Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-05 / 179. szám

IMS. MgUMtas I» 8 Kedd iií - m A síp művészei: Áricában nem szabadult el a pokol — Leo Horn az ellenállási mozgalomban Dél-amerikai csapat nyeri a világbajnokságot — jósolja Di Stefano Albert Dusch, a kitűnő nyu­gatnémet FIFA-játékvezető kol­légám, aki a chilei labdarúgó VB elődöntők során már járt Áricában — ezt jósolta nekem: — Meglátod, Leo — Áricában elszabadul a pokol­ilyen előzmények után indul­tunk útnak egy ósdi mintájú DC—6 repülővel, a cseh Galba és a brazil Filho partjelzőim társaságában Aricába. Útközben sokat gondoltaim az előttem álló nehéz mérkőzésre s elhatároztam, hogy azon min­den szabálytalanságot már a já­ték kezdetétől azonnal lefújok. A mérkőzés megkezdése előtt, még ott a pályán magamhoz in­tettem Nettót, a szovjet és Sánchezt, a chilei csapat kapitá­nyát, akiknek holland nyelven a következőket mondottam: — Uraim, egyet kívánok önök­től: tisztességes játékot és erre — a mérkőzés során bármily eredmény is alakuljon ki — gon­doljanak. — Egyidejűleg többször is határozottan mutattam az öl­tözőhelyiség felé. ök fejbólin- tással vették tudomásul szavai­mat. Valamit morogtak is még a saját anyanyelvükön, amit én természetesen nem értettem. Ab­ban azonban biztos voltam, hogy szavaimat megértették... Óriási iramban kezdődött a mérkőzés. A chilei csapat hama­rosan megszerezte a vezetést. Ad­dig nem is volt semmi baj. De amikor a szovjetek, lelkes játék után belőtték a kiegyenlítő gól­jukat, s határozottan középre mutattam, megkezdődött a bejó­solt „aricai közjáték”... Elsőnek a chileiek edzője rohant Galba partjelző felé, aki — állítólag — a gól előtt felemelte zászla­ját. Erre az egész chilei csapat megindult Galba felé, akit arra akartak kényszeríteni, hogy pró­báljon engem ítéletem megvál­toztatására bírni. Én azonban határozott voltam ítéletemben, így szó sem lehetett arról, hogy kérdéseimmel Galbát kellemet­len helyzetbe hozzam. Ehelyett Sáncheznek, a chileiek csapat- kapitányának széles gesztusok­kal, ezúton is holland nyelven, sűrűn az öltöző felé mutogatva adtam tudtára, hogy a labdát középkezdéssel kell újból játék­ba hozniuk. Határozott fellépé­semnek volt köszönhető, hogy a chileiek, hosszas huzavona után végül is újból elkezdték a játé­kot. Az sem számított, hogy a szurkolók közben a lelátókon lö­völdöztek, tomboltak, kerepeltek, trombitáltak. Ez azonban csak addig tartott, amíg Rojas, a chi­lei balfedezet 25 méterről, azt a bizonyos és Jasin által oly dur­ván elnézett, szörnyű potyagólt nem lőtte a szovjet csapat háló­jába és ezzel Chile 2:1 arányban meg is nyerte a mérkőzést A mérkőzés lefújása után a chileiek nyakamba ugrottak és a győzelem kivívása fölötti örö­mükben össze-vissza csókoltak. De sokkal értékesebb és egy­szerűségében is kifejezőbbek voL tak számomra Nettónak, a szov­jet csapat kapitányának szavai, aki mosolygó arccal, kezét nyújtva, hibátlan angol kiejtés­sel, így köszönte meg működé­semet: — Thank you very mach Mr. Horn...! Ez volt játékvezetői pályafu­tásom alatt a legszebb, legudva­riasabb köszönet számomra és egyben hű kifejezője a vesztes csapat nagyszerű sportszellemé­nek. Aznap éjjel senki sem aludt Santiagóban. Az utcákon mintha fényes nappal lett volna, höna- pölygött a nép. Ezen az éjszakán mindenki csak a szovjetek fölött aratott győzelemről beszélt. Mindenfele petárdák durrogtak, a hagyományos papír „hólab­A holland ellenállási mozgalom dik Leo dák” pillanatok alatt ellepték a város utcáit, s a főútvonalakon, az Alamédán, a Monedán és a Banderán egyre nőtt a tömeg. Daloltak, muzsikáltak, táncoltak a szélesre tárt ablakok alatt... Hisz a VB egyik „titkos” esélye­sét, a szovjet válogatottat győz­ték le. A Brazília—Csehszlovákia VB- döntőn már csak mint partjelző szerepeltem. Régi, kedves hagyomány és egyben rendkívüli nagy megtisz­teltetés, hogy a VB-döntőt álta­lában azok a játékvezetők kap­ják, akiket a FIFA, korábbi nemzetközi működésük során ar­ra érdemesnek tart. No és azok, akik egy bizonyos korhatárt el­érve úgy döntöttek, hogy az ak­tív működéstől véglegesen visz- szavonulnak, s ezen elhatározá­sukat egyben hivatalosan is a FIFA tudomására hozzák. Így volt ez Chilében a szovjet Latisev esetében is, aki éppen 50. születésnapját ünnepelte. A FIFA őt tisztelte meg a Brazília —Csehszlovákia VB-döntő leve­zetésével. Nekem és a skót Da- vidsonnak csak a szerény part­jelzői szerep jutott. Chile mégis örökké emlékeze­tes állomása marad nemzetközi játékvezetői pályafutásomnak. A FIFA ezüstsíppal ajándéko­zott meg, melyet értékes trófea­ként ma is ott őrzök bentveldi otthonom múzeumnak is beillő vitrinjében... Az ellenállási mozgalom A teljes illegalitásban működő holland partizánok egyik ellen­állási csoportjának az amszter­dami villamos-remiz volt a köz­pontja. Innét indultak el „élet vagy halál” jelszóval, hogy jól kitervelt szabotázs-cselekménye­ikkel megkeserítsék a náci hadi­gépezet életét. 1943-ban a náci megszállók le­foglaltak egy illegális központot, ahol egy csomó hamis útlevelet találtak. A tettest nem találták meg, mert elmenekült és a to­vábbiakban illegalitásban élt és onnét irányította, hősiesen az ellenállást A vezetőt Leo Hornnak hív­ták... Egy alkalommal, 1945 tavaszá­nak hűvös estéjén, a Hollandiát elözönlő náci megszállók egy fegyverrel és lőszerrel megrakott | gépkocsija állt meg az amszter- j dami villamos-remiz udvarán. | A német sofőr leállította a motort, leoltotta a kocsi világi- [ tását és perceken belül mély 1 álomba merült. Ugyanebben a egy csoportja. Balról a harma- Horn. pillanatban egy széles vállú, jól kisportolt szerelő-ruhás fiatal­ember surrant a gépkocsivezető fülkéjéhez... Hirtelen mozdulattal felrán­totta annak ajtaját, s az álmából felriadt sofőrt — mielőtt bár­mit is tehetett volna — kiemel­te, egy villámgyors „judo-fogás­sal” harcképtelenné tette és máris csuklóján kattant a bi­lincs. A sikeres rajtaütés eredmé­nyeképpen értékes fegyver- és lőszerzsákmány került a bátor holland partizánok birtokába. A múzeumnak is beillő bent­veldi otthon vitrinjének értékes trófeái egy kis bőrkötésű zsold- könyvet is őriznek, mely: „ge­freiter Josef Kienei, köchendorfi születésű SS-gépkocsivezető” ne­vére volt kiállítva. Ha Josef Kiénél valaha is ol­vassa a sorokat, értesülhet arról, hogy az a bátor holland fiatal­ember, aki őt fogságba ejtette és az általa szállított lőszereket és fegyvereket zsákmányolta — de ugyanakkor életét meghagy­ta — a világ egyik legismertebb FIFA-játékvezetője — Leo Horn volt™ Mint üzletember Ha Leo Horn nem vezet mér­kőzést valahol Európában, ak­kor üzletemberként az amszter­dami szövetközpontban fek­vő Sant-Antoniesbestraat-i üzlet­házának irodájában található. — Rengeteget utaztam üzleti­leg — írja. — Bejártam Európa minden országát és az Egyesült Államokat is. Külföldi utazásaim rendszerint együttjártak játék­vezetői hivatásommal is. Meg kell azonban jegyeznem, hogy üzleti útjaim alkalmával soha­sem újítottam fel futballkapcso- lataimat. Ezt a kettőt mindenkor szigorúan elválasztottam egy­mástól! Más az üzlet és más a sport! Ha például Olaszországba utazom és elvetődöm Firenze környékére, a Prato-ba, a gyap­júszövet olasz központjába, ak­kor sohasem megyek el a híres Fiorentina sportklubba. Fordítva sem! Ha futball van napirenden, akkor sohasem próbálok üzletet kötni...! Az egyik magyar lap „bolygó hollandinak” nevezte Leo Hornt. Nyilván azért, mert nagyon so­kat kell utaznia. Az egyik nap még Tel-Avivban bíráskodott, másnap már Amszterdamban, textilüzletében tárgyalt, harmad­nap pedig már Budapesten ve­zette a Ferencváros—Vasas rangadót... (Csütörtöki számunkban a so­rozat befejező része: Leo Horn öngólja.) „Amióta újra Dél-Amerikában vagyok, meggyőződhettem róla, hogy az itteni labdarúgás dominál majd az 1970. évi mexikói világ- bajnokságon.” Ezeket a szavakat Alfredo di Stefano, a Real Madrid volt futballcsillaga mondotta. A kezdeti sikertelen spanyolországi edzői tevékenysége után a „szőke csillag” újra visszatért hazájába és a Boca Juniors ajtaján kopog­tatott A volt híres sztár nem talált baráti fogadtatásra Buenos Aires­ben. Argentin polgártársai nem felejtették el neki, hogy Spanyol- országban