Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-23 / 194. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI Ára: 1 forint fékeznek men is Azbeszt-szóró berendezések gyártását kezdi meg a Hajtómű-.és Felvonógyár Békéscsabán A Hajtómű és Felvonógyár békéscsabai gyáregysége ezelőtt felvonókat, valamint statikus és elektroforetdkus festékszórókat ké. szítért. Ez év közepétől kapcsolódott be a hajtómű alkatrészek gyártásába, amely a termelésnek mintegy 20—25 százalékát teszi kd. Január 1-től a komplett gyártás és szerelés is megkezdődik. Új gyártmány lesz az azbeszt- szóró-berendezés, amelyet hang- és hőszigetelésre, az" építőiparban és a járműgyártásban lehet alkalmazni. Még az idén előreláthatólag 20-at készítenek belőle. A vállalat a termékeit több nemzetközi vásáron bemutatta az idén is, így Budapesten, Moszkvában, Belgrádban, Prágában, s ezekkel igen nagy sikert aratott. A festékszórókból.olyan a kereslet, hogy a gyár terven felül készít belőle és így a termelési tervét 76 millióról 80—85 millió forintra növeli. Fagylaltmérgezés, ellenőrzés: Közegészségügyi helyzet a szeghalmi járásban A nyári szezon vissza-visszat.é- rő témája a közegészségügy és a higiénia. Persze a betegségek megelőzésével, s az egészségügyi előírások betartásával foglalkozni nem „szezontéma”, de ilyenkor nyáron fokozottabb hangsúlyt kap. A Szeghalmi Járási Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőség nemrég beszámolót készített e témáról. A jelentés szerint a járás területén a közegészségügyi munkát a körzeti orvosokon kívül a járási közegészségügyi-, járványügyi felügyelő vezetésével két ellenőr és hat egészségőr látja el. A múlt évben 1136 ellenőrzést végeztek és a tapasztalt hiányosságok megszüntetése érdekében -72 határozatot adtak ki. Ebbén az esztendőben 625 ellenőrzést tartottak. Bírságoló határozat kiadására és szabálysértési feljelentés megtételére egyetlen alkalommal sem volt szükség. Ez örvendetes, de néhány esetben egy-egy vállalat felelősét figyelmeztetésben részesítették. így például a Békés megyei Szolgáltató Ktsz füzesgyarmati részlegének helyettesítéssel megbízott vezetőjével szemben folytattak le fegyelmi eljárást, mivel az üzlet tisztasága, az ismételt figyelmeztetés ellenére is, sok kívánnivalót hagyott maga után. Figyelmeztetésben részesültek a dévaványai cukrászüzem és cukrászda dolgozói, mivel a beküldött süteményminta laboratóriumi vizsgálata szeny- nyezettséget mutatott ki. A járási közegészségügyi felügyelő szakhatóságként működik közre a területrendezési tervek jóváhagyásában, épületekkel, létesítményekkel kapcsolatos te- rtiletfeilhasználási, építési, használatbavételi hatósági eljárásokba. Éppen ezért a tervekhez és a létesítmények üzembe helyezésé- hez a közegészségügyi előírások maradéktalan betartása esetén járulnak csak hozzá. így a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz szeghalmi telephelyén létesített korszerű, új szociális épület üzembe helyezését mind addig nem engedélyezik, amíg a szennyvíz elvezető rendszer létesítése nem történik meg. Üj feladatkört jelent a növényvédőszerek fokozott használatából adódó megelőző és ellenőrző tevékenység. Az egészségügyi csoport méregkezelői tanfolyamot szervezett, az orvosokat és a járás középszintű vezetőit a növényvédőszeres mérgezésnél nyújtandó elsősegélynyújtásra oktatták ki. A preventív munka sikeresnek mondható, bár egy személy, a körösújfalui Rákóczi Tsz dolgozója csávázás közben (az előírt óvórendszabályok be nem tartása miatt) súlyos toxinos bőrgyulladást kapott. A szakemberek rendszeres ellenőrzést tartottak a cukrászüzemekben és cukrászdákban is. Ahol a feltételek nem voltak biztosítva, mint például a zsadányi vendéglő-étteremben, ott a fagylalt árusítását leállították. A zsadányi ÁFÉSZ körösnagyharsányi italboltja engedély nélkül hozott forgalomba fagylaltot s a közegészségügyi előírások megszegése itt is súlyos fagylaltmérgezéshez vezetett. A vb elé terjesztett beszámoló érdekes és hasznos javaslatot tartalmaz a járás közegészségügyi helyzetének javítására, különös tekintettel a megelőzésre és a felvilágosításra. Mégpedig azt, hogy a társadalmi és gazdasági szervek vezetői — saját rendezvényeikre — hívjanak meg orvost is, hogy alkalmanként néhány perces egészségügyi tájékoztatót tartson a hallgatóságnak. ftAAWWWVWWWWWWWW'A' Kétszázféle szerszámgépet a A szovjet SZTANKOIMPORT külkereskedelmi vállalat a napokban tájékoztatta a TECHNOIMPEX-et, hogy 1970- re majdnem 200 féle szerszámgép szállítását tudja felajánlani Magyarországnak. A szovjet gépek iránt növekszik a kereslet. Az igény már eddig jó 600 ezer rubellel magasabb, mint tavaly, ez azonban az év második felében várhatóan még tovább növekszik. A lebtöbb szerszámgépet — több mint harmincat — a Magyar Vagon- és Gépgyár vásárolja. A Csepel Autógyár mindenekelőtt köszörűgépeket, a Gamma Optikai Művek és az Irodagép- ipari és Finommechanikai Vállalat revolveresztergát, a mező- gazdasági gépjavító vállalatok horizontál fúró-maró műveket, síkköszörűket és bordástengely- köszörűket rendeltek erre az évre a Szovjetunióból. A szovjet gépek importjának még gyorsabb növekedését ma még elsősorban az akadályozza, hogy a vállalatok kevéssé ismerik az új konstrukciókat. Díjat nyert orosházi párna A közelmúltban Mezőkövesden megrendezett VII. Országos Kis- jankó Bori Népművészeti Pályázaton — elsőként megyénkből — részt vett dr. Szabó Imréné kaszaperi lakos is. A rangos bemutatón való első részvétel jól sikerült, mert a benevezet hat hímzés közül a zsűri négyet javasolt kiállításra, s egyik munkája, egy orosházi szálonvar- rott párna harmadik díjat nyert A Szabó házaspár népi motívumgyűjtést végzett az elmúlt hónapokban megyénkben, a most díjazott párna mintáját is saját maguk gyűjtötték, tervezték és kivitelezték. Kétezerötszáz holdon fékeznek meg belvizet Nagy gondot jelent Mező- gyánban is a belvíz elleni küzdelem. Kovács István, országgyűlési képviselő, a MEDOSZ főtitkára augusztus 19-én arról adott tájékoztatást, hogy a belvízveszély megszüntetésére 2500 katasztrális holdon megkezdődtek a tereprendezési munkák. A következő években tovább folytatják a belvíz elleni védekezést. A 6 millió forintos költségből 70 százalékot az állam fedez. Tanévnyitó igazgatói értekezletek megyénkben Augusztus 21-től kezdődően tartják meg a megye járásaiban illetőleg városaiban a tanévkezdés előtti igazgatói értekezleteket. A Művelődésügyi Minisztérium útmutatása szerint az elkövetkező tanév fő célkitűzése az oktató-nevelőmunka minden egyes területének részletekig való kidolgozása, illetőleg a pedagógiai tudatosság fokozása. Ennek értelmében vitatják meg a ’gondolkodásra, a munkára, a közösségi életre, illetőleg a szocialista hazafiságra való nevelés kérdéseit, s a pályaválasztás problémáit elméleti és gyakorlati szinten. Gyulán, a járási tanács dísztermében augusztus 22-én, pénteken Kincses László, járási tanulmányi felügyelő beszámolójával kezdődött meg a járási igazgatói értekezlet. Az előadó ismertette a hazafias és honvédelmi nevelés járási tapasztalatait, hangsúlyozta az úttörő, és tanulmányi kirándulások szerepét, a hazai táj, a szülőföld ismeretének és iránta való szere- tetének kialakításában. Majd beszámolt a tanulók pályaválasztásáról: az elmúlt tanévben a végzettek közül 815-en tanultak tovább, sajnos kétszázan, 19,8 százalék nem folytatja tanulmáí lázikert-bemutatót rendeztek Kunágotán augusztus 20-án. Nagy töknek. sikere volt a 40 kilós sütő- Fotó: Márton nyait. Kiemelkédőek voltak a kétegyházi román, a kötegyáni és az újkígyósi iskolások tanulmányi átlageredményei. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a diákok többsége megállja a helyét az új intézményekben is. Beszámolójának további részében a munkára- és a közösségi nevelés tapasztalatairól és feladatairól szólt Kincses László. A tanulók többsége tagja az úttörőmozgalomnak — mondotta többek között —, s a mozgalom jelentősen hozzájárul a jubileumi ünnepségek és egyéb, társadalmi ünnepek minél színvonalasabbá tételéhez. Javult a tantestületek ideológiai-politikai és pedagógiai egysége is. Az egész napos tanácskozást a személyi és gazdasági kérdések megvitatása zárta. Békéscsabán szeptember első felében tartják meg a városi igazgatói értekezletet, mivel a szaktárgyi eligazításokat írásban kapták meg az igazgatók. Több mint kétezer pályakezdő pedagógus A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a pedagógus- képző felsőoktatási intézmények nappali tagozatán az idén 3018 fiatal, köztük 277 ösztöndíjas fejezte be tanulmányait. A végzett hallgatók 4170 állást pályázhattak meg. A pályázat lehetőségével az új pedagógusok közül 570-en nem éltek. így az alsó- és középfokú oktatási intézményekben nem végleges adatok szerint az 1969— 70-es tanévben előreláthatólag 2200—2300 lesz a pályakezdő. Az idei beruházási, felújítási tervek szerint egyébként az év végéig országosan mintegy 4600- zal növekszik az óvodai helyek száma, az iskolai tantermeké pedig 675-tel. (Ebből 500 általános, 175 pedig középiskolai osztályterem lesz.) Egyidejűleg ötven új műhelyterem is épül, az általános iskolai napközihálózat pedig 560 hellyel bővül. A még ebben az évben elkészülő új diákotthonokban csaknem ötszáz általános és több mint 580 középiskolás tanulónak tudnak majd helyet biztosítani. 1969. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT XXIV. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM Világ proletárjai, Lapunk tártalmából: Szövetkezet a gyár tövében (3. oldal) > Fékezzen egy percre! (3. oldal) Évente kétszer termő körtefák (5. oldal) Téves kapcsolás (5. oldal) Mini Magazin (6. oldal)