Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

IMS. augusztus 11. 13 Vaslrnap Holnap kezdődik a XII. Tiszántúli Kerékpáros Körverseny A Békés. Szolnok, Csongrád megyei kerékpáros szakszövetség az idén is megrendezi a hagyo­mányos tiszántúli körversenyt. Mint eddig 11 alkalommal, most is rangos mezőny gyűlik egybe. Nemcsak a tiszántúli szakosztá­lyok, hanem a dunántúliak is képviseltetik magukat. A két év előtti győztes Benkö (Bp. Postás) mellett rajthoz áll a Csepel, a Pécsi Spartacus, a Bp. Postás, a Nagyszabású lovasverseny Békéscsabán A békéscsabai Szabadság TSZSK lovas szakosztálya augusztus 20-án nagyszabású versenyt rendez a csa- nádapácaí út melletti tsz-központnál. A délután 2 órakor kezdődő verse­nyen Békés és Csongrád megye leg­jobb lovasai, lovai vesznek részt és sík, ugró, fogat, hajtó verseny számok­ban csapnak össze. A versenyen természetesen ott lesz a vendéglátó vállalat Is, úgyhogy a közönség az érdekesnek ígérkező ver­senyen éhét-szomját könnyen csilla­Videoton, a Győr, Kiskunfélegy­háza, Szolnok, Szeged csapata, jó néhány kitűnő országúti menője. Ott lesznek a részvevők között a Bcs. Előre kerekesei is. A XII. Tiszántúli Kerékpáros Körverseny holnap, augusztus 18- án rajtol Szegedről. Az élesrajt után Makó, Vásárhely, Orosháza útvonalon hajt a mezőny, s 12— 1?.30 óra körül ér a békéscsabai Lenin úti, az iparitanuló-iskolá- nál levő célba. Másnap, kedden reggel az oros­házi úti 4-es kilométerkőnél ta­lálkoznak a versenyzők. Reggel 8 órakor kerül sor az egyenkénti indításos versenyre, melynek for­dítója Csanádapácánál lesz. Dél­után 3 órakor a csabai posta sar­kánál gyülekeznek a versenyzők, egy tiszteletkört írnak le, s neki­vágnak a 170 km-es Békéscsaba —Szolnok távnak. A harmadik napon, augusztus ; 20-án Szolnokról Szegedre hajta­nak a versenyzők A cél: a szege­di postás otthon előtt lesz. Soós Károly gondjai A csehszlovákok ellen készülő ma­gyar labdarúgó-válogatott keret szer­dán csak 4:3 arányban tudta legyőz­ni az NB I/B-s válogatottat (itt szóhoz jutott Láza is a második félidőben). Az A-válogatott amint az az eredményből is látszik, gyengélkedett. Soós Károlyt, jó néhány dolog nyugtalanítja. A szövetségi kapitány megállapítot­ta, hogy a válogatott védekezése nem. megbízható, a középpályán kevés a gyors, célravezető konbináció, elöl pe­dig rengeteg helyzet maradt ki. A játékmesternek kiszemelt Göröcs pél­dául csak „nézte a játékot”. A keretet azok alkotják, akik a Me­gyeri úton szerepeltek, a szerdai mér­kőzésen (Szentmihályi, Káposzta, Pán- csics. Szűcs, Ihász, Juhász, Göröcs, Fazekas, Bene, Kozma, Zámbó, Bán­kúti, Bicskei, Dunai III, Dunai II, Pusztai). Rákosi és Szőke változatlanul klubjában edz, ők is szóba kerülhet­nek. Tamás sok edzést kihagyott, vi­szont Géczi mostanában nagyon jól véd. Vidács megbízható, de kevés a rutinja. Mészöly és Farkas játékára is szükség lehet, hiszen kitűnő labdarú­gók, de a Vasasban probléma volt ve­lük, és súlyfelesleg is van rajtuk. — mondotta a kapitány ... Van tehát gondja éppen elég! A mai nap kiemelkedő megyei sporteseményei pithatja. Megjeleni a sportegyset! vezetők kézikönyve Alapvetően megváltozott társa­dalmunkban a sportvezetői tevé­kenység. Ma nem tiszteletbeli ál­lást jelent, hanem sokrétű mun­kát, felelősséget. Emellett külön­féle ismereteket is megkövetel at­tól, aki meg akarja állni a he­lyét. Tisztában kell lennie a jó ve­zetőnek a pénzügyi, a módszer­tani, a nevelési, a fegyelmi, a szervezési, a minősítési vonatko­zású kérdésekkel. De megfelelő­en ismerni kell a pályaépítések­kel kapcsolatos teendőket éppúgy, mint a Munka Törvénykönyvének sportvonatkozású rendelkezéseit. A sportvezetéssel kapcsolatos valamennyi kérdéskomplexumot felöleli a Sportegyesületi vezetők kézikönyve, amely nemcsak a fent vázolt néhány témakört dol­gozza fel, hanem — ennél jóval többet. A 350 oldalas könyv nagy gonddal, alapossággal ismer­teti a sportvezetéssel kapcsolatos szakmai és egyéb vonatkozású kérdéseket. A sportvezetők szá­mára elengedhetetlen segédesz­köz, de rendkívül hasznos isme­reteket nyújt mindazok számára, akik a sportélet valamennyi te­rületén tevékenykednek. Az ízléses kiállítású, a sport­propaganda gondozásában megje­lent könyvet Béres Tibor, dr. Szatmári István és Szántó György szerkesztette. A TEKE NB n. KELETI CSOPORTJÁNAK Állasa 1. DVTK 15 38 818 70 2. M. ÉRDÉRT 15 38 421 70 3. Bp. Cserző 15 38 246 70 4. SZAK 15 38 017 (A 5. Sz. Postás 15 38 415 63 6. Cegléd Építők 15 37 496 63 7. KIS TEXT 15 38 297 61 8. K. MÁV 15 37 870 61 9. Sz. IKV 15 37 156 59 10. Sz. Építők 15 37 389 58 11. K. Petőfi 15 37 288 58 12. Gy. MEDOSZ 15 36 964 53 13. Hódm. MEDOSZ 15 36 391 49 14. Bp. Postás 15 36 225 a Kézilabda. Megyei I. osztály.. íály. Dózsa SE—Csorvás 17.00. Férfiak. Szarvasi FMGT—Bcs. Békésszentandrás—Endrőd 17.00. Előre 10.30. Szeghalom—Űjkígyós 10.30. Békés—Oh. MEDOSZ 11.30. Nők. Csorvás—Dévaványa 10.30. Békés—Körösladány 17.00. Bcs. Kinizsi—Magyarbánhegyes 9.00. Bcs. MÁV—Battonya 9.00. Mh. Bcs. Konzerv—Tótkomlós 10.00. Kinizsi—Bcs. Előre II. 16.30. Do­Szarvas SC—Medgyesegyháza ; boz—Bcs. Építők 17.0(1 Gyoma— 9.30. Teke. NB II. Gyulai MEDOSZ— Szegedi IKV íérfi mérkőzés, Gyu­la, MEDOSZ-pálya 9.15. Labdarúgás. NB II. Gyulai ME- I DOSZ—Budafoki MTE 15.30, Me- | zőkovácsháza—Cegléd 16.00. XB III. Mezőberény—Hódmezővásár­hely 16.45. Bcs Agyaapar—Kos­suth SE 17.00. Bcs VTSK—Kun Béla SE 16.30 Szalvai SE—Sar- kadi Kinizsi 14.45. Megyei I. osz­Kondoros 17.00. Szeghalom—Med­gyesegyháza 17.00. Kettős mérkőzés a Kórház utcában Ma délután kettős NB IlI-as bajnoki mérkőzésre kerül sor a békéscsabai Kórház utcai sportte­lepen. A Szalvai SE—Sarkadi Kinizsi ) találkozót 15.45 órakor, a VTSK—Kun Béla SE összecsapást 16.30 órakor rendezik meg. Fekete krónika A különböző osztályú labdarúgó­bajnokságok megindulásával egyidős­ben a fegyelmi bizottságok is „mun* j kához láttak”. Az augusztus 12-i fe^ gyelmi tárgyaláson egy labdarúgó, a I magyarbánhegyesi ifijátékosa, Ko- i váes József jelent meg. Mivel két- I szeri figyelmeztetés után is súlyos sértő kifejezést használt ellenfelével I szemben, ezért négy soron kivetkező bajnoki mérkőzésen nem játszhat. Rajt a második vonalban is Ma kezdődik meg a megyei n. osz­tályú labdarúgó-bajnokság őszi fordu­lója. A szezonnyitón jó néhány ér­dekes, izgalmas mérkőzésre kerül sor. A legnagyob küzdelem a Gyulavári —Mezőberényl MEDOSZ, Köröstarcsa —Békési MEDOSZ, a Szrntetoraya— Bcs. Spartacus, Nagyszénás—Kétsop- rony. a Lökösháza—Végegyháza, s a Kardoskút—Kevermes mérkőzésen várható. Az alábbiakban közöljük a II. osz­tály három csoportjának tavaszi ta­belláját. KELETI CSOPORT Ez is időszerű A „Jó tanuló, jó sportoló” mozga­lomra és a Kilián Testnevelési Moz­galomra az I960—70-es tanév beindu­lása előtt újólag felhívjuk a testneve­lők, az iskolai KISZ-szervezetek fi­gyelmét. Erre vonatkozó tervüket be kell, hogy építsék az iskolai sport­egyesület programjába a vezetők. Reméljük, e két mozgalom az új tanévben — népszerűbb lesz, mini korábban volt. Különösen a Kilián Testnevelési Mozgalomban lesz mit pó­tolni, ugyanis e téren megyénk — alaposan lemaradt 1 i 1. Gyulai VQUAN 11 10 1 41:4 21 2. Gyulavári 11 6 3 2 22:14 15 3. Dévaványa 11 6 1 4 21:14 0 4. Mb. MEDOSZ 11 5 2 4 14:13 II 5. Füzesgyarmat 11 3 4 4 19:13 10 6. Békési Vasas 11 4 2 5 16?16 10 7. Vésztő 11 4 2 5 18:21 10 8. Sark. MEDOSZ 11 4 2 5 15:18 10 9. Köröstarcsa • 11 5 — 6 12:26 10 10. Békési MEDOSZ 11 3 3 5 16:19 9 11. Bucsa 11 3 2 6 10:17 8 12. Okány 11 1 2 8 7:36 4 nyugati CSOPORT 1. Bcs. Vasas 11 9 1 1 36:8 19 2. Zalka SE 11 6 3 2 26:12 15 | 3. Szarvasi MED. 11 7 1 3 31:17 15 4. Oh. Üveggyár 11 5 4 2 15 ;9 14 5. Nagyszénás 11 7 — 4 22:18 14 6. Gádoros 11 4 4 3 11:12 1? 7. Kétsoprony 11 3 4 4 20:24 10 8. Bcs. Szab. Tsz 11 2 5 4 7:15 9 9. Szarvasi Előre 11 4 1 6 9:22 9 10. Oh. Vörös Cs. 11 2 2 7 17:28 6 11. Szentetornya 11 1 3 7 18:26 5 12. Bcs. Spartacus 11 2 — 9 9:30 4 deli csoport 1. Végegyháza 11 8 3 _ 31:10 19 2. Tótkomlós U 5 5 1 16:11 17 3. Kunágota 11 7 — 4 33:18 14 4. Elek 11 5 3 3 27:16 13 5. Kétegyháza 11 6 — 5 16:14 12 6. Kardoskút 11 4 3 4 20:18 11 7. Lökösháza 11 4 3 4 18:30 11 8. Kaszaper 11 4 2 5 18:27 10 9. Medgyesbodzás 11 4 1 6 22:22 9 10. Kevermes 11 4 — 7 18:25 8 11. Békéssámson 11 2 2 7 13:28 6 12. Újkígyós 11 1 2 8 8:21 4 Cselgáncsiskola o Ez a képünk a nagy belső ho­rog előkészítése. Bal oldali ké­pünkön: bokaingatás oldalt. Folytatjuk „Cselgáncsiskola”- sorozatunkat. Ezúttal a bokainga­tás oldalt, illetőleg az ebből szár­mazó dobást, valamint a nagy belső horogdobást mutatjuk be. A dobásokat Ilovszki Béla fotóin Sarkadi János oktató és Sarkadi Sándor a válogatott kerettag ver­senyző mutatja be. A cselgáncsban a versenyző egy jól sikerült dobásért egy pontot kap, és ezzel az egy ponttal meg is nyeri a mérkőzést. A szabályok értelmében a nem tiszta dobásért fél pont jár. De a kezdeményezé­sért is megszerezheti a versenyző a győzelmet. Ez o dobás a bokaingatásból „származott”. A pontosan végrehajtott nagy belsőhorog után repül az ellen­fél.

Next

/
Thumbnails
Contents