telepedett le és hosszú évekig játszott a spanyol váloga­tottban. Ennek következtében nemcsak mindenütt zárt ajtókra talált, hanem hideg közönnyel is fogadták. A sajtóban megjelent cikkek csak olajat öntöttek a tűz­re. Egy ember azonban hitt a „nagy Alfredónak”, a Boca Ju­niors elnöke, Armando. De a klub mindenható elnöke sem merte hi­vatalosan alkalmazni a „tékozló fiút” — Di Stefanót. Az újságíróiknak úgy mutatta be, mint magántitkárát. Királyi jövedelmet biztosított számára, természetesen saját kasszájából. „Az idő Di Stefanónak fog ked. vezni.” — mondogatta gyakran az elnök és Armando nem tévedett. körben, mint amikor játékos vol­tam: keresem a gólok eléréséhez vezető legsikeresebb utat, s nem azon töröm a fejem, hogy milyen betonfalat állítsak a kapunk elé. Megértésre találtak elképzeléseim a Boca Juniors játékosainál. Csa­patom rendelkezik a „legéhesebb” csatársorral, elvétve ugyan mi is kapunk néhány gólt. Alapjában véve Di Stefano to­vábbra is hallgatag természetű. Mégsem tudott azonban ellenállni annak, hogy ne szóljon néhány szót az 1970. évi világbajnokság­ról. — Bízom benne, hogy a dél­amerikai labdarúgás, főleg az ar­gentin, vezető szerepet játszik majd a mexikói világbajnoksá- I gon. Ha összehasonlítom a jelen­legi csapatomat a Real Madrid- I dal, arra a megállapításra jutok, ! hogy a spanyolok nem jobbak a Boca Juniorsnál. Csapatom jobb, mint Real! A Boca Juniors nem­csak kiváló egyéniségekkel ren­delkezik — ezekben Argentíná­ban soha nem volt hiány —, ha­nem az argentin labdarúgásra ed­dig nem nagyon jellemző kollek­tív játékstílust is alkalmazza. Taktika és erőnlét szempontjából is behoztuk az európaiakat — leg­alábbis ezt állapíthattam meg madridi tapasztalataim alapján. Az emlékezetes pillanat: a vilá gbajnok angol csapat kapitánya Boby Moore a Kimet Kupával... Di Stefano szerint a világbaj­noki címet 1970-ben a Dél-Ame rikaiak nyerik el. (Fotó: Demény) Néhány hónap múlva bekövet­kezett a Boca Juniors elnökének jóslata. Alfredo di Stefanó, a Boca Juniors menedzsere és egy sze­mélyben a csapat felelős edzője lett. A dél-amerikai technikai igazgatók közül Di Stefanónak van a legnagyobb fizetése, a Boca Juniors játékosad elismerik és tisztelik őt. „Nem volt könnyű harcolni az ismeretlenség ellen, de most an­nál biztosabb a pozícióm” — je­lentette ki. A spanyolországi edzői kudarc már feledésbe merült. (Az Ibériai-félsziget újságírói azt ír­ták, hogy Di Stefano szupersztár volt, de edző sohasem lesz belőle.) És Argentínában jelentkeznek az első edzői sikerek. A Di Ste­fano által felfedezett néhány te­hetséges fiatal játékos nagysze­rűen helytállt az első csapatban. A Boca Juniors sikert sikerre hal. moz. A csapat megnyerte a Mar del Plata-i tornát, vezet a bajnok­ságban is, szinte veretlenül végez minden barátságos mérkőzésen. — Azon a véleményen vagyok, hogy sokkal könnyebben megy minden, mint ahogyan azt sokan gondolták — mondotta a sikeres edzősködésnek kezdetén járó Di Stefano. — Gyakorlatilag ugyan, azt csinálom most edzői szereo­Csapatom hat játékosa tagja a válogatottnak és még hárman várják a lehetőséget a szereplés­re. Di Stefáno szerint Európában három ország válogatottja tarthat lépést a jelenlegi argentin labda­rúgással: Anglia, az NSZK és Ma. gyarország. (Ezt még a Dánia— Magyarország világbajnoki selej­tező mérkőzés előtt mondotta.) Erős meggyőződése, hogy nem európai csapat nyeri meg az 1970. évi mexikói világbajnokságot. Ar­gentína színeiben Mexikóban sók új, a modern labdarúgás követel­ményeinek megfelelő labdarúgó lép pályára. Így mondotta a „nagy varázsló”, mert a Bolívia és a Peru elleni selejtező mérkőzéseket csak formalitásnak tekinti Di Stefano. A 16-os döntőben való részvételt természetesnek tartja. Hát... majd elválik! Ellenkező nézeten van azonban a peruiak edzője, a híres brazil Didi, aki kijelentette: legyőzik Argentínát a selejtező mérkőzések folyamán. Ez persze nem is csoda, hiszen annak idején úgy hírlett, Didinek a „nagy Alfredo” miatt kellett távoznia a Real Madrid­tól... Miért éppen most legyenek azonos véleményen’

Next

/
Thumbnails
Contents