön Attila marcona hunjai vágtáztak át. A keleti lovasnépeknek azon­ban más emléke is felszínre ke­rült ezen a környéken. Nem mész. sze az Erdőházi-halomtól, a köz­ség belterületén ráakadtak egy sárgás színű, kőből készült, kék berakásos, úgynevezett „pávasze­mes” szkíta-kori gyöngyre. Ugyan­csak Vincze István „vette párt­fogásba”, s állítólag sírban talál­ták. Ha ez valóban így van, ak­kor megtaláltuk a közeli Száraz­ér partján, a Kossuth Tsz volt téglaégetőjénél elterülő 2 ezer 500 éves szkíta-kori telep temető­jét is. Az Erdőházi-halmi kelta - temető egyik gazdag női sírjában pedig úgynevezett „villanova tí­pusú” szkíta urna volt, ami ar­ra vall, hogy a két nép keveredett, illetve kapcsolatba került egy­mással. Ez pedig azt bizonyítja, hogy élénk élet volt ezen a tájon a szkíták—kelták—szarmaták békés élete és harcai közpette. ö a vidék egyik legjobb isme- ; régen a várban, akik azonban i-ője is, és szívesen kalauzol fel a I sokkal üresebb kézzel tértek visz- kömyék legépebb várromjához, I sza, mint a mai látogató, — kü­Fa- és vasiparban jártas anyaggazdálkodót keresünk felvételre. Jelentkezni lehet: a GYULAI FA- ÉS FÉMBÚTORIPARI KTSZ, Zrínyi tér 1—2. sz. irodahelyiségében. 97267 FOKÚUL DCÍrre ENDRC 21. A kapu be volt zárva. Csenge­tett... Néma csend fogadta, And­ris úgy vélte, nem hallatszik a csengő hangja, s ezért döngetni kezdte a nagykaput. Semmi vá­lasz. Az ablakokon félig leen­gedve a redőny. Félig! Tehát itt­hon vannak! Délután is itthon voltak! Ök kiláthatnak ide, de befelé nem látni a sötétben. Me. gint megnyomta a csengőt. Most már hallani vélte a hang­ját. De nem jöttek kaput nyit­ni. A falnak támaszkodott And­ris. Semmi mentő gondolat nem jutott eszébe, megfogta a kaput, és várt. Belekotort a zsebeibe. Három húszfillérest talált. Do­bálni kezdte velük a ház abla­kát. Egy... kettő... három... Ki­nyílt a ház ajtaja és Marika a kapuig szaladt. Két kezével tá­maszkodott a rácsnak, a kulcsot úgy nyújtotta át a fiúnak. And­ris gyors mozdulatokkal nyitotta ki a kaput és átölelte a lányt. Marika sírt, Andris az ölébe kapta a nagykendőbe bugyolált lányt és fölsietett vele a szobá­ba. „Hogy van az, hogy nagy pil­lanatokban az érzések megpi­hennek, a gondolát elakad, az ember megnémul és csak egy va­lamit lát. Vagy hall... Andris magán érezte a lány könnyes szemét, levette a sapkáját és Marika száját kezdte figyelni. Mintha mindent Marika szájáról X FOLD 1^1=5 F^J=K3ESr>l'7re akarna leolvasni. „Miért olyan régi ez a mostani kép benne?” „Miért van az. hogy nem érzi, amit ettől a találkozástól várt...” „Miért nem rogy Marika lába elé, és nem mondja: nem tudok élni nélküled?!”... Miért? Miért? .Marika szája remegett, de mint aki csak erre a percre várt, Andrist leste, hogy elmondja neki mindazt, ami eddig életben tartotta, hogy elmondja: Andris­tól várja a menedéket, az új, a szebb életet. Mintha Andris megérezte vol­na, mi megy végbe a lányban, megfogta kezét, letörölte köny- nyeit és magához ölelte. Mari­kának még mindig remegett a szája, a szeme mintha nagyobb lett volna... más különöst nem vett észre rajta Andris. „Bete­gebb lett” gondolta magában. Befödi az itteni levegő, és el­temeti ez a mérhetetlen közöny. Megcsókolta a kezét, a tenyerét és beletemette az arcát. Tuca képe tolakodott a szeme elé, aki agitál, oktat, küzd és harcol a népnek jogaiért, a szabadságért és most már Andris szerelméért is harcolni fog. Megcsókolta még egyszer a fehér lánykezet, aztán magához húzta a lányt Ügy érezte, Marika érte is és helyette is sír most és egész este nem beszéltek. A másik szobában Kővágó és Kővágóné a sötétben vitatkoz­tak. Kővágó Hollós nagyapa hintaszékében hintázva filozo­fálgatott elkövetkező új helyze­tükről, mérlegelve azt is, hogy Andris nem egykönnyen fogja föladni őt, előreláthatólag nem az a sors vár rá, mint teszem azt Homyánszky Kálmán textil­gyárosra, aki letartóztatásban várja további sorsát, vagy te­szem azt Jánossyra és Szlukára, akiket távolról sem a városhá­zán lehet megtalálni, hanem romeltakarításnál... Kővágóné sírt, az apját emlegette, hogy szegény Máriát sajnálta, akit úgy odadobnak ennek a hírhedt Bánszky gyereknek, idővel még a szemükre fogja ezt hányni Mária... hangoztatta. Végül is nem bírt aggodalmán, az ajtó­hoz tapadt és hangok után ku­tatott fülévé). Izgalma nőttön nőtt. Már ott térdelt Kővágó előtt és kérve kérte, nyissa rá­juk az ajtót, hiszen védtelen Mária. Kiszolgáltatott!... Kővágó tovább hintázgatott a székben. Mintha örülne is, hogy lánya végre talált valakit ma­gának. — Ha jól meggondoljuk — mondta egészen halkan —, ösz- szeillenek. A lány álmodozó, igazságszerető, a fiú forradal­már... A fiatalság a nagy remé­nyek kora. Hagyja, Laurám. Hagyja magukra őket... Laura a fürdőszobán keresztül megkerülte a lakást és a nagy üvegajtó előtt megállt. A hold éppen bevilágított Marika szo­bájába. Laura az üvegajtóra ta­padt és megbabonázottan )»"' a két fiatalt. * * • — Jó estét, kisasszony. — Jó estét, — Remélem, nem zavarom Én vagyok, aki üzentem. — Te vagy az? Te vagy Búj-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